Tánc bokaficammal

Fáradtan ül a többiek közé. Bágyadtan mosolyog. Hosszú nap volt, bár ha körülnéz, láthatja: nem csak neki. Elhatározta, hogy nem iszik alkoholt, hát üdítőt kér, mikor a többiek rendelnek.
Villanásnyi bizsergést érez. Az asztal alá pillantva világossá válik, ki érintette meg. Elmorzsol egy mosolyt, ugyanakkor fejében nagy piros transzparens villan: NE. Aztán finoman megérinti ő is a férfit. Mintha hideg szél borzongatná mindkettőjüket… Percek sem telnek el, s már nem bírják ki, hogy nem érjenek egymáshoz. A transzparens tülkölni látszik: NE.

Fényévek múltán, mikor elindulnak táncolni, észrevétlenül összeölelkeznek egy pillanatra. Odébb egy másik kocsma, ahol megállnak..: két kar fonódik folyvást a derekára, s egy illat az érzékeire. Megadóan hajtja a fejét a férfi vállára. Maga sem tudja, miért érzi ilyen végtelenül biztonságban magát...inkább nem is gondolkodik rajta.…A tábla feliratot váltva villan a képbe: STOP. A levegőt harapni, vágni, lőni lehetne köztük, noha nem sok légrészecske fér meg az összepréselt testek közti hézagokban. Veszélyes látvány, hogy lehet két emberből egy… még ilyen formában is…

Kint hideg van. Fejszellőztetésre épp megfelel. A lányt a lehető legmesszebb hajtja a férfitól a meglepetés, hogy ilyet is lehet érezni...
S újra bent: egy helyen s egy szempárban tükröződve. Nevetve, hogy milyen könnyű a világ.
Vagy három életnyi idő múlva, bár igazából csak néhány perc elteltével egymásba gabalyodnak a zenére. Hogy mi szól, nem számít, hogy kivel jöttek, már teljesen mindegy.
Már nem lehet tudni, ki-hol végződik, miért és mit nem lenne szabad. A várakozás, míg a szájuk egymást keresi, újabb életnyi pillanat. Már nincsenek kérdések. Két izzó test van. Köztük megpattant szavak. A transzparens a passzív létet megelégelve, kezeket növeszt, és rángatja, cibálja a lányt. Sikerrel- egyelőre.

A következő snitt már az autó. Nincs se zene se tömeg, csak két lény. Emberek talán. Kényszerű beszélgetéssel hűtik egymást, majd kiszállva a hidegben, méter távolságból kiabálva szél által cafrangolt szavakat, nevetve egymáson-magukon higgadni próbálnak. Már majdnem sikerül, de mikor a kezük véletlenül összeér, az megöl minden érvet, falat, tagadást.
Az autó száguld, tán ki a világból, s mikor megáll, a lány egy elegáns mozdulattal aludni küldi a sivítva tülkölő transzparenst.

S ami utána jön: a pattogó érintések, tépett sóhajok, lopott simítások titkos világa.
Képekben élik meg, pillantásonként, nem folyamatként, s hogy csoda történt, sőt, annál is csodább, csendben rejtik magukba, s a kéz kezet szorít.
A férfi kiszáll. Mosolya a mámoré és a fáradtságé. Józanodva. Jutalma a megszokott tortúra: a másnap.
S a lányé: egy meglehetősen fertőző, nemi úton terjedő betegség: a szerelem.