Történetek

- Tehát mi történt?
- Nézze, én ezt nem tudom. A rendőrségi helyszínelés még tart. Én csak annyit tudok, hogy Otto Schwarz Mercedese kamionba rohant a D7-esen. Nekem ennyit mondtak a mentősök, amikor felhozták ide Schwarz urat. Ha életben marad, valamilyen csoda folytán, akkor is több, mint valószínű, hogy nyaktól lefelé lebénul, továbbá súlyos agykárosodást szenvedett, ezért értelmi képességeit is elveszíti...

Amikor Lucy magához tért, az éles fehér fény szinte égette szemét. Szinte ki sem bírta nyitni, csak halványan látott egy magas alakot maga előtt.
- Hol vagyok? – kérdezte tőle, amint a szemét törölgette.
- Otthon vagy Lucy. – válaszolt a hang.
- Mi ez a fény?
- Azzal te ne törődj.
- Mi történt velem? És te ki vagy?
- Én? Szerintem ismersz Lucy, én vagyok az, aki mindent irányít. A világmindenség közepe, az alkotója mindennek...

Fiatal volt, amikor megismertem. Feketén, hetykén álldogált a háztömb előtt a városközpont legnagyobb lakótelepén. Nem ártott neki se tél, se nyár, se ősz. Vidáman tűrte a szelet, ellenállt a legnagyobb viharnak is. Maximálisan teljesítette a feladatát...

A teremben továbbra is csend volt, senki, sem mert megszólalni, a tanárnőt nézték, aki valahogy betegnek tűnt volna. Arcáról leolvadt a vigyor, és e helyébe kétségbeesés költözött félelemmel vegyítve.
„Kirúgattad őt! Elégedett vagy?” – üvöltött a fejében a kis hang, ami mindig megmondta neki, mit kéne tennie, és mit nem. Az utóbbi időben a kis hang azt reklámozta, hogy nem szabadna kísérleteket tennie arra, hogy a fiút eltávolítsák az iskolából, csak hagyja érlelődni, előbb-utóbb...

- Jézusom!- A kiáltás a saját torkából tört elő, erre ébredt fel. - Mi van velem? - Ez az éjszaka teljesen megrémítette már. Ránézett a lányára, és egy kicsit megnyugodott. De vajon miért lett nyugodtabb, hogy látta? Hiszen mi baja történhetett volna? Ott volt mellette. Mégis szorongást érzett...

Későn találkoztak. Bár évekkel azelőtt, egyikük még sokkal inkább tejbepapit evett, mint sültoldalast, hát nem volt választása az életnek. Cserébe sütött a nap. Úgy szikrázott és ragyogott, nyarat rajzolva a télbe, hogy mindenki természeti katasztrófától rettegett. S ők megnyugodtak: „biztosan az idő bolondított csak meg”...

- Szóval tízen Frankfurtban fogtok lakni, cégautó, cégmobil, ilyesmi. És feltérképezitek a piacot. Azt szeretnénk, ha mindannyian más és más városokat céloznátok meg. És amelyik bejön, oda költözik az adott üzletkötő. A cég fizet mindent, természetesen. Mindaddig, amíg saját házat nem akarsz ott vásárolni, mert azt természetesen nem. Mi csak szállodaszobát, apartmant, autót bérlünk. Nos? Új életet kezdesz?
Marc elgondolkozva nézett a főnökére. Nem rossz lehetőség, tetszett neki,...

Villanásnyi bizsergést érez. Az asztal alá pillantva világossá válik, ki érintette meg. Elmorzsol egy mosolyt, ugyanakkor fejében nagy piros transzparens villan: NE. Aztán finoman megérinti ő is a férfit. Mintha hideg szél borzongatná mindkettőjüket… Percek sem telnek el, s már nem bírják ki, hogy nem érjenek egymáshoz. A transzparens tülkölni látszik: NE...

- Pedro Sonza egy az elvei mellett végsőkig kitartó, rebellis monarchia párti ember volt. Neki megvoltak az alapjai, amiből felépítette a terveit és később már annyira beleélte magát, hogy nem volt képes belátni ennek hátulütőit. Beatriz más. Ő még fiatal. Idealista. Ő már csak az apja végső, utópista nézeteit ismerte. Nem ismeri az előzményeket, amelyekre az öreg Pedro építkezett. Beatriz könnyen irányítható. Csak adj a kezébe hatalmat, és mindent elfelejt! ...

Mert tudta, nem mindenkinek elég az, ha engedelmesen szeretve dolgozik érte valaki... az embereknek izgalom kell és változatosság. S most legnagyobb meglepetésére nem tudta betörni ezt a legutóbbi lényt, aki hozzá került, pedig tudta, sose vágyott nagy tisztelet övezné, ha meg tudná tenni, sőt eszméletlen mennyiségű ereje származna belőle...