A sárga szempár

A könyvtárban ébredtem. Elszunyókáltam tanulás közben, ami a roppantul unalmas tananyagnak köszönhető. Nem tudott nagyon érdekelni a mágneses mező és a sok fizikai törvény. Kinyújtózkodtam, mert tagjaim elgémberedtek a sokáig tartó kényelmetlen testhelyzettől. Nem voltam egyedül a könyvtárban. A könyvtári dolgozók mellett még sok fiatal tartózkodott itt. A vizsgáimra készültem, ahogy sokan mások is. Becsuktam az annyira utált könyvet, és elmentem a büfébe, egy kis harapnivalóért. Befaltam a szendvicset és a kávét. Ahogy kinéztem az ablakon fura dolgot láttam: az egyik bokorból sárga szemek világítottak. Majd megfulladtam az ijedségtől és a torkomon akadt falattól. Hirtelen eltűnt a szempár, de a szívem még sokáig őrült tempóban zakatolt. Felvettem a kabátomat, és elindultam a sötét éjszakába.

Reszkettem meleg kabátom alatt. Éreztem, hogy figyelnek. Hátrafordultam, de mögöttem nem állt senki. A szívem két ütemet kihagyott! Megláttam a sárga szemeket! Egyre közeledtek, én pedig elkezdtem futni.

Futottam, ahogy csak bírtam, pedig tudtam, hogy a vesztembe rohanok. Hiába, valamilyen különös erő késztetett arra, hogy ne álljak meg. Befordultam a sarkon, és tovább vágtáztam. Azt hittem, sikerült lerázni azt, aki követ. De nem! A hátam mögül továbbra hallottam a lépteket, szívem a torkomban dobogott. Az oldalam szúrt, a lábaim pedig nem voltak képesek tovább futni. Erőtlenül összecsuklottam, és vártam a végzetem beteljesülését. Utolért. Fölém hajolt, és a nyakamba mélyesztette éles fogait. Éreztem, ahogy kiszívja az ereimből a véremet, de aztán elsötétült minden. Már nem éreztem semmit.