Történetek

Hosszú, paphoz nem illő fekete haja volt, amit varkocsba fonva viselt. Fekete reverenda, kőrisfa pásztorbot, mélyrehatoló fekete szem, és az őt körülvevő félelem jellemezte. Nem volt a faluban egy ember, aki akárcsak szóba mert volna vele állni. Ha végigment az utcán alkonyatkor, az emberek bementek a házakba, és elfújták a gyertyákat. A gyerekek annál is inkább féltek tőle. Ahogy én is...

A vonat fénye a távolban feltűnik. Kiáltok a haveroknak, segítsenek, de nem tesznek semmit, elfutnak. Próbálom kirángatni a lábam, de nem megy. Verejtékezve, könnyezni kezdek, a vonat hangosan „ordít”. Reccsenést hallok, a lábam.. Elvérzek… Minden sötétségbe vonul...

- Szilvásvárad – szólt Harry kitűnő magyarsággal. A sofőr bólintott, majd elindította a taxiórát, és elindult ő is. Az út hosszú volt, de Harrynek tetszett az ámulat, amit a két lány mutatott a csodálatos magyar hegyi erdők iránt. A patakok, amik mellett elmentek, míg el nem érték a Bükk hegység csodálatos városkáját. Kifizették a számlát, majd elindultak az utcákon át, hogy megkeressék Emili otthonát...

- Nemsokára Mark hazaér.
Kérdőn néztem rá.
- Ő lesz a papád. Az új apukád, jó?
Ezernyi kérdés kavargott bennem. Milyen lesz? Bántani fog? Neki is van szíja? Vagy kedves lesz? Megszeretem? Ő szeretni fog? ...

Hány éjjelen át eszeltem ki őrült terveket a fiók felgyújtására, amiért én nem lehettem olyan, mint ő. De ki volt a hibás? Az asztalfiók, mert ugyanazt akarta, mint én, csak neki engedett is? Vagy talán az ajtóüveg? Vagy én? Ezen gondolkodtam volna ott sokáig, ha nem cseppekre törve és félholtan húzódok ott a földhöz, a barátságos fapadlóhoz...

Folyton arról ábrándozott, hogy a kedvenc könyvéből ismert vámpírok egy éjjel eljönnek, és magukkal viszik. Szentül hitte, hogy a vámpírok nem gonoszak, kicsit sem hasonlítanak a híres Drakula grófra, (aki csupán egy kegyetlen, kiközösített földbirtokos volt, és akiről szörnyűségeket terjesztettek a népek). A vámpírok igazából nem is ölnek ember, csak egy kicsit megcsapolják őket...

Apu szerint túl naiv vagyok, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Azóta persze nem találkoztunk, hogy, hogy megkérdezzem miért mondta apunak - adjon intézetbe.
Ő megkönyörült rajtam és inkább anyuhoz küldött...

A féket teljes erőmmel nyomtam a ”padlóig” a kocsi kerekei csikorogva próbáltak megállni, de a jégen ez csak kipörgést eredményezett. A férfi félreugrott, de balszerencséjére pont az autó elé. Mikor a kocsi megállt gyorsan kiszálltam és oda siettem a férfihez. A férfin bőrkabát volt. Gyorsan kivettem a zsebéből a telefonját és tárcsáztam a mentőket...

Ugyan már... csak önmagát csapná be, ha azt hinné, bármennyi esélye van nála.
Hiszen csak rá kellett nézni, elhízott testét alig bírta maga után cipelni, haja zsíros és ápolatlan volt, szemüvege vastag fekete kerete kiemelte arca kerek pufókságát, ruhái legfeljebb a késő-nyolcvanas évek divatjának feleltek meg, bezzeg az ő, az ő "pasijai"...

Egyébként nem bírta az illetőt. Az ugyanis egyszer cigarettázott a társaságában, pedig nyomatékosan megkérte, hogy hagyja abba. A presztízsveszteség megkerülhetetlen volt, nem szerette volna, hogy ráragadjon az erőszakos jelző egy ilyen pitiáner ügy miatt. Szeretett volna bosszút állni rajta, de eddig a napig nem látta újra...