Történetek

- Csak azt szerettem volna közölni, hogy az Inferno is megtudta, hol rejtőzik a Grál. Nem tudjuk hogyan, de megtörtént. – mondta inkább csak a padlónak, hiszen nem tudott volna úgy a másik kettő szemébe nézni, hogy azok testét csak egy takaró fedi.
Tamika és Rion rémült pillantást váltottak egymással. Fel akartak pattanni az ágyból, de még idejében észbe kaptak, és befejezték a vészes műveletet...

"A függőség átka az, hogy sosem ér jó véget, mert a legvégén bármi is volt, ami a mennybe repített, már nem esik jól, és fájni kezd. Nem számít, mennyire fáj valami, van, hogy elengedni még fájdalmasabb."

Több mint 200 évvel ezelőtt. Mikor még együtt voltunk. Ő még kislányvolt, az volt a megbízóinknak a célja, hogy megöljünk egy bizonyos boszorkány családot. A vámpíroknak sok gondot okoztak. Ám, de egy kis gyermekről akkoriban még nem tudtak. David és Fernandó feladata volt megölni a boszorkákat. Az én feladatom a bevédés volt.

Talán, esetleg eljön az a nap is, mikor a vámpírok nem rögtön esnek az ember torkának és talán az a nap is eljön, hogy ne kelljen a vérfarkasokat legyilkolni. De ez a nap, ha meg is valósul, addig az időpontig még rengeteg időnek kell eltelnie. Mert mint most és a századok során is, a vérfarkasok kegyetlenül marcangolják az áldozataikat, a kis gyerekeket vagy éppen a szüleiket a gyerekek szeme láttára. A farkasok talán legundorítóbb lények, kegyetlenek. Nem is ragozom tovább a dolgokat,...

Egy tényt állapíthat meg az egészből: Egy kalózhajón van, a nyílt tengeren, de az eszét Angliában hagyta, a Playmouth-i kikötőben. Semmi másra nem foghatta viselkedésének az okát. Egyszerűen… elment, vagyis elhagyta az eszét. Bár be kellett ismernie, hogy jól eső érzéssel töltötte el a tudat, hogy nem állnak hadilábon a Kapitánnyal...

Kiértem egy folyosóra. Minden megváltozott. Mintha Gábriell fagyos szíve magához láncolta volna az egész kastélyt. Régen melegség áradt ebből a góth stílusú kastélyból. Ugyan most is az, de már nem melegség, hanem fagy árad belőlük. Persze az is rádob erre, hogy este van, de azzal együtt még is hidegebb lett itt minden...

- Hát te meg hol voltál kisasszony? Úgy aggódtam érted! Mit csináltál kint az utcán két órán keresztül? - hadarta anyukám. Ekkor visszagondoltam anyu szavaira: Mit csináltál két órán keresztül... Két óra? Hol voltam én addig? Valamit mégis ki kellet nyögnöm:
- Ssssétáltam... aaaa barátnőimmel - mondtam rezgő hangon.
- Aha, vagy úgy... - mondta cinikus hangon anyukám. Egyszerűen muszáj volt hazudnom, jaj, de mi van, ha megkérdezi a barátnőimet? Erre nem is gondoltam. Idegességemben...

Gábriel bűze volt a levegőben. Már csak ettől a szagtól kedvem lenne marcangolni. Valakik közeledtek felém. Nem volt hol megbújni, akkor marad a harc. Vámpírok közeledtek, de nem tudtam meg állapítani, hogy mik is lehettek. Mind talpig fel voltak fegyverkezve...

Ez egy kis humoros írás lenne gimis éveimből a suliújságba...

Ez a tavasz valamiért megfogott. Eddig nem is figyeltem fel rá, hogy milyen csoda történik minden tavasszal. Úgy tűnik, mint ha minden egy csapásra itt termett volna, és egy éles vágással télből tavasz lett, pedig ezt az egészet hosszas előkészületek előzték meg...