Volt egy lány

„Volt egy lány, aki észnélkül futott,
de gombostű hegyén túl messze nem jutott.
Volt egy lány, aki mindig mást akart,
nem hitt senkinek és valahol elmaradt.
Volt egy lány...”

Volt egy lány. Álmokat szőtt míves kelmén, színes gombolyag szaladt át a kezén, rikítottak ujjai nyomán az álomképek. Egyik a másik után kelt ki, mint tojásból a napos csibék. Lábát lógatva csücsült a felhők tetején, ajkai között halovány zöld fűszál remegett, miközben rágcsálta, kezével az állát támasztotta. Úgy hitte, minden sikerülhet, hogy csupán akarni kell és hinni mindig a színes szőttesben, mit maga készített.
Avatatlan kezek közé adta a drága színes kelmét, a szálakat kitépték, cibálták és messze fújta a ronggyá lett darabokat a szél. A lány azt hitte, újraszőheti a mesés álmokat, lesz még gombolyag, szebb, mint az előző, még ragyogóbb és még színesebb. Ahogyan szaladt ujjai között a tű, táncolva visított át az anyagon a cérna, úgy fakult halványult a minta, míg végül torz mása lett az előzőnek, színtelenebb, mint valaha.
Volt egy lány, ki nem varrt többé hamis álmokat, nem kergette a megfakult ábrándokat. A cérnaszálak könnyű prédájaként az időnek elfeslettek, mind az enyészeté lettek. Ott ült a lány a felhő tetején, arcán a bánat mindent beborító gondterhével, figyelte, hogyan repülnek a gyönyörűen varrt ábrándok, melyeket elkészítettek mások, kik most önfeledten lábukat lóbálva gyönyörködtek a szárnyalásba, ahogyan a színek szétolvadnak a képzelet egén.
Aztán valahonnan, szinte a semmiből egy hatalmas köpönyeg gomolygott elő, ragyogó színeivel a lányra borult, és egy kéz simította át arcát, halkan suttogott a fülébe valaki
- Mosolyogj, hiszen élsz!