Már sötét volt, a csillagok égtek az égen, de a lány még nem aludt. Csak ült az ágyon, nézte a csillagokat és a holdat, bár fényüket nem nagyon látta könnyeitől. A párnát magához szorította, s csak zokogott, néha felfigyelt, hogy nehogy meghalja valaki a fájdalom miatt született könnyeit. Hajnali 2 körül lehetett. A lány csak feküdt és sírt, s egy elmúlt szerelemre gondolt. Egy szerelem, ami már elmúlt, de a mai napig üldözi a lány lelkét. A lány lezárta a fiúval való kapcsolatot, mert úgy érezte nincs értelme tovább folytatni, érzései a fiú iránt már nem voltak. Most mégis szenved a kapcsolat lezárása miatt, hiszen mégis 4 hónap volt teli boldogsággal s örömmel. De úgy érezte lépnie kellett, lépett, tettét megbánta, s most a fájdalom keserű könnyei csorognak az arcán. Nagy nehezen elaludt, könnyei még mindig folytak.
Reggel felkelt, s megtudta a fiú új életet kezdett, innentől teljesen úgy érezte, nincs értelme az életének. Elindult az állomás felé kisírt szemekkel. Állomásra ért, még egyszer utoljára megnézte a várost, s elindult a síneken. Jól ismerte a síneket, fájdalmában sokat járt rajtuk, de most más volt a terve itt. A terv neve: halál. Tudta, hogy melyik az a rész a síneken, amikor már nem lehet visszafordítani azt a tragédiát, hogy elüsse a vonat. Megállt azon a részen, leült közbe ős és a srác kedvenc számai szóltak a fülében. Megint előjöttek az emlékek, s rájött, hogy szereti a srácot, jobban, mint hitte volna. Ekkor meghallotta, hogy közeledik a vonat, most nem ment a lány a sínek mellé, hanem várta végzetét. Biztos volt a halálba, nem akart több fájdalmat az élettől. A vonat csak jött, ő hátranézett, lelki szemei előtt újra a fiút látta, s tudta nincs visszaút a halálból. Már közel volt a vonat, hallotta a fém hangját, ekkor meglátta a vezetőt, látta szemében félelmet, mikor meglátta a lányt, s rájött, hogy ő itt akaratlanul halált fog okozni. Ekkor a lány éles fájdalmat érzett, érezte a vér szagát, vér ízét a szájában, utolsó lélegzetvételével a fiú nevét mondta ki, s vége lett mindennek!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-16 00:00:00
|
Egyéb
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások
Lehet, hogy az élete rengeteg másik ember munkáját tartalmazza. Pl. az alkoholista szülőktől, nagyszülőktől kezdve, a csak magukkal törődő óvónőkig, a pedagógiai érzékek hiányával megáldott pedagógusokig, az állandóan kopácsoló, házibulizó szomszédon át, a munkahelyen állását féltő karrierista, ezért neked állandóan betartó munkatársig, és még nagyon sokan mások akik csak arra születtek, hogy megkeserítsék az életed.
Elnézést, a csak negatív példákért, de én is sarkítottam kedves Dreamer. Persze, el lehet gondolkodni, vajon melyikünk áll közelebb a valósághoz. Szeretném hinni, hogy nem én.
De… a rengeteg ember munkája közt ott van az orvosé, is aki műhibát követ el, az autóvezetőé, is aki balesetet követ el. A következmény lehet az is, hogy elveszíted, azt, aki az életed értelme, esetleg, te kerülsz olyan fizikai, lelki állapotba, hogy megkeseríted a körülötted élők életét. Elhagynak, vagy szenvednek, mert szeretnek. Te is szereted őket? Annyira, hogy miattad tönkremenjen az életük?
Mindez csak szélsőséges példa, bár soha ne volna valóság. És mégis… emlékszem egy esetre, amit csak a sajtón keresztül ismerek, de ha eszembe jut, a mai napig meghat. Átlagos család lehetett volna, élvezve az élet minden örömét, de a leány súlyos betegsége pszichikai pokollá tette az életüket. Szenvedett a magatehetetlen gyermek is, elviselhetetlen fájdalmai voltak éjjel, nappal. Naponta könyörgött az édesanyjának, hogy szabadítsa meg Őt s a családot a szenvedéseitől. Az édesanya sok-sok nap, álmatlan éjszaka után feladta a reményt, és fürdés közben, könnyeit nyelve teljesítette a lánya vágyát. A bíróság elítélte, a Köztársasági Elnök kegyelmet adott.
Úgy hiszem, nincs jogom ítélkezni mások tettei fölött, de meg kell tudnom érteni őket.
Hisz azért vagyok ember.
(egyébként: haha, engem vajh' melyik skatulyába süllyesztettél? :-))