Egy utód élete

- Hova mész? - kérdezte kicsit mérgesen anya.
- Mindjárt jövök. Ígérem! Jó? - mondtam és mosolyogtam.
- Jó, menj csak! Legalább látlak mosolyogni! - - közben már el is mentem. - csodát tett ez a Spike. Azt hiszem nem esik depresszióba. Remélem. - mondta. Miután kimentem elmentem Spikehoz. Odaértem majd becsöngettem. Nem nyitott senki ajtót. Majd hátra mentem és láttam, hogy Spike ott ül kint.
- Szia! - köszöntem neki majd felnézett. Mire én odaültem mellé. - mi a gond? - kérdeztem.
- Én! Én vagyok a gond. Senki más! Tudom, hogy velem van a baj! Nem vagyok mindig olyan, mint akkor este nem szoktam olyanokat csinálni. Csak akkor nem tudom mi volt…. - akarta még folytatni de én nem engedtem.
- Ki emlékszik már arra? Mi? Most most van. Nem a múltban élünk, hanem a jelenben. Érted? - kérdeztem, majd felemeltem a fejét hogy a szemembe tudja mondani a válaszát.
- Igen értem de akkor is… - megcsókoltam. Nem tudom mivel magyarázni, hisz alig halt meg pár napja akit a világon legjobban szerettem és én négy nap múlva meg egy másik pasival csókolózom? Ezt el sem hiszem! Mit fognak mondani a többiek, ha meglátnak. Biztos azt, hogy nem is szerettem annyira Xandert. Pedig ez nem igaz. Én szerettem a legjobban a világon és még most is szeretem. Azt hiszem. Nagyon meglepődtem, de ő is.

- Faith! Miért? Miért csináltad? - kérdezte és felállt a székről.
- Nem tudom. Fogalmam nincs. - mondta és a tenyerembe temettem az arcom.
- Csak rontottál a helyzeten! Sokkal jobban szeretlek! És tudom, hogy te is vonzódsz hozzám, de te Xander barátnője voltál, és hidd el a szíved mélyén még mindig abban reménykedsz hogy majd holnap felébredsz és hogy ez csak egy álom, de csalódnod kell….. - mondta és elfordult.
- Most mond meg nekem, mit csináljak? Tegnap este ezen törtem a fejem. Nem tudtam, hogy most mi van közöttünk. De most már tudom….. te tettél egy ígéretet nem? - mondtam és megfogtam a kezét.
- De! de nem akarom hogy azt gondolják rólad hogy máris elfelejtetted Xandert, mert ebből azt lehet kivenni. Semmi mást. Viszont az ígéret csak annyiból állt hogy vigyázom rád. És…. - kezdte el.
- Igen és? - kérdeztem.
- És bevallottam neki hogy szeretlek mire ő azt mondta hogy ….. hogy…. Áldásom rátok!!! Ezt nem hiszem el. - mondta megdöbbenten - már akkor tudta, hogy mi lesz.
- Ez lehet! De mi van, ha valaki komolyan vette azt, hogy áldásom rátok és ez mondjuk egy varázslat? - mondtam és körül néztem.
- Nem! Ez a sorsunk. - mondta és leült. Én csak álltam. - - mi a baj? - kérdezte.
- Xander anyja meg mondta, nem lehet közös jövőnk Xanderrel. - mondtam és elindultam haza.
- Faith! Várj meg! - mondta.
- Egyébként azért jöttem át hogy szóljak holnap délben lesz a temetés. Most már mennem kell. Szia. - elindultam. Már majdnem otthon voltam amikor utánam futott és azt mondta.
- Elmegyek, és utána megbeszélünk mindent. Gondoljuk át. Jó? - kérdezte.
- Rendben. - - mondtam és adtunk egymásnak három puszit mintha barátok lennénk pedig sokkal több ez mint barátság. Megfogta a kezem majd ezt mondta:
- Ott leszek, ígérem. Csak ne legyél szomorú. Rendben? - kérdezte
- Ezt nem tudom megígérni. De remélem, hogy holnap tényleg ott leszel. Szia! - ő nem szólt semmit de tudtam hogy akart volna valamit mondani. Én elindultam haza. Ő is így tett. Bár tudnám hogy mire gondolt. Haza értem majd bementem a konyhába. Anya épp végzett az ebéddel.
- Szia! Megjöttem. - mondtam és leültem.
- Szia, hallottam! Na hol voltál? - kérdezte és ő is leült.
- Spikenál… - mondtam.
- És mi volt? Miről beszélgettetek?
- Csak szóltam neki hogy holnap lesz a temetés. Meg beszélgettünk egy kicsit. - mondtam.
- Értem! És miről? - kérdezte kíváncsian. Mire én:
- Anya én teljesen össze vagyok zavarodva. Azt hiszem szeretem, de nem! Hisz most vesztettem el azt akit a legjobban szerettem! Anya segíts. Kérlek! - majd átölelt.
- Kicsim csak annyit tudok mondani hogy hallgass a szívedre és az mutatja majd neked az utat.
- De a szívem egyik fele azt mondja, hogy szeressem Xandert, a másik meg, hogy Spikeot. Nem értem ezt az egészet. Bárcsak Xander itt lenne akkor tudnék kezdeni valamit az életemmel. - mire ezt kimondtam megszólalt egy hang a hátam mögött úgy hasonlított valaki hangjára csak nem tudtam kiére! Hátra fordultam és ott volt! Ott állt előttem Xander! Ott volt. Én szóhoz se jutottam. Ezért ő kezdte.
- Legbelül a szíved azt súgja, hogy Spikeot szereted! Hidd el. - mondta én odamentem hozzá.

- Xander? Te vagy az? De te meghaltál. Nem biztos csak képzelődöm. Ugye? - kérdeztem anyát, de ő csak nézett Xander felé.
- Faith! Itt vagyok! Én vagyok! Nem tudom mit keresek itt! Pedig tudom, hogy meghaltam! De utána… nem tudom hogy mi történt! De megértem, ha nem szeretsz. És tudom hogy Spike imád téged. Bevallotta nekem. És én áldásomat adtam rátok. És remélem boldogok lesztek. - mondta. Nem tudom hogy milyen csoda ez, de él! Xander él! Itt van mellettem! El sem hiszem. De már nem érzek iránta semmit. Átöleltem majd válaszoltam.
- Xander! Figyelj, én nagyon szeretlek, de nem úgy mint régen! Ezt el kellett mondanom. De most, ha nem gond, mennem kell.
- Rendben! Én megyek és összepakolok. - mondta és elindult felfelé a lépcsőn. Mire én megfordulta.
- El sem hiszem, hogy itt vagy! Vajon hogy történhetett? - mondtam, mire ő megfordult.
- Nem tudom de örülök hogy kaptam még egy esélyt, de a seb örökre megmarad. Na megyek. - mondta és tovább ment.
- Össze akarsz pakolni? Ugye nem? - mondtam.
- De! igen! Elmegyek, nem, azért mert már nem szeretsz hanem azért mert nem lóghat a nyakatokon egy visszatért halott. - mondta.
- Ugyan már. Mostantól olyanok leszünk, mint két testvér! Rendben? De ha nem úgy is jó, mert lehet hogy mindkettőnknek rossz lesz. Nem tudom még most sem tudtam felfogni, hogy te vagy az!
- Pedig én vagyok! Bármennyire hihetetlen is! Én is alig hittem el. Hogy tudnánk mi úgy viselkedni, mint két testvér? - kérdezte.
- Úgy hogy külön szobánk van. Így könnyebb. Szeretném ha itt maradnál, tudom hogy nehéz elfogadni, de nem tudom hogy hogyan szerettem be… - lejött és folytatta helyettem.
- …bele! Szereted és kész! Nem tudom, hogy hogy tudom elfogadni, de engem nem ért rosszul ez az egész nem tudom hogy miért! - - mondta - de azt tudom, hogy te boldog leszel Spike mellet én meg ott leszek mint őrangyal. Jó? - mondta majd átölelt. Én is szorosan átöleltem. Sírtam! Mire ő:
- ne sírj! Hogy döntesz? - mondta és letörölte a könnyeim.
- Igen! Szeretem, de hozzád is fűz valami! Szeretem Spikeot! De ne őrangyal legyél hanem mint egy aggódó bátyus, akiből már van egy! Mindegy. Mit szólsz? - kérdeztem tőle.
- Rendben! Légy jó! De szeretném ha még ma beszélnél vele. Jó?
- Rendben megbeszéltük - - majd kimentem az ajtón igyekeztem Spikehoz hogy még otthon érjem. Otthon anya és Xander beszélgetnek.:
- Hogy hogy visszajöttél, ezt el sem hiszem. Ez valami varázslat vagy micsoda? - kérdezte anya.
- Nem tudom én sem tértem még magamhoz! Emlékszem arra, hogy Faith ott ül mellettem, majd hallottam hogy mondja, hogy ne hagyjam el. Utána semmi! Majd csak arra ébredtem fel hogy Willow ott ül mellettem, és Oz is! Kérdeztem tőlük hogy mit csináltak hogy visszajöttem a halálból. Ők csak annyit mondtak hogy varázslat és egy kis csoda keveréke. Willownak benne volt a keze ezért sűrűn megköszöntem neki. Ő azt mondta hogy nincs csapat Xander nélkül. Én sem hiszem el. Őrülök hogy Faith boldog.
- Ez csodás, ti igazi barátok vagytok. Örülök hogy itt vagy. Szereted Faitht, igaz?? - kérdezte anya. Mire Xander felállt. És kinézett az ablakon. Válaszolt.
- Úgy gondolom hogy jobb ez így, ő új életet kezdett ezért én is új életet kezdek. De a kérdésére válaszolva, nem! Nem szeretem. Úgy vagyok, mint ő csak a lényeg hogy boldog legyen. Hiszem sokat szenvedett mostanában részben miattam és megértem őt. Amellett már én sem vagyok szerelmes belé csak szeretem. Tudja mire gondolok igaz? - mondta és leült az asztalhoz.
- Igen! Xander tudom mire gondolsz és meg is értem! De ne csak Faith legyen boldog! Te is szórakozz. Rendben? - mondta majd felállt és elindult hátra a kert felé.
- Rendben! És nagyon köszönöm maga olyan mintha az igazi anyám lenne! Mindent köszönök! Én most felmegyek a szobámba a ha nem gond vagy segíthetek valamit? - kérdezte majd felállt.
- Semmiség! Nem, menj csak! Pihend ki magad. - majd kiment a kertbe. Közben én épp Spike ajtaja előtt álltam. Csöngettem majd Spike nyitott ajtót! Eléggé meglepődött. Majd így szólt:

- Hát te? Azt hittem rég hazamentél? Gyere be! - majd bementem hozzá, körülnézem és szembe fordultam vele .
- Nem lesz temetés! - és mélyen a szemébe néztem. Ő meglepődve kérdezte.
- Hogy hogy?
- Xander él. Érted! Él! Alig hiszem el. Egyszer csak betoppant oda és mondta hogy fogalma sincs mit keres még a földön, pedig tudja hogy meghalt. Ő se és én sem értem! De most mindegy! A lényeg hogy teljes a csapat és ő is itt van! Úgy örülök! - - majd átöleltem. Mire ő:
- Él? Mi van? Ugye nem ugratsz? - mondta nevetve.
- Nem! - mondtam mosolyogva.
- Komolyan él? Akkor menj és legyél vele! - mondta és kinyitotta az ajtót. De én megfogtam a kezét és vissza csuktam majd meg csókoltam. Hosszan csókoltam. Mire ő is visszacsókolt. Majd átöleltük egymást. És mondtam:
- Figyelj mostantól csak a tiéd vagyok, senki másé! Xandert is szeretem, de őt csak úgy mint egy barát vagy bátyó! Rendben? - kérdeztem, ő bólintott majd folytattam. - áldását adta ránk nem? Ő ébresztett rá hogy téged szeretlek. Nem de? - kérdeztem.
- De! azt mondta hogy gyere ide és legyél velem? - mondta és elmosolyodott.
- Igen! Miért baj ha akarod el is mehetek!! - mondtam és a kilincs után nyúltam, mire ő odanyúlt és levette a kezem. Odaszorított az ajtóhoz. Majd hevesen megcsókolt. Olyan jó volt vele. Csak vele lenni az eddig csak álom volt, azt hittem hogy ő nem fog bele egyezni hogy együtt legyünk. Mégis sikerült. Vele vagyok, itt csókolózom vele. Olyan aranyos, édes és olyan jól csókol. Az ajtóban elkezdtünk vetkőzni, tudtam, hogy csak párperce mondtuk azt, hogy rendben akkor mi most együtt leszünk de annyira szeretem. Hevesen csókolt én is. Majd végig simította a kezét a lábamon az oldalamon, adott egy puszit a nyakamra, megsimogatta az arcom! Majd csókolóztunk. Olyan jó volt. Elkezdtem fázni! Ő is érezte. Hideg volt. Felemelt és a nappaliba vitt a kanapéra. Átöleltük egymást, mellette biztonságban éreztem magam. Elaludtunk.