Csodák Világa 10.

Az öreg Derend
Otthon Daisy és Daniel szülei izgatottan hallgatták az ostrom történetét. Harry is mesélt arról a beszélgetésről, ami közte és Meriel között zajlott. Mint kiderült az ostrom végét Harry elkábítva töltötte.
- ... és akkor Erik végre odajött. A szent fény varázslat, az csúcs volt. Mi rég azt hittük, minden elveszik, de az a gyönyörű fénysugár... hát az maga volt a remény... - mesélte Daniel, az ostrom végét, a többiek pedig hallgatták. Daisy szomorú volt, hogy mégsem ment velük, mert az ő nyaralása a floridai partokon teljesen tönkrement, hála annak, hogy esett, végig esett. Az ostrom után két héttel találkozott csak újra Luthine és Victorine Harryékkel. Daniel nekik is elmondott mindent töviről hegyire, de Luthinék se maradtak szótlanok.
- Beszéltünk Michaellel. Teljesen kivan szegénykém, Eliot elvesztése...
- El tudom képzelni. - mondta szomorúan Daniel, én nem tusom hogy viselném, ha Daisy vagy Harry... - elhallgatott. Nemrég közel állt hozzá ez az érzés, mikor nem találták Harryt. Harry elmosolyodott de nem szólt semmit. Ellenben Victorine megszólalt.
- Mit csináljunk a szünet hátralévő részében? - kérdezte, majd felsóhajtott. - Úgy elmennék Lirienbe, de azt mondják nem biztonságos...
- Épp ellenkezőleg. - szólt Luth. - Előfizettem a Lirieni Napi Hírlapra, hogy nyáron is olvashassam. - Belenyúlt a táskájába, majd kivett belőle egy újságot. - Ez a ma reggeli. - magyarázta a többieknek. Kinyitotta a 3. vagy 4. oldalon, majd felolvasott egy cikket.

Lirien a biztonság városa
Az elmúlt hetek gyilkosságai miatt még jobban megszigorították – a előzőekhez képest - az Utazók Utcájának használatát, az esti bejárásokat, és még a lakók körében is szigorításokat rendeltek el. A lirieni hatóságok önkénteseket toboroznak a város védelmére, ami nem a hadsereg növelését, hanem az őrszolgálat, és a rendfenntartók növelését jelenti. A toborzás egy hete kezdték, és mára már több, mint 200- an jelentkeztek a munkára, így testőrséget találhatunk Lirien legforgalmasabb kávézója a Beauti Café, a nyomda, és sok forgalmasabb főutcán lévő fogadó, és üzlet előtt. A sötétebb utcákba, például Romlás köz, az őrök kettesével járnak. Így Lirien lehet a legbiztonságosabb város mostantól.

- Ha beválik... - fejezte be az olvasást. - akkor nyugodtan elmehetünk, nem zavarnak részeg bolondok...
- Bolondok? - gyúlt fény Harryben. - Luth... várj.
- Mi van? - kérdezte kíváncsian. - Csak nem tudod ki a Bolond Ember? - próbált humorizálni.
- Még az is meglehet. - Luth arcáról lehervadt a mosoly. - Amikor Cal- Castriában voltunk, Emili elvitt minket a könyvtárba...
- Tényleg, a kő! - kiáltott fel Daniel.
- A kő? - kérdezte Victorine és Luthine is egyszerre. - Milyen kő?
- A Végzet köve, a nyereményed mágikus erejű... arról beszélt a Bolond, aki szerintem a kő őrizője volt, és Cal- Castriai.
- A Bolond hungaroki volt? - kérdezte Daniel elámulva, de két lány se tudta megérteni mi történt.
- A nyereményed... - kezdte magyarázni Harry Luthinenak. - ...varázserejű, gyógyít, és csak egy pap tudja használni, ráadásul kell Necronnak is, mert a kő maga az élet... ilyesmit mondott Meriel Úrnő. És Emili is, vagy valaki említette, hogy a követ sokáig Cal- Castriában őrizték a druidák.
- És hogy kell használni? - kérdezte Luthine, aki közbe elővette az átlátszó hosszú kristályt.
- Van egy varázsige... Bencura. De hogy mit jelent, hogy a kő maga az élet...? - sóhajtott fel.
- És Necron ezt keresi? Remek, akkor...
- Necron azt hiszi, hogy a kő a városban van. Amíg nem tudják, hogy ez az a kő, addig minden rendben, tehát „no” kotyogás, oké? - mindenki bólintott Harry szavaira. - Holnap megyünk Lirienbe? - kérdezte hosszabb néma szünet után. Mire mindenki felocsúdott a gondolataiból. Luthine összenézett Victorinenel, majd Harryre mosolygott.
- Lehet, találkozzunk...
- Nálunk. - mondta Dan. - Várunk titeket, mondjuk 7- re. Visszük Daisyt is, ő úgyis be akart holnap menni, valami könyv kell neki... Különben megkaptátok a vizsgák eredményeit?
- Még nem. - rázta tagadón a fejét Vic. - De nagyon várom.
- Én is, de lehet, hogy majd Daisyével jön...
- A szívás, mert munkát kellene találni, mi már felnőttek vagyunk. - sóhajtott Harry.
- Sajnos. De amúgy nektek volt valami ötletetek, hol lehetne elhelyezkedni? - kíváncsiskodott Luth.
- Hát... beléphetnénk valamilyen csapatba Necron ellen...
- ... és meghalhatnánk... - fejezte be Vic. - Én újságírónak megyek, holnap majd megtudom kell e valaki a Nyomdába...
- A Napi Hírmondóhoz? - kérdezte Daniel.
- Igen, talán baj? - kérdezte, s az arca kicsit mérgesebb mimikát vett fel.
- Nem a hírmondó jó újság, csak...
- Csak?! - kezdett felháborodni a lány.
- Nem elég átfogó. - fejezte be Harry. - Fogadjunk nem írt az ostromról...
- Mert az nem a Csodák Világában volt...
- Épp ez az, de akkor sem írt volna róla, ha itt van, de nincs elég közel! - válaszolt most már Daniel. Most már senki nem visszakozott. Victorine is megértette mire akarnak Harryék kilyukadni. A délután folyamán a témáról nem ejtettek több szót. Főleg beszélgettek a falu egyik cukrászdájában. Este elköszöntek egymástól majd hazamentek.

Reggel Daniel, Daisy, és Harry korán keltek. Készítettek maguknak reggelit, majd vártak. A két lány pontosan érkezett. Harry még feltette a medálját, amit az utóbbi időben elfelejtett. Fegyvereket nem vittek, minek is kellett volna. Luth nyakában ott lógott a Végzet köve. Köszöntötték egymást, majd mind az öten bementek az utazó kamrába, és pillanatokon belül már az Utazók Utcáján jártak elmélyülten beszélgetvén arról, hogy bemenjenek- e a nyomdába munkát keresni. Harry és Luth diplomatikusan kimaradt a vitából, míg Daniel Daisy és Victorine jól megbeszélték a dolgot, addig ők egészen másról beszélgettek, sokkal kellemesebb témáról. Victorine végül úgy döntött bemegy a Napi Hírlaphoz, és Daniel meg Daisy vele tartottak. Luthine és Harry inkább le akartak menni az erdőbe Lirien előtt, így elköszöntek és megbeszélték, hogy majd találkoznak a Beauti Caféban délben. A két fiatal így elindult a Lirieni nagykapuhoz, ami mellett 2- 2 őr állt, de a kapu nyitva volt. Harry köszönt az őröknek akik viszonozták, majd kiment Luthal az oldalán az erdőbe. A fák gyönyörűek voltak, zöldek, és ahogy a nap átsütött a fák koronáján, misztikussá, és gyönyörűvé varázsolta a levegőt. A reggeli harmat még csillogott a füvön, és az avarban nyíló virágokon. Gyönyörű volt minden. Egy ideig szótlanul gyönyörködtek az erdő nyári szépségében, amit az utóbbi 6 évben csak elég ritkán láthattak.

- Csodálatos. - törte meg aztán a csendet a lány. - Olyan romantikus. - mosolygott Harryre.
- Az. - hagyta rá, bár ő nem látott benne romantikusat, gyönyörűt azt igen.
- Tehát szerinted nem romantikus... - kérdezett vissza. Harrynek úgy tűnt a lány pontosan érezte azt, amit ezzel a szóval jelezni akart. - Akkor neked mi a romantikus?
- Egy teliholdas éjjel piknikezni egy olyan helyről, ahonnan rálátás van a városra. - kacsintott rá, majd otthagyva Luthinet a tisztásra rohant. A lány a visszavágásra még kacagott, majd Harry után szalad.
- Tehát teliholdas? - kérdezett mikor utolérte. - Nem hiszem el... bizonyítsd be... - most már elkezdett egy játékot, melynek a vége, Harry reményei szerint, egy randevú lesz. - Ha jól tudom ma este telihold van, és az Akadémia kastélya mellett van egy füves kis szabad terület, ott szokták a csillagászatot tanulni, az értelmesebb diákok, onnan jól látható a város...
- Nem jönnél velem... - ment bele a játékba Harry.
- Gondolod? - kérdezett vissza a lány. - És miért nem?
- Mert félnél... - válaszolta, majd leült az egyik fa alá. Letérdelt Harry elé, és elgondolkodó arccal nézett vissza rá.
- Mitől kéne félnem? - kérdezte aztán, még mindig elgondolkodó arccal.
- Oh... a szellemektől, a hangoktól... - Luthine felnevetett, Harry pedig mosolygott.
- Vigyük magunkkal Victorinet, és Danielt, két férfi mellett már egyikünk se félne. - mondta ártatlanul Luthine.
- Igazad lehet. - szólt Harry majd nekidűtötte a hátát a fának és becsukta a szemét.
- És mikor? Szólni kéne otthon...
- Felnőttek vagyunk nem? Kijártuk a sulit... ez már a mi életünk. - vetette közbe Harry, és élvezte a hűvös szellőt, ahogy az arcát simogatja. A délig hátralevő időben sokat beszélgettek még, majd visszaindultak a Beauti Caféba. Pont délre értek be, ahol Daisy Victorine és Daniel már javába beszélgettek. Harry és Luth leültek melléjük, megrendelték az ebédjüket, meg egy forró csokit, majd csatlakoztak a beszélgetéshez.

- Na? Mi lesz az újságírói karrierrel? - kérdezte Luthine miután beleivott a fehér csészében lévő barna nedűbe.
- Semmi. A Hírmondó nem keres újságírókat... sajnos.
- Rá se ránts, majd csinálunk mi egy újságot... - mondta Daniel.
- Úgy 20 év múlva... - heccelt Harry. - Ahhoz szép kis pénz kell ám...
- Igen tudom, de valahogy összedobnánk... - válaszolt Harry.
- ...és munkatársak... - sorolta tovább Harry.
- Vannak osztálytársaink. - mondta fellelkesülve Victorine.
- ...akik tehetségesek.
- Kösz. - mondta egyszerre Daisy, Daniel és Victorine.
- Nem úgy értette, mi nem ezt tanultuk... - mondta Luthine kisegítően.
- De nem mondom, hogy nem tanulhatunk bele. - mondta Harry, mert őt is izgatta a dolog, hogy talán segíthetnének így a világon.
- Ez a beszéd... de még mindig hiánycikk a pénz... - sóhajtott lemondóan Vic.
- És ez az is marad, kereshetnénk munkát... Mit szólnátok egy hadsereghez? - kérdezte Daisy.
- Neked nem mindegy, te úgyis visszamész jövőre az akadémiára. - mondta Harry, mitől Daisy elszomorodott.
- Itt akartok hagyni... kihagyni?
- Daisy fejezd be először a sulit... - monta Daniel - … aztán jöhetsz, megtartjuk neked a helyet. - kacsintott rá Daniel.
- Erről jut eszembe... mármint nem erről, de mindegy. Vic Dan jöttök velünk telihold nézőbe az Akadémia mellé?
- Persze... - vágta rá a két kérdezett.
- Nem! - mondta Daisy. - Anyáék nem engedik meg, és Anett sem fogja.
- Mi már felnőttek vagyunk... Daisy, ha akarsz maradhatsz te is... - mondta Harry. - Majd meggyőzzük anyáékat, he?
- Megtennétek?
- Igen. - mondta Daniel. - De gyerünk most haza...
- Este nyolckor gyertek. - mondta Harry, majd a hármas elindult az Utazók Utcájába.

- Nem, nem és nem! - mondta határozottan Írisz. - Nem! Harry, Daniel ti mehettek, sajnálom Daisy.
- De anya... Harry és Dan...
- Nem. - szögezte le végül, majd kisietett a konyhába. Harry és Daniel csendben nézték Daisyt, aki magában duzzogott. A lány most végleg feladta a 30 perce tartó küzdelmet az anyja ellen, és felment a szobájába. Harry pillantása találkozott unokatestvérével. Mind ketten szomorúak voltak, nem mintha a dupla randiba jól jött volna, de ők hárman elválaszthatatlanok voltak tavaly nyárig. Harry felállt.
- Kár. - mondta, majd felment a szobájába. Daniel követte. Mindketten leültek az ágyra, majd Harry kezébe vette a Hírmondót. Daniel figyelte Harry arcát, majd mikor kezdte unni hátradőlt.
- Mi hír?
- Semmi, és tényleg semmi. Se merénylet, se gyilkosság, se semmi. - válaszolta.
- Ilyen jó hírt régen hallottam...
- Milyen hírt? - kérdezte egy sírós hang. Dan, és Harry is felnéztek. Az ajtóban Daisy állt. - Bejöhetek?
- Per... - kezdte volna Dan, mikor visszadőlt. - … vagyis ez Harry szobája.
- Persze, hogy bejöhetsz. - mondta Harry megengedve egy vigyort unokatesójának. - Az a hír, hogy nincs hír. Nézd... - mutatta fel összecsukva az újságot. - Alig áll pár lapból. Csupa érdektelenség most már.
- Majd a mi újságunk...
- Daisy! Ahhoz pénz kéne. - szólt fáradtan a bátyja.
- Álmodozni csak szabad nem? - kérdezte és kinyújtotta a nyelvét Danielre. - Mit csináltok ma este? - folytatta a beszélgetést a lány. Harry és Daniel egymásra néztek majd elvigyorodtak.
- Még nem tudjuk... - válaszolt aztán az egyikük. - Majd nézzük a Holdat, és... hát nem is tudom.
- Kár pedig én erre az és- re lettem volna kíván... - a mondatot már nem tudta, mivel egyszerre két párna is felé repült. Daisy kivédte őket, majd hozzávágta őket Danielhez, aki viszonozta a dobást. Pár másodperc múlva Harry szobája egy párnacsata csataterévé változott. 10 perc aktív párnadobálás után mindhárman lenyugodtak. Daisy az ágyra, Harry és Dan a kanapéra rogytak le. A szoba valóban csatatér lett. Tollak szálltak mindenfele, amiknek a párnában lett volna a helyük. Harry kettőt intett a kezével fáradtan, és minden a helyére ugrott.
- Szerintetek mikorra jön rá Necron, hogy amit keres Luthinenál van? - kérdezte aggodalmas arccal Harry.
- Nem tom’... de nem lenne jobb, ha megmutatjuk valakinek? - sóhajtott Daisy.

- Kinek? - tette fel a mindenkit aggasztó kérdést a harmadik. Harry sokat törte ezen a fejét, de a szülein kívül nem ismert nagyon olyan embert akiben megbízott volna 100%- ig, és itt most nem a barátaira gondolt, hanem tapasztalt idős varázslókra, vagy hősökre. A lirieni vezetés a feje tetején állt azóta, hogy Necron először megtámadott egy várost, és nyert. Harry szerint ezzel a vezetéssel nem fognak győzni a háborúban, de a politikához nem értett, ha azok szerint, akik értenek hozzá így jó, akkor jó, de nem bízik a rendszerben. Így a vezetésben sem bízott, ezért maga se tudta mi legyen, így hajlott arra, hogy tartsák meg a követ, majd lesz valahogy.
- Nincs ötletem... talán valamelyik tanárnak az Akadémián...
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, egyenlőre maradnia kellene. - mondta Harry.
- Igen szerintem is. - válaszolt Dan. Daisy belenyugodott a dologba, bár tudták, hogy evvel Luthinet fogják veszélybe sodorni, de ők mindig kitartanak mellette. Elkezdtek csendesen beszélgetni, egészen addig, amíg Anett be nem jelentette a vacsoraidőt. Este 7 volt. Mind a hárman jó hangulatban mentek le a konyhába. Leültek az asztalhoz. Erik és Peter nem sokkal vacsora előtt értek haza a munkából.
- Látom megbékéltél Daisy. - szólt Írisz, miután mindenki szedett magának a levesből.
- Igen, végül is jól el lesznek, az éjszakában, a farkasok, és más veszélyes állatok között... - szólt Daisy. Anett mosolyogva a két fiúra nézett.
- Farkasok, meg más veszélyes állatok? Hova mentek?
- Az akadémia melletti tisztásra. - mondta Harry két kanál leves között. - Nem lesz semmi bajunk... Daisy csak bosszút akar állni, hogy nem jöhet.
- Értem. Daisy ilyenekkel ne humorizálj... - intette meg Peter a lányát. Harry és Dan 10 perc alatt befejezték, majd felvettek egy egy melegebb pulcsit. Ekkor kopogtattak. Daisy Anett és Írisz az asztalt pakolták el, mikor Victorine, és Luthine beléptek.
- Jó estét. - köszöntek.. A család visszaköszönt, Harryék pedig beinvitálták a lányokat.
- Hát te Daisy, nem jössz?
- Tudod Luth, diákoknak még tilos. - mondta Daisy és rápillantott az anyjára. Majd mikor készen lettek a pakolással felment a szobájába.
- Kár. - szólt halkan Vic. - Megyünk?
- Igen. - mondta Harry, majd fogta a táskát, amit Daniellel jó előre elkészített. A táskában pokrócok voltak, és egyéb dolgok, amik arra voltak jók, hogy túléljék az estét. Mind a négyen felálltak. Harryék elköszöntek, majd pillanatokkal később már az szokásos utcában jártak. Kimentek a főutcára, majd elindultak a főtér felé. Útközben két őr is igazoltatni akarta őket, de felismerte a volt diákokat, így néhány másodperc múlva szabadultak is a kérdezősködésből. Átvágtak a főtéren, kinyitották a kaput, amely a barlangot zárta el, melynek a másik vége a kastély bejárata előtt nyílik. Felmentek a barlanglépcsőkön, de mikor felértek nem a szokásos fele mentek a kastély felé, hanem letértek az ösvényről, a fennsík széle felé indultak. Mikor odaértek a szakadékoz, Harry és Daniel kipakolta a pokrócokat, és a hálózsákokat. A Hold még alacsonyan volt az égen, és fátyolfelhő takarta. Luth leült az egyik pokrócra, majd lenézett először a városra, aztán fel az égre.

- Remélem jó marad az idő....
- Ha esik, bemehetünk a kastélyba. - mondta Vic, és ő is leült egy másik pokrócra. A két fiú követte a példájukat, majd lassan beszélgetésbe elegyedtek. Például Harry mindent elmondott Luthnak a kőről, és hogy kell Necronnak. Luthinék egyet értettek, hogy jobb ha egyenlőre náluk marad. Az este lassan telt, de a felhő elúszott, és a Hold is lassacskán egyre feljebb kúszott láthatatlan égi útján. A négyes egyre jobban érezte magát, főleg, hogy a fáradságtól a komoly beszélgetésből áttértek a hülyeségek megbeszélésére. Cikkeket találtak ki a nem létező újságjukba, amit Aranyharsonának neveztek el. Mindannyian nagyon jót mulattak a cikkeken, aztán lassan mindenki belebújt a hálózsákjába, és elaludt.

- Hallottátok? - suttogta valaki ijedten. Harry felkelt, megdörzsölte a szemét, hogy jobban lásson. Mellette Luthine ült fel, odébb pedig Victorine térdelt a fűben és a kastély fele nézett. - Hallottátok? - nézett Vic hármójukra, mivel ekkor már Daniel is felébredt.
- Mit? - kérdezte Harry egy nagy ásítás közepette. Összenézett Luthinenal, aki olyan tanácstalanul nézett, mint Daniel.
- Az a hangot, mintha valaki erre jött volna. - magyarázta Vic, és a kastély fele mutatott. - Ott. - hangjából elmúlt az ijedség, inkább kíváncsiság hallatszott belőle.
- Megnézzük? - nézett Harryre Daniel. Harry bólintott és kimászott a hálózsákból. Dan szintén, majd felálltak, és elindultak arra amerre Vic mutatott. Pár lépés után észrevették, hogy a két lány is mögöttük jön. Elmentek egészen a kastélyig. A Hold már egészen fent ragyogott, sejtelmes fénye betöltötte az egész területet. Világos volt, de az árnyékok annál félelmetesebbek voltak. Közelebb mentek a falhoz.
- Semmi. - mondta nyugodtan Harry. Daniel bólintott majd indultak volna vissza, mikor meghallottak egy csoszogó hangot. Mindketten megálltak. Vic közelebb húzódott a fiúkhoz.
- Halljátok? - mindenki bólintott. A zaj a kastély sarkán túlról jött. A négyes elindult a sarok fele. Mikor odaértek megálltak. A Hold kíváncsian nézte mit akarhatnak. „Neki könnyű”, gondolta Harry, „Ő látja mi van ott.” Daniel vett egy nagy levegőt, majd a sarkon túlra fordult, a többiek követték. Ekkor mindenki felordított. Először az az öreg férfi aki a sarok túloldalán állt, Luthineék is. Egyedül Harry nem sikított.
- Csend! - kiáltott fel, mire mindenki elhallgatott. Harryvel szemben egy alacsony, ősz szakállas öreg állt. Kezében lévő botjára támaszkodott. A fényben arca minden ránca tisztán látszott volna, ha a nagy szakállába olvadó bajusz el nem takarja fél arcát. Összegörnyedve járt, és szürke szemeivel az ijedt társaságot fürkészte.
- A szívbajt hozzátok az emberre. - mondta reszelős hangjával, majd megfordult, és tovább csoszogott. Victorine aki túl volt a meglepődésen, a hármasból, csípőre tette a kezét.
- Hé! Maga ordított először, és még mi hozzuk a szívbajt másokra. - az öreg visszafordult. És a négy volt- diák elé állt.
- Tehát én hoztam rátok a szívbajt? - kérdezte.
- Igen. - mondta most már Luthine is. Épp folytatni akarta mikor arcán egy csepp vizet érzett... - Esik. - Valahogy nagyon gyorsan beborult az ég, és az eső lassan szakadni kezdett. - Oda a kemping. Gyerünk siessünk, hozzuk a pokrócokat mielőtt eláznak. - Mind bólintottak majd otthagyták az öreget. Pillanatok alatt összeszedték a pokrócokat bele gyűrték a táskákba, majd futva, mivel az eső szakadni kezdett, visszaindultak a kastély felé. Épp a lassan csoszogó öreg mellett mentek el, mikor Vic megszólalt.
- Most mi lesz? Elázunk.
- Gyertek velem, itt a házam az Akadémia mellett. - mutatott a terület távoli pontja felé, ahol tényleg egy faház állt. Harryék bólintottak majd elindultak az öreggel. Mikor már a meleg szobában ültek csak akkor szólaltak meg újra.
- Köszönjük. - mondta Daniel.
- Szóra sem érdemes. - mondta az öreg, és mindannyiuknak adott egy csésze frissen főtt teát. - Nem szokta ilyen morcos lenni. Szeretem a fiatalokat, főleg az Akadémiában tanulókat. - Kacsintott a társaság felé.
- Érdekes. - mondta Luthine.
- Mi? - érdeklődött az öreg.
- Az, hogy itt tanultunk 6 évig, és egyikőnk se látta még ezt a házat, sem önt. - mosolygott.
- Oh... ez lehetséges, általában este járok kint. - mondta az öreg. - Amúgy a nevem Derend. Tell Derend.

- Daniel Wilson. - nyújtott kezet Dan, majd először majd bemutatta a többieket. - Luthine Elson, Victorine Derir és Harry Jhons.
- Örvendek. - bólintott mindenki felé. - Tudjátok, még emlékszem amikor itt tanultam.
- Mit tanult? - érdeklődött Vic.
- Varázsló vagyok. Ahogy te is. - mutatott Harryre.
- Honnan tudja? - csodálkozott.
- Az az én titkom, de azt is tudom, hogy nem vagytok megelégedve a hírközléssel... - mondta az öreg, de mikor meglátta az értetlenkedő arcokat, hozzátette. - Lirieni Napi Hírlap.
- Hát igen... Nem igazán jó, hogy csak helyi hírek vannak benne. - válaszolt Luthine.
- De ti jobban csinálnátok nem?
- Nem biztos, de meglehet. - mondta Harry.
- Én segíthetek... van egy kis pénzem, és szívesen befektetem, ha...
- Ha...? - kérdezte reménykedve Daniel. Luthine és Victorine arcán is megjelent a reménykedés.
- Ha ingyen kapom. - mondta nevetve az öreg. És azzal elővett az egyik törött faszekrényből egy zsákot, és odaadta Harrynek. Harry belenézett. Pénz volt benne tömérdek sok.
- De mért nem magára költi? - kérdezte elképedten.
- Mert öreg vagyok, ti meg fiatalok. És tudom, hogy jó célra használjátok. Nem tudjátok, de ismerlek titeket. Mind a négyőtöket, még a kis Daisyt is – mondta elmerengve, majd Luthine nyakába mutatott. - Az ott van a legjobb helyen, sose add senkinek oda. - mondta, majd leült.
- Ön tudja mi ez? - vette le a követ a nyakából.
- Igen a Végzet Köve. Én is voltam őrizője, tőlem veszett el, és talált rá egy kereskedő... hosszú útja volt, míg a nyereményeddé vált, és mindenki (aki tud róla) úgy hiszi, hogy...
- Cal- Castriában van. - fejezte be Harry.
- Igen. Necron is. Azért volt az ostrom, de ahogy hallottam, győztetek. - kacsintott Danielre és Harryre.
- Jó informátorai vannak. - mosolygott Harry.
- A kőről ne beszéljetek senkinek, és csak akkor használjátok, ha muszáj. - mondta és felállt.

Harryék összenéztek, majd megitták a teát. - Ja! És Harry. - Harry felnézett. - A medálod képes a legerősebb pajzsot megidézni. De nem akkor amikor akarod, hanem akkor mikor szükséged van rá. Csodás dolog. - mondta. - Nézzétek elállt az eső, szerintem már hazamehettek, és ha tanácsra van szükségetek... ne felejtsétek el ismerlek titeket... gyertek hozzám. - mondta és kikísérte vendégeit. Harryék még egy kicsit csodálkozva, a rövid, de annál információ dúsabb beszélgetéstől elindultak a barlang felé.
- Nem is tudom... - mondta Harry akinek a kezében ott volt a zsák pénz. - Álmodtam?
- Nem, mert akkor én is... - mondta egyszerre Luth és Vic. Gondolkozva szótlanul mentek tovább, mikor Daniel felkiáltott.
- Nem értitek, megvan a pénz! Meglesz az újság. Van egy elhagyatott kis nyomdaépület a Szerencsék utcájába. Holnap már meg is vehetnénk.
- Lehet. Én azért tudni szeretném nem e álmodtam... - mondta Luth, mikor aztán leértek a főutcára, és befordultak a kamrák felé. Először Luth állt meg. Neki és Vicnek egyszerűbb volt, ha a saját kamrájukon át mennek. - Azt mondom, holnap találkozunk délben a Beautiba, ha megvan a pénz tárgyalunk, ha nincs, akkor álom volt. - vigyorgott majd belépett, becsukta az ajtót. Victorine is elköszönt, majd Harryék is hazamentek aludni.