Történetek

- Majd én segítek – suttogta a fülembe, aztán éreztem, hogy a penge a bőrömbe fúródik. A fájdalom elviselhetetlenné vált. Sikítottam, mire elengedett, s ettől a földre buktam. A vér lassan folyni kezdett az oldalamon, fázni kezdtem, és alig láttam valamit. Hirtelen nagy fény támadt és egy hangszóró szólalt meg...

. Már délután egykor kész volt a műtét, addigra már fel is keltem az altatásból, és itt van lassan este fél 11, és őrülten fáj a hasam, a méhem, a mindenem. De legfőképpen a szívem, és a lelkem szakad meg, hogy el kellett vennem az ÉN gyerekemnek az életét. Pedig Ő semmiről sem tehetett, nem tehetett arról, hogy az anyukája felelőtlenül ágyba bújt egy "ismeretlennel"...

- Szerelmes vagyok - szaladt ki a számon az a mondat, amire megesküdtem, hogy sosem fog többet. A számhoz kaptam, olyan mélyről és hirtelen tört fel, hogy vissza akartam vonni, nem akartam elismerni, hogy újra ugyanabba a hibába estem, hogy újra fájni fog, és én újra hónapokig sírni fogok...

Nekem semmit nem tanít a tévé. Zsuzsi szerint viszont legyek prostituált, mert könnyű. Oké, én már most tudom, hogy nem leszek prostituált, és tudom hogy ez a világ egyik legaljadékabb "munkája". De ha ezt a műsort, egy gyerek látja? Egy kisgyerek, akinek még most alakul ki egy kép a Világról? Csak ezt nem értem, hogy lehetnek ennyire felelőtlenek azok, akik ezeket a műsorokat összeállítják? ...

„Miért pont velem történik, és miért pont ez?!” – Nyöszörgött halkan, miközben forró könnyei megfagytak az arcán, nem gurultak tovább. A fojtogatásra tátogni kezdett, majd levegőtlenséget érzett, és megmarkolta a lepedőt. Hiába vett levegőt, légszomjas volt, majd hirtelen fekete fátyol borult a tekintetére...

Megszabadult az apjától. És nincs senki más a Kerepesi temetőben, senki más, csak a fia. A felesége már nem akarja többet látni, és ő korántsem volt olyan megbecsült ember, mint az édesapja vidéken. Nem csoda, hogy egy könny sem fogja illetni őt, a +mennybemenőt”, aki egy elágazáson valószínűleg balra fordul, csakúgy, mint az apja és a pokolba kér bebocsátást, csakúgy, mint az apja, csakúgy, mint ahogyan valószínűleg annak apja is fog, és ahogy Istvánka és az ő fia teszi majd a jövőben....

Csend, nem szól senki, a sóhaj elhalt, a könnyek hangtalanok, ordít a némaság. A szemed könyörög, én haldoklom, de pillantásom nem felel. Nem utál, nem szeret, csodál s elfelejt. A felejtés homály, az éj harmatos, az új nap bíborvörös hajnala emléket teremt: az életünk...

Tiso türelmetlen volt, hirtelen szaladt a Zsákmányhoz. Otras is igyekezett, de a felázott, sáros talaj némiképp megnehezítette a mozgást.
Zanga gyorsan a Zsákmány elé állt, s ismét indulhatott a "menet"...

A fiú nem zavartatta magát félmeztelenül járkált a házban, a lány szeme elé tárva vékony testalkatát, feszes hasát, és finom fehér bőrét.
Barna fürjeinek néhány tincse simogatta tarkóját, ezzel kissé komolytalanná téve az alakot. Vállai arányosak voltak a testéhez képest, betegesnek sem tükröződött alakja miatt. Nedves nadrágja végigfeszített férfi létére igencsak gömbölyded hátsófelén, majd kissé megereszkedve követte a hosszú lábak vonalát...

A magány boldogsága, a ringispilként forgó világ fájó eufóriája. Az elbódultan lengedező szellő hullámként fodrozza a friss fű zöld sivatagát.
A kérdés egyszerű volt: igen vagy nem. A kérdés felesleges és lényegtelen volt, mindkét válasz ugyanazt jelentette...