Történetek

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy Val kezében a puska elkezdett füstöt hányni, én meg alig hallottam valamit is abból, amit felém ordít. Pedig amikor elindultunk nem volt ilyen terv még megszületőben sem. Mégis most a pult előtt állunk, Val kezében már füstöl az a rohadt puska, én meg a kis pisztolyommal hadonászok félig süketen. Persze pont a fülem mellett kellett elsütnie azt a vacakot, pedig csak vaktöltény van benne...

Az ajtó könnyen nyílik, a szobámban csönd van, szüleim már alszanak. Talán furcsa lehet olyan érzésekkel létezni, amik alig felfoghatók, ha az érzelmek sodorják a lelket. Almors már a szobámban vár, az ágyon ül. Gondolkozom, hogy elmondjam-e neki a történteket, vagy inkább még ne kössem az orrára. Újra megfordul a fejemben, hogy ő nem is létezik, csak én találtam ki, de valahogy olyan életszerű, ahogy ott ül az ágyon...

Egy nap férfiak fogták el a várostól nem messze, és bezárták a Nagytemplom pincéjébe. A papok megkínozták és vallatták. Ma már csak Wincott atya él közülük, aki akkor még fiatal volt. A nép a halálát követelte. Elszabadultak az indulatok és az embereket már nem lehetett megfékezni. Homlen és én csak tétlenül néztük, ahogyan a legjobb ismerőseink mind elvesztik az eszüket és eltorzult arccal üvöltenek. „ Máglyára a boszorkánnyal !” – ezt ismételte a felbőszült tömeg...

Kedvesem... végre látlak... életem szerelme... mondd, hol voltál ilyen sokáig? Miért hagytál el annak idején? Ha lenne bennem elég bátorság, közölném Veled, hogy imádlak, hogy nem vagyok képes aludni sem, mert amint lehunyom a szemeim, a Te arcod villan be, a csend a Te hangodon ordítja a fülembe a gondolatokat, minden kis légmozdulásban erős kezed gyengéd simogatását érzem... ott vagy mindenben, ami körülöttem létezik. Szívemben a Te szíved dobban, tudod jól. Mégis... még csak hátra sem...

- ROBARTS BRENT SZÁZADPARANCSNOK VAGYOK. – süvöltötte lentről egy megafonnal felerősített hang, és nyomban megállt mindenki, aki valamilyen mozdulatra szánta volna el magát. – KÖRBE VAN VÉVE AZ ÉPÜLET, SENKI SEM TUD MENEKÜLNI. KÉREM, TEGYÉK LE A FEGVYEREIKET, ÉS FELEMELT KÉZZEL JÖJJENEK KI A FŐBEJÁRATON. – darálta a hang, mire kihasználva ezt a kis hatásszünetet, hátralöktem magamtól Jack-et, és kirántva a fegyveremet belelőttem Meredis fejébe. Egy lövés dördült csak el, de az levitte...

A város egyik szegény negyedében, ahol a mocsok, a patkányok és az éhezés a mindennapos élet velejárója volt, egy spanyol donna éppen a gyermeke világra jövetelét szenvedte el. Átkozta a világot, hogy ilyen körülmények között kell szülnie. Végül sikerült életet adnia egy lány gyereknek. A legtisztább és legkényelmesebb körülményt nyújtotta a férje a kis családnak. Habár ez nem volt több egy francia ágynál, egy párnánál és három vékonyka pokrócnál...

- Az orkok elérték a külső falat! Három óra és ideérnek!- üvölti futtában az egyik kyr légiós. A teremben tartózkodók összenéznek és leteszik a kezükben tartott tárgyakat. Habár teljes odaadással dolgoztak a munka alig háromnegyedével készültek el.
- Nyissuk meg a Kaput és menjünk. - veti fel a javaslatot a katonák parancsnoka...

Ugyanebben a pillanatban, egy ködös alak lépett be a sötét utcáról a fényt árasztó kávézóba. Sugárzott az örömtől. Büszke volt arra, hogy felvették. Tudta, hogy nem mindennapi állás az övé. Mintha már azelőtt is egy ilyenről álmodott volna. Mikor felajánlották neki, nem tétovázott, rögtön elfogadta. Azt is tudta, hogy olyasvalaki lesz a főnöke, akit mindenhol ismernek, s aki mindent ismer...

- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- A körülményekhez képest jól. - válaszolta, hasonló csendességgel Dominik. Örült társa érkezésének, így legalább nem egyedül kell megbirkóznia kérdéses helyzetüknek.
- Tudom, hogy ebben a pillanatban ez feleslegesen kérdésnek hangzik, de hol vagyunk?- látszott rajta, hogy számára is ismeretlen ez a hely.
- Már miért lenne felesleges kérdés?
- Mert sejtésem szerint, neked sincs fogalmad arról, hogy hol is lehetünk...

- Repülhetek? – kérdezte reménnyel teli hanggal az ifjú.
- Hát persze, ha ezt óhajtod - hangzott a válasz.
- Igen.
Szörnyű fájdalom borította el pillanatok alatt teste minden porcikáját. Úgy érezte ott és most meghal, nincs remény. Miért is kellett neki ilyet kérnie? És miért mondta, hogy hát persze, ha egyszer ezzel megöli? ...