Történetek

Már eltelt egy pár év, és Vandával minden rendben volt. Nem volt rohama azóta. Egy helyre költöztünk, és együtt jártunk haza. Vanda mindenkinek köszönt, de az emberek ijedten néztek a szemébe, és sosem válaszoltak. Mintha ott se lett volna, levegőnek nézték. Dühített, de sajnos kezdtem úgy érezni, hogy már én sem vagyok mellette. PEDIG OTT VOLTAM! Úgy éreztem elvesztettem, és hogy már nem tudom megvédeni, nem tudok eléggé vigyázni rá...

Ismét a jobb széken ülő sötét alak tompa hangja volt, de immár kiemelkedett a sötétből. Mély kék köntöst viselt, arcát hegyes kecskeszakáll díszítette, fiatalos vonásaiból szinte gúnyt űztek a szeme sarkában, s homlokán kirajzolódó szarkalábak, s halvány ráncok. Beszélték a varázshasználó sötét erőkkel paktált élete meghosszabbítása érdekében, de eddig semmi bizonyíték nem került elő ez üggyel kapcsolatban...

A szerencsétlent a lakásán találták meg. Legalábbis azt ami megmaradt belőle. Az újságok hetekig cikkeztek az esetről. Paul hagyta, hogy elragadják a gondolatai és eszébe jutott hogy a helyi újságok, milyen ostoba szalagcímeket hoztak le az eset után.
A DARABOLÓS GYILKOS ISMÉT LECSAP és REJTÉLYES HALÁLESET A 302. UTCÁBAN ...

Hamarosan megszabadulok a csavargó léttől, most már lesz munkám, most már... Ekkor hangosan csattant valami a földön. Felnéztem, de semmit nem láttam. Pillantásom körbejárta a sikátort, melyet befedett a hajnali köd. A sűrű, fehér köd. Tettem még egy lépést, hogy meglássam mi adta ki a zajt...

Most itt kuksolok egyes – egyedül a pincében, a hideg kőpadlón. A falak nyirkosak és koszosak. Nem szívesen dőlnék neki. Mi történt? Először békává akartam varázsolni a bátyámat, mert cikizett. De aztán meggondoltam magam és denevérré akartam változtatni. Csak nem sikerült, mint általában minden...

Steve nem tétovázott, hanem lőtt. A bérgyilkos, aki az ajtó előtt állt, nem számított ellenállásra, így váratlanul érte a lövés. A golyó, ahol a testébe fúródott, csak egy 2 centis lyukat hagyott, de a hátán, ahol távozott, egy kistányér méretű darabot szakított ki...

Siratta a fiút, akinek szívét soha nem nyerhette el. Siratta a vele odaveszett ifjúságának emlékét, azt az időt, amikor még volt remény. Siratta a szerelmet, mely erőt adott neki a hétköznapokban, és siratta önmagát, hisz ő jól tudta: ilyen bizonyosság csak egyszer van egy életben, és neki ez is elveszett. Évekkel ezelőtt elveszett...

- Magyarországra? Az meg hol van? - kérdezte meghökkenve Daisy.
- Nem mond, hogy nem tudod... - szólt szigorúan Peter, aki bár a Csodák Világába tartozott, szerette, ha a gyerekei ismerik ezt a világot is.
- De tudom, de hát az egy kicsi ország! - fakadt ki Daisy megint.
- Tele szépséggel. - mondta Anett, és kérdően Harryre nézett...

Másnap reggel elment azokhoz, akik ott voltak az étteremben, amikor meghalt a férfi. Több szemtanú elmondása szerint a férfi nem egyedül érkezett. Emlékezetük szerint egy 190 centi barna rövidhajó bőrdzsekis alakkal érkezett. Garibaldi, felhívta a férfi volt feleségét és elmondta neki annak az embernek a leírását, akit az áldozattal láttak az étteremben...

Az érezte, ahogy a sós életnedű mágikus ereje jóleső bizsergéssel tölti el testét. Csak nyelt, majd már a száját is mozgatta, végül, ahogy ereje tért vissza, már felemelte a fejét is a nyak után, nyelvével kalimpálva a vér után. A farkasember eleresztette a papot, akinek nyakába szinte azon nyomban a lány szemfogai mélyedtek...