Történetek

Kócos, fekete haja az égnek meredt. Zöld szemei voltak, s szemüveget viselt. A haja egy pontban a homlokát takarta, mintha rejtegetni próbált volna valamit. Közepes termetű volt, és elég kisportoltnak látszott. De volt valami szomorúság körülötte. Sok rossz dolog történhetett körülötte, ha ezt magában hordozza.
Aztán a férfi megmozdult, majd ő is ugyanúgy, mint a reggel Jack elővarázsolt egy széket...

Az idő gyorsan száll, és én nem tudok lépést tartani vele. Mindig megállok és hátranézek, majd a szép emlékek előtörnek elborítva elmémet és nem értem, hogy miért nem állt meg akkor az idő, amikor boldog voltam. Amikor ott voltam nem biztos, hogy mindig tudtam, hogy boldog vagyok, de így visszatekintve az emlékek mind megszépülnek, túlságosan is. És azt veszem észre, hogy sírás környékez, de mégse tudnak előtörni azok a fránya könnycseppek...

Leveszi rólam a bugyit, végre! Elé tárul a csupasz vénuszdombom és rózsaszín, nedvtől elázott rózsám. Ujjával kezdi el simogatni a nedves ajkakat, szétválasztja őket, majd vissza. Érzem, hogy csiklómat keresi. Ahogy megtalálja a kicsit megduzzadt gyöngyszemet, nyelvével elkezdi izgatni azt. Megborzongok, és halkan felnyögök...

Bosszankodva lépett egyet előre, majdnem leesett a lépcsőn, de az utolsó pillanatban megkapaszkodott a korlátban. Káromkodva fordult meg, és közben érezte, ahogy a vállán cipelt irattáska súlya megszűnt. Odakapott, és nem volt meg a táska. Villámgyorsan körülnézett, és kiszúrta a kis csirkefogót, egy manhattani jellegzetes utcagyereket. Utánaeredt, és rendszeres futó révén hamar elkapta. Mint egy rongybábut, úgy fordította maga felé a rémült kölyköt.
- Kisöreg, ez régi trükk. Add...

Bulcsú már semmit sem értett. A lány átment egy másik szobába, és a férfi nézte, hogyan távozik. Még csak most csapott belé a felismerés. A ház, a szobák, a bútorok mind-mind a megtévesztésig hasonlított a régi lakásukra. Az emlékek a felszínre törtek. A külvilág egyre szűnt körülötte. Mindenre, amire ránézett, azonnal eszébe juttatott valami elfeledetnek hitt dolgot.
Hangtalanul Bulcsú mögé osont valaki, kezét a vállára tette. A férfi megfordult a tengelye körül. Egyszerűen nem...

A gondolattól is felfordult a gyomra a vécén ülés közben, hogy valaki esetleg tudhat a magánéletében, a saját kis világában történő dolgokról. Vajon mi lenne, ha kinyitnának benne egy ablakot? Mi törne a felszínre? Forró és heves érzelmek, vágy az elmúlt dolgok után, áhítozás a boldogságra, és rengeteg, rengeteg várakozás! Ez az, amit soha nem mutat meg a világnak. Higgyék csak azt, hogy egy flegma, gúnyosan mosolygó gyászhuszár, aki a fél világgal lefeküdne. Inkább, mint hogy tisztában...

- Eláruljak egy nagy titkot neked?- mellém telepedve folytatta - Tudod mi az a Karácsony? Akkor kapnak sok ajándékot a gyerekek. Meg persze mindenki, aki jó volt. Én egy piros tűzoltóautót fogok kapni, mert jó vagyok. Azt mondta Anyukám. Létrás tűzoltót, és lesz rajta csengő is. Meg akkor lesz egy nagy karácsonyfa is, egy csomó cukorral, meg habkarikával. Csak az a baj, hogy nagyon-nagyon sokat kell még addig aludni! Pedig már olyan nagyon szeretném! Látod, - mutatott a homokozó széle...

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy Val kezében a puska elkezdett füstöt hányni, én meg alig hallottam valamit is abból, amit felém ordít. Pedig amikor elindultunk nem volt ilyen terv még megszületőben sem. Mégis most a pult előtt állunk, Val kezében már füstöl az a rohadt puska, én meg a kis pisztolyommal hadonászok félig süketen. Persze pont a fülem mellett kellett elsütnie azt a vacakot, pedig csak vaktöltény van benne...

Az ajtó könnyen nyílik, a szobámban csönd van, szüleim már alszanak. Talán furcsa lehet olyan érzésekkel létezni, amik alig felfoghatók, ha az érzelmek sodorják a lelket. Almors már a szobámban vár, az ágyon ül. Gondolkozom, hogy elmondjam-e neki a történteket, vagy inkább még ne kössem az orrára. Újra megfordul a fejemben, hogy ő nem is létezik, csak én találtam ki, de valahogy olyan életszerű, ahogy ott ül az ágyon...

Egy nap férfiak fogták el a várostól nem messze, és bezárták a Nagytemplom pincéjébe. A papok megkínozták és vallatták. Ma már csak Wincott atya él közülük, aki akkor még fiatal volt. A nép a halálát követelte. Elszabadultak az indulatok és az embereket már nem lehetett megfékezni. Homlen és én csak tétlenül néztük, ahogyan a legjobb ismerőseink mind elvesztik az eszüket és eltorzult arccal üvöltenek. „ Máglyára a boszorkánnyal !” – ezt ismételte a felbőszült tömeg...