Az Átjáró (3)

. . .

A négy idegen nem más volt, mint Balázs, Ákos, Botond és Krisztián.
- Jaj de jó, hogy itt vagytok!- örvendezett Réka- Már azt hittük, valami barlangászok, vagy ki tudja mik!
- Mi az csak, nem féltek?- undokoskodott Ákos- Egy sötét barlang nem nektek való hely! - Dominik nem szólt erre semmi, pedig tudta, hogy ez neki szól. Ákos ki nem állhatta őt. Amióta először találkoztak, azóta élt köztük ez az ellenszenv. Egyikőjük sem tud konkrét okot adni, hogy miért, csak valahogy nem bírták egymást. Ákos elég magas volt, haja fekete és általában felzselézve hordta, mint ahogy most is. Szeme kék, érős vonalú szemöldökkel kihangsúlyozva. Arcvonásai, jellemét tükrözték. Erős, karakteres arcélei voltak. Ákos egyébként sem volt valami kedves alak.

Ellenkezőleg! Undok, goromba alattomos személyiség, csak úgy sugárzott belőle az ellenszenv. Valódi barátai nem voltak, csak olyanok, akik "megtűrték" jelenlétét. Úgy mint Balázs és Krisztián. Ők hárman egy erős baráti kört alkottak. Bár senki nem mondta ki nyíltan, de e kis társaság tejhatalmú vezetője Balázs volt. Ezzel mindenki egyetértett, ugyanis ő tényleg alkalmasnak tűnt eme "posztra". Balázs rendkívül tekintélyes, vezető személyisége az osztálynak. Megfontolt, talán bizonyos értelemben, akár bölcsnek is lehetett nevezni. Megpróbált mindig az osztály irányítója lenni. Néha talán kissé túl magabiztos és elhivatott, de ez egy vezéregyéniségnél elfogadható. Sosem volt rosszindulatú, és egyszer sem élt vissza látszólagos hatalmával, megpróbált állandóan egy jó vezető módjára gondolkodni és cselekedni. Ez az igazságosságán és megfontoltságán mutatkozott meg. Megjelenése tetszetős. Szőke haja, rövid és hullámos. Mélyzöld szemei nyugalamat, megfontoltságot árasztották. Arcvonásai és viselkedése összességében komoly és tiszteletet parancsoló hatást keltettek.

Dominik és közte egy láthatatlan feszültség húzódott. Nyíltan soha nem kerültek szembe egymással, de lehetett érezni, hogy kettejük közt forr a levegő. ,,Két dudás nem fér meg egy csárdában"- leginkább eme közmondás illik viszonyukra. Noha, Dominik nem vágyott vezetésre, neki az nem tetszett, hogy Balázs vagy bárki más irányítani akarja. Eszük ágában sem volt összetűzésbe keveredni egymással, jó viszonyba voltak, kölcsönösen tisztelték egymást, de mindketten tartottak a másiktól.

A baráti kör harmadik tagja Krisztián érdekes alak volt. Talán érdekből, talán saját szerencsétlenségéből, de szinte Balázs hivatásos talpnyalója. Nincs egyénisége, megpróbál mindenben Balázsra hasonlítani . Azt szerette, azt utálta, azt gondolta, azt csinálta, amit ő. Lehet, hogy Balázsnak ez eddig még nem tűnt fel, de látszólag nem is foglalkozott vele. Krisztián nem túl magas, vékony, de szálkás izomzatú fiú. Rövid sötétbarna haja, vastag szálú és borzas. Szemei szürkék, és szokatlanul kicsik, így eme szempár kihangsúlyozta egyéniségét. Rendkívül vékony szája volt, a keskeny alsó és felső ajkai szorosan záródtak össze, úgy tűnt, mintha nem is beszédre tervezték volna. Ezt az érzést erősítette, Krisztián csendes természete. Ritkán lehetett hallani hangját de most szólásra nyitotta cingár ajkait:
- Budai tanár úr keres titeket- szólt halkan, miközben szüntelen a földet bámulta. Rossz szokási közé tartozott, hogy mikor beszélt valakihez, sosem nézett a szemébe. - Azért jöttünk, hogy megkeressünk.
- És ahogy sejtettük, rátok is találtunk. - mondta Ákos gúnyos hanglejtéssel, . - Itt lent a barlangban.
- De, ha most megengeditek, egy kicsit lepihenünk. - szól Botond, majd a négy jövevény letelepedett a kis barlangi tó köré, csupán Dominik és Máté maradt állva.
- Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? - kérdzte Hanna, miközben tekintete hol Balázsra, hol Dominikra szegeződött.
- Egyszerű. . . - közölte tömören Balázs, majd kezeiből tölcsért alkotva, kimért egy kis vizet a tóból, majd könnyed mozdulattal szájához emelte, szomját oltotta, aztán folytatta - A barlang előtt hagytátok a csomagjaitokat. - Dominik erre elmosolyodott.
,,Öreg hiba!"- gondolta- Eszébe se jutottak a hátizsákok, túl izgatott volt akkor. . . -
- Már csak egy kérdésünk van mielőtt visszaindulunk. . . - folytatta lenéző hangon Ákos- Mi a fészkes fenének másztatok le ebbe koszos lyukba?- Körbenézett a társaságon. Válaszra várt, de senki nem felelt. Kínos csend támadt. Valójában- Dominikon kívül- senki sem tudta, hogy pontosan miért jöttek, mi vonzotta őket ide. Végre Dominik törte meg a némaságot:
- Az nem... - kezdte el, majd látszólag elgondolkozott mondani valóján, azután folytatta- Az nem fontos. A lényeg, hogy mindannyian itt vagyunk, és még idejében visszaindulhattok.
- Mi az, hogy "visszaindulhattok"?- háborodott fel Balázs- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem jössz velünk? Csak nem maradsz itt egyedül?- Miután befejezte mondandóját, felállt és egészen közel lépett Dominikhoz. Tekintete szokásosan komolyságot és nyugalmat tükrözött. Megpróbált a szemébe nézni, de ő meredten bámult maga elé. Valójában maga Dominik sem tudta, hogy mit is akar. A józa esze azt mondta, hogy hadja itt ezt a sötét üreget, és menjen vissza, míg a szíve azt súgta neki, hogy ne adja fel, menjen tovább. Másfelől bűntudatot érzett társai miatt, kiket, - most már egyre jobban úgy tűnik- , hogy feleslegesen vezett le ide. Továbbá belátta: Balázsnak igaza van. Nehezen vallotta be magának, de most - mint mindig- igaza van. Ráébredt, hogy mennyire felelőtlen volt. ,,Felelőtlen!. . . Hogy mennyire utálom ezt a szót!"- mondta magában- ,,Hisz mindenki magáért felel! De be kell látnom, igaza van! Hisz neki, folyton igaza van!"

- Domi!- lépett oda hozzá Máté- Bejöttünk, itt voltunk, láttunk, és most ideje visszamennünk!A többiek is fáradtak, gyere induljunk vissza!- Dominik erre nem mondott semmit, csak némán állt egyhelyben, miközben az összes szem rászegeződött. Arcán olyan kifejezés volt, minta azt mondaná:,, Miért néztek így rám? Én nem csináltam semmi rosszat!"Végignézett társain, majd a barlang másik felére tekintett , hova tervezett újtuk vezetett volna: ,,Most itt kell hogy hagyjalak te sötét üreg!Bárcsak adtál volna valami jelet, vagy nyomot!"- gondolta.
- Induljunk!- szólalt meg Botond- Még a végén ránk esteledik. Laura, Adél és Réka Hannára pillantott, ki ott állt Domi mellet. Hanna is szedelőzködni kezdett, és hátraszólt Dominiknak:
- Gyere!... Nagyszerű volt ez a kis kiruccanás, de vége van. - szólt majd felkapta azt a csomagot amit ezidáig Dominik cipelt, e jelenet után a többi lány is az indulásra kezdett készülődni. Márton körbepillnatott, látta, hogy a többség mozgolódik:tehát visszaindulnak, így hát ős is feltápászkodott.

Domi még mindig csak egy helyben állt, és úgy látszott mintha meg sem hallaná, amit barátai mondtak neki. Önmagával vitatkozott. ,,Menjek? Vagy ne menjek? Hagyjam itt az emlékeimet?" Nem könnyű ezekre válaszolnia. Erős érzelmi nyomatéka volt arra, hogy felfedezze a barlang további járatait, ám társai miatt kész lett volna a visszatérésre is ,mert muszály volt visszamennie velük. Budai tanár úr őket is leszidná , ha nélküle térnének vissza. Hosszas fejtörés, és önemésztés után végre úgy döntött, hogy búcsút int a titokzatos barlangnak, és társaival tart:
- Jól van... . Menjünk!- , közölte véleményét, majd sóhajtott egyet, mintha azt gondolná:,,Ezt még meg fogom bánni. " Ekkor odalépett hozzá Máté:
- Reméltem is, hogy ezt mondod- szólt, majd vállára tette a kezét, maj folytatta- Ha kész vagy akkor indulunk. - Dominik erre csak bólintott, látszott, hogy nem biztos a dolgában.
- Nah végre!- szólal meg Ákos- Bár, engem nem zavart volna, ha itt maradsz.
- Mindenki kész?- nézett körbe Balázs- Akkor indulunk vissza, és számoljatok Budai tanár úr haragjával. Nem mondjuk el, hogy itt voltatok, tegyük föl, hogy még a szikla lábánál letértetek az útról. Rendben? - szólt, majd a többiek, tetszésüket kifejezve helyeslően bólogattak, majd lassú léptekkel elindult a kis csapat. Dominik még egy utolsó pillantást vetett e különös helyre. Hiányolt valamit. Ezen a helyen is eluralkodott rajta az az ismerős érzés ami az egész út során kísérte, ám most a barátaiért szembe kellet szállnia magával, és lemondania a híres kalandvágyáról. De volt valami abban a barlangban. Valami megfoghatatlan és titokzatos. Ahogy Dominik az üreg mélységes mélyére tekintett, az mintha az magával akarta volna rántani, magába akarta volna szippantani. Domi ettől az érzéstő kissé meg is szédült, de nem tudta levenni szemét a járat mélyéről, hova oly nagy lekesedéssel akart lejutni. ,,Olyan ez a barlang, mintha élne! Szinte hallom a hangját!- gondolta és ebben a pillanatban furcsa halk zaj ütötte meg a fülét. Ekkor megtorpant, majd társai is megálltak.
- Mi az? Mi bajod már megint?- kérdezte, idegesen Ákos, de Dominik nem felelt, csupán ajkai elé emelte mutatóujját, jelezve, hogy maradjanak csendben. Dominik hallott valamit. Egy furcsa hangot, ami bár halk volt, mégis tisztán kivehető. Egy halk zúgás, mi a barlang mélyéről jött. ,,Ez lesz az!- mondta magában- A jel! A nyom! Mintha hívna! Igen, hív a mélység!"- ismét egészen fellelkesült, arcán a rá jellemző elszántság látszott, úgy, mint amikor beléptek ebbe az egész üregbe.

- Ti nem halljátok?- kérdezte.
- Nem. Nem hallunk semmit!- válaszolta Ákos, maj gúnyossan folytatta- Kezdek félni tőled Dominik! Te tiszta idióta lettél, bár nem mintha ezelőtt, annyira normális lettél volna.
- De ezt hallanotok kell! Én hallom!!!- szinte már kiáltotta Domi, majd a hang irányába mutatott. Erre mindenki elcsendesül, és fülelni kezdtek, de nem észleltek semmit. Ekkor Máté lépett oda Domihoz:- Dominik! Én kezdek aggódni érted, és ezt szerintem mindenki nevében mondhatom - e mondat hallatán Ákos arcára szánalommal teli vigyor ült,,Én ugyan nem aggódom érte"- , ám Mátén látszott, hogy nagyon komolyan gondolja szavait - Az egész úton furcsaán viselkedtél! Szokatlanul csendes voltál! Magadban beszéltél!- hanglejtése egyre jobban felélénkült- És mikor rákérdeztem, hogy mi a baj, te nem mondtál semmit, csak valami maszlagot hogy "én sem tudom pontosan "- most már szinte kiabált- Tudod mit!? Mi tudjuk, hogy mi lesz most! Az, hogy befejezed az idétlenséged és velünk jössz!- , mindenki némán, figyelte az iménti kis közjátékot, ám Domi mintha nem is hallaná Máté szavait. Szüntelen az ellenkező irányba, a barlang mélye felé tekintett, és fülelt.

- Figyelsz te rám egyáltalán?Elegem van!Már így is óriási bajban vagyunk, a jóval több, mint három órás "késésünk" miatt! Legalább figyelj rám! - miután befejezte az elégge indulatosra sikeredett monológját, elindult, hogy megfogja Domi karját. Ám mielőtt, keze közé kaparinthatta volna, Dominik elhúzta karját és csak ennyit mondott:
- Találkozunk a táborhelyen. Ti menjetek- majd, megfordult és lassú léptekkel elindul a barlang mélye felé.
- Dominik! - üvöltött utánna Máté- Ennyire nem lehetsz őrült!
- Domii! - kiáltott Hanna, de Dominik meg sem hallotta ezeket. Csak a barlangot hallotta . Azt a halk zörejt. Olyan volt, mintha az üreg mélyén ezernyi darázs zümmögne. ,,Ez lesz az! Ez a hang!"- motyogta magában, majd lépteit szaporítani kezdte.
- Az Isten szerelmére gyere vissza!- kiáltott utána Balázs, haszontalanul. Dominikot, mintha megbűvölte volna a barlang. Ez a jelenet a látomására emlékeztette: a nagyapja is ugyanígy indult be a barlangba. ,,Igen! Ezt hallhatta a nagyapám is! Ez hang! Olyan ismerős! Be kell mennem!"- gondolta, majd teljes erejéből elkezdett rohanni. Nem érdekelte most már semmi, tudta jól, ez az egyedüli esélye, hogy közelebb kerüljön az igazsághoz. Ahoz a rejtélyhez, amely egész életén keresztül végigkísérte. Szinte extázisba esett. Érezte, hogy van ott valami, ez a hang vezet valahová, ebben biztos volt. A kudarc lehetőségét kizárta: ,,Lesz ott valami, bármi is legyen az. "
- Azonnal állj meg!- próbálkozott Dominik megállítására Balázs, de ráébredt erre így nincs esélye- Gyertek!- szólt majd elkezdett Domi után futni, a többiek követték.
- Úgy látom el kell kapnunk, és erővel visszavinnünk! Kapcsoljátok be a lámpákat!- szólt Botond miközben nekirugaszkodott a hosszúnak ígérkező testmozgásnak.
- Domi, ezt nem teheted, és mi lesz ha beslezuhansz egy szakadékba- kiáltott Hanna, de Domi csak rohant és rohant. Nem gondolt másra, csak arra, hogy minél közelebb kerüljön ahoz a helyhez, ahonnan ez a hang származik. Lámpájának fénye le- fel ugrált a barlang falán, miközben ereje teljéből futott. Pulzusa szapora lett,ágyékában érezte szívének minden lüktetését. ,,Tovább! Tovább kell mennem" - mondogatta folyamatosan, akár egy megszállott- ,,Most kiderül minden!"
Közben társai,gyorsított tempóban próbálták utólérni. Szüntelen kiálltoztak, üvöltöttek neki, de mind hiába.

Dominikot képtelenség lett volna csupán szavakkal megállítani. Nem törődött semmivel és senkivel. A külvilágot teljes egészében elzárta magától. Valójában nem is volt teljesen tudatában tettének, csak az a mélyről jövő, rajta már- már teljesen eluralkodó érzés késztette a sötétségbe. Úgy rohant, akár egy őrült. Beért egy nagyobb járatba, ami az előző karsztvizes üregből nyílt. A többiek utána. Jó irányba haladhattak, a hang egyre erősödött, de ezt még mindig csak Domi hallotta. A járat talpazata szokatlanul sima volt, könnyedén lehetett rajta futni. Dominik és az őt üldöző csapat közt már csak 8 méter lehetett.
- Ha elkapom megölöm!- jegyezte Ákos, miközben majd kiköpte tüdejét. - Pár pillanat múlva beértek egy terembe. Eleinte teljesen átlagos üregnek tünt, ám ekkor Domi lámpájának fénye hirtelen megakadt egy érdekes formám. Figyelmét teljesen lekötötte e különös sziklaképződmény, így nem láthatta a lába előtt heverő tekintélyes méretű sziklarögöt, így megbotlott és elesett. Az üldözők, nem vették észre az előbbi kis balesetet, így szép sorjában mindnyájan elbotlottak Dominikban. Hangos puffanással és csörömpöléssel értek földet a szerencsétlenek.

Egy pillanatra teljes csend támadt, csupán a mélyről jövő zörejt lehetett hallani, és sötétség borult a teremre, a lámpák fénye kialudt. Egy-két fájdalmas nyögés hangzása mellet, mindenki próbálta összeszedni épségben maradt testrészeit. . Legelsőként Balázs kezdett fény szolgáltatni kis elemlámpája által. Körbevilágította a csapatot, majd megpillantotta az épp felkelni készülődő Dominikot. Elkapta a düh, és ordítva nekiesett. Rávetette magát, majd miután mindketten a földre kerültek hátraszorította karját. Ekkor érkezett oda Ákos, aki Domi lábait ragadta meg. A szó szerinti pofára esésből szép lassan feleszmélt a kis társság, és körbeálltak Domit, ki meg sem próbált szabadulni a szorításból. Eleinte senki nem tudott mit szólni, talán a szavakat keresték, vagy tán nem tudtak mit mondani, de tény, hogy mindenki némán, és haragos tekintettel nézett Domi szemébe. Végül Máté törte meg a csendet:
- Te kényszerítettél rá minket... - szólt, lassan hebegve, őt is meglepte, hogy ilyeneket kell mondania- de erővel kell a táborba vinnünk. Sajnálom.
- És javaslom eme közveszélyes őrült azonnali elmegyógyintézetbe való szállítását - jegyezte meg cinikus hangon Ákos.

Neki igencsak a hasznára válhat az alábbi kis incidens. Eddig a kettejük közt fennálló örökös vitákban, az osztály jelentős hányada Domi pártját fogta. Ez mostantól megváltozhat, ha Ákos ügyesen használja fel Dominik eme "megbotlását". A lányok arcán félelem és aggodalom elegye tükröződött. Láthatóan nagyon meglepte, sőt megrémisztette őket Dominik viselkedése. Igaz, mindig egy picit különc volt, de ilyen szélsőséges viselkedést sohasem produkált. Máté láthatólag csalódott és kiábrándult volt. Restellte magát barátja miatt, mintha ő lenne e hibás mindenért, de ő is érzett aggodalmat, és próbálta Domi szeméből kiolvasni tettének okait. Márton nem értette az egészet, az egyik pillanatban még békésen barlangtúrázott társaival, a másikban meg egy kész drámába, sőt szinte egy akciófilmbe csöppent. Nem akart közbeszólni, talán nem is tudott volna mit, ő csendben meghúzta magát a háttérben, nehogy bármi köze is legyen az egészhez. Krisztián arcáról nem lehetett kiolvasni semmit. Hol Domit, hol Balázst bámulta. Botond enyhén zavart volt. Láthatóan nem tudott megfelelően reagálni a látottakra. Nem szokott, hozzá az ilyen dolgokhoz. Ő az osztályból mindenkit kibékít, próbál összetartást kovácsolni, de ez neki is sok volt. Nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ezzel szemben Balázson a szokásos megrendíthetetlen nyugalom tükröződött. Úgy, tűnt mintha neki mindennaposak lennének az előbbi események. Határozottságot sugárzott tekintete, hangja szintén:
- Dominik! Nem tudom, mi van veled, talán jogom sincs, hogy tudjam- kezdte el mondandóját, majd Domit Ákossal együtt felsegítették, de kezét még mindig szorosan tartották, azután folytatta- Azt viszont látom, hogy segítségre szorulsz. Gyere menjnünk haza. - de Domi erre csak mosolygott, tekintete körbejárta társait, majd halk, de vidám hangon megszólalt:

- Halljátok?- és most, hogy Domi megemlítette felfigyeltek egy különös zajra, ugyanis ezt szüntelenül lehetett hallani, ám Domin kívül mindenki mással volt elfoglalva, lekötötte őket az üldözés, majd később a düh, így nekik fel sem tűnt a fura, de már tisztán kivehető hang. Domi látván, hogy társai is felfigyeltek a zörejre, egészen fellelkesült.
- Halljátok? Ezt a hangot követtem, most már halljátok?- eleinte nem felelt senki Domi kérdésére, próbálták beazonosítani a különös zúgást. Miután nem tudták mihez kötni kíváncsiak lettek.
- De honnan jöhet ez?- kérdezte Máté, majd Dominikra pillantott.
- Nem tudom. Azért indultam, hogy kiderítsem. - felelte Domi, majd Ákoshoz és Balázshoz fordult- Most már elengedtek?- a két fiú habozott egy kicsit, de végül elengedték így Domi újra szabad lett.
- Köszönöm. Először is bocsánatot kérek, hogy csak úgy elrohantam, de nem tudtam magam fékezni. - mondta Domi, majd egy pillanatra lehajtotta fejét. Láthatóan, valóban bánta tettét, de valahol elégedettséget is érzett. Elégedett volt, mert mégsem csak ő hallotta a zajt, és elégedett volt, hogy állítása beigazolódott.
- Rendben Dominik, hinnünk kellet volna neked. Van sejtésed, hogy mi lehet ez?- szólt Balázs

- Nem, de van itt még valami a hangon kívül. Kérek egy lámpát! - ekkor Hanna átnyújtotta neki a fényforrást. - Futás közben észrevettem egy különös sziklaformát, ott szememben a falon- mutatott Domi, az előttük lévő fal felé miközben bekapcsolta a lámpát, majd odavilágított. Ekkor döbbenet lett úrrá a csapaton. A sziklából egy 12 méter magas, hófehér szobor állt ki. Ősrégi lehetett, ezt a repedésein, és lemállásain látszott. Egy harcos szobra volt, ki jobb kezében lándzsát, míg bal kezében kerek pajzsot tartott. Fején sisak ült, ami arcát eltakarta, csupán szemei árasztottak ridegséget. Hasonlított az ókori görög és római alkotásokra, de azokhoz képest kevésbé volt kecses, inkább robosztusabbnak mondható. Dominik és társai csodálkozva nézték eme remekművet. Nem hittek a szemüknek. Már a szobor mérete is tekintélyt parancsoló volt, és jelenléte számtalan kérdést vetett fel. Kik, vagy mik építették?Mikor?És miért?Ezek a gondolatok keringtek a fejekben, míg végül Domi felfigyelt valamire:
- Nézzétek! A szobor mellet!- mutatott egy egy sziklába vájt boltívre, ami egy alagútba vezetett.
- Nem tudom ti hogy vagytok, de én borzasztoan kínáncsi lettem- szólt Hanna- Én azt mondom ez megéri a kockázatot. Menjünk be.
- De a Budai tanár úr. . .
- A budai tanár úrnak nem lehet semmi szava!- szakította félbe Ákost Máté- Képzeljétek el! Már látom is az újságok címlapját:,,A diákok, akik rátaláltak az évszázad régészeti felfedezésére!"Ehez Budai tanár úr ha szólna is valamit, az csak gratuláció lenne!
- Mekkora tudományos felfedezés lehetne! Egy föld alatti civilizáció nyomai!- lelkendezett Márton
- Igaza van- mondta Réka- Szerintem menjünk be!- Domi Balázsra tekintett, éreztetve, hogy rá hárul a döntés joga. Balázs végignézett a csapaton. Csillogó szemeket, és ragyogó fellelkesült tekinteteket látott, ezeknek nem tudott nemet mondani. Sóhajtott egyet és ezt mondta:
- Bár nem mintha én döntenék. - mindig megpróbálta lemosni magáról a vezető látszatát, de tejhatalmát, nem tudta megszűntetni- . . . de úgy hiszem érdemes megpróbálni.
- Remek! Akkor utánnam!- szólt Domi, és el is tűnt a boltíves üregben. A többiek követték libasorban.

Az egész alagúton látszott, hogy mesterségesen lett kialakítva, semmi esetre sem a természet munkája. Formája szabályos, felülete sima, az alja macskakövekkel volt kirakva. üres . Nagyon régen használhatták. A padlón centikben állt a por, az egész járatot pókhálók tömege tette visszataszítóbbá. A falból 10 méterenként üres fáklyatartók meredtek ki. Ahogy haladtak, a zúgó hang egyre erősödött.
- Srácok van egy kis gond!- szólalt meg kis idő múlva Réka- A lámpám kimerült.
- Lassan az enyém is!- jegyezte meg Máté- Pillanatok kérdése és már csak a te kezedben lévővel tudunk világítani.
- És ez is pislákol- szólt Domi- De ki kell tartaniuk!Már nincs sok hátra. - pár pillanat múlva egy fáklyatartóhoz értek, ami nem volt üres.
- Szerencsénk van! Már csak tüzet kellene találnunk. - mondta Domi, majd kezébe vette a fáklyát.
- Nekem van. . . - motyopgta hallkan Ákos- Itt van gyújtsd meg!- mondta és átnyújtott egy öngyújtót Dominak.
- Meg sem kérdezem, hogy minek hordasz magadnál ilyesmit- jegyezte meg gúnyosan Máté.
- Hallgass - szólt otrombán Ákos- Örülj, hogy van mivel tüzet gyújtani. - Domi kezében végre lángra kapott a fáklya. Meleg, narancssárga fénye betöltötte az alagutat. Végre tovább tudtak haladni. A sor hátsó felében Máté világított Márton lámpájával, elöl Domi tartotta a fényt árasztó tüzet.

Hamarosan kikászálódtak az üregből, és egy szabályos kör alakú terembe értek. Ez nem a sziklába volt vájva, itt kőből épített fal vette körül a termet, csupán a menyezeten lehetett látni, hogy egy barlang mélyén vannak, ugyanis azt nem munkálták meg. Itt a zörej már egész hangos volt. A kör alakú szoba közepén egy kis kőből faragott emelvény állt. Valaha talán tartottak rajta valamit, de most üresen, egymagában törte meg a terem egyhangúságát.
- Úgylátszik itt a vége!Nincs tovább, zsákutca. - csügedt el Laura, ugyanis ebből a teremből, csak egy járat vezetett ki, amin bejöttek.
- Kell lennie valahol egy másik útnak. Nézzük meg azt az emelvényt! - szólt Hanna, majd körbeállták a henger alakú követ. Fogdosták, nyomkodták, forgatták, de semmi nem történt.
- Pedig a filmekben ez mindig sikerül!- jegyezte meg cinikusan Botond. Eközben Domi körbejárta a szobát. Tapintgatta a falat, de semmit sem talált. Ám ekkor kő helyett valami más anyagra lépett. Talpa alatt valami tompán koppant, lehajolt, látni nem lehetett semmit. Kezével elsöpörte a vastag porréteget. Ez fa. Alatta valami fából készített dolog van.
- Hé! Azt hiszem megvan! Gyertek!- kiáltott társainak, kik felélénkülten siettek Domi köré. Végre teljes egészében eltüntette a port, és így megláthatták, hogy egy csapóajtó van alattuk. - Álljatok félre!- szólt Domi- Gyere Botond segíts felnyitni!- Botond és Dominik odalépett, megfogták az üreg csapóajtó rozsdás vasfogantyúját, és megpróbálták kinyitni. Húzták teljes erejükből, de meg sem mozdult, ki tudja hány éve nem mozdították meg. Már kezdték feladni, mikor utólsó nekirugaszkodásuk eredményeképp, lassan, hangos recsegéssel kinyílt a nehéz ajtó. Mindjájan lenéztek a tátongó nyílásba. Egy öreg, korhadt falépcső vezetett a mélységbe. Lent korom sötét volt

Domi már látta ezt a lejárót. ,,Itt már jártam, de kizárt, hogy itt le tudtam volna menni"- gondolta. Domink szép lassan emlékezni kezdett. Ismerős volt neki ez a kör alakú terem, és a csapóajtó is. Tehát követte a nagyapját, egészen eddig. De vajon tovább is jutott? Le mászott talán ezen a lépcsőn is?,,Csak úgy tudhatom meg ha lemegyek"- mondta magában.
- Én leszek az első!- szólt és óvatosan rálépett az első lépcsőfokra. - Ti utánnam jöttök egyesével.
- Állj meg ez túl veszélyes!- kiáltotta Balázs
- Egészen el van korhadva, nem bír ki téged. - aggodalmaskodott Adél, de Dominik hajthatatlan volt. Óvatosan rálépett a másik lábával is. A rozoga faszerkezet, hangos nyekergéssel és recsegéssel fogadta, a hirtelen ránehezedő súlyt. Domi mindkét kezével kapaszkodott a csapóajtó szélébe.
- Látjátok!- szólalt meg, majd egyel lejjebb lépett- Elég erős, hogy kibírjon. - ahogy kimondta ezeket a szavakat, egy hatalmas reccsenés hallatszott, majd Domi alatt a lépcső lassan dőlni kezdett.

- Domi, gyere onnan!- kiáltott rá Hanna. Dominik nem mozdult, hátha így egy pillanatra meg tudja állítani az imbolygó faépítményt. Ekkor az előbbinél sokkal hangosabb nyikorgás, majd egy óriási reccsenés hangja töltötte be a teret. A lépcső darabokra szakadt. Domi megpróbált amilyen gyorsan csak lehetett felugrani onnan, de elkésett és nem érte el a csapóajtót. Kétségbeesetten kapálódzott, kapaszkodót keresett, de hiába: zuhanni kezdett a mélybe, és hangos kiáltások közepette eltűnt a mélység sötétjében.
- Domiiii! - kiáltott utána Laura.
- Uram Isten!!!- rohant oda a lyukhoz Máté. Mindenkit elöntött a rémület, és az aggodalom. Mindjájan a lejárathoz hajoltak, és próbálták Dominikot meglátni a sötét szakadékban.
- Domi!!!- ordított Hanna- Domi válaszolj!!- de Domi nem válaszolt, hangját sem lehetett hallani, csupán néma csend áradt a sötét lyuk mélyéről. . .

Folyt. köv.