Kudarcélmény

Talán tél volt, talán még csak ősz. Még egyszer sem havazott. A lovak vidáman fickándoztak a karámokban. Pedig hideg volt azért. A pályán lórajegelt lovasok szerint kivált, pedig ők mozogtak. A pálya közepén ült egy nagy szürke pulcsiba bugyolálva, cigarettafüstnél melegedve az oktató. Ma meglehetősen csendes volt, holott épphogy kiabálnia kellett volna, nemcsak mert elvárták, hanem mert úgy nem fagyott volna össze már így is szembeötlően csíkká remegett szája.
- Szabadmunka. - kiáltotta el magát hirtelen, mély reszelős hangján...mert ugye aki barna zsófit szív, sokáig, annak olyanja van. Furcsállta, hogy belülről fázik, jobban, mint a széltől...de végül is nem volt rajta semmi csodálnivaló. Olyan történt vele, ami még 15éves lovaskarrierje alatt soha. Nem sikerült betörnie valamit. Pedig elsőkézből mindig belovagolta a hozzákerülő lovakat, soha nem került sor szó szerint betörésre. Mindig kiegyezet a hátasokkal, és jobbára elérte, hogy szívesen cipelték nemcsak őt, hanem a tulajokat is, sőt néha vicces cirkuszmutatványokat, játékokat tanított nekik, hogy ne legyen unalmas velük az élet.

Mert tudta, nem mindenkinek elég az, ha engedelmesen szeretve dolgozik érte valaki... az embereknek izgalom kell és változatosság. S most legnagyobb meglepetésére nem tudta betörni ezt a legutóbbi lényt, aki hozzá került, pedig tudta, sose vágyott nagy tisztelet övezné, ha meg tudná tenni, sőt eszméletlen mennyiségű ereje származna belőle. Esett és kelt. Esett. Megtanult esni, nem is utált, hát nem ott volt a baj, hanem ott, hogy nem volt taktika, amivel sikerült volna fenntartani magát a lény hátán. Pedig aki hozta szeretettel hozta. S ő is szeretettel fogadta. Saját magát hergelve, ösztönözve, sárosan, koszosan próbálta meg újra és újra. Nem volt már éjszaka sem nappal a számára, folyton ezen gondolkozott. Aztán azon vette észre magát, hogy az övé lett teljesen. De ez sem változtatott semmin. Már nem tudott dolgozni, és nem tudott szórakozni sem. Pedig ha megkérdezte volna valakitől, aki idősebb és tapasztaltabb, hogy miért képtelen betörni... hogy miért képtelen elvégezni ezt a feladatot, egyszerű választ kapott volna: a fájdalom már csak ilyen.