Az ajtó kinyílt.
Orromat a megfáradt emberek bűze csapta meg. Késő délután volt. Egyesek ültek, mások álltak, én pedig nagy levegőt véve tettem egy lépést feléjük. Valami nyomasztó érzés járt át. Nyomasztott a tömeg, és a friss levegő hiánya. Agyamban lüktetett a gondolat, vajon mit gondolnak ezek itt rólam. Miért érzem azt, hogy mindenki engem figyel? Talán azt várják, hogy hibázzak? Hogy aztán rajtam nevetve hasonlóan szánalmas életükbe egy csöppnyi boldogságot csempészhessenek? Őket miért nem zavarja ez a tömeg? Rengeteg ember összezárva, együtt rohan céljai felé. Ez az egy közös van bennünk, a célok különböznek. Abban hasonlítunk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Talán. Legalábbis abban a pillanatban, amikor kifújtam a levegőt, csak ez járt a fejemben. Újra belélegeztem a bűzt, próbáltam megnyugtatni magam. Ugyanolyan vagyok, mint ők. Biztos nem néznek rám, hiszen én is csak egy vagyok közülük. Egy fogaskerék a nagyvárost működtető gépezetben, semmi több. De ezt mégsem tudom elhinni. Miért vannak ilyen gondolataim? Miért érzem magam másnak? Tisztességes, becsületes fiatalember vagyok, aki előtt még ott az élet. Saját
magamban nem hiszek?
Az ajtó bezárult.
Sok volt már a kérdésekből. Nyugalmat erőltettem magamra. Ha ezt látják, el is kell hinniük. Csak én nem hiszem. Nem vagyok nyugodt. Csöppet sem. Szabályosan lélegzem, testrészeimet próbálom laza helyzetben rögzíteni, már amennyire a tömeg engedi. Izzadok. Egyre gyorsabb ütemben ver a szívem. Észreveszek jópár embert, aki kíváncsian köröz a szemével, mutatva, hogy ők mennyire nyíltak, barátságosak. Van, aki csak néz maga elé, az értelem minden jelét nélkülöző szemekkel és van, aki egyszerűen szemhéjai árnyékában keres menedéket. Mindig is irigyeltem őket. Az embereket, akik vagy ilyenek, vagy olyanok. Nekem miért nem megy? Miért érzem azt, hogy bármelyikük lehetnék, de mégsem vagyok. Nem a feladatok, vagy az előttem álló cél tölti meg gondolataimat, hanem a jelen. Itt állok összezárva 100 másik rohanó lélekkel, akik fejben már rég máshol járnak, amikor elindulunk.
Sziszegés, súrlódás, süvítés.
Lágy szellő simogatja arcomat. Behunyom szemeimet. Egy pillanatra elköszönök mindattól, ami körbevesz. Halkan suhanok a nyugalom szigete felé, lelkem mélyére, ahol nincs sem idő, sem tér, csak a gondolatok. Mintha semmi más nem volna. Gondolatok, emlékek, érzések. Ez vagyok. Plusz egy test, amit céljaim elérése érdekében használok több, mint két évtizede. Épp csak azonosulni nem tudok vele. A mozdulataim nem én vagyok. A gondolataimban élek igazán. Ami érzékszervekkel felfogható, számomra lehet igaz, de lehet hamis ugyanúgy. Hamis? Miért lenne hamis?? Talán olyat feltételezek másokról, amit magamról is el tudok képzelni? Megrémít, hogy mégis egy vagyok közülük? Ez lenne a válasz? Talán.
Mosolygok, de valaki oldalba bök.
Vége a nyugalomnak. Kinyitom a szemem, visszatérek a jelenbe. Vissza a testbe, amit egy életre bérbe vettem. Újra érzem a bűzt, a levegőhiányt, látom a tolakodó embereket. Cserélődnek az arcok. Már nincs sok hátra, kitartás.
Egy megállóval később leszálltam.
Újak jöttek a helyemre és a tömeg tovább rohant anélkül, hogy észre vette volna hiányomat.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
2024-11-18
|
Novella
Egy tanárnő igyekszik meggyőzni tanítványát, végül saját csapdájába esik.
2024-11-17
|
Novella
A helyszín Argentína.Miguel és párja Sofia életük versenyére készülnek.Vajon győzelmet vagy...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-19 00:00:00
|
Történetek
Kimentünk a homokba és végigcsókolta a meztelen testem. Gondoltam, hogy gyönyörű estém lesz. Simogatta a melleimet, szívogatta a kemény mellbimbómat. Egyre lejjebb haladt a szájával. A combom belsejét puszilgatta és közben az ujját bedugta az akkor már nedves pinámba és a G-pontomat masszírozta. Nagyon ügyesen csinálta, eszméletlenül felizgatott...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-17 00:00:00
|
Történetek
A barátom aludt, mi csendben bevonultunk a kisszobába. Ott végre levetkőztük a maradék gátlásunkat és a ruháinkat is. Elővettem a vibrátoromat. A formás kerek mellek látványára a puncim egyre jobban nedvesedett. Meztelenül lefeküdtünk az ágyra és ő csókolgatni kezdte a testem. Mindenhol. Kezdte a nyakamnál és egyre lejjebb haladt...
Hozzászólások
*Osztozom a véleményben,nagyon tetszik az írás
Vangl
Hm, ide illik a mondás, miszerint vannak még hibák, de ezeket mind saját erőből követtük el!
Nem én találtam ki az ügyfélszolgálatok automata "ügyintézőit". Én speciel útálok a géplánnyal "beszélgetni", de nincs más. Én idegenedek? Frászt! Tőlem idegenítenek!
A lakásom egy vasúti sorompó közelében van. Rendszeres esemény, hogy a sorompó előtt ácsorgó, türelmetlenségének, sietni vágyásának, dudaszóval ad hangot. A baromarcúját az sem érdekli, hogy a sorompó automata, hiába dudál neki, az sem érdekli ha éjjel kettő óra van, ő dudál! Elidegenedés ide, vagy oda, bocsi de őt nem fogom a keblemre ölelni!
Mint ahogy azokat sem, akik megállva a pirosnál, bömböltetik a "zenét" a kocsiban. De, olyan erővel, hogy rezegnek az ablakok, csörögnek a poharak a szekrényben, bezárt ablak mellett is. "Természetesen" akár éjjel is. Tetszik, nem tetszik, az ilyen fogyatékos "egyrészt szellemi, másrészt halláskárosult" embertől kilométeres távolságra szeretnék elidegenedni!!!
Az utca, ahol lakom családiházas övezet. Szinte minden portán kutya, macska, default háziállat. Igen ám de, ott a tisztességben megőszült nagypapa, aki egész életében koránkelvén, mostanság is hamar ébred. Ilyenkor nem számít, hogy hajnali öt óra van, sétál egyet a kutyájával! Nem zavarja, hogy amerre mennek, a bezárva maradt ebek felháborodottan tiltakoznak, a sétáló szabadságát írigyelve. Zeng az utca a bősz kutyaugatástól! Nem számít, hogy hétvége van!!! Nem érti, hogy a pizsamás szentségelő emberek, csitítva a saját kutyájukat, miért integetnek neki dühösen! Ő sétáltat, átszellemülten, boldogan. Csak érdekesség, hogy az alig 150m hosszú utcácskában nem egy ilyen tisztes idős úr él.
Elidegenedés...? Rajtunk múlik!
A szomszéd utcában üzemel néhány éve egy "becsületsüllyesztő", egy vendéglátóipari egység. Hazafelé a vendégek könnyítenek magukon. Nekik ez természetes. De a hülye állatja, nem az ut menti sövény tövébe hugyozik, ahol a talaj pufferelő, regeneráló képessége feldolgozná a "terméket", nem, nem, neki a házak fala kell, ami nem dolgozza fel, bontja le a vizeletet, hanem ott büdösödik, hogy ablakot se lehessen nyitva nyaranta a bűztől. És akkor én ezektől a primitív állatoktól ne idegenedjek el?
Keddenként van szemétszállítás. Nem merjük kitenni este a kukákat, mert ostoba kamaszok kiborogatják erejüket fitogtatva " a kuka nem rúg vissza!". Ezektől ne idegenedjek? A kedves szüleitől akik erre nevelték?
Bocsi, hogy nem az írás méltatásával kezdtem.
Nem is akartam hozzászólni, mert igen markáns véleményem van a dologról. De csak kikivánkozott belőlem.
Az írás tetszett.
Másról van szó.
Te dühös vagy és fel tudsz sorolni legalább 100 indokot, hogy miért. Az írás és a többiek viszont arról beszélnek, ami a mindennapi rohanó világban történik. A félreértések, a "mögégondolások", a bizalmatlanság miatti alapvető emberi kapcsolatok hiányáról. Vidéken nőttem fel és tudom, hogy ott, ha megkérdezte egy boltban az eladó, hogy mi újság, hogy megy a suli, akkor tudtam, hogy tényleg érdekli, lehet, hogy ismeri is a családomat, stb. Viszont egy rohanó városban - mint amilyen Budapest - , kissé hamisnak tűnhet ugyanez. Éppen a gyanakvás, ami belénk nevelődik ezáltal. A gyanakvás viszont amellett, hogy megvéd a csalódástól, bezárja az addig nyitott embert is. Kérdés, hogy lehet ezen változtatni?
Aki naiv, pórul is járhat...