Történetek

Megváltozik a világ. A kinti világ egyre távolodik, mert valami fontos történik, itt benn. Először az orrom jelez. Tekintetem még odakint jár, de én már félig idebent vagyok. Szemem sarkából még búcsút intek Apportnak, aztán fejemben egyre határozottabb képet ölt valami nagyon jó. Aztán hirtelen minden megvilágosodik.
Beigli. A karácsonyi beigli...

Nézlek mostanság, s valahogy annyira más vagy, mintha nem is te lennél, már mióta. Olyan, mintha elhidegültél volna tőlem, amivel te ezer meg ezer aprócska tűt szúrsz a szívembe.
Tudom, hogy vége. Már tudom, hogy nem én vagyok életed értelme...

A parkba érve még inkább lelassította a lépteit és az árnyékok között felsejlett egy árva pad sziluettje a terebélyes gesztenyefa alatt. A padon ült valaki, mozdulatlanságra ítélve. A férfi arra felé vette az irányt, nem bujkált, nem rejtőzött bele a sötétségbe. Ösztönei megsúgták, megtalálta, akit keresett, de ez a találkozás talán az ő érzéketlen szívének lesz a legkeservesebb...

Emlékszem, volt egy csendes kis zug, melyet nagyon szerettem. Különösen, ha senki nem volt odahaza, mert nem zavarhattak meg holmi ebéddel, vagy tanulással. A bokrok ölelte kis tisztás elrejtett mindenki szeme elől, s kedvemre ábrándozhattam. Hanyatt feküdtem a fűben és néztem az eget. A hatalmas színpadon állandóan volt előadás. Az egymást hol űző, kergető, hol lágyan egymáshoz simuló, majd szétváló felhők a világirodalom legszebb meséit keltették életre...

Egy gyönyörű meztelen nőtt lát napozni a homokban. Ő már nemcsak vizelésre használja, neki már farka van. Előveszi a duzzadt erekkel körbe hálózott hímvesszejét a pizsamájából és elkezdi kényeztetni az ötcombú asszonnyal. Éppenhogy elélvez, megjelenik a felnőtt énje. Lekever neki egy hatalmas pofont...

- A gyerek velem marad, őt nem adom! - mondta a nő ellentmondást nem tűrő hangon.
- De akkor láthatom, amikor csak akarom, ebből nem engedek!- kontrázott rá a férfi mély basszus hangon, szinte mennydörögve a felesége felé.
- Akkor láthatod, amikor én jónak látom, vagy ahogyan majd a bíróság dönt. - a nő hangja továbbra is parancsoló volt...

Egy egészen más világ. Megszűntek a dimenziók, semmi sincs, és mégis teljes a világ. Senki sem látható, de mégis mindenki ott van. Alkalmazkodni kell. A tökéletes egység, mely elérhetetlen. Még elérhetetlen. Egyszer, majd, sokára visszatérhet. De addig még sok a teendője.
A lány kívülről látta magát. Látta a testét, amint ott fekszik a fal tövében, de mégsem rémült meg. Először nem értette a dolgot. Igazán föl sem fogta mi történt. Aztán rájött, hogy nincs egyedül...

Rengetegszer másztam fel óriási ágaira, s innen figyeltem a közeli vasúti síneken elrobogó vonatot. Hatalmas koronája paszományos ködmönként takarta vastag törzsét. De most inkább a földön ülve figyeltem egy feketerigó párt, amint hangos éneklés közepette ugráltak egyik ágról a másikra. Tekintetem ezután a patak csillogó vízére siklott. Kicsiny folyócska a Gaja, egy jobb sportoló képes lenne egyik partjáról a másikra szökkenni...

Délután lévén már kezdett sötétedni és mindenki egyre szaporábban lépkedett, sietett valahová. A park egyik félreeső részén, egy fiatal nő ült a hideg, ütött-kopott padon és figyelte a rohanó emberek sorát. Ő nem sietett. Csak ült és szemlélődött. Vastag bundája melegen beburkolta, kezét bőrkesztyű védte, fejét pedig divatos kalap díszítette...

Aznap reggel minden ugyanúgy kezdődött, mint máskor kora reggel. Emberek ezrei ülnek autóba, a reggeli kávé után, ezrek szállnak be a tömegközlekedés lassú eszközeibe, ezrek alszanak tovább a kies, és még sötét sikátorokban. Az időjárás jó pár éve szeszélyes: nyáron mikor forróan kéne sütnie a napnak, akkor esik az eső, és hideg van, télen pedig rekkenő hőségben izzad az egész világ. A tudósok ezt mind a globális felmelegedés hathatós jelének vélik, sokan pedig csak lustán legyintenek...