Démon I., A rettegés kezdete

A falu csendes volt, csak az ősz által a fákon felejtett néhány kósza levelet zörgette a szél, és a novemberi eső dobolt unott gyászzenét az éjszaka sötétjében. A házak komoran meredtek az elhagyatott utcákra, ablakaik fénytelenek voltak, a lakók már rég nyugovóra tértek. Az utcai lámpák fénye kopott sárgába öltöztette a kis házsorokat és közöket, de ennek ellenére is szokatlanul sötét volt. Mintha megelevenedett volna az éj, a dermedt csend és homály fekete bársonyba vonta a környéket. Valami volt a levegőben, de ezt akkor még senki sem sejtette.
Ekkor megtört a csend, éles sikoly hasított bele a sötét éjszakába. Az első még el sem halt, máris hallatszott a következő, majd mégegy, ezután pedig ismét átvette helyét a néma csend. Néhány ház ablakában fény gyúlt, páran az utcára siettek. Egymástól kérdezgették: \"Ugye ti is hallottátok? Mi, vagy ki lehetett az?\" Tanácstalanok voltak.
Joe is kint állt szüleivel a házuk előtt. Valaki odafordult hozzá:

- Neked van motorod, menj el a rendőrőrsre, nézd meg, az éjszakás fent van-e, hallotta-e az elöbbi sikolyokat, vagy érkezett-e hozzá bejelentés, hátha tudja, mi is történt!
Ez jó ötletnek tűnt. Joe el is indult, bár arra gondolt, jobb dolga is lenne, hiszen ö holnap munkába megy, nem ártana kialudnia magát. De hát azt gondolta, nem tarthat ez olyan sokáig, ennyit igazán megtehet, és őszintén szólva az ö oldalát is fúrta a kíváncsiság. Szerette az izgalmakat, a rejtélyeket, és ez most jó kis feladványnak bizonyult.

Mire a rendőrőrsre ért, már jó páran álltak a hivatal előtt. Mindenki az ö környékéről volt. Úgy látszik, ott lehetett csak hallani a velőtrázó kiáltásokat. Az éjszakás, Brad is tanácstalan volt. Ö nem hallott semmit, a kíváncsiskodók keltették nemrég. Most éppen meghallgatott minden egyes odagyűlt embert, hogy mit is hallottak. Nem volt könnyű dolga, az emberek még nem ismerték, nemrég költözött csak ide. Ilyen kis faluban sokáig tartott, amíg a lakók elfogadták az újonnan érkezetteket, na meg az új rendőr fiatal is volt, csak zöldfülűnek hívták az itteniek. Azonban most, mikor ijedtek voltak, kicsit nagyobb bizalommal fordultak hozzá, és sikerült mindenkivel szót értenie a meghallgatás végére. Közben buzgón jegyzetelt, majd kijelentette, hogy velük megy, körbenéz a környéken. Többen felajánlották neki, hogy vele tartanak, kisebb csapatokban átkutatják a környéket. Ebbe Brad bele is egyezett.
Joe-ék utcája volt a kiindulópont. Mielőtt elindultak, a rendőr mindenkinek a lelkére kötötte, hogy akármit is találnak, ne csináljanak semmit, csak küldjenek érte valakit, a többiek pedig maradjanak a helyszínen, és ne nyúljanak semmihez. Már hívott erősítést, de az csak reggelre érkezik meg, mert a legközelebbi város elég messze található, és most ott is csak ügyelet van.
Megkezdődött tehát a felderítés, azonban alig tettek néhány métert, a szomszéd utcából valaki sírva-kiáltozva rohant feléjük:
- Segítsenek! Eltűnt a lányom! – zokogta - Biztosan ö sikoltozott, valami baja eshetett!
Green asszony volt az, a helyi megboldogult szabó özvegye. A rendőr próbálta megnyugtatni, de a nő szinte hisztériás rohamot kapott aggodalmában. Joe anyja lépett oda hozzá:
- Gyere, Rose, készítek neked egy kávét, addig a fiúk elmennek, és megkeresik a lányodat!
Erre az asszony kicsit megnyugodott, bement a házba, a keresők pedig elindulhattak. Mindenki fel volt szerelkezve zseblámpákkal, megbeszélték, hogy ha a falu utcáin nem találnak semmit, akkor a környező földeket és az erdőt is átkutatják. Joe a rendőrrel ment. Most már nem gondolt alvásra, fantáziáját felizgatták az események. Gondolta, a főnöke biztosan ad majd neki egy szabadnapot, ha megtudja, mit is csinált az éjjel. Ekkor még nem tudta...

A csapatok elindultak, mindenki a megadott utcák felé, amelyeket át kellett nézniük. Néhányan megjegyezték: \" Ma mintha sötétebb lenne a szokottnál.\" Nem telt bele sok idö, már mindannyian a falu és a földek határán álltak. Senki sem talált semmit. Páran azt mondták, hogy nem mennek tovább, inkább hazamennek kialudni magukat, hiszen holnap is nap lesz. 10-en maradtak, köztük volt Joe is. Brad azt ajánlotta, hogy szakadozzanak le egymástól 30- 40 méternyire és így egy vonalban menjenek tovább. Ha bárki bármit talál, az szóljon a többieknek.
Az erdőben kezdték. Nem volt valami szívmelengető hely, főleg éjjel. Pár évvel ezelőtt ugyanis megvette valaki, aki a városban élt, ám nem sok gondot fordított rá. Ki sem vágatta ugyan, de nem is gondozta. Az aljzatot benőtte a cserje és a gaz, a kis tisztásokat elborította valami kusza futónövény, a régi keskeny ösvényeket szinte nem is lehetett megtalálni. Csak a vadak által kitaposott apró csapások voltak mindenfelé, és a csend. Furcsán csendes volt minden, nyoma sem volt a megszokott éjszakai erdei neszeknek. A kutatóknak feltűnt ez a némaság.\" Vajon mi lehet az oka?\" töprengtek magukban, de hangosan nem mondta ki senki, féltek, hogy a többek gyávának nézik őket, esetleg ki is nevetik. Azonban az arcokon látszott, hogy senkinek sem volt kedve nevetni...
Már mélyen behatoltak ez erdőbe, mikor valaki felkiáltott:
- Emberek, gyertek ide, ezt nézzétek meg!

Mindenki a hang irányába indult. Joe fejében egymást kergették a gondolatok, találgatta, mit is találhatott társuk. Amikor viszont odaért, azt kívánta, bárcsak el se indult volna otthonról. A gyomra majdnem kifordult a látványtó, amely fogadta. Orrát friss vér szaga csapta meg. A többieken is látszott, hogy inkább máshová kívánkoznak. Pedig nem az eltűnt lány hullája feküdt előttük, a kis tisztás szélén, hanem egy tehén teteme. Vagyishogy tetemnek nem volt nevezhető, mivel csak a csontok nagyrésze, a darabokra szaggatott bőr és néhány belsőség meg húscafat volt a véráztatta talajon. A helyi vadász, aki szintén velük tartott, közelebb ment a maradványokhoz, majd megállapította:
- Ez a bátyám jószága volt, ott a billog a fűben. A múlthét közepén kóborolt el, még kérdezte is, hogy nem láttam-e valamerre.
- De azt is meg tudná mondani, hogy mi is történt itt, mi végezhetett vele? - kérdezte Brad.
- Sajnálom, de pontosat nem tudok mondani. - jött a válasz- Nyomok ugyan vannak a földön, de ilyeneket még nem láttam. Szerintem valami kutyaféle, mert itt a körme lenyomata is, de nem farkas. Hogy őszinte legyek, kár hogy nem hoztam a fegyveremet, mert ez valami nagyon-nagy dög lehet. Nagyobb mint egy farkas...
Mindenki hallgatott, nem mertek vagy nem tudtak megszólalni. A rendőr nagyot nyelt, és így szólt:
- Azt hiszem biztosabb lenne, ha megvárnánk a reggelt. Már csak néhány óra, és megjön az erősítés, addig is menjünk vissza a faluba. Ha a lánynak valami olyan történt, akkor már úgysem tudunk segíteni...
Nem fejezte be a mondatot, de mindenki tudta, hogy mire gondol. Mindannyian egyetértettek. Kis csoportba tömörülve indultak el a visszafelé vezető úton. Senki nem szólt egy szót sem, a csend kísérte őket útjukon.

Egyszer csak halk neszre lettek figyelmesek. Elég messziről jött, de határozottan lehetett hallani. Mindenre felkészülten elindultak a hang irányába. Rövid menetelés után már kivehetővé lett, hogy valaki hangosan zihál és motyog valamit. Mikor odaértek, látták hogy a lány az. Nagyon rossz állapotban volt. Ült a földön, térdeit felhúzta és átkarolta. Karjain a cserjék által ejtett sebek virítottak. Arca fehér volt, szemei tágra nyíltak, és eszelős félelem sugárzott belőlük. Észre sem vette a feléje közeledő férfiakat, csak akkor eszmélt, mikor Brad a vállára tette a kezét. Nagyon megijedt, sikoltozni kezdett és el akart menekülni, de a rendőr elkapta a kezét. A lány ekkor vette észre, hogy ki is ért hozzá, zokogni kezdett és a férfi vállára borult. Egész teste remegett, és csak sírt.
- Végre itt vannak! - motyogta könnyei közt- Már azt hittem, hogy az talált meg. Iszonyúan féltem! Láttam! El akart kapni, de elfutottam, aztán egy idő után nem követett többé.
- Miről beszélsz? - kérdezte Brad - Mit láttál?
- Én nem tudom mi volt az. - jött a válasz- Hatalmas volt. Megölte a tehenet. Én láttam... ahogy.. megölte. Aztán észrevett. A szemei, Istenem, azok a szemek.. Rettenetes volt.. Nagyon félek.
-Most már minden rendben lesz, hazaviszünk-nyugtatta a lányt a rendőr. Ölbevette és a csapat elindult hazafelé.
Az útuk zavartalan volt, de mindenki úgy érezte, mintha valaki vagy valami figyelné őket. Tudták, hogy nincsenek egyedül.
Mikor kiértek az erdőből, már hajnalodott, de az éjszaka emlékeit ez a hajnal nem moshatta el. Viszonylag megnyugodtak, a furcsa érzés, hogy valaki követi őket, lassan elmúlt, ám ekkor az éjszaka méltó befejezéseként történt valami. Mögülük, az erdőből valami iszonytató üvöltés szállt utánuk. Nem volt az sem emberi, sem állat, de talán még nem is erről a világról való. Mindannyian beleborzongtak, de hátranézni már senki sem mert. Pedig akkor láthatták volna azt a dühtől forró szempárt, amiről a lány beszélt. Azonban ők csak folytatták útjukat a falu felé, de sejtették, hogy ez még csak a kezdet...