Egy történet

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy Val kezében a puska elkezdett füstöt hányni, én meg alig hallottam valamit is abból, amit felém ordít. Pedig amikor elindultunk nem volt ilyen terv még megszületőben sem. Mégis most a pult előtt állunk, Val kezében már füstöl az a rohadt puska, én meg a kis pisztolyommal hadonászok félig süketen. Persze pont a fülem mellett kellett elsütnie azt a vacakot, pedig csak vaktöltény van benne. A hülye eladó meg nem akarja sehogy sem odaadni a bevételét, habár mintha most kicsit megijedt volna. Már vagy három perce állunk így egymással szembe, és eszembe ötlik, ha a kölyök megnyomta a vészjelzőt, akkor a zsaruk már elindultak, és kb. még tíz percünk lehet. Aztán Val már nem bírja, leüti az eladósrácot, beugrik a pult mögé, én meg rohanok a videokazettáért, hogy nehogy így azonosítani bírjanak.

Ahhoz képest, hogy ez egy spontán betörés, elég alaposak vagyunk. Szóval, amikor visszaérek a kazival, Val már az ajtóban áll, és les kifelé, nehogy valaki a környékre tévedjen. A kocsiba beülve kicsit megnyugszom, zsaruk sehol, mi meg teljes gázzal indulunk, kelet felé. Hogy miért pont arra? Ott lakunk. Út közben Val lekanyarodik egy kis erdő földes útjára. A szerelésünket levesszük, a kesztyűt, és a maszkokat is, mindent lelocsolunk benzinnel. Előveszem az öngyújtóm, és meggyújtok egy kis fűcsomót, amit a halomra dobok. Az egész leég addigra, míg beszállunk a kocsiba. Elég okos ember találta fel ezeket a cuccokat. A pénzt, amit összeszedtünk, elrakjuk otthon a többihez.
- Emlékszem, régen… tudod, arra gondoltam, hogy talán valamit elrontottam. De nem tudok rájönni, vajon mi lehetett az. Az emlékeim néha tréfát űznek velem. Amikor otthon ültem. Milyen régen volt.
- Mire gondolsz?
- Tudod, gyerekként arra gondoltam, tisztán emlékszem rá, arra gondoltam, hogy mindig ilyen jó lesz minden. Amikor a barátommal egész nap csak a focipályán játszottunk a többi sráccal együtt. Azt hittem semmi nem változik majd, hogy mi mások leszünk, és hogy mi mindig együtt fogunk maradni, mint barátok, hogy nem lesz köztünk nagyobb távolság, és minden nap beszélünk majd. Aztán lassan, alig észrevehetően, de megváltozott minden, és valahogy nem vette ezt észre senki. Talán, azért mert a változást senki nem veszi észre igazán. Csak akkor jövünk rá, ha már visszagondolunk, és rájövünk, hogy már semmi nem úgy van, mint, ahogy azt valaha elterveztük. Az álmaink szertefoszlanak, a szavak elvesznek az emlékek sűrűjében, a barátok régi, megfakult fényképekké vállnak. Azt érzem, hogy nem ezt akartam. És úgy érzem, valami nagyon nem úgy történt, ahogy annak lennie kellett volna.

- Nagypapa miről beszélsz? Nem értelek igazán. Milyen emlékek? Kik azok a barátok?
- Kisfiam, mióta beszélgetünk mi?
- Körülbelül tíz perce nagypapa. Miért?
- Ma még találkoznom kell Val-al! Tudod, ő a legjobb barátom. Emlékszel? Szoktam róla mesélni, hogy miket csináltunk régen mindig.
-Anya! Anya!
- Mi a baj kincsem?
- Nagypapa megint képzelődik!
- Apa! Apa? Hallasz engem?
- Mikor kell indulnom Anna? Tudod, nem szeretném lekésni a találkozót! Val biztos megsértődne, ha elkésnék, a találkozónkról. Régen láttam már őt, biztos sokat fogunk beszélgetni, majd mond meg Ádámnak, hogy jöjjön értem tízre, annál előbb biztos nem végzünk.
- Apa! Feküdj vissza, tudod, hogy nem szabad felkelned!
- Amikor Val-al bementünk abba a bárba, az út szélén, még nem terveztünk semmit.
- Apa, várj!
- Aztán nem tudom miért, de ő elsütötte a puskát.
- Nagypapa! Ne menj oda!
- Aztán már alig hallottam valamit. De mindig is bíztam Val-ban, ő mindig velem volt. Tudjátok, ő a legjobb barátom.
- Apa! Ne!
- Ő a legjobb barátom!

Amikor a két embert megtalálták, egymás mellett feküdtek. Az egyik még lélegzett, a plafont nézte, és magában beszélt. A mentőben lejátszódó beszélgetést magával, a kísérő rendőr vette fel diktafonra. A felvett anyagra vallomásként tekintünk. A férfit, akit holtan találtuk, még nem sikerült azonosítani, de valószínűleg Val-nak hívják, nyomozunk utána. A kórházba szállított férfi a műtőben meghalt. Személyije szerint Sternes Ádám. Családja nincs.
A két férfi valószínűleg egymást lőtte le, még tisztázatlan körülmények között.
Az akta lezárása az azonosítás után.