Repülés

- Repülhetek? – kérdezte reménnyel teli hanggal az ifjú.
- Hát persze, ha ezt óhajtod - hangzott a válasz.
- Igen.
Szörnyű fájdalom borította el pillanatok alatt teste minden porcikáját. Úgy érezte ott és most meghal, nincs remény. Miért is kellett neki ilyet kérnie? És miért mondta, hogy hát persze, ha egyszer ezzel megöli?
- Mert igaz. – szólalt meg az idegen, akiről még mindig nem tudta eldönteni, hogy ember vagy valami más.
- Ön… olvas a … gondolataimban? – nyöszörgött a kíntól.
- Igen. – válaszolta, de a szó már csak a fejében szólt.
A fiú térdre rogyott, nem bírta elviselni a fájdalmat, mely a hátából kiindulva gyötörte. Úgy érezte, hogy bőre leválni készül hátáról. Olyan szédítő nyomást érzett, amilyet még soha, és ez a nyomás az ő hátán át akart kirobbanni. Szédülni kezdett a fájdalomtól, kis híján elájult.
De akkor történt valami…
Két hatalmas, fehér szárny törte át magát bőrén. A fájdalom, mintha soha nem is lett volna.
Remegő lábakkal állt fel, és nézte új szerzeményeit, a saját szárnyait. Mérhetetlenül nagy öröm árasztotta el lelkét, szemeiből könny fakadt, a boldogság könnyei.
- Repülj! – vízhangzott fejében a szó, a szó, amire mindig is várt. Felszökkent a levegőbe és repült.
És csak repült, minden egyes szárnycsapással métereket suhant. Letekintve látta, amint a talpig fehérbe öltözött alak halványodni kezd, és kicsivel később el is tűnik. De ösztönei felemésztették. Nem akart a látottakon gondolkodni. Élvezte a szél erejét, ahogy belekap hosszú fekete hajába. Élvezte a sebességet, mely mámorba ejtette.
És csak repült…