Fekete fehér II.

3.

Marcban most méginkább tudatosult, hogy minél előbb meg kell szabadulnia a fiútól. Még aznap végigtelefonálta az ügynökségeket. Mindenhol regisztrálta a fiút. Sajnos nem nagy a "kereslet" egy amerikai-német utcagyerekre, aki ráadásul tizennégy éves. Nincs már sok a nagykorúságig. Nehéz lesz befogadó családot találni.
És hova tegye addig Tomot?
Szerencséje volt.
Két napra rá visszatelefonált az egyik ügynökség, hogy van egy német család, akit érdekelne Tom, kifejezetten azért, mert német származású. Sőt, hogy a dolog még szebb legyen, magukkal viszik Németországba. Marc lelkendezve újságolta Tomnak, aki nem tudta, most milyen képet vágjon a dologhoz. Hiszen annyira megszerette Marcot, hogy nem szívesen lépne most olajra.
- Németország? - kérdezte, felvonva a szemöldökét. - Én nem is tudom...
- Jó lesz ott neked. Azt mondta az összekötő, igen jómódúak. Fogd fel életed legnagyobb lehetőségeként. Kiugrasz a nyomorból, az utcáról. Iszonyú mázlid van, kölyök.
Tom megvonta a vállát.
- Veled akarok maradni, Marc. - nézett a férfi szemébe. Marc igyekezett keménynek és elszántnak mutatkozni.
- Mész, és kész. Nincs más választásod. Nálam nem maradhatsz. Az utca pedig kegyetlen hely a számodra. Ha nem nálam laksz, az utca vár, vagy a nevelőintézet. Nos? Melyiket választod?
Tom lehajtotta a fejét, és szomorúan válaszolt.
- Jól van. Igazad van. Nem varrhatom a nyakadba magam. Megyek Németországba. Mikor találkozunk velük? Ugye nem valami újgazdag sznobok?
Marc megint elcsodálkozott azon, hogy ez a kölyök mennyire intelligens. Az ő korában ez kivételes.
- Jövő hét kedden érkeznek Európából. Megnéznek téged, és ha tetszel nekik, visznek.
Tom elfintorodott.
- Mint egy kirakati bábut, egy árucikket.
Marc széttárta a kezeit.
- Ilyen az élet, kölyök. Ez van.
Belül, mélyen marcangolta a lelkiismeretfurdalás. Ellökte magától ezt a gyereket, aki csak szeretetre, gondoskodásra vágyik, egy barátra, haverra, őbenne ezt találta meg, és egy csipetnyi apapótlót is. Se apa, se anya... Igen, Marc aztán tudta, mit jelent ez.
Őszintén bízott abban, hogy Tom jó helyre kerül.
Eljött az a nap, amikor találkoztak a német házaspárral. Addig Marc megdumálta Grantet, hogy Tom időnként még vele mehessen, és amúgy otthon merte már hagyni.
Tom és Marc kilenckor találkoztak a házaspárral egy patinás étteremben. Egyből ebédmeghívás!

Valóban nagyon felkapott és elegáns étterem volt. Marc öltönyt húzott, Tom világoskék ingben és sötét nadrágban jelent meg. Így együtt akár apa és fia is lehettek volna. Egyből kiszúrták a házaspárt. Annyira jellegzetesen németek voltak, hogy eltéveszteni lehetetlen lett volna. Az étterem hátsó sarkában egy négyszemélyes asztalnál ültek, és kedélyesen beszélgettek. A férfi a nő kezére tette a kezét, és láthatóan nagyon összhangban voltak egymással. Egymásra nevettek, aztán a bejárat felé fordultak. Meglátták Marcot és Tomot. Ők is rögtön felismerték őket, mivel előtte részletes személyleírást kértek róluk a telefonban. A nő - nagyon szép, szőke hajú, fehér bőrű hölgy - integetett nekik. Marc és Tom az asztalokat kerülgetve odamentek hozzájuk. A férfi és a nő is felállt, és először a nő, aztán a férfi nyújtotta a kezét előbb Marcnak, aztán Tomnak.
- Gisella Schwarz. - mosolygott kedvesen Marc szemébe a nő. Gyönyörű szemei voltak. Marc visszamosolygott, és megszorította a finom kezet.
- Otto Schwarz. - mutatkozott be a férje is. Magas, szőkésbarna hajú, szögletes arcú, világoskék, hideg tekintetű német volt. A kézszorítása határozott, erős.
- Hát akkor foglaljanak helyet. - mutatott a két üres székre Gisella.
Leültek.
Jött a pincér, és mindannyian rendeltek. Gisella biztosította őket, hogy ne fogják vissza magukat, a számlát természetesen ők állják Ottóval.

Tom láthatóan tetszett nekik. Folyamatosan beszéltették, és a kezdetben kissé mogorva fiú a kedvesen érdeklődő Gisella szavaitól lassan megnyílt. Az ebéd hosszúra nyúlott, és egészen jól érezték magukat. Határozottan jó volt a hangulat. Az ebéd végén újabb találkozót beszéltek meg. A házaspár két hétig marad New Yorkban. Ezt az időt szánták Tom megismerésére, úgyhogy attól a naptól kezdve minden nap vitték magukkat hamburgerezni, a vidámparkba, moziba, a Central Parkba, és Tom egy este bevallotta Marcnak, hogy kedveli őket. A második héten már hozzájuk költözött a szállodába. Tom és Marc egyre ritkábban találkoztak. A második hét végén már biztos volt, hogy magukkal viszik. Rengeteg ruhát, könyvet és egy mobiltelefont vettek Tomnak. Tom megadta a számot Marcnak, aki szintén megadta a magáét. Megígérték, hogy minden nap hívják egymást.
Amikor a repülőgép felszállt a Kennedy repülőtérről, és Marc a távolodó utasszálltó után nézett, tudta, hogy most látta utoljára a fiút, és a telefonok is idővel megritkulnak majd. Hát ennyi volt. Tom elrepült, egy új élet felé.

4.

Marc élete visszazökkent a régi kerékvágásba. Élte az életét, ment üzleteket kötni, felvette a fizetését, elköltötte, szórakozni járt a barátaival. Mégis, tisztán érezte, hiányzik az életéből Tom. Eleinte naponta hívták egymást, aztán, ahogy megjósolta, a telefonok lassacskán elmaradtak. Három hónappal Tom elutazása után már egyáltalán nem kommunkikáltak.
Tom jól van, ennyit lehetett tudni.
Egy márciusi reggelen Grant behívta Marcot az irodájába. Marc összeszorult gyomorral ment be. Már egy hónapja titkos megbeszélések, nemzetközi tárgyalások folytak a cégnél, óriási titoktartással. Senki nem tudott semmit. Csak Grant, aki hallgatott. Marc attól félt, létszámleépítés lesz, és vele kezdik. Bement.
Leült.

Grant ránézett, félretolva a maga előtt lévő aktát. Marc nagyot nyelt, amikor a dosszién az ő nevét látta díszelegni. Kirúgás, semmi kétség.
Grant azonban egy amolyan főnöki vigyort eresztett meg felé, és belekezdett a mondandójába.
- Marc, mivel te vagy a legjobb és első számú üzletkötőnk, most egy új lehetőséget kínálok neked.
Marc várakozásteljesen és megkönnyebbülve nézett rá. Új lehetőség! Érdekesen hangzik....
Grant megköszörülte a torkát.
- A cégünk nemzetközi vizekre kíván evezni. Új piacokat keresnük Európában. Amerikai hálózatunk kiválasztotta székhelyenként a legjobbakat, és te is köztük vagy. Egyszóval mész Európába, ha te is úgy akarod.
Marc most már elmosolyodott. Grant is, mert látta, hogy alkalmazottjának nagyon tetszik az ötlet.
- Európa nagy kontinens. Mégis, melyik ország?
Grant összekulcsolta a kezeit az álla alatt. - Németország.
Marc bólintott.
- Jól van. Bővebben? Mégis, hogyan gondoljátok ezt a piachódítást?
Grant mély levegőt vett, és belekezdett.
- A dolog lényege az, hogy Frankfurtban apartmanházakat béreltünk ki neked és még tíz másik üzletkötőnknek.
- Mindenki Németországba megy?
- Nem, egy tízes csoport Franciaországba, egy tízes csoport Angliába.
- Aha.
- Szóval tízen Frankfurtban fogtok lakni, cégautó, cégmobil, ilyesmi. És feltérképezitek a piacot. Azt szeretnénk, ha mindannyian más és más városokat céloznátok meg. És amelyik bejön, oda költözik az adott üzletkötő. A cég fizet mindent, természetesen. Mindaddig, amíg saját házat nem akarsz ott vásárolni, mert azt természetesen nem. Mi csak szállodaszobát, apartmant, autót bérlünk. Nos? Új életet kezdesz?
Marc elgondolkozva nézett a főnökére. Nem rossz lehetőség, tetszett neki, de mégis, elszakadni a kontinenstől is, és egy másikon új életet kezdeni.....
Feltett egy kézenfekvő kérdést.
- Mennyi lesz a fizetésem?
Grant tárgyilagosan válaszolt.
- Ott Európai Unió van, úgyhogy euróban kapod a fizetésed, amelynek egy részét átutalhatod egy itteni számlára, természetesen, ha később még vissza fogsz jönni.
- Olyan sok lesz? - eresztett meg egy vigyort Marc.
- Összvissz nyolcezer euró havonta. Plusz szállás, autó, mobil.
- Elfogadom. - válaszolt tömören Marc.
Egy hónap múlva utazott.

Frankfurtban leszállt a gép, és ahogy Marc lelépett a leszállópálya betonjára, körülnézett, beszívta az európai levegőt. Mögötte és előtte tíz társa szállt le. Öt nő, öt férfi. Tökéletesen megszervezett, szisztematikus csapat. Marc cége tudja, mit csinál. Taxit is rendeltek nekik, ezek hamarosan a repülőtér épülete elé gördültek. Beszálltak, kettesével, és a taxik kihajtottak Frankfurtból. Öt kilométerre egy hangulatos német faluba tartottak, Mannheimbe.
A falu végén egy erdő szélén tíz apartmanház várta a tíz üzletkötőt. Minden apartmanban egy nappali, egy háló, egy konyha, egy fürdő, mellékhelyiség volt. Kezdetnek nem rossz. Könnyűszerkezetes, piros cseréptetős, amolyan tipikus germán faházak voltak. Volt egy sportlétesítmény is, uszodával és fitneszteremmel, szaunával. Egyszóval minden kényelmük biztosított volt. Volt egy étterem is, a Mannheimi postahivatal is közel volt, és étterem ott is volt. Marc könnyű lélekkel vette át a kulcsot, és belépett leendő otthonába. Annyira új volt minden, a falból még enyhe festékszag, a fából lakk illata áradt. A nappali közepén vidám sárga-zöld mintás pamlag állt, előtte üveg dohányzó asztal. Egy nagyképernyős tévé, és alatta CD-magnó két hangfallal. A márványpadlón vastag műperzsa. Marc letette a csomagját a szőnyegre, és körülnézett a többi helyiségben is.

Apró, de melegséget árasztó hálószoba volt, benne egy krémszínű pokróccal letakart franciaágy, egy éjjeliszekrény, egy könyvespolc, drapp függöny. Amolyan szálloda-style, de azért barátságos. A fürdőszoba világoskék egyencsempével, sarokkáddal és zuhanyfülkével. A konyha szakszerűen fölszerelve, közepén négyszemélyes étkezőasztallal. Marc természetesen nem óhajtott főzni. Odahaza sem tette, ha lehet, elkerülte. A reggeli rántottán kívül általában semmit nem főzött soha. Inkább éttermekben, gyorsétkezdében evett. Utált zöldségeket pucolgatni, vagdosni, mosogatni, órákon át a gőzölgő ételek fölött állni.

Este mind a tízen összejöttek, és vacsorázni indultak a városba. A cégautók ott sorakoztak az apartmanok előtt, de ők azért hármasával-négyesével indultak útnak, Frankfurtba mentek.
Egy kicsi de barátságos vendéglőt választottak. A nagy társaság szinte betöltötte a kicsi helyiséget. Helyi ételeket ettek, sört ittak hozzá, és éjfél felé már magasra hágott a hangulat.
Joanna, a connecticuti üzletkötő éppen Marc mellett ült, és beszélgettek. Kellemes jelenség volt, fekete hajú, fekete szemű, finom, törékeny alkat, óriási erő és energia szorult belé. Igazi egyéniség volt. Ezért is volt az egyik legjobb. Marc hamar megkedvelte szikrázó egyéniségét, jó humorát, no meg csinos nő is volt. Magas, vékony derekú, hosszú lábú.

Úgy kellett őket kidobni, zárórakor. Átmentek egy közeli discoba, Marc nem vezetett, úgyhogy ivott bátran, Joanna nemkülönben. A disco dugig volt, péntek este révén. Jó hangulat, jó zenék mentek, Marc meghívta Joannát egy italra. Addigra a társaság már kisebb klikkekre szakadt, szétszóródva. Koktélt ittak, jól esett az eddigi tömény után, ami a sör után következett. Joanna arca kipirult, a szeme csillogott, az alkohol a fejébe szállt. Marc nézte, és tetszett neki a lány. Lassút kezdtek nyomni, és ő felkérte, menjenek táncolni. Összesimultak, és hamarosan már csókolóztak. Joanna egy kicsit könnyen adta magát. Marc megfoghatta a fenekét, a mellét, a temperamentumos lány hevesen reagált minden érintésre. Tüzes volt és szép. Amikor hajnalra visszamentek az apartmanba, a többiekkel együtt, Joanna és Marc már alig tudta türtőztetni magát. Egymásnak estek Joanna apartmanjában, és Marc másnap késő délelőtt ott ébredt. Zúgó fejjel, másnaposan. Joanna még aludt mellette, elnyújtózva, mint egy kiscica. Marc gyengéden simította végig a csípőjét, amiről lecsúszott a takaró. Joanna halkan felnyögött álmában, de nem ébredt fel. Marc felkelt, és elment zuhanyozni. A vízcsobogásra a lány is felébredt, és kiment a konyhába. Csinált két kávét. Marc kijött, és odament hozzá. Átölelte hátulról, és könnyű csókot lehelt a tarkójára.
- Hogy vagy?

Joanna megfordult. Rámosolygott. - Jól. Nagyon jól. - karjait a férfi nyaka köré fonta.
Marc megcsókolta. - El kellene kezdenünk azt a "piachódítást".
Joanna kelletlenül lebiggyesztette az alsó ajkát. - Még ma? Én inkább egész nap ágyban maradnék veled....
- Nem lehet, édes. Dolgozni jöttünk ide, nem azért, hogy egymást gyömöszköljük az ágyban naphosszat. Majd este....
Joanna megvonta a vállát, és elengedte a férfit. - Jól van. Igazad van. Előkaparok valami göncöt, te is öltözz fel, és egy óra múlva találkozzunk nálam, itt.
Marc bólintott, és elment, hogy rendbeszedje magát a hosszú éjszaka után.
Egy óra múlva bekopogtatott Joannához. Elindultak, egy autóval, hogy közösen feltérképezzék Frankfurtot.
Délután kettő körül egy modellügynökséghez kopogtattak be. Bevezették őket egy irodába és leültették. Nagyon barátságosan bántak velük. Nemsokára besétált az ajtón egy magas, szőke nő. Marc azonnal felismerte Gisellát.
Gisella is megismerte Marcot, és örömmel üdvözölte.
- Mi járatban van errefelé, Marc? Otthagyta az Újvilágot?
- Igen, drága Gisella, a fél világot átutaztam maga miatt....
Gisella nevetett. Hátradobta a haját, ajkai szétnyíltak, az egész arca ragyogott. Marc lenyűgözve nézte, és ez Joannának nem tetszett. Kényelmetlenül feszengett a székén, és nem érdekelte már az egész üzletködősdi. Mára elég volt, már kötöttek két üzletet. Ennyi elég. Nagyon is jó, első napra, egy idegen országban.

Joanna féltékenyen nézte, ahogyan ezek ketten kedélyesen elbeszélgetnek. Próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe, de nemigen tudott hozzászólni. Ugyanis Tomról volt szó, természétesen. Gisella meghívta Marcot estére vacsorára, hozzájuk. Taxit küld érte az apartmanházsorhoz, ígérte, ugyanis Frankfurttól messze, jó húsz kilométerre lakik, távol Mannheimtől, jókora magánterületen.
Joannát nem hívta meg, de a lány ekkor már kimentette magát, mondván, iszik egy cappucinót.
Az automatánál bedobott néhány pénzérmét, és kortyolgatni kezdte a gőzölgő italt, amikor egy magas, vékony lány lépett mellé, ő is cappucinót ivott.
- Szia! - nézett rá a lány, és végigmérte, gátlások nélkül.
Joanna visszaköszönt neki.
- Te azzal a magas, szőke férfivel jöttél, ugye? - kérdezte a lány.
Joanna bólintott. - Igen.
- Üzletkötők vagytok? - érdeklődött tovább a lány.
- Igen.
- Nem vagy túl bőbeszédű....
- Rosszkedven van. Ennyi a egész.
- Miért nem lépsz ki, ha nem azt csinálod, amit szeretsz? - érdeklődött tovább a lány, meglepően belenyúlva a közepébe.
Joanna meglepődött.
- Mert ez jó pénzt hoz a konyhára.
A lány megint végigmérte, tüzetesen.
- Gyere, állj be hozzánk. Franco úgyis modelleket keres. Újakat. Akiknek nincs gyakorlatuk, és nem kell nekik még annyi gázsit fizetni, mint a nekünk, aki már évek óta gyűrődünk a szakmában. Te nagyon jó csaj vagy. Idevaló vagy. Hagyd ezt a kuncsorgósdit. Szóljak Franconak?

A lány nagyon kedvesen, nagyon rábeszélősen invitálta, úgyhogy Joanna úgy döntött, miért is ne? Követte a lányt, aki bekopogott egy ajtón, és már nyitott is be. Odabent óriási terem tárult Joanna elé, berendezve különféle díszletekkel, ezerféle megvilágítás, mindenfelé csodaszép, csontos, magas, babaarcú lányok rohangáltak, különféle extrém ruhadarabokban. A lány kézenfogta Joannát, és egy nagydarab, fekete hajú, fehér öltönyös fickóhoz vezette. Franco háttal állt nekik, az egyik modellen igazgatott egy vörös koktélruhát. Megfordult, és ahogy meglátta Joannát, széles vigyor terült el az arcán. Elismerően csettintett a nyelvével, szeme szakértően pásztázta Joanna alakját.
- Gyönyörű vagy, cicám. - mondta, mosolyogva.
Joanna is elmosolyodott, és a kezét nyújtotta.
- Joanna Cox.
- Franco Gianni.
- A híres olasz tervező?
- Igen. Szóval, nálam akarsz modellkedni, babám?
Joanna egy kicsit zavarba jött, ettől a hirtelen, elementáris stílustól.
- Hát... nem is tudom, igazán..... Én üzletkötő vagyok..... Háztartási gépekkel foglalkozom.....
Franco beletúrt a hajába, vastag aranykarkötő csörrent meg a kezén. Joanna megbabonázottan nézte az olaszt, már a hatása alatt volt. Nemhiába volt Európa egyik legnagyobb divatmágusa. Volt benne valami elemi vonzás, körüllengte egy olyan különleges légkör, olyan kisugárzása volt, ami csak néhány embernek lehet sajátja. Joanna érezte, új dolgok történnek vele.
Franco megfogta a kezét, és azt mondta:
- Tölts nálunk egy napot, bébi. Ha tetszik, maradj. Ha nem, mehetsz vissza porszívókat árulni. Ez úgyis amolyan kötetlen munkaidős állás, nem?
- De...
- Nos, akkor senkinek nem tűnik föl, ha egy napig nem látnak.
- Igaz, de...
- Semmi de. Maradsz.
Joanna megadta magát. Előbb azért szólnia kell Marcnak. Összefutott vele a folyosón.
- Éppen téged kereslek!
- Én is, de már mióta! - vágott oda rosszkedvűen Marc. - Hova a fenébe tűntél?
Joanna csillogó szemekkel újságolta: - Egy Franco nevű pasas kiszúrt magának, fejébe vette, hogy én itt modell leszek nála, és meggyőzött, legalábbis annyiban, hogy ma itt töltöm az időmet, és megnézem, hogyan is megy ez. - hadarta egy szuszra.
Marc elképedve hallgatta.
- Modell? Te? Végülis jó csaj vagy. Te tudod. Én mindenestre megyek, és pihenek egy kicsit.
- Mielőtt elmész vacsorázni ehhez a nagyvilági dámához. - jegyezte meg gúnyosan Joanna.
Marc elvigyorodott. - Te féltékeny vagy!
- És? Végülis jelenleg az én pasim vagy, nem?
Marc feltartotta a tenyerét. - Na, álljon meg a menet! Én mondtam volna ilyet a múlt éjjel?
Joanna félrenézett. Kerülte a tekintetét. - Nem. - ismerte be.
- Akkor kinek vagyok a pasija? Senkinek. Ez csak egy kaland volt, cicám. Csak egy éjszaka.
Joanna kissé sértődötten nézett rá. A szemében mélyebb dolgok is voltak, de Marc ezt nem akarta észrevenni.
- Értem. - Joanna könnyed mosolyt erőltetett magára. - Megyek, betekintek a kifutó csillogó világának rejtelmeibe. - fűzte hozzá költőien, de mielőtt elment, egy könnyű puszit adott a férfi arcára. Marc kedvtelve nézett utána, tekintetével követve a csípője ringását. Nagyon szép nő volt. De nem az, akit Marc keres. Ezt a férfi jól tudta. Nem akarta megbántani Joannát, de nem akarta hiú reményekbe ringatni. A tegnap éjjel... Kiéhezettek voltak mind a ketten. Ez igazán nem jelent semmit.

5.

Este hatra volt hivatalos Gisellához. A taxi pontban fél hatra állt be az apartmansor elé. Marc kijött. Többen kérdezték, hová megy, azt mondta, most van tárgyalása. Joanna még nem jött vissza. Marc beszállt a taxiba, és az elgördült vele. Kihajtott Mannheimből, és jó húsz perc múlva egy monumentális kastély bukkant elő Marc szemei előtt. Park vette körül, ahogy az lenni szokott. Aki itt lakik, igen jómódú lehet.

Marc egyik ámulatból a másikba esett, ahogy a taxi a kacskaringós kavicsos úton behajtott a kapu elé. Veretes, súlyos vaskapu. A taxis leállította a motort. Valamiféle komornyik jött elő a kapu mögül, szélesre tárva azt. A taxisnak fizetett, és Marcot beinvitálta.
A kapu mögött tágas, szökőkutakkal és szobrokkal díszített belső udvar következett, Gisella egy padon üldögélt a férjével. Ahogy megpillantották Marcot, sietve elébe mentek.

Marc kezet szorított velük, pillantása találkozott Gisellával. A gyomra mélyén megrezdült valami. Valami ismerős, szorító érzés. A nő szemében határtalan kedvességet és szimpátiát vélt fölfedezni. Meg kell ismernie őt. Valami vonzotta ebben a nőben, már New Yorkban is, de akkor tudta, hogy Gisella elrepül Németországba, és többet úgysem találkoznak. Na de most, hogy itt van helyben.... Más a helyzet. A véletlen hozta össze ezt a találkozást, érezték mindketten. Gisella is feléledt érdeklődéssel vizslatta a férfit. Bevezették egy amolyan szalonfélébe, és leültették. Otto eltűnt, de Gisella maradt. Várakozásteljesen pillantott Marcra, aki beleborzongott ebbe a tekintetbe....
- Meséljen! Hogy megy a sora, itt nálunk? Mégiscsak nehéz lehetett elhagyni az USÁ-t, és idejönni, egy egészen más kultúrába, nem? - érdeklődött kedvesen a nő, leülve Marckal szemben egy múlt századi fotelbe.
Marc lopva gyönyörködött az arcában.
- Nem olyan nehéz, higgye el. Én úgy hiszem, minden akarat kérdése, amit az életben teszünk vagy nem teszünk. És én úgy döntöttem, megpróbálom itt, Európában. A cégem megbízásából vagyok itt, és azt hiszem, nem tévedtek, amikor úgy látták, érdemes ezt a piacot feltérképezni és meghódítani. Ez az egyik legjobb gazdasági helyzetben lévő ország az Únióban.
- Jó meglátásai vannak. Itt van pénz, van kereslet az efféle jó minőségű háztartási gépekre. De most beszéljünk magáról, jó? Ne mindig az üzlet. Az a fránya pénz! Magával mi van?
- Jól vagyok, köszönöm. Remek szálláshelyet kaptunk. Tízen vagyunk, akiket a cég ebbe az országba küldött. Jó kis csapat. Még csak most jöttem, két napja, úgyhogy semmi érdemlegeset nem tudok még mondani. Minden nagyon más itt, mint otthon. Az emberek sokkal türelmesebbek, nyugodtabbak, nem rohannak úgy, minden sietség nélkül megebédelnek ebédidőben, nem rohannak azonnal egy gyorsétterembe.....És minden olyan pontosan, olyan precízen van megszervezve a szálláshelyünkön is, hogy az mindenképpen csak a német vonásnak tudható be.

Gisella mosolygott. - Jólesik nekem ilyeneket hallani. Holott én lengyel származású vagyok.
- Tényleg? Gondolhattam volna a jellegzetesen finom, fehér bőre, és a nagyon világos szőke haja miatt. A lengyel szépség....
Gisella enyhén elpirult. - Ugyan, ne bohóckodjon már! Még szerencse, hogy Otto éppen kiment lovagolni, különben leszedné a fejét!
- Azt hittem, velünk tölti az estét.
Gisella megrázta a fejét. - Nem, neki későn ugrott be ez a vacsoraprogram. Nem számított rá. Bizonyára visszajön hamarosan, de minden este ilyenkor lovagol. Tudja, Marc, Otto a szokások és szertartások rabja. Azok nélkül nem érezné magát jól.
Marc komolyan nézett Gisella szemébe. Egy gyenge pont a férjnél....
- Ez magát nem fárasztja, Gisella?
- Nem. Ő nem fárasztó, egy cseppett sem. Én nem szólok bele a dolgaiba, ő sem az enyéimbe. Ő foglalkozik a kastéllyal, a gazdasággal, ami hozzátartozik, én pedig alapítottam egy divatcéget, ahol ma járt azzal a nővel.
- Joannával.
- Igen, vele. Csinos nő. De nem igazán voltam neki szimpatikus, úgy vettem észre.
Marc elfolytott egy kifejező mosolyt.
- Fáradt volt. Tudja, tegnap este egy görbe üdvözlő estét tartottunk.
- Amolyan ismerkedési est?
- Olyasféle. Hajnalig tartott, és ittunk egy keveset. Joanna nem pihente ki magát. Ennyi az egész. Bocsássa meg neki, Gisella, a mogorvaságát.
Gisella kedvesen nézett rá. - Ugyan, nem tesz semmit. Nem foglalkozom vele. Apropó, Franco, a divatkreátorunk, azt mondta, felveszi modellnek.
Marc számított erre.
- Úgy látszik, megtalálta végre a számítását. Nem ismerem különösebben én sem, ő Connecticutból jött, de sokat beszélgettünk az este. A csillogás, a pénz, az kell neki. Beleillik a divatszakmába. Gyönyörű nő, fantasztikus alakkal.
Gisella hamiskás pillantást vetett rá.
- Ó, úgy látom, tetszik magának.
Marc nem akarta elárulni Gisellának, mi történt közte és Joanna között, maga sem tudta, miért.
- Nem, nem. Nem az esetem. De megkedveltem.

Gisella időközben fölállt, és hátat fordítva neki kinézett az ablakon. Most visszafordult.
- Minden szerelem így kezdődik: "megkedveltem". - élcelődött.
- A szerelemhez ennél több kell, én úgy hiszem.
Megint összefonódott a pillantásuk. Gisella szája szegletében egy keserű vonás jelent meg. Marc mély sebeket sejtett a nagyvilági nő szerepét játszó felszín alatt.
- Nem egyszerű semmi, de a szerelemben valahogy minden azzá válik.
- Fekete és fehér, úgy gondolja?
- Úgy, valahogy. De ne beszéljünk a szerelemről. Igazán bizalmaskodó téma. Mi pedig még alig ismerjük egymást.
Marc úgy látta, a nő becserkészhető. Rendkívül sérülékeny, a lelke kiszolgáltatott, mélyen megsérthette valaki. Gyengédségre, szerelemre vágyik, azért beszél róla, ráadásul éppen ővele, Marckal, akit tényleg csak futólag ismer. Nagy kár, hogy férjnél van... De azért valamit még kezdhetnének egymással. A férjes asszonyokat lassan kell befűzni. Nem támadásszerűen.
Gisella tisztességesnek látszik, nyilván felháborodna, ha Marc nyíltan vacsorázni hívná.
Marc hirtelen kapcsolt, hogy nem is találkozott még Tommal.
- Hol van Tom?
- Egy barátjánál. Ott alszik. Holnap délelőtt jön haza.
- Akkor, úgy látom, remekül beilleszkedett az új élethelyzetbe.

Gisella ábrándosan nézett ki az ablakon. Mintha egy külső, számára ismeretlen, szabad világ ellenállhatatlanul vonzaná, és e világ kapuja az ablak lenne. Marc úgy érezte, a nő nem is hallja a szavait. De hallotta. Lassan fordított a fejét Marc felé, a szemében mélabú ült.
- Igen, jól érzi itt magát. - válaszolt szórakozottan. Egy kissé felélénkült, ahogy eszébe jutott valami. - Körbevezetem a kastélyban. Idegenforgalmi látványosságnak is beillene, de Otto ragaszkodik a szuverenitásunk megőrzéséhez.
Marc felállt a helyéről. - Persze, szívesen.
Gisella is felállt, a mozgása finom volt, nőies. Marc alig tudta a szemét levenni róla. A nő mutatta az utat, kimentek a szalonból, és egy rövid folyosó után kacsgaringós lépcső vezett a fölsőbb szintekre.
- Mégis, hány szoba van? - érdeklődött Marc bár a kastély csak mérsékelten érdekelte, Gisella annál inkább.
- Tizenkilenc szoba, négy fürdőhelyiség, három szalon, egy bálterem, három étkező, négy toronyszoba, tíz erkély.....
- Jól van, no, nem vagyok én lexikon. Csak érdeklődtem...
- Szeretek dicsekedni. Imádom ezt a kastélyt. A nagyapám vette, és az értéke felbecsülhetetlen, mert megőriztük benne az eredeti festményeket és kőszobrokat. A könyvtárhoz sem nyúltunk, abban is eredeti, évszázados könyvek vannak. Ha akarja, azt is megnézheti.
Marc nagy levegőt vett. - Úristen, egy emberöltő kevés lenne ahhoz, hogy mindent lássak. - (és hogy téged megismerjelek....)gondolta magában Marc.
Nézte a nőt, miközben az beszélt.
Nézte, amikor a festményekhez részletes történeteket kerekített, a szobrokat műértő szemmel jellemezte.

Nézte, amikor a könyvtárban az ódon kötetkekről áradozott, és a kezébe nyomta az Üvöltő szelek eredeti kéziratát. Marc alig merte megfogni, nehogy baja essen az értékes darabnak.
Nézte, ahogy csillogó szemmel beszélt a kastély múltjáról, azokról az emberekről, akik benne laktak, sorra mutatta a szobákat, a fürdőhelyiségek medence méretű luxuskádjait, amelyek sehogy sem illetek az antik környezetbe. De hát a kényelem.... Tipikus újgazdag vonás ez. Kényelem és antikvitás kissé ízléstelen de pompázó ötvözése. Ami szép és ami jó. Csak a modern kor tudja ezt a kettőt hatásosan összegyeztetni.
Kimentek az egyik erkélyre, a hűvös germán tél eleji levegő megborzongatta őket hideg ujjaival.
Gisella a hátát az erkély kőkorlátjának vetette, Marc mellette állt, a parkot nézte.
- Tudja, ebben a szobában a nagyapám elmondása szerint egy fiatal lány lakott, aki tizennyolc évesen a csillárra felakasztotta magát.
Marcnak ez egyből fölkeltette az érdeklődését.
- Miért tette?
Gisella megvonta a vállát. - Szerelmi bánat, állítólag. A fiú, akit szeretett, más lányt vett feleségül. A mi kis bárónőnk, - merthogy az volt - pedig szó szerint belehalt a bánatba és a szégyenbe.
- Szégyenbe?
- Felvállalt kapcsolatuk volt. A fiú szülei - ahogy az lenni szokott - erőltették a házasságot a másikkal. A fiú engedett, a lány öngyilkosságot követett el.
- Szép kis szerelmi történet. És itt halt meg, ebben a szobában? - mutatott a férfi a kinti fényből homályosan derengő szoba felé.
Gisella bólintott.

- Kísértetek? - kérdezte Marc.
Gisella elnevette magát. - Ugyan! Maga hisz az ilyesmiben?
- Még nem találkoztam vele, de nem zárkózok el a lehetőségtől, hogy a túlvilág folyamatos kapcsolatban áll az élőkkel, és időnként jelzéseket ad le.
- Pont úgy beszél, mint egy médium. Intuitív alkat lehet.
- Az vagyok.
- Én jobban szeretem a materiális, kézzel fogható dolgokat.
- És a miszticizmus? A megmagyarázhatatlan? Nem vonzza? Mindenkit vonz.
- Nem feltétlenül. Ha engem vonzana, gyerekkorom óta folyamatos rettegésben élnék, hiszen e falak között nőttem föl. Gondolja, hogy nyugodtan tudtam volna aludni?
- Érdekes, - fűzte hozzá elgondolkodva Marc. - a túlvilági jelenségekre általában fogékonyabbak a nők, mint a férfiak. Maga ezek szerint nagyon is reálisan gondolkodik.
- Igen. Én nem ásom bele magamat fölösleges elvont fejtegetésekbe, nem bocsátkozok értelmetlen vitákba, és mindig a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldást keresem.
- Határozott?
- Az vagyok. Annak is kell lennem, hiszen egy divatcéget vezetek. Az Egyesült Államokban már milliomos lehetnék ezzel a habitussal. De itt, Európában még mindig kétszer annyit kell dolgozni egy nőnek, hogy elismerjék, mint egy férfinak. Nem véletlenül Franco a divatkreátorom. Ő az egyik legelismertebb szaktekintély Nyugat-Európában.
- És férfi.
- És férfi. Ezt én elfogadtam. Kompromisszumok nélkül lehetetlen érvényesülni. Franco nélkül összeomlana az üzletem. Franco a kulcs, a karrierem kulcsa.

- Nagyon szeretheti azt az embert, ha ennyit beszél róla. - mosolyodott el Marc.
Gisella megdörzsölte a szemét. Fáradt volt. - Nem hiszem, hogy érdekelné ennek az előtörténete. De a lényeg az, hogy Francót megszerezni nem volt könnyű. De én sokat áldoztam érte. Ő a tehetségével a semmiből tűnt fel, és aratott. Nekem pedig a legjobb kellett. Franco sok követelményt támasztott, én teljesítettem mindent. És most Franco az enyém.
- Úgy beszél, mint egy politikus.
- Nem inkább, mint egy üzletasszony?
- Nem. Érzelmeket visz bele a mondandójába. A politikusok beszélnek így. Aki üzlettel foglalkozik, közömbös minden iránt, ami nem anyagi. Csak dobálózik a számokkal. Maga Francoról beszélt, de olyan tűzzel a hangjában, hogy megdöbbentett vele.
- Maga mindent ilyen alaposan kielemez?
- Nem. De ami érdekel, azt igen.
Gisella felvonta a szemödlökét. - Na, ne mondja, hogy Franco annyira érdekli. Francoval foglalkozzon csak az új üdvöskénk, a kolleganője, Joanna.
Marc mélyet sóhajtott. - Nem Franco érdekel, mégcsak nem is Joanna. Maga érdekel.
Gisella érezte az arcán felkúszó pírt, és elfordult. Nem válaszolt. Nem válaszolhatott. Ő el van kötelezve. Jó élete van. Boldog. Ez az ember nem fér bele az életébe.
- Nem mond semmit? - hallotta a háta mögül Marc hangját.
Megfordult. - Mit is mondhatnék? Férjnél vagyok, ha nem vette volna észre. - a tekintete most szigorú, megközelíthetetlen volt.

Az ajtó felől lépések hallatszottak.
- Na végre! Már mindenhol kerestelek, Gisella.- Otto öblös érchangja csattant fel a szobában. Marchoz fordult.
- Hogy érzi magát nálunk?
- Jól, köszönöm. Gi.. A kedves felesége körbevezetett a kastélyban.
- És, mi a véleménye?
- Gyönyörű. De még csak a felét láttam.
- No, majd arra is sort kerítünk. De most jöjjön, ne bújjon a feleségem szoknyája mögé. - kedélyesen invitálta, Marc elindult utána. - Jöjjön, igyunk egyet! - mondta Otto. Lementek a teraszra. Fa kertibútor állt ott, hívogatva a vendégeket. Marc leült. Kitöltöttek neki egy whiskyt. Beleszagolt. Jhonnie Walker. Eredeti. Belekortyolt.
- Meséljen magáról! - vezényelt Otto. Marc mesélt. Az otthon hagyott életéről.
- Maga itt szép karriert fog befutni, Marc. - mondta Otto. - Látom magában azt a törekvést, azt a kalandvágyat és bátorságot, ami csak olyanoknak a sajátja, akik sokra viszik.
- Úgy látja?
- Ha kapcsolatok kellenek segítek. - ajánlkozott Otto. - Márpedig gondolom kellenek, úgyhogy ne legyen szégyenlős.
- Igen, kellenek. - Marc egy kicsit zavarba jött. Nem ehhez volt hozzászokva. Otthon ilyenkor megkérdezik: - Na, és mennyi? Ő persze nem kérdezte meg. De Otto meg is sértődött volna. Megadott néhány telefonszámot, és meghagyta, hogy Marc mindenben hivatkozzon rá.
- Ne féljen, nem fogják elzavarni a fenébe. Az amerikai árucikkek jórészt ismeretlenek nálunk. Mindenki kíváncsi lesz.
Beesteledett, és Marc az órájára pillantott.
- Nyolc felé jár, hazamegyek. Holnap újra harcba szállok az "európai piac" mezején...
Otto kivillantotta a mosolyát. - Menjen csak, menjen... Aztán hamarosan újra látogasson el hozzánk, és számoljon be arról, mit végzett. Amúgy egy olyan fiatalember mint maga, nem való a porszívószakmába. Valami komolyabb lenne való magához. Körülnézek, hátva van valami zsíros állás.
Marc mentegetőzve felemelte a kezét.
- Ne, ne. Kérem, ne. Már úgyis annyit segített, hogy ennél többet nem várhatnék el magától, sőt még ennyit se. És igazán jól érzem magam abban, amit csinálok. Nem szeretnék állást változtatni. Amúgy is, a cégem számít rám.

Otto semmitmondó képpel legyintett. - Maguk amerikaiak! Mindig az az érzésem, ha tengerentúlival beszélek, mintha egy másik világból jött volna. Maga is ilyen. Az elkötelezettség, a hivatástudat nálunk is divat, de azért nem olyan szinten, hogy az egyént háttérbe szorítsa. Élni tudni kell. Ezt tanulja meg. Végigdolgozza az életét, hogy más zsebébe tegye a milliókat? " A cégem számít rám..." Ugyan! A maga cége, talán? Vagy valami John Smithszé? Én mindig magamat helyeztem előtérbe. Maga is így tegyen. A többieket felejtse el. Csak maga számít, a maga érdekei a fontosak. Akár másokon átgázolva is.
- Nem tudnék ennyire gátlástalanul gondolkodni. - válaszolt higgadtan Marc a nekitüzesedett németnek. - Én nem vagyok képes másokon átgázolni. Előbb vagy utóbb az ellenségeim, akiket így szerzek, visszaütnek. Én ezt már keserű tapasztalattal megjegyeztem, egy életre. - húzta el a száját, és Otto figyelmét nem kerülte el a férfi szemében megjelenő keserű villanás. Marc megint az órájára nézett. - Mennem kell.
Otto és Gisella kikísérték. Taxi vitte megint, haza. Az autóból visszanézett, és éppen összeakadt a pillantása a nőével. Érezte, hogy nyirkos a tenyere. Ez a nő.....


6.

Felkelt a nap, bíborpalástot terítve az erdőre. Gisella a hálószobája erkélyén állt, és nézte a napfelkeltét. Nem hagyta ki soha, egy reggel se. Még nyáron se, amikor nagyon korán kelt a nap. Szeretett korán kelni, nem zavarta a hajnali időpont. Utána még maradt ideje úszni egyet, lezuhanyozni, reggelizni, és úgy fél kilenc körül bement a cégéhez, dolgozni. Nagyon szerette a divatszakmát. Kislánykorától kezdve, amikor az első divatbemutatón belekóstolt, megbabonázta a kifutó világa. Imádta a csillogást, a külcsínt, a magas, vékony, tökéletes alakú lányokon megjelenő ruhakölteményeket, sok neki is jól állt. A ruhák nagy részét Franco tervezte, de ő maga is tervezett néhány ruhát. Franco szerint csiszolatlan gyémánt, de ő megmaradt inkább a gazdasági ügyeknél.
Ezen a hajnalon, ahogy ott állt, és nézte a vöröslő faleveleket, hallgatta a madárcsicsergést, maga csodálkozására Marc járt a fejében. Hamar megkedvelte ezt az embert, túl hamar. Hiszen nem is ismeri! A pár szó, amit váltottak, édeskevés. Ezek alapján tévedés lenne szimpatikusnak, intelligensnek mondani valakit. Gisellában mégis megragadt minden szó, amit egymással beszéltek, előtte volt a férfi tekintete, ahogy fürkészte a gondolatait, a nyílt, őszinte tekintete. Olyan férfi, akinek nincs rejtegetnivalója egy nő előtt, és fel meri vállalni az érzéseit. Gisella nem felejtette el, hogy Marc udvarolt neki. Tudta magáról, hogy csinos, és nem Marc volt az első, aki be akarta cserkészni. Gisella már hozzászokott ehhez. Szép volt, sikeres, öntudatos, gazdag. Le kellett tudnia pattintani a nemkívánatos hódolókat.
Marc mégsem tűnt a szemében amolyan "lepattintani való" fickónak, akit semmibe kell venni. Kíváncsi volt rá, Marc vajon forszírozza-e még a dolgot. És ő majd mit fog válaszolni? Nem. Egyértelmű nem.

Marc rosszkedvűen kevergette a kávéját egy presszó teraszán. Délután kettő volt, és semmi. Egyedül rótta a cégeket, Joanna kilépett. Franco-pók hálójába került, és az bekebelezte, egészben. Joannára siker vár. Megérdelmi. Marc most először gondolt arra, talán állást kellene változtatni. Talán igaza volt Ottonak. Tudta, hogy számíthat Ottora, ha valami zsíros állás kell.
Próbálta biztatni magát, hogy egy rossz nap után még nem kell feladni, de nem tudta igazán meggyőzni magát. Belefáradt. Átjött a pörgős, rohanó amerikai életből egy nyugodtabb, kultúráltabb európaiba, és most megállt. Itt az emberek nem úgy fogadják, mint otthon. Konzervatívabbak. Nehéz őket meggyőzni, nehéz velük bármit is megvetetni. Sajnos ez jelentősen visszavetette Marcot. A német tartózkodás falába ütközött, és gyanította, más országokban sincs ez másképpen.

Telefonszámot nem cseréltek, de Marc tudta, hol találja meg Gisellát, vagy akár Ottót.
Két hónap telt el anélkül, hogy bármelyikükkel is találkozott volna. Gisella kissé felkavaró emléke lassan elhalványult, miként az éles kontúrokból halvány vízjel lesz. Nem is igen gondolt rá. Az életet a folyamatos hajtás töltötte ki újabb és újabb üzletek reményében, de hiába gyűrte magát, a várt eredmény csak nem következett be. A többieknek se ment jobban, és kezdték belátni, ez a piac nem befogadóképes egy ilyen szolgáltatásra. Beszámolót küldtek a cég manhattani központjába, és hamarosan megérkezett a válasz: áthelyezés Lengyelországba. Ismeretlen piac. Fekete folt. Marc nem ment velük. Nyolcan mentek a tízből, Joanna Franconál ragadt.
Marc elment Gisellához. Aznap reggel vastag, szürke párnák borították az eget. Nyári zápor lógott a levegőben. A szél megélénkülve, oldva az addigi fülledtséget, kergetőzött Marc feje körül. A divatcég egy patinás utcában volt. Gisellát éppen utonérte, ahogy beszállt a kocsijába. Odarohant, és megfogta a becsapódni készülő ajtót. Gisella meglepetten nézett föl, ki zaklatja, majd meglátva Marcot, kedves mosolyt ültetett az arcára.
- Örülök, hogy látom, Marc! Mi járatban?
- Magát keresem, Gisella.

Gisella kiszállt, és becsukta az ajtót, majd nekitámaszkodott az autónak. Karjait a mellei előtt keresztbefonva várta, mivel hozakodik elő a férfi.
Marc egy kissé zavarban volt, világéletében utált kérni. De most meg kellett tennie.
- Az a helyzet.... szóval.... állás kellene.
Gisella felvonta félhold alakú szőkés szemöldökeit a homloka közepére.
- Akkor miért nem Ottohoz megy? Ha jól emlékszem, felajánlotta magának, hogy keres egy jobb állást az üzletkötősdi helyett.
- Igen.... de magával már többet találkoztam. És mégsem veszi ki olyan rosszul magát az, ha a céghez megyek, mintha magukat az otthonukban zaklatnám.
- Ez igaz. - bólintott Gisella. - Mégis, Otto ebben az illetékes. Adok egy telefonszámot. - Azzal Gisella elővette Otto névjegykártyáját, és Marc kezébe nyomta. Marc elkapta a pillantását, megint, és nem engedte el. Gisella alig tudta elfordítani a szemét. De keménynek kell lennie. Ő férjnél van. Nem játszhat ilyen ostoba játékokat.
Marc azonban feltette azt a bizonyos kérdést. - És a maga telefonszáma? Az talán titkosított?
Gisella dühbe gurult. Éppen be akart szállni, amikor a férfi kérdése elérte. Villámgyorsan fordult meg, a szemei szikráztak. Marc nagyon szépnek látta így, mérgesen.
- Nem publikus. - ennyit mondott, nem kiabált. - És most mennem kell. - beszállt az autójába, otthagyva Marcot a járdaszegélyen, köszönés nélkül.
Időközben eleredt a zápor, Marc beszállt a maga kocsijába. Sokáig nem indult el, csak ült ott, és gondolkodott. Gisella valamiért megbabonázta. Látni akarta újra. Az külön tetszett neki, ahogy a nő kikérte magának a közeledését. Nem kiabálva, hisztizve, hanem nyugadtan és halkan.

Ami sokkal hatásossabb volt, mint bármi más. Mutatta a nő intelligenciáját. Mégis, megszerezhetetlen, és Marc ezt tudta. A pillantása mást mond ugyan, mint ő, maga, de becsületes, és a házasságot komolyan veszi. Marc maga elé idézett pillanatokat, és érezte, bizonyosabban, mint eddig bármikor, hogy ehhez a nőhöz fűzi valami, valami magasabb rendű erő, amellyel nem tud mit kezdeni. A logika szürke aszfaltvilágában semmi de semmi köze nem lehet hozzá, mert másé. De a szárnyaló gondolatok és fantázia kiszínezett mindent, és Marc érezte, már szerelmes. Nem tud és nem is akar lemondani erről az érzésről, amely olvadó gleccser erejével tört be az életébe.

Folty. köv.