December

Decemberben halk sopánkodással telnek az esték. Mikor a medvék álomra térnek, és köd hull az erdőre, meghal a mozdulat, és álmodni kezd a világ.

*****

Kitti kedves lány – szőke haját előszeretettel cibálja a szél, mikor fehér csizmájában sétál a komor alkonyatban. A falevelek elkerülik hulltukban. A nadrágja kiemeli csinos alakját. A lány ötvenkét kiló, selymes bőrű, karcsú teremtés. Miért is ne emelné hát ki?
Mosolyogva vár a szerelemre, mely felsejlik, ha eljön a sötét.

*****

Teázás a szürkületben, este ötkor. A lámpák már mind kigyúltak. A fűtés melege halkan pattog, a csövek sziszegnek, az asztalon könyv, mit nyitva felejtettek. A sorokról az ablakra kalandozik a szem, melyen túl egy ember épp kukákat ürítget. Tajtékzik a csönd, a tea a forró, s bizonytalan a kéz érintése a vállon.

*****

A vaddisznók aludni térnek. Csíkos kis malacok bújnak anyjukhoz, kürt szava hasít a táj nyugalmába. A patak medrébe fagyott csontváz süpped. A távolban vonatsíp hallik. Nő ül rajta, aki a szeretőjéhez utazik. Szemében várakozás és béke. A város még messze van. Itt, a tiszta légben még érezni az idő roppan hullámait. A nő hátradől, lehunyja tekintetét. A nap halott. A folyó elválaszt.

*****

Ül a pusztában, a repedezett föld ölén. Kiszolgált kerékpár hever mellette. A lámpái még égnek – remek halogén! –, lázas nyúlszemek a sötétben. Ül csak, gyertyát éget, lágyan legyezi lángját az őszi szél. Imádkozik az égbe, nézi a gyertyát, biciklijének sáros vázát, a földút gödreit és s odébb egy pocsolyát. A törött tükörben hópelyhek, és az éj lobogói gyászolnak.
Imádkozott, most elalszik. Lassan temeti be őt a hó.