Én, Peter Morrison 11.

Feszülten figyeltem, és nem hiába. Az idősebb férfi is kijött, és belékarolt, majd egy autóhoz vezette, beültette az első ülésre, ő is beszállt, és lassan elindult. Óvatosságból csak később követtem, bár minimális volt az esélye, hogy észrevegyen. Nem mentünk messze, egy szolid, de ízléses bérház kapuja mellett álltak meg, én kicsit tovább mentem, de végig figyeltem, és láttam, amint Hansot bevitte az ismeretlen.
Beszálltak a liftbe. Megvártam, amíg megáll a lift, és miután a negyediken kiszálltak, elindultam felfele a lépcsőn. A negyedik emeleten csak öt lakás volt. Névtáblák nem voltak kint, ezért csak úgy tudhattam meg, hogy hova mentek be, ha megvárom, amíg az öregember kijön. El akartam kerülni, hogy meglásson, ezért óvatosan kicsavartam a folyosón a villanykörtét, és behúzódtam a lépcsőház legsötétebb sarkába, leültem az egyik lépcsőfokra. Vártam. Az idő ólomsúllyal nehezedett rám, a percek csigalassúsággal teltek.

Az első tizenöt perc után a lábam elkezdett zsibbadni, ezért felálltam, és tettem pár lépést. Éppen visszaültem, amikor kattant a zár a hármasszámú lakás ajtajában, félig kinyílt, majd bizonytalanul újra becsukódott. Füleltem, de csak érthetetlen hangfoszlányokat sikerült elkapnom. Majd határozottan kinyílt a bejárat és kilépett rajta, feltételezésem szerint az idős ember válaszúthoz kerültem. Ha itt maradok, és Hans lakását vizsgálom át, akkor nem fogom megtudni, hol lakik az öregember, ha viszont őt követem, akkor letérek a főnyomról, azaz az egyetlen embert hagyom kicsúszni a markomból, akit név szerint is be tudok illeszteni az eseményekbe. Támadt egy ötletem, ha esetleg Isaac már felébredt, és képes lenne vezetni, akkor két legyet üthetnék egy csapásra. Lesietem a lépcsőn, hamarabb leértem, mint a lift, mert az öreg még egy kicsit szöszmötölt az emeleten. Szerencsém volt, Isaac már szinte teljesen éber volt, mikor elmondtam neki a tervem, helyeselt, és már ült is a volán mögé.