Történetek

Fény. Homályos, elmosódott alakok a háttérben. Halvány narancssárgák. Pára. Látomások... És csak járkálok fel-alá. Ajtók. Mögöttük sötét levegőtlenség, ablaktalanság. És emberek. Én tudom, mit akarnak...

Na igen, akkor szokott beütni a baj, igencsak jó szokása szerint. Nem mondhatni, hogy megszokja az ember mindezt, sőt, nem is lehet ezt mondani rá. De tehetetlenül áll előtte. Letablózza. Egyszerűen megbénítja. Nem tud semmit sem tenni ellene. Nem tud küzdeni a fájdalomtól, mert az már annyira legyengítette...

Mozdulatlanok voltak, alakjuk teljesen beleolvadt az éjszakába, melynek már hamarosan vége, átadja helyét a fénynek, a felkelő nap első, ébredező vörös sugarainak. Nem beszélgettek, még csak egymásra sem néztek. Mennyi elpazarolt ilyen pillanatuk volt már...

Robotkamerák cirkáltak az utcákon, bioletapogatókkal mérték be az embereket. Interzóna a földalatti vezérlőiben minden adatukat rögzítették, és azonnal kiértékelték. A virágárus standján a szemközti bolt kirakatából visszaverődve meglátta a Bíborrózsát...

Mindenki döbbenetére az orkok és az éjtündék támadásai folyamatosan alábbhagytak, mígnem szinte említésre méltó sem maradt. Pletykák láttak napvilágot a településeken, melyek közül sok első hallásra túlszínezett mese volt, de egy mindenkit megrémisztett, még magát Elderont is aggasztotta. A történet szerint egy sötét kór ütötte fel a fejét, Bűzmocsár mélyén...

- Annyira szép vagy ma éjjel! - súgta mély, érzéki hangján. A Telihold megvilágított mindkettőnket, így tisztán láthattam a szemében égő vágyat, mely szinte perzselt. Szerettem ezt a férfit, ki testével melegítette hűvös bőrömet. Tiszta szívemből szerettem. De vajon egy élő is tudna szeretni egy holtat? ...

Az újabb alagút melybe tévedek, sokkal világosabb, bár eléggé homályosan látok a ködben. Egy szemem elől rejtett zugból hirtelen előttem termett a " szent " medve. Bár szürke volt, termete mégsem jelentéktelen. Vicsorgó pofával állt két lábra, és félelmetesen üvöltött. Tudtam ki ő...

- Hova mész? – kérdi flegmán.
- Pisilni.
És lőn. Úgy hevenyében, az úton, mert ugyan ki elől másszak a sustorgós bujaságba, ott pedig esetleg a seggembe harap no mi is… vakond, pocok, vagy egy lótetű. Utánam dobja az intim törlőkendős dobozt, ó milyen figyelmes.
- Már akartam kérdezni, mi a ráknak van ez a kocsiban. – teszi a helyére a dobozkát, mikor visszacsusszanok mellé és ez a hosszú mondat szinte zavarba hoz...

Melankóliájából Krigara és a többi alkriel kölyök szakította ki, amikor rájöttek, hogy milyen érdekes és új valami került a táborukba. Befogadták és testvérükként kezelték. Rogen nagyon meglepődött mennyire kötetlenek és könnyedek a népe szemében egyszerű barbároknak címzett népek. A tisztelet és a becsület fontossága alapvető volt. A csata és a harc szeretete fűtötte őket. Sajnos ez volt az is, ami oly naivvá tette ezeket a remek harcosokat, és ami miatt sosem tudtak visszatérni száműzetésükből......

A sötétből nyúl felém olykor. Éjszakánként látom égő szemeit. Az irántam érzett szenvedélye tüze, mely nem hagy nyugodni és mely nem viszonzatlan. Kívánom Őt. Néha azért fohászkodok, hogy megkaphassam, hogy a karjai közé bújjak. Érezni akarom bőre illatát, simogatását, ajkait... Nem, nem! Nem lehet! ...