Történetek

Egy férfi megy el mellettem, megdöbbenéssel és undorral az arcán mér végig. Képzelem, milyen látványt nyújthatok. Egy fiatal lány, lucskos barna haja a szemébe lóg, bőrig ázva, két papírlapot szorongatva tántorog az utcán. Megáll egy pillanatra, rám néz, mintha szólni akarna… de aztán vállat von és továbbmegy. Én is ezt teszem. Vonszolom magam tovább...

Bárhol jelent meg a nők irigy, ellenséges pillantásaival találta szembe magát, a férfiak pedig úgy zsongták körül, mint méhek a mézesüveget. Mindenhol azonnal magára vonta a figyelmet. Élvezte ezeket a helyzeteket. Amikor észrevette - és nem volt nehéz - a nők ellenséges magatartását, még rátett egy lapáttal. Gátlástalanul flörtölt szinte mindenkivel...

Hajnalban bálkirályt és királynőt hirdettek. És mi csak táncoltunk, táncoltunk. Majd megragadott egy hatalmas kéz, és a levegőbe emelkedtem. A kéz gazdája egy hatalmas ember volt.
- Elnézést! - mondta. - Fáradjanak ki az emelvényre, mondjanak egy kis köszöntőt. Hitetlenül néztünk rá.
- Miért kellene ezt tennünk? - hebegtem.
- Mert önöket választották az éjszaka királyának, és királynőjének! - jegyezte meg halkan...

A bíró először nem értette a dolgot, aztán gyenge kifogásokat keresett, ám lehet, hogy beszédében ártatlannak tüntette föl magát, gondolatai mindent elárultak, mindent. Felhevített testét már semmi nem menthette meg, azonnal a földre rogyott és meghalt. Egyetlen szót sem szólt arról, hogy miért ítélte el a férfit, de nem is kellett. A történet minden részlete már ott volt az ő fejében is, fájdalmas emlékek villantak be...

Két feldühödött, fekete démon rontott ki az erdőből. Egyenként kétszer akkorák voltak, mint én. Fejükön hatalmas szarv díszelgett. Orrukból tüzet fújtattak. Mint valami dühöngő bikák, úgy néztek ki. Nem tudtam, mihez kezdjek. Szaladni akartam, de a rémülettől nem bírtam. A patáik, ahogy a földet érték, dübörgést váltott ki. Hangjuk akkora volt, mint egy egész hadseregé. Ez egyik túl közel ért hozzám...

Senkit sem érdekelt, hogy egy összetört ember mit Élt át, hogy ez történt vele, hogy ezzé vált. Mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, nem a mi gondunk, hagyjuk a szenvedőre. Miért is kéne segíteni? Nem is ismerjük, semmi közünk hozzá...

Hana minden egyes érintésre összerezzent - sok időbe telt, mire hozzászokott, és megértette, hogy a kéz nem csak fájdalmat közvetíthet. Zavarta, ha megsimogattam a vállát, mikor beszéltem hozzá, de az is, ha megfogtam a kezét...

Kitti kedves lány – szőke haját előszeretettel cibálja a szél, mikor fehér csizmájában sétál a komor alkonyatban. A falevelek elkerülik hulltukban. A nadrágja kiemeli csinos alakját. A lány ötvenkét kiló, selymes bőrű, karcsú teremtés. Miért is ne emelné hát ki?
Mosolyogva vár a szerelemre, mely felsejlik, ha eljön a sötét...

Ahogy beléptünk, ő ágynak is esett. Ott volt még a mási két szobatársa is. Ők is pihentek. Anna a hátára feküdt, és én tudtam mi az, ami biztosan jól esne neki. Felültem az ágy szélére, és masszírozni kezdtem a vállától a derekáig. A két szobatárs lassan kiment, mert jött a csoportjuk a túra másik részéről...

Ha szeretsz valakit és csalódsz benne - jobban tud fájni. Az ellentétek kéz a kézben járnak. Nincsen öröm bánat nélkül, nincsen szeretet könnyek nélkül, de az éjszaka is más lenne, ha nem váltaná fel szikrázó napsütés...