Maffia

Nagy erejű fényszórókkal világítottak be az ablakokon. Ted nyomban összehúzta a poros, és rendkívül dohos függönyöket, majd visszalépett a szoba közepére.
- Sokan vannak. – mormolta oda nekem, aki az egyetlen ülőalkalmatosságon ült keresztbe tett lábbal, egy hosszú Chesterfield-et szívott, aszott szájával.
- Nem érdekes. – mondtam nyugodtan, és mélyet szívtam a cigarettából. Tudtam, hogy nagyon sokan nyüzsögnek lent a rendőrök, és hogy az egész épületet kiürítették miattunk, hogy mindenhol ott vannak: a toaletteken, a szobákban, a folyosókon, mindenhol. Volt egy olyan tippem is, hogy a szemközt lévő bérház tetejéről távcsöves puskák lencséinek vakító pillanatfényei villognak ránk. Mindez teljesen hidege hagyott, csak a cigarettára tudtam gondolni, amit már félig elszívtam.
- Hogyne lenne érdekes! – csattant fel Ted, és dobbantott egyett a lábával, mint egy kis gyerek. – Teljesen bekerítettek minket! Ha csak kidugjuk a pöcsünket az ajtón, egyből leszednek!

Villanó szemmel néztem rá, mire elhallgatott, és csak magában morogva az üres tekintetű tv-készülékhez lépett, és bekapcsolta.
A tv továbbra is csendben maradt, hiába volt bedugva a konnektorba a dugó.
- Bassza meg! Ez a rohadt szar se jó semmire. – dühöngött, és leütötte a földre a barna tv-s dobozt, mire az nagyot dübögve a piszkos linóleumra esett, képernyője darabokra tört.
- Fejezd be. – mondtam neki, és felálltam. Ledobtam a szűrőig elszívott cigarettát a földre, és eltapostam munkásbakancsommal.

Odaléptem az ablakokhoz, és az egyik függönyt kicsit elhúzva kikémleltem a lenti nyüzsgésre. Hat, forgó vijjogó szirénákkal felszerelt rendőrautó állt keresztbe a vékony kis utcán, a hozzá tartozó rendőrök pedig közöttük lépdeltek, folyton folyvást felfelé nézve. Az égen egy helikopter körözött, fényszóróval felszerelve, ezzel világított be az ablakon. Az utca két végén le volt téve egy kisebb barikád, mellyel a kíváncsiskodókat akarták távol tartani. Visszahúztam a fejem az ablakból, még mielőtt a lent álló dagadt férfi, aki egy mikrofont tartott a kezében, megint egy unalmas szónoklatot intézhetne felém.
- Mint egy cirkusz. – dörmögtem és az ajtóhoz léptem, melyet egy rozsdás hűtőszekrénnyel barikádoztunk el. Egy percig hallgatóztam és meg tudtam állapítani, hogy a folyosón legalább egy tucat felfegyverzett kommandós lélegzik, egymásnak koccintják rohampajzsaikat. Visszaléptem az ajtótól, és Ted-hez léptem:
- Innen nem megyünk ki, csak külső segítséggel. – mondtam neki színtelen hangon, és elhúztam a szám szélét gondolkozva. – Hívd fel Pontínót. – utasítottam, és körülnéztem a szobában.

A szegényes berendezést, a málló falakat, csak egy hatalmas vértócsa tette nyomasztóbbá, mely jócskán jutott a falra is, nem kis mennyiségben. Kemény tíz perce még valaki ült a vértócsa helyén, egy lány, igencsak nagy mellekkel. Kicserzett számat még zordabb mosolyra húztam, ahogy belegondoltam azokba az édes cicikbe.

*

A lányt Meredis-nek hívták. Meredis Avary-nek, aki egy szomszéd kis falucskából jött a városba, hogy a nagy mesekönyv szerint szerencsét próbáljon. Édesanyja hiába kérlelte, nem hallgatott rá, és csak elment a kis tanyáról, mely a vesztét okozta.
Jack talált rá, még tavaly télen, mikor heroint árult a kurváknak, akik manapság nagyon felkapottak lettek, és meg tudtak fizetni egy kis anyagot a saját hasznukra.
A kis Meredis, miután hiába keresgélt munkát magának, különböző cégeknél, kocsmákban, nem alkalmazta senki. A pénz kellett, mert mégsem mehetett vissza a szüleihez, egy árva dollár nélkül, így Brooklyn legfelkapottabb utcáin állt egy áruházból lopott csizmában. Már egy ideje ezt a „munkát” végezte, mikor azon a napon Jack megtalálta, és teljesen beleesett. A csaj egy pár hét alatt az ujja köré csavarta a fiatal srácot, aki mellesleg nekem dolgozott, majd később pár nappal a vérfürdő előtt elhagyta.
- Mi, az hogy lelépett? – kérdeztem az irodámban ülve, az asztalom mögött, a kedvenc székemben. Lábamat szokás szerint keresztbe tettem, úgy beszélgettem a feldúlt Jack-el.
- Úgy hogy lelépett! – magyarázta, és a kezébe kapott egy ceruzát, azt forgatta össze-vissza. – Fogta a cókmókját, és azt mondta, hogy elmegy!
Jack magas volt, és jóképű, de forrófejű, és pimasz, nem csak velem, a főnökével szemben, hanem mindenkivel szemben. Fekete haját copfban hordta, és úgy járt, mint egy olasz strici, amikor nem láttam.
- És mit mondott, miért megy el? – kérdeztem nyugodtan, és rágyújtottam egy cigarettára. Az asztalom tele volt szürke csikkekkel, hamuval, pedig volt vagy négy hamutartóm is.
- Mert vissza akar menni a szüleihez. – nyögte, és csalódottan az asztalra dobta a ceruzát.
- Marhaság. – mondtam egyszerűen. – Valami új csávó lehet a háttérben.
Jack nagy, kék szemeivel rám nézett, és szinte láttam, ahogy gyülemlik benne a méreg, ahogy felszökik a pulzusa, és elönti a fejét a düh.
- Megfojtom a ribancot! – üvöltötte, és két kezével rácsapott az asztalra, majd felpattant, és elüvöltötte magát, mint egy idióta.
Én csak szívtam a cigarettát, és meredtem előre, egy pár megsárgult dossziéra, amiket már rég el kellett volna intéznem.
- Szétverem azt a hülye szőke fejét! – mennydörögte a fiú, és belerúgott egyett a falba.
- Hagyd abba. – mondtam végül, és felnéztem rá: - Elkapjuk, és megöljük. – nyugtattam meg, és ismét a székre mutattam, amiből az előbb olyan nagy hévvel felpattant.
Az ablaktalan kis szobában a szemközti falon, az ajtó felett, egy régi vadászpuskát akasztottam fel, ami még a nagyapámé volt. Ezzel a régi darabbal öltem meg az anyámat, aki kiskoromban állandóan vert. Mosolyogva bólintottam egyett, csak úgy magamnak, mintha a fegyver beszélt volna hozzám, és Jack-re néztem
- Holnap elmész a Vekkerrel, és elhozzátok ide nekem. – közöltem a fiúval, aki csak bólintott egyett. Tudtam jól, hogy ha innen kiengedem, akkor elmegy majd valami diszkóba, és belövi magát. Máskor elküldtem volna egy munkára, de ma hagytam neki, hadd tegyen olyat, amihez kedve van.
- Menj, és beszélj az öreggel. – intettem neki, és előhalásztam cigarettával a számban, egy friss ügyet, amit még ma le kellett göngyölni.

*

Kint a rendőrök villogói lassan forogtak körbe, a helikopter lapátjai pörögtek, mint az ég lándzsái, én meg a vérfoltra léptem, majd megfordultam, és Ted-re néztem, aki épp telefonált.
- Mond neki, hogy jöjjön ide, különben szétdurrantom a seggét. – mondtam közönyösen, mire a fiú vigyorogva továbbította a Pontíno-nak.
- Azt mondja, egy 20 perc múlva itt van. – nyögte elkeseredetten, mikor a vonal másik végén befejezték a beszélgetést. – A rohadt kurva anyját! Az késő lesz!
- Igen. – bólintottam. – Addigra már megrohanják a szobát, a hűtő nem tart ki sokáig. – mondtam, és magamban elátkoztam Pontínót, hogy kiherélem.
Akkor felhangzott az ajtón túlról egy követelőző, markáns hang, a századparancsnok személyében, aki nagyon úgy látszott kezébe vette az ügyet.
- Rock! Hagyja abba a komédiázást, és jöjjön ki felemelt kézzel! – üvöltött be az ajtón, mire nyugodtan az övemhez kaptam, és bőrkeményedéses kezembe vettem a csinos kis revolvert.
- Tűnjön az ajtóból, mert belelövök egy párat, nem akarnám a maga fejét szétlőni először. – léptem az ajtóhoz, a felemelt pisztollyal, és kikémleltem a kulcslyukon. Üres volt, egy árva lélek sem volt ott, se vér, se holttest. „De hisz Ted lelőtt egyett, mikor elbarikádoztuk magunkat, nem?” – morfondíroztam egy pillanatig, majd vállat vontam.
Füleltem, legalább két percig, majd miután megállapítottam, hogy senki sem tartózkodik 3 méternél közelebb az ajtótól, így hátraléptem.
- A rohadt mocskok! – szitkozódott Ted és belerúgott a falba, ami jóformán szétmállott a lába nyomán.
- Azok. – hagytam rá, és a radiátorra pillantottam, ami körül a linóleum vörösen festett, a pár perce kiömlő vértől.
Hogy is volt azzal a lánnyal? Nem lehetett, hogy ő csalt minket bele ebbe a kutyaszorítóba? Nem, az kizárt.

*

A nap bíbor fénybe burkolta az eget, és a hozzá tartozó gomolygó felhőket, mikor az irodámban ülve megcsörrent a telefon.
- Harsták és Társa csempéző vállalat. – szóltam bele unott hangon, mire a túloldalon Jack ordított bele a kagylóba
- Megvan a lány! Itt ül mellettem a kocsiban. – sejtettem, hogy most fülig ér a szája a srácnak, de nem undokoskodtam.
- Nagyszerű. – felpillantottam a puskára, és halványan elvigyorodtam. – Akkor megmondom, mit tegyél. Fogd Vekkert, a veled lévő embereidet, és menj a Zubogóra.
- Mi lesz, ha nem adják oda a pénzt? – Jack tudta miről van szó. Egy kisebb cég kölcsönt kért tőlem, még egy hónapja, és már egy ideje vissza kellett volna kapnom.
- Ne akadékoskodj. Azért viszel magaddal egy pár embert. És persze a lányt. – csatoltam hozzá.
- Tessék? A lányt? – hüledezett a fiú.
- Jól hallottad. Ha nem fizetnek, akkor először öld meg a lányt. Aztán ha még mindig nem fizetnek, akkor öld meg őket. – mondtam hidegen, és letettem a kagylót.
A szobában csend lett, a nap pedig szépen lassan eltűnt a horizont mögött, én pedig nekiláttam egy halom papírmunkának.

Igencsak elfáradtam, egy jelentés lekörmölésében, és már-már azt fontolgattam, felveszek egy titkárnőt, az ilyen munkák elvégzésére. Valaki olyat, akinek jó nagy segge van, és belefér a farkam a mellei közé. Igen. Ez az ötlet roppant csábítóan hatott rám, de nem gondolkozhattam tovább, ugyanis fél órával az előző hívás után ismét megszólalt a telefon.
- Harsták és Társa csempéző vállalat. – mondtam a kagylóba, mire ismét Jack szólt bele, enyhén lihegve.
- Megvan a pénz. Jól meg kellett vernem a nyomorékot, hogy kiköhögje hol a dohány, de megvan.
- Remek. – bólintottam, és felvontam a szemöldökömet. – A lány él még?
- Igen. Meg akartam… - kezdte mentegetőzve, de belevágtam a szavába.
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Hol van a pénz? – kérdeztem nyersen, mire ő megpróbálta ráncba szedni a hangját.
- A Jirkinson-on. Az irodától nem messze. – „Tudom, te balfácán, hogy itt van pár saroknyira.” Akartam mondani, de végül ráhagytam. – Elmenjek érte? – kérdezte egy cseppnyi izgalommal a hangjában.
- Nem. Majd holnap elmegyünk érte ketten. – morogtam bele a kagylóba, és letettem. „Remek, ha nincs is innen messze, akár magam is el tudok érte menni. És miért is ne mennék el én magam érte, ha nincs más dolgom. Várja meg a halál a fiút.” – ránéztem egy nagy oszlop dossziéra, és elfanyarodtam. „Van más dolgod. Ott az a halom papír.” – szólt bele a lelkiismeretemnek nevezett idióta, mire elhessegettem, és felálltam nyikorgó székemből.
- Ted! – szóltam ki emelet hangon, mire benyitott egy középtermetű 20-as éveiben járó férfi, aki egy kis pisztolytáskában két automata 45-öst tartott a csípőjén, mint valami Istenverte westernhős. Mobilt tartott a kezében mikor belépett, de nyomban el is tette.
- Mi van? – kérdezett vissza hanyagul.
- Tanulj egy kis modort. – dörmögtem neki, és megindultam felé. – Szedj össze tíz embert. Elmegyünk.
Azzal elsétáltam mellette, és akkor még nem is sejtettem, hogy egy ideig nem is fogok visszajönni. Sőt. Ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor soha. Gyorsan haladtunk az utakon, az este már ránk telepedett, mint valami ragályos betegség, így felkapcsoltuk a fényszórókat. Egy kisebb lakótelep környékén álltunk meg, két magas bérház között, egy szűk, mocskos sikátorban.
- Kifelé. – dörmögtem két emberemnek, akik nyomban ki is pattantak a furgon hátsó ajtajából, és eltűntek az éjszakában.

Át kellett nézniük a környéket, nincs-e véletlenül valahol valami kavaró őrjárat, vagy egy ellenséges banda, akik betehetnek nekünk. Öt perc múlva tértek vissza, hogy szabad a terep, így végre kiszálltunk mindannyian a fülledt kocsiból, a tiszta szabad levegőre. A csillagok fényesen ragyogtak, messze keleten, ahol a város gyárai foglaltak helyet, magas tornyokban gyülekeztek a felhők. ˇ”Vihar lesz!” – állapítottam meg magamban, és követtem a baloldali bárház egyik oldalajtajához a fiúkat.
Szép sorban elfoglaltuk a pozíciókat, amik lehetővé tették, hogy aki bent tartózkodik, ne tudjon kijutni, és két emberemmel felmentem a másodikra, amikor aznap este először tüzet nyitottak ránk.
Az egyik vékony lépcsőről jött, ami pont előttünk volt. Egy sorozatlövő géppuska kerepelt, és szétszaggatta a bolyhos szőnyeget.
- A rohadt anyátok! – ordította mellettem Ted, és amikor a géppuska elhalt, hogy tárat cseréljenek benne, kiugrott fedezéke mögül, mely egy folyosón hagyott rozzant mosógép volt, és kettőt belelőtt a fickóba, aki holtan rogyott össze.
- Maradjon hátra főnök. – mondta nekem gyorsan a másik kísérőm, és egy csinos Uzi géppuskát akasztott félre a nyakából, majd biztosította ki azt. Így hát elfoglaltam a mosógép mögötti helyet, amikor újabb támadók törtek ránk a következő emeleten. Nem tartott sokáig a lövöldözés, máris szólt a következő emeletről az egyik emberem, hogy szabad az út.
- Nagyszerű. – morogtam, és felálltam. Tudtam, hogy lesznek itt, de arra nem számítottam, hogy ilyen sokan, ugyanis most még egyszer felhangzottak a lövések. Kiabálás hallatszott, több helyről, lábdobogás, majd egy halálhörgés, és vége lett. Szépen komótosan felballagtam a lépcsőn, és áttapostam az először tüzelő fekete sapkás férfi fején. Az orra roppanva tört el, de már nem érezte, hisz egy pár perce halott volt.
- Jöjjön főnök, ezt látnia kell. – szólt oda nekem egy másik emberem egy bal oldali folyosóból, és felvezetett a legfelső emeletre. Amerre mentem legalább hat halottat számoltam meg, és azok közül az egyik az én emberem volt. Nem érdekelt egy cseppet sem. Ha lett volna annyi esze, hogy nem ugrik be a golyók elé, akkor még mindig élne. Vállat vontam, csak úgy magamnak, és fellépdeltem az utolsó kis lépcsősoron.
- Rock. Ezt nem fogod elhinni! – szaladt oda hozzám Ted, mint egy ötéves gyerek, mintha azt mondták volna neki, hogy előrehozzák a születésnapját. – Nem fogod elhinni, hogy ki van bent a 16-ban.
- Na ki? – kérdeztem, és felvontam szokásom szerint a bal szemöldökömet.
- A Trükkös Jack! – karattyolta vidáman, és meglengette a pisztolyát előttem.
Egy pillanatra magamba roskadtam, majd elöntött a méreg, és félretaszítottam a fiút, aki nekiütődött a falnak, és összeroskadt, mint egy zsák.
- Megölöm. – vicsorogtam, és befordultam az ajtón, melyen később rendőrökkel fogok társalogni. A szoba silány volt, semmi berendezés, a szakadt függönyök, és a megsárgult linóleum szörnyű képet festett, akárcsak a halott televízió, ami az egyik sarokban egy faállványon függött. Ám nem a berendezés volt a legelkeserítőbb, hanem a vérző, bedagadt szemű Jack, aki nemrég beszélgetett velem az irodámban, akit megvigasztaltam. Erre a gondolatra a vörös köd letelepedett a szemem elé, és megálltam a térdelő, lehorgasztott fejű fiú előtt, majd hatalmasat rúgtam bele a fejébe.
Trükkös Jack álkapcsa félrecsúszott, jó néhány foga kitört, és elvágódott a koszos padlón, közben kiáltozott, mint valami nyavalyás kurva.
- Pofa be. – dörrentem rá, és megfordultam az ajtó felé, ahol Ted állt, az ajtófélfának támaszkodva, arcán olyan kifejezéssel, mintha már menni akarna, és még néhány emberem. – Cigarettát. – utasítottam őket komoran, rekedten.
- Itt van. – siettem felém egy öregfiú, akinek olyan volt a képe, mintha egy csinos késsel átszabták volna az arcát. Egy doboz Chesterfield-et nyújtott felém, mire gyorsan kikaptam a kezéből, és kivettem egy szálat.
Mikor már jó pár mély slukkot leszívtam a tüdőmre, megfordultam, és a vért köpő nyöszörgő Jack-re néztem.
- Magyarázd meg. – utasítottam szárazon, mire köhögve beszélni kezdett:
- Menj a picsába! – nyöszörögte, én pedig újra belerúgtam, most a hátába, kétrét görnyedt, és felordított.
- Úgy volt, hogy ketten jövünk el a pénzért, nem? – kérdeztem tőle idegesen, de aztán nyomban a számba vettem a cigarettát, és beleszívtam. A mérgező füst simán futott végig a torkomon, majd ért le a tüdőmbe.
- Főnök. – jött beljebb a szobába Ted. – Találtunk egy lányt a vészkijáratnál.
- Nocsak! – vigyorodtam el. – Csak nem a kis barátnőd van itt? – kérdeztem gúnyosan a vért köpő Jack-től, aki csak felemelte a fejét, és gyűlölködve nézett rám. – Hozzátok ide! Hozzátok ide azt a kurvát. – utasítottam a folyosón álló fiúkat, akik bevonszoltak egy magas, bájos lányt.

Hosszú, piszkosszőke haja, és élénken csillogó barna szeme volt, dacos tekintettel nézett rám, és még rondábban Ted-re. Mikor elém dobták, a földre rogyott, és kiköpött a lábam elé.
- Te mocskos, szadista… - nem tudta sajnos befejezni, mert képen töröltem, és a falhoz vágtam.
- Maradj csendben. – morogtam neki, aki felsértett száját törölgette. – Majd tudni fogod, mikor nyisd ki a szádat. – vigyorogtam rá gonoszan, és körbejártam a helységet.
A kis Trükkös elárult. Ma meglépett volna a csajjal, a pénzemmel, az autómon. A rohadék! Azt hitte, hogy nem veszem ma már a fáradságot, hogy eljöjjek ide, és magam vegyem fel a pénzt. Jut is eszembe! Hol a pénz?
- A pénz megvan már? – fordultam egészen lenyugodva Ted-től, aki még mindig mosolygott.
- Nem, nincs meg. A rohadékok biztos elrejtették, vagy túladtak rajta.
- Nem hiszem. Kutassátok csak. Itt lesz valahol. – dörmögtem, mire fancsali képet vágott, de nyomban eltűntette, amikor mérgesen ránéztem.
Amikor kiment, leültem a szakadt kanapéra, és keresztbe tett lábakkal rágyújtottam egy újabb cigarettára.
- Tudod Jack, nem ezt vártam tőled, annyi év után. – szóltam a fiúhoz, aki nyöszörögve kúszott közelebb a barátnőjéhez, aki gyilkos pillantásokat lövellt felém. – Hogy csak így egyszerűen le akarsz lépni a pénzemmel, ami hát mondjuk csak ki: Nem kevés. Az embereimet is feláldoztad, teletömted a fejüket egy csomó marhasággal, ellenem fordítottad őket. Mindent értek, de egy valamit nem. Miét várakoztál itt? Miért? – kérdeztem, és egy újabbat szívtam a cigarettából, miközben Jack elérte a kis barátnőjét, aki magához vonta, és együtt sírdogáltak a rozsdás, rég nem működő radiátor mellett.
- Menj a picsába. – köpte ki a szavakat Trükkös felém fordulva, és akkor felugrottam a szándékkal, hogy megölöm. De nem tettem egy lépést sem előre, amikor meghallottam a zajt, melyet utáltam, ami a vesztemet okozta.

Szirénák bömböltek fel az éjszakában, visszhangoztak utcáról utcára, sikátorról sikátorra, felkúszott a bérházon, és belemászott a fülembe.
- A rohadt életbe! Csapda! – kiáltott fel az ajtóból egy emberem, és mindenhonnan kiabálás hallatszott. – Gyerünk főnök! Mennünk kell! – rontott be a szobába, én pedig bólintottam, és már mentem volna ki, amikor valaki elkapta hátulról a nyakam, és egy hideg pengét éreztem a torkom előtt.
- Nem mész sehova. – suttogta bele a fülembe Trükkös, torokszaggató hangon, mintha valami megakadt volna a nyelőcsövében. Azt hiszem az egyik foga lehetett.
- Ide! – kiáltotta felkapva kis félautomatáját a markáns arcú emberem, és a fejem mellett Jack-re célzott vele.
Kisvártatva két másik marcona külsejű férfi szaladt be a helységbe, először ledöbbentek, majd fegyverüket a lányra szegezték, aki épp a már nyitott ablakon hajolt ki, és kiabált le a farolva megálló rendőröknek.
- Itt vagyunk! Segítség! Meg akarnak ölni! – kiáltotta, és hangját messzire vitte a kint feltámadó szél. Ugyanis a felhők fölénk értek, kilométer magasan tornyosultak fenyegető valójukkal.
- Dobjátok el a fegyvert Don, különben szétloccsantom a fejét. – sziszegte vészjósló hangon Trükkös Jack, és kis bevágást metszett a bőrömön.
- Segítség! Ide! Meg akarnak ölni! – üvöltötte torkaszakadtából a lány, és meglengette a kezeit, a feje felett.
- ROBARTS BRENT SZÁZADPARANCSNOK VAGYOK. – süvöltötte lentről egy megafonnal felerősített hang, és nyomban megállt mindenki, aki valamilyen mozdulatra szánta volna el magát. – KÖRBE VAN VÉVE AZ ÉPÜLET, SENKI SEM TUD MENEKÜLNI. KÉREM, TEGYÉK LE A FEGVYEREIKET, ÉS FELEMELT KÉZZEL JÖJJENEK KI A FŐBEJÁRATON. – darálta a hang, mire kihasználva ezt a kis hatásszünetet, hátralöktem magamtól Jack-et, és kirántva a fegyveremet belelőttem Meredis fejébe. Egy lövés dördült csak el, de az levitte a lány fejét, széles lyukat vájva a koponyájába. Vér fröccsent a falra, és a padlóra, a függönyre, és eldőlt, mint egy marionett bábu.
- Te szemét! – visított abban a pillanatban mögöttem a felajzott Jack, és kését meglengetve előttem, ugrott felém, hogy elmetssze a torkomat. A penge már nagyon közel járt hozzám, és itt volt az a pillanat, amikor igazán féltem.

De hiába, hisz pisztolyos őreim, készen voltak, még ha le is taglózta őket a kint felvonultató cirkusz egyen állatai. A golyók szétszaggatták a fiú mellét, és lábát, levitték a bal fülét, nem kis vért, és kisebb húscafatokat ejtve a koszos linóleumra.
Dermedten álltunk ott, három emberemmel, és a két hullával, de hamar felocsúdtunk, mikor a folyosóról lövések dördültek, és az én embereim válaszoltak rá. A rendőrök megkezdték a benyomulást, valószínűleg ezek már speciálisan képzett katonák voltak, pajzsokkal, és kis hangtompítósokkal felfegyverkezve.
„Ezt akarjátok? Tényleg ezt akarjátok? Akkor fogjátok!” – dühöngtem, és egy remek ötlettel a fejemben fordultam három ott marad emberemnek:
- Segítsetek. – morogtam, és a halott lányhoz sétáltam, majd megfogtam a derekát, és az ablak felé húztam. Az egyik emberem, magas, szőke fiatalember volt. Kinyitotta az ablakot, és segített kidobni a holttestet, míg egy másik, egy piszeorrú taknyos a linóleumra hányt.
- Bassza meg. – nyögte. – Sose bírtam a vért. – dadogta, és megtörölte a száját.
- Húzz innen ki, és lődd szét a seggüket. – vetettem oda, és megfogtam Jack lábait, és azt is az ablakhoz húztam. Kisvártatva a lövések már közelebbről hallatszottak, és a szőke emberemmel kihajítottuk Trükkös testét is.
- Gyerünk. Hívd ide Ted-et. – morogtam neki, mire elfutott az ajtó felé.

A kanapéhoz ballagtam, és leültem rá. Szép lassan elővettem a cigarettás dobozt, és kihúztam belőle egy szálat. Az öngyújtó kattant, és a láng szépen rámászott a dohányra. Mélyeket szívtam a dohányból, és kicsit megnyugodtam, miközben a lövések még közelebbről hallatszottak. „Itt keljen véget érnie? Ezek a fatökűek azt sem tudják, hogy kell jól seggbe rúgni egy fakabátot.” – morfondíroztam magamban, és kis füstkarikákat eregettem. A lent álldogáló, rendezkedő rendőrök nem intéztek hozzám többé egyetlen egy szót sem, hisz a két hulla az ablakból elég jel volt, hogy nem akarunk tárgyalni.
Kiabálások tömegei hallatszottak megállás nélkül, majd betoppant két fegyverét előre tartva Ted, zihálva, és véresen.

- Főnök! – vigyorgott, felvillantva mosolyát, melyből hiányzott egy-két fog, véresen hevertek valahol, valamelyik kietlen folyosón. – Itt vannak ezek a nyomorultak ezrével. El kéne mennünk!
- Itt maradunk. – morogtam, és intettem, hogy tegye el a fegyvereit. – Tudhatnád már, hogy nem adom fel a harcot.
- Igen, főnök. – bólintott, és nekitámaszkodott a falnak. Még lihegett egy kicsit, és hüledezve nézett körül: - Hol van Jack, és a lány?
- Még csak most vetted észre? – mordultam rá, és beleszívtam a cigarettába. – Az első dolgod, amikor belépsz egy szobába, hogy körülnézel. Gondolkodj, fiam. Legyen eszed, ha egyszer már én tanítottalak.
- Igen főnök. – bólintott, és komoran nézett a hatalmas vértócsára a radiátor alatt, ahová a lány darabokra lőtt teste dőlt el egy pár perce.
- Miért kéne mennünk? – kérdeztem, egy géppuska kerepelése közepette.
- Mert tényleg bekerítették a háztömböt, és SWAT emberkék jönnek fel a lépcsőkön. Itt nem nyerhetünk. – csóválta szomorúan a fejét.
- Dehogynem. Csak ki kell várnunk. – morogtam, az ajtó felé pislogva, várva, hogy valamelyik emberem bejöjjön, és jelentse, hogy megöltek mindenkit, mehetünk.
- Itt van a TV. Vagy három csatorna furgonja jött ki, az egyik ablakból láttam, azokat a tetveket.
- Remek. – bólintottam, és eldobtam a cigarettámat, mikor a lövések abbamaradtak, és lábdobogás hallatszott közvetlenül a folyosóról.
Ted előkapta a fegyvereit, és az ajtóhoz oldalazott.
- Vannak még itt őrmester, itt a… - a beszélőt, valószínűleg egy speciálisan képzett rendőrt hallgattatott el Ted kereplő pisztolyai, majd behúzta az ajtót: - Segítsen főnök. A hűtőszekrény. – bökött egyik pisztolyával egy ódon frizsiderre, amin megszáradt hányadék ülepedett le a rozsda mellé. Odahúztuk, és az ajtónak támasztottuk, épp mikor az egyik rendőr befutott volna a folyosóra.
- El az ajtótól. – morogtam, és elhátráltunk a szoba közepére, pár másodperc múlva elkezdtek dörömbölni az ajtón, kiabálva:
- Kifelé! Felemelt kézzel jöjjenek ki! – kiabálták már vagy hárman, egyre többen érkeztek az ajtó elé, de nem tudták sem berúgni, se betörni, hisz a régi hűtőszekrény hatalmas súlya állta útjukat.
Odaballagtam a kanapéhoz, és leültem rá. Ismét elővettem a doboz cigit, és letettem magam mellé a pisztolyomat.

*

„A lány csali volt. Ahogy Jack is. Amikor Jack felhívott, hogy megvan a csaj, és hogy a pénz itt van, akkor már meg volt tervezve az egész. Az is, hogy idecsalnak, és rám hívják az embereimet. El volt rejtve valahol egy kés, amivel Trükkös átvehette volna az irányítást, de nem ment neki. Ahhoz túlságosan is zöldfülű volt.”
Az ajtót ekkor megdöngette valaki, vagy valami, amibe a hűtőszekrény is belerázkódott, de egyéb hang, beszélgetés, sugdolózást nem hallottam.
- A francba főnök. – ugrott oda hozzám Ted. – Ránk törik azt a kibaszott ajtót!
- Törjék. – hagytam rá, és tovább gondolkoztam.
„Valaki úgy tervezte, hogy itt legyek, és rám hívta a rendőröket. Nem sima akció volt ez, kérem szépen. Meg volt tervezve. Jack jól tudta, hogy el fogok jönni még ma a pénzért, amit természetesen már nem találok itt. Mikor el kezdtem verni a Trükköst, akkor kellett valakinek eldugni, kivinnie a pénzt, és hívnia a rendőröket.”
Ismét dörömböltek az ajtón, és én pedig kezdtem megvilágosodni.
- Gyerünk főnök! Találjon ki valamit! – nyöszörgött Ted és az ajtóra pislogott, de, úgy ahogy majdnem megállt a szívverésem is. A fiú szeme nem tükrözött félelmet. Szemei azt sugallták, hogy mihamarabb törjék be azt az ajtót!
Megdermedtem, és előre bambultam:
„Ted? Ő volna az áruló, aki tudta, hogy hol a pénz, hogy elé fogok érte menni, aki elmondta Jack-nek a terve, hogy míg ő eltereli a figyelmemet, addig Ted kimegy a pénzzel, és felhívja a rendőröket?”
Megráztam a fejemet, és felálltam, mikor az ajtó élesen megnyikordult sarokvasain.
- Ted, fiam. – mordultam rá, hogy rám nézzen. – Van valami terved? – tudakoltam meg. – Ki kéne jutnunk mégis.
- Terv? Hogy van-e tervem? – fordult körbe a fiú, és akkor bal kezem kivágódott, és kivertem mindkét kezéből a fegyvereket.
- Te rohadék! – vicsorogtam, és a meglepetést kihasználva lefejeltem, és ezzel a padlóra küldtem őt.

Lehet, hogy az idők folyamán túlságosan paranoiássá váltam, de ezen már nem tudtam javítani. Ha mégsem Ted volt, akkor majd megtalál a pokolban, ahová kerültem.
Az ajtó ismét megreccsent, a hűtőszekrény, pedig félig meddig eldőlt. „Ki fogok jutni!” – morogtam ilyedten magamnak.
Ted-re néztem, aki ájultan hevert a padlón. Felkaptam a petyhüdt testét, és az ablakhoz léptem vele. Úgy tartottam, mint egy zsákot, a fejem felett.
Elszántam magam, és átléptem a kis korláton, az embermagas ablakba, fejem felett tartva az ájult Ted-et. Reflektorok világítottak a képembe, de nem törődtem a lentről hozzám intézett szavakkal, üres intézkedési parancsoknak. Magam elé emeltem a fiút, mint egy pajzsot, és kidőltem az ablakon, bele a levegőbe, a biztos halálba.
Csontok roppantak, törtek darabokká, szilánkosra; nyílt sebeket ejtve Ted-re, aki mindezt már nem érezte, a koszos betonon, melyen arccal előre hevert, élettelen testtel. Én pedig rajta voltam, féloldalasan hevertem a hátán, és valószínűnek tartottam, hogy nekem is eltört egy-két bordám a földet érés pillanatában, mikor lecsapódtunk két rendőrautó elé, mint a szárnyvesztett denevérek.

A döbbenet, ami a lent tartózkodó rendőrök arcára kiült, megért mindent. Mindenre számítottak, csak arra nem, hogy kiugrunk az ablakból, 5 emeletnyi magasságból. Csakhogy én kiugrottam, bele a pokol bugyraiba, és nem volt kedvem, életem hátralévő részét börtön falak között tölteni, ezt már magamban tisztáztam, még fenn a véres szobában. Kamerák, fényképezők villantak, mintha egy sztár lennék, aki most nyerte meg a Golden Globe díjat, és így is volt. Sztár voltam, aki kiugrott, és sikeresen földet értem, úgy hogy egy, talán két csontom törött, és fel tudtam állni.
Hangok harsantak, de már nem hallottam tisztán őket. Amint talpra álltam kiemeltem farmeremből a hatalmas revolveremet, és célba vettem a megafonos fickót. Lövések dördültek, de mintha valami Isteni, vagy Ördögi erő vett volna körül, a golyók messze elkerültek, így tüzet nyithattam.

A dobtár forgott, és leszedtem a megafonos fickó fejét, majd egy másik magas éppen elbújni készülő fakabátét. Egy riporternő is beleszaladt a lövéseimbe, és akkor megláttam a fényt. Vörös volt, mint a tűz, és lobogott. A vállamban éreztem egy csípést, majd még egyett, a gyomrom tájékára. A pisztoly kiesett a kezemből, és éreztem, hogy a beleim ömlenek ki a hasamból, erőtlenül rogytam a földre, és nyelt el az örök kárhozat.

„Az októberi lövöldözések, túszejtés, nyomozások, véget értek, de nem tartóztattak le senkit sem, hisz akit lecsukhattak volna, mind elhaláloztak. A fővárosi bíróság eltemette az ügyet, lezárta, és kijelentette, hogy ne foglalkozik vele többet.”

„Egy hajléktalan talált öt millió dollárt az októberi vérengzések házában, amit az óta is lezártak a helyi hatóságok. A férfit előállították, és bezárták egy-két napra, míg ki nem derült, hogy ő az egyetlen megtaláló, és senkihez sem kapcsolóik a pénz. A hajléktalan örömtől könnyezve hagyta el a rendőrség épületét, és az óta Austráliában él, feleségével, és két gyermekével.”

„Egy halom Chesterfield cigarettát találtak a helyszínen, ami azt bizonyítja, hogy a bűnszövetkezet feje, aki parádés, ablakból kiugrást mutatott, be, majd szétlőtt, vagy 4 rendőrt, és két riportert, ezt a márkát szerette a legjobban. A dohánygyártó cég, a helyszínen forgatta új reklámját.”