Történetek

A macira egyre szomorúbban nézek. Homályos, olyan vizes a kép. Megfordulok, nézem a falat és táplálom a dühöm. Értelmetlen dühöm. Kire vagyok dühös? A vakságomért magamra, a hazugságért rá. És hogy mire jó a düh? Feldolgozni, hogy már nem csak a szó lehet hamis, hanem a test beszédje is lehet ámítás. Minek higgyek hát? Ha hiszek a vágynak, a test szavának, akkor nem értem, hogy a szavak szerint miért múlik el olyan hamar, ami sokszor igaznak tűnt. Ha pedig hiszek a szónak, nem értem, hogy...

Mindazonáltal korlátaim felismerése és elfogadása ellenére igyekeztem továbbra is meggondolt vezetője maradni a Főnix Rendjének, és segítséget nyújtani Rufus Scrimgeur-nak és az auroroknak. Legfontosabb feladatom azonban nem ez volt, hanem hogy legjobb tudásom szerint nyújtsak neked útmutatást, segítséget, s minél jobban próbáljam elodázni azt a pillanatot, mikor kénytelen leszel szembenézni Voldemorttal...

A férfi tovább ment, ez a 10 másodperc a földre taszította. Már a gyerekek is tudják és érzik. Ő sose lesz olyan, mint a többi. Eddig remélte, hogy van célja a Földön, és nem hiába csúfította el így a természet, de kezdte elveszíteni a hitét...

Hideg, ködös reggel volt, amikor megérkeztek, csöndesen, ahogy az ősz lopózik be a lombok közé. Fekete ruhát viseltek mind, amint szokásaik megkívánták, arcuk sem rezdült, csak a szemük villogott éber-keményen, így lepve meg a tudatra nem eszmélt tájat. Nem szóltak – nem volt kenyerük a beszéd -, de mégis egyként mutatkozott meg az akarat minden mozdulatukban; tekintetük sem kereste szomjasan céljukat – jól tudták, miért jöttek, s tudták hol találják...

Végezzünk hát történelmi áttekintést! Szükségünk van a néhány fogaskerékre, a történelmi ismeretmorzsákra. Beláthatjuk: vezetőink gyakran kerültek olyan helyzetbe, mikor nem volt jó választás. Sőt. Talán még kisebb vagy nagyobb rossz közti választás sem. A király hasonló szerepbe osztva: cselekvésképtelen. Bánk a nép és nemzet jelképe: hisz és hűséges a vezetőkhöz, míg lehet. Gertrudis? A magyarság rossz szelleme: lerombolja és lerombolják mindazt, ami szent, és ami szép...

Az egész egy decemberi szombat estén kezdődött. A sráccal véletlenül találkozott a tekintetünk, első pillanatban volt közöttünk valami. Azt hittem ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy látom. De a sorsunk másképp alakult. Hétfőre kiderült, hogy egy suliba járunk, majd pár napnyi néma szemezés után a barátnőim közül engem választott. Minden szépen indult, elkezdődtek az egyre hosszabb beszélgetések, és úgy tűnt, minden jó lesz. Aztán valami megváltozott...

Aztán, mire feleszmélek, már végzett is. Sőt, rögtön kettőt csinált... Leterítünk egy puha takarót a földre, suttogunk, nevetgélünk, körben elhelyezkedünk, és tágra nyílt szemekkel várjuk, hogy a kedves Művésznő, mikor gyújtja meg a spanglit. Élesen kattan az öngyújtó a csöndben, beleszív párat, mint aki pipázni készül, és akkor végre vöröses narancssárgás fényben fürdik az alkotás vége...

- Elég! Ne hazudozzatok! Mindketten átvertetek! Barbi, mindent elmondtam neked, mindig veled voltam, mindig segítettem. És most így hálálod meg, hogy lefekszel a barátommal? Undorító vagy. És te, Tamás? Ennyire szerettél? Mindent megtettem érted, minden kívánságodat teljesítettem. Mennyire hülye voltam. Hogy nem vettem észre? És pont ma, pont azután, hogy a főnököm megpróbált megerőszakolni...

Miért áldozná fel az életét egy férfi, ha csak a testére vágyik? Ki is dobhatná vagy a saját lakásában meg is gyilkolhatná. De nem teszi, helyette inkább saját életét helyezi Richka kezébe, hogy döntsön felőle. Az újságírónak sikerült teljesen összezavarnia őt, megdönteni az eddigi hiedelmeit, és bizalmat gyújtani egy ismeretlen ember iránt, akiről eddig semmi különöset nem gondolt. Most valahogyan mégis eszeveszetten vonzódott társához, aki kissé komolytalan mosolyával követte figyelemmel...

A fiúban éreztem azt a kimondhatatlanul erős, vad gyűlöletet, ami bennem is megvolt fiatal koromban. Akkor én is egyedül maradtam. Gyűlöltem a világot, és benne mindent és mindenkit. A lányból sugárzott a szenvedély, mintha … - Doorsmak megakadt a szava, de nem ösztönösen, inkább saját maga nyelte le mélyre gondolatait. Aztán mégis csak folytatta:
- Mintha újból Jezabelt éreztem volna. Mit gondolsz ? Megöregedtem és közben megbolondultam volna? – kérdezte mélyen a társa szemébe nézve......