4 HUF

Négy forint. Ennyi van most nálam. Nagyjából egy negyed kifli ára.
Vagy talán még annyi sem.
Amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen egy fitying nélkül állok a város közepén, (a forintocskák eme gondolatomat mintegy megérezve, sértődötten súrlódtak össze izzadt tenyeremben, panaszos- fémes hangot hallatva, mintha méltatlankodnának) nagyon megijedtem. Inkább úgy mondanám, izgatott lettem.
Vissza nem térő lehetőség: most kiülhetnék koldulni. Esetleg bepiszkolom az arcomat kicsit, hogy hitelesebb legyen. A topánkámat is levehetem, mezítláb meghatóbb.
Aztán megtorpantam.
Nézegettem a négy forintomat, és hirtelen nagyon megszerettem a világot.
Egy kétforintos, és két egyforintos. Már egészen a szívemhez nőttek. Olyan bájosan csillogtak a reggeli napfényben.
Csak álltam az ébredező városban, és befelé mosolyogtam. Talán a szemem is becsuktam.
Négy forint, NÉGY forint… mert ötszázat, vagy esetleg ezret elkölteni egyáltalán nem nagy kunszt. Na de négy forintot…! Vehetek egy csipet sót, vagy egy darabka cipőfűzőt a Margit körúti turkálók egyikében.

Csak álltam az ébredező városban, és befelé mosolyogtam. A négy forintra gondoltam, amit gondolatban már ezerféle dologra elköltöttem.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire mámorító érzés a szabadság.