Az Átjáró (4)

. . .

- Domiiii! - kiáltott utána Laura.
- Uram Isten! - rohant oda a lyukhoz Máté. Mindenkit elöntött a rémület, és az aggodalom. Mindjájan a lejárathoz ugrottak, és minden erejükkel azon voltak, hogy Dominikot megpillantsák a sötét szakadékban.
- Domi! - ordított Hanna- Domi válaszolj!!- de Domi nem válaszolt, hangját sem lehetett hallani, csupán néma csend áradt a sötét lyuk mélyéről. Ám egyszer csak halk motoszkálás, mocorgás hangja ütötte meg fülüket.
- Domi! - örvendezett Réka - Jól vagy Dominik?
- Persze, soha jobban nem voltam. Csak az a baj, hogy itt lógom, egy gyertyatartón, ami pillanatokon belül kiszakadhat a falból. Nem akartok kihúzni? Azt megköszönném.
- De túl mélyen, vagy ahhoz. Nem érünk el!- szólt Botond, miközben rávilágított Dominikra, ki vagy 5 méterre, lógott alattuk. Egy kiálló, rozsdás gyertyatartóba kapaszkodott, alatta csupán a mélység tátongott.
- Tarts ki Dominik, valahogy kihozunk onnan!- mondta, Máté.
- Van egy tervem - kiáltott fel Domi- Csak sietni kell, mert nem bírom sokáig.
- Figyelünk, mondjad!- szólt vissza Balázs
- Van ott, valahol fent, egy kis hátizsák, eddig a hátamon volt, de előbb levettem. Megvan?- Hanna, máris nyújtotta Balázs kezébe a zsákot.
- Igen itt van kezemben.
- Remek. Nyisd ki, van benne egy kötél. - Balázs sietve kihúzta belőle a hegymászó kötelet.
- Rendben, megvan! Már dobom is!
- Várj, előtte kössétek oda ahhoz a kőemelvényhez!- Botond azonnal, erős tengerészcsomóval rögzítette, majd gyorsan lehajította Dominiknak.
- Fogd meg erősen! - kiáltott Balázs. Domi, megmarkolta a jobb, majd a bal kezével. Ekkor a hirtelen lendülettel, a falnak csapódott. Dominik halk nyögéssel nyugtázta az ütközést.
- Rendben! Húzhattok- kiáltott fel. Botond, Balázs, és Máté teljes erejükből húzták lassan felfelé, mígnem megpillantották, Domi poros arcát . Márton és Hanna odarohant, és segített kikecmeregnie onnan. Domi, miután sikeresen kijutott, a hátára feküdt, majd pár pillanatig, csak lihegett, majd mosoly ült arcára.
- Ez meleg helyzet volt nem igaz? - fordult társai felé.
- Az biztos!- veregette meg barátja hátát Máté. Domi felállt, leporolta magát, és épp szólni kívánt, mikor Hanna a nyakába ugrott.
- Hál’ Istenek, hogy nem esett bajod. Úgy örülök.
- Én... is... örülök - nyöszörögte Domi- ... de... ha ilyen erősen szorítasz, most fulladok meg- . Hanna ekkor, kicsit elpirulva elengedte. Domi, köhintett egyet és így szólt:
- A lyuk, nem túl mély. Az alja lehet, vagy 10 méterre. A kötéllel le tudunk mászni.
- Biztos megéri a kockázatot?- kérdezte Balázs aggódóan.
- Ahogy leestem, a hang erősödött. Biztos vagyok benne, hogy onnan lentről jön, valahonnan.
- Rendben. Menjünk, de óvatosan.

A csapat tagjai, szép lassan leereszkedtek a kötélen. Legelsőként Máté ért földet, ki azonnal bekapcsolta a lámpáját. Szeme elé egy kikövezett alagút tárult, minek végén halványlila fényt látott.
- Gyertek, ezt látnotok kell!
- Na, mi az? - érkezett le Domi.
- Látod a fényt?- mutatott előre Máté- A hang is onnan jöhet. Miután mindenki épségben leereszkedett, közösen indultak a fény felé.

Ahogy haladtak, a zúgás egyre erősödött. Lassan lépkedtek a szűk folyosón. Arcuk ijedt volt. Tartottak a zajtól, mivel elképzelésük, sem volt róla, hogy mi adhatja ki ezt a különös hangot. Félelmet is éreztek. Tudták, hogy mire a járat végére érnek, valamit látni fognak. Ez lehet jó is, és ugyanúgy rossz is számukra. Domi most volt a legizgatottabb. Hátán végigfutott a hideg. ,,Igen! Eddig is eljutottam akkor,. . . akkor, még viszonylag ép volt a lépcső, le tudtam rajta jutni"- mondta magában, de ahogy gondolatai végére ért, újra elkapta az ismerős érzés. Tudta jól, most újra visszaemlékezése lesz. Úgy is történt. Hajába belekapott a jól ismert szél. Barátai eltűntek szeme elől, lépteik zaja elnémult. Csupán, a hangos zúgás töltötte be alagutat. Domi szeme elé termett a nagyapja. Előtte járt, pár lépéssel.
- Nagyapaa!- kiáltott utána, mire az lassan megfordult.
- Dominik- mondta enyhén haragos, de mégis lágy dallamos, mély hangján- Hogy kerülsz ide?Mondtam, hogy kint várj meg! Csökönyös vagy mint egy szamár,- arcára mosoly ült- akár csak magamat látnám... Nah, ha már itt vagy maradj mellettem. Kiderítjük, honnan jön ez a zaj. - a kicsi Dominik elindult, nagyapja mellet, a fény felé. Lépteik szokatlanul hangosan visszhangoztak, de így is szinte elnyomta a hangos zúgás. A hang már- már fájdalmasan hangos lett, a fény már vakítóan fényes. A kicsi Domit elkapta a félelem.
- Nagyapaa!- kapaszkodott erősen a kezébe- Menjünk innen. Félek!
- Maradj mellettem. Csak maradj mellettem. - e szavak után a nagyapa alakja kezdett elhomályosulni, viszont a hang erősödött, a fénnyel együtt. Domi tudta, hamarosan véget ér látomása.
- Nagyapa!- próbálta elkeseredetten maradásra bírni, de annak körvonalai elmosódtak, majd szép lassan eltűnt a szeme elől. Még távolról, hallotta nagyapja szavait:,,Maradj melletem!"De ezt, mint minden mást is, lassan elnyomott az erősödő zörej.
Mire Domi feleszmélt, már újra a barátai közt volt. Izgatott lett. Hamarosan kijutnak az alagútból, és szemük elé tárul az igazság.
- Mindjárt kiérünk!- kiáltott Máté, mivel már csak így hallhatták egymást a hang miatt. Ekkor az alagút végére értek. ,,Végre’"- motyogta magában Domi, majd a lélegzete is elállt a látottaktól. Mindjájuk arcán döbbenet és csodálkozás tükröződött, valami nagyon hajmeresztőt láthattak, és valóban csodás látvány tárult szemük elé. Egy óriási üreg tátongott előttük. Lehetett tán vagy 40 méter magas. Formája szabályos kör volt, minek átmérője közel 100 méter. Talpazata, hófehér kövekkel kirakva, mennyezete, és falai simára csiszolva. Szépségét fokozta, hogy az egész lila fényárban úszott. Ám még csodásabb volt a három szobor, mi benne állt. Méretük, és alakjuk megegyezett, a régebben látottal. Szemben álltak egymással, a kör három felén, egyenlő távolságra egymástól. Bal kezükben papirusztekercset tartottak, míg jobb kezüket a kör középpontja felé nyújtották, mintha oda kívánnának adni valamit, noha kezük üres volt. De, a legelképesztőbbnek a kör középpontján lévő kőemelvény tűnt. Pontosabban a rajta lévő lila fénygömb. Ez ontotta magából mind a fényt, mind az ezernyi darázs zümmögéséhez hasonlatos hangot.

A csapat lélegzete elállt. Nem találtak szavakat. Eleinte, motyogtak valami,,Aztaa", meg "Vááóóó!"- féléket, de hamarosan némán csodálták eme termet. Egyedül Domi tekintete, tünt riadtnak. ,,Tehát itt történt"- gondolta- ,,Meg kell tudnom, hogy mi ez!"
- Ez hihetetlen!- csodálkozott Máté
- Gyertek!- szólt Domi, majd sitve, elindult a lila fénygömb felé- Nézzük meg közelebbről!
- Lehet, hogy veszélyes!- mondta aggódóan Balázs, de látván, hogy ügyet sem vetnek szavára, társai után sietett, kik már egész közel jártak az emelvényhez. Az egész csapatot megbabonázta e barlang. Nem hittek a szemüknek. Látni akarták az egész üreget, érezni, tapintani minden egyes részét.
Dominik ismerte ezt a helyet. Minden túl ismerős volt, a barlang, az alagút, ez a terem, a szobrok, a hang, és az a furcsa fénygömb ami a kör közepén az emelvényen ült. Nem hagyta nyugodni az érzés, ami az utóbbi pár órában elfogta. De tudta valami hiányzik, valami történt itt vele és a nagyapjával, és remélte, hogy hamarosan kiderül minden.
- Mi lehet ez?- kérdezte Hanna, miközben az emelvényhez lépett, és a gömbre mutatott de választ nem kapott. A fénygömb ott lebegett pár centire az emelvény fölött. Átmérője 40 centiméter lehetett. Mindjájan körbeállták, és próbálták kideríteni mivoltát. Sikertelenül. Lila fénye kizárta, hogy tűzjelenséghez bármi köze is lenne. Továbbá semmi jelét nem adta annak, hogy lámpából, avagy bármi elektronikus szerkezetből származó fény lenne. Csak úgy ott volt. Spontán magában lebegett. Dominiknak és társainak elképzelésük sem volt, hogy mi lehet eme különös fényjelenség.
- Ne nyúlj hozzá!- kiáltott Balázs Krisztiánra- Lehet, hogy forró, vagy talán mérgező. - erre

Krisztián visszarántotta kezét, de Domi hirtelen megmarkolta a gömb felszínét.
Ekkor hirtelen összerándult, szemei kifordultak, egész teste remegni kezdett. A lányok felsikoltottak. Domi ijesztő hörgést adott ki magából, úgy tűnt, mintha áram haladna át testén. Arca eltorzult, szája habzott, közben görcsösen kapaszkodott a gömbbe.
- Domi!- sikított Laura- Ezután, Domi teste, lassan visszatért normális állapotába, a rángás abbamaradt. Társai felé fordult, majd arcára vigyor ült.
- Megijedtetek mi?- kérdezte széles mosoly kiséretében.
- Te szemét!- kiáltott rá Hanna- Ez nem volt vicces!- Az egész társaság méltatlankodott, Domi ökörködésén, Balázs csak rázta a fejét.
- Bocs srácok, de ezt nem lehetett kihagynom. Egyébként, egyáltalán nem meleg, és biztos nem mérgező ez a valami. Sőt, egészen tükörsima a felülete. Ekkor, mindenki meg akarta érinteni. Valóban sima tapintású volt.
- Nézzétek az állványt! - szólt Máté, miközben a gömb alatt lévő kőállványra mutatott- Valami írás van rajta.
- Márton nézd meg mi ez!- utasította Ákos- Te vagy itt az ész. - utóbbi mondtában, enyhe gúny érződött.
- Nem kell ehhez tudósnak lenni, hogy megmondjam milyen írás ez. Ezt ismernetek kell. Ez rovásírás. - szólt Domi, megelőzve Mártont.
- Így van- jegyezte meg félénken Márton- Ismerem a rovásokat, talán le tudom fordítani.
- Akkor mire vársz még? - türelmetlenkedett Hanna, Márton szaporán előkaparta zsebeiből egy ceruzát és egy papírt, majd szorgosan lejegyezte a kőbe vésett írásjeleket. Miközben dolgozott, az egyébként sem halk zúgás, még erősebbé vált. Már- már kibírhatatlan volt. A csapat tagjai félni kezdtek.
- Siess Márton!- üvöltötte Balázs, miközben fület befogta - Tűnjünk el innen!Ezt nem bírjuk tovább!
- Még várjunk egy kicsit!- ordított vissza Domi - Várjunk amíg Márton lejegyzi!
- Egy pillanat és kész vagyok. - hebegte Márton, de fülsüketítő zajtól senki nem hallota. Ákos és Krisztián lassan hátrálni kezdett, majd Hanna kivételével a lányok is eltávolodtak a gömbtől.
- Nem tudom, mit gondoltok- kiabállt Ákos- De nekem rossz érzésem támadt ettől az "izétől". Azt mondom menjünk innen, de gyorsan!- Mindjájukon eluralkodott a pánik. A lila fénygömb hangja percről- percre erősödött. Márton végre elkészült.
- Tünés innen!Még a végén beszakad az egész barlang!- siettette társait Balázs, és igaza volt. A hang oly erővel tombolt, hogy a terem beleremegett, mennyezetéről apró kődarabkák hullotak alá.

Mindjájan a kijárat felé vették az irányt. Mindjájan kivéve Domit. Ő még mindig a gömb előtt állt, mintha az megbabonázta volna. Valójában egy újabb emlékhullám támadt rá. Ilyenkor Dominikra nem hatott a külvilág, érzékei megszűntek létezni. Ő ilyenkor valahol máshol járt. Valahol a kusza emlékei útvesztőjében próbált eligazodni. Újra a multban járt, a barátai eltűntek szeme elől, kiáltozásuk elnémult, csak a kibírhatatlan zúgás maradt meg változatlanul. Újra gyermekkori önmaga szemszögéből látta dolgokat. Ilyedt volt, a nagyapját kereste. Hamarosan meg is pillantott közvetlen a gömb előtt.
- Nagyapaaa! Menjünk innen! Félek!- kiáltott, de vékony gyermeki hangját elnyomta az erőteljes hangzavar. Nagyapja nem figyelt fel a kis Domira. A gömböt nézte. Majd lassan megérintette. A gömb ekkor kissé erősebb fényű lett, majd élesebb hangot adott ki magából.
- Nagyapa!!!- próbálta figyelmeztetni nagyapját, de hiába, az nem hallotta meg. A barlang omladozni kezdett. Az öreg végre lassú léptekkel hátrált a gömbtől, unokája felé.
- Gyere nagyapa!- övöltött kétségbeesetten, ám ekkor háta mögül, kiáltást hallatszott. ,,Domi! Azonnal gyere onnan!". A hang gazdája Balázs volt. Egy pillanatra azt hitte, még mindig a múltban van, de társai jelenléte megcáfolta az elképzelését, valamint a nagyapja alakja is köddé vált

A gömb ugyanúgy viselkedett, mint az emlékeiben, még fényesebb és még hangosabb lett. ,,Akkor is ez történt!"- mondta magában- ,,A gömb végzett a nagyapámmal". Balázs és a csapat többi tagja a kivezető alagút előtt, vagy tíz méterre állt. Borzasztóan ijedtek, és kétségbeesettek voltak. Dominikra vártak, hogy végre megmozduljon, és eltűnhessenek innen.
- Dominik, az Isten szerelmére gyere már!- üvöltött Máté. A barlang egyre jobban omladozott, morajlott az egész lyuk, de Dominik még most sem mozdult. ,,Itt kell maradnom, és kiderítenem, hogy mit is művelt ez az átkozott fénygömb!"- gondolta, de ekkor hatalmas robaj rázta meg a barlangot. A kijárat felett egy óriási kőtömb szakadt le a mennyezetről, és pusztító erővel zuhant a kijárat elé. Mennydörgésszerű hanggal csapódott a fölbe, a borszasztó nagy kőtömeg, átláthatatlan porfelhőt kavarva maga után. Ekkor Domi feleszmélt. ,,Uram Isten!"- rohant oda, ahol előbb még a barátait látta. Vakon tapogatózott, rémülten kereste társait. Már kezdett a legrosszabbra gondolni, mikor keze megakadt egy másik kezen.

- Domi!- szólt a kéz gazdája, Laura.
- Jól vagy?- kérdezte aggódóan Dominik, miközben felsegítette Laurát.
- Semmi bajom. Keresd a többieket!- de erre nem volt szükség. A porfelhő lassan szertefoszlott, így meglátszott, hogy mindenki jól van, nem temetett senkit maga alá az omlás. Közben a fénygömb növekedni kezdett. Eleinte lassan, majd egyre nagyobb mértékben. Ezalatt a csapat tagjai összeszedték magukat, de ekkor megtudták szörnyű sorsukat. A kijáratot teljesen betemette a kőomlás. Vége van. Nincs kiút. Itt ragadtak. Botond és Ákos pánikba esve, próbált megmozdítani pár követ, de ez lehetetlen volt.
- Nem! Ez nem lehet!- kiáltoztak, miközben tovább omladozott a barlang, a gömb meg csak tágult. - Kell lennie másik kijáratnak!
Laura és Adél sírva fakadt, Márton bekuporodott egy sarokba, fülét befogta, szemét behunyta, úgy várta, hogy mi fog történni. Balázs kijáratot keresett. Máté ide-oda tekingetett, hátha talál valami menekülési utat, de hiába. Ott ragadtak és a gömb csak egyre nőtt, hangja egyre fülsüketítőbb volt, a kezdeti zúgás átment éles sípolásba. Ákos elvesztette a fejét. Torka szakadtából ordítva Domi felé rontott, és rávettette magát. Mindketten a földre zuhantak, Domi került alulra, Ákos felülre. Az utóbbi dühödt fenevadként üvöltött, és ökölbeszorított kézzel ütlegelni kezdte Dominikot.
- Ez mind miattad történt!- ordította- Te szemét! Te őrült! Mindjájunkat kinyírsz! - Domi tehetetlen volt az ütésekkel szemben. Cselekvésképtelenül feküdt a földön, mikor egy erősebb ütés a fejét érte. Ákos vérszomjas tekintete elmosódott, körvonalai összefolytak, majd egy ismerős hang szállt fülébe.
- Fuss kicsi Dominik! Fuss - kiáltott aggodalmas hangon a nagyapja. Domi ekkor oldalra fordította fejét, a gömb felé, mi már szinte betöltötte a termet. Ott áll a nagyapja, felé integetett, és újra meg újra kiálltozott:
- Fuss Dominik! Fuss!
,,De nem tudok nagyapa"- motyogta elcsukló hangon Domi, miközben egy vékony vércsík foly le az alsó ajkáról- Nem tudok!Bocsáss meg, de nem tudok. Én próbáltam, de nem ment. Mindenki ellenem van. Én csak meg akartam tudni az igazságot! De nem engedték. Meg tudsz bocsátani? Nagyapa! Meg tudsz bocsátani"- miután kimondta eme szavakat, nagyapját lassan elnyelte a hatalmasra duzzadt fénygömb.
- Nagyapa!- legszívesebben üvöltött volna, de torkán csupán rekedtes suttogás jött ki- Nagyapa ne hagy itt! - majd egy tompa ütést érzett a gyomrában. Nem volt ereje felnézni, csak bámulta a lila fényt, nem hallott semmit, a füle sípolt, oly hangos volt a visítás. Domi öntudatlanul hevert a földön. Érezte, hogy a rá nehezedő súly megszűnik. Balázs és Botond lerángatta róla Ákost. Érezte, hogy egy hideg gyengéd kéz érinti meg arcát,erőt vett magán és felnézett. Hanna volt az.

- Domi jól vagy?- kérdezte, de Domi nem tudott rá figyelni. Csak egy homályos arcot látott, képtelen volt reagálni Hanna aggódó szavaira. Többen is körbeállták, senkit sem ismert meg, csupán elmosódott alakokat látott, kik tátogtak, de hang nem jött ki szájukon, csak az éles hangot lehetett hallani. Az alakok közül többen is a fülükhöz kaptak. Egy az eddigieknél élesebb, és rettenetesen hangos sípolás töltötte meg a termet, ami mégjobban beleremegett. Domi félrehajtotta fejét. A gömb egész közel volt, csupán pár méterre. Ha akart volna , akkor sem lett volna képes felállni, magatehetetlenül bámulta az egyre közeledő fénygömböt, majd a barátaira pillantott. A fülüket fogták, és bár ordítoztak, hangjukat teljesen elnyomta a fülsüketítő éles hang. Márton, még mindig a sarokban kuporgott, Adél és Laura egymásra borulva zokogott, Réka egymagában üldögélve, bámult maga elé. Ákos dührohamot kapott, Botond és Balázs fogta le, nehogy újból nekirontson Dominak.

Hadonászott szitkozódott, de szavait szerencsére nem lehetett hallani. Krisztián, még nem adta fel, és kétségbeesetten próbált kiutat találni a törmelék közt, Hannával együtt. Máté ott állt Domi felett, és a gömböt bámulta, mi már csak egy méterre volt tőlük.
,,Hát, vége van- gondolta Domi- ,,Érdekes, hogy ott halok, hol a nagyapám is. Ha nem én lennék az áldozat, ironikusnak mondanám, de így igazságtalannak tartom. "- majd barátjára pillantott ,,Viszlát Máté, a legjobb barátom voltál"- suttogta, de Máté nem hallhatta szavait. Domi a gömb felé fordult, már csak fél méterre volt, fénye szinte elvakította. ,,Jövök nagyapa, jövök!"- mondogatta. Ezek voltak utolsó szavai, mielőtt barátaival együtt beborította a gömb, és eltűntek az éles lila fényben...

Folyt. köv.