Bloody love-Véres szerelem 6 fejezet- the single story of the pa

6 fejezet- the single story of the past- a múlt egy története/capter1/

- NE, Ne, ááá. Ti rohadékok! Mit műveltek vele, azonnal eresszétek el! - üvöltötte Nicholas
- He, he dehogy is engedjük el. Gábriel erejét foglya növelni. Hogy az urunk legyőzhetetlen legyen, ahhoz még kell ő is.- itt rám mutatott, ahogy a padlón elkábulva feküdtem, mint egy rongybaba a karomat pedig megragadva tartott fogva. Nem érzékeltem a külvilágot, szemeim még is fehér ködben látszódtak a külvilág számára. Íjijesztő látványt nyújthattam.
- NEEM! Nem fog vele semmit sem csinálni az a mocsadék – üvöltötte, miközben a hozzám tartását meg akadályozták a vámpírok.
- Orevoar- legyintett az engem fogva tartó vámpír és már el is tűntünk valamiféle ködben a mi körülötte képződött és a többi vámpír körül. Miután ebbe a ködbe kerültem teljesen meg szűnt a külvilág.


- Elhoztad nekem? - kérdezte Gábriell
- Igen, itt van - húzta kegyetlen mosolyra a száját egy fiatal 17 év körüli fiatal srác. Rövid fekete haja és jég kék szemei voltak. A megvetés és a gyűlölet sütött a szemeiből. Egy igen csak kegyetlen személyiség lehet. És az a nyaklánca. Az... azt egy boszorkánytól lopta. Annyira ismerős.

Még tartott a hatása annak a valaminek, amit az orrom alá dugott. Látni láttam, de nem tudtam semmit sem csinálni pislogni sem. Csak félig nyitott szemekkel ültem a földön mellette. Mint valami kutya aminek a nyakát megrántja és már ugrik is.
- Szép munka volt. És Nicholas? Zek? Meg toroltad a hazugságukat?
- Az embereim leszúrták többször de még mindig egyben volt. De mikor el akartam hozni a lányt, azonnal önkívületi állapotba került Nicholas. Elkezdett nyomulni felém. Így inkább elhoztam mindenkit. Zeket leütöttük és eszméletét vesztette de sajnos nem tudtuk megölni, mert Nicholas is felbukkant.
- Értem - mondta Gábriell eltorzult arccal a dühtől. Nem bírta elviselni, ha átverik. Persze mikor ö vert át másokat az semmi volt. Arrogáns és kegyetlen, csak a maga dolga érdekli mindenki más gondja, baja az elhalad a füle mellet. Emellett kegyetlen. Tipikus fő tetü vámpír klán főnök. Mind ilyenek. De a farkasok mások... Bennük van becsület és kitartás. A vérszívókban semmi becsület vagy kitartás. De itt most csak a fő vámpírokat említem. Azok a vámpírok, akik nem a ranglétra legtetején vannak, azokban van becsület. Oda sétált hozzám. Megállt előttem megnézett megint csak, mint valami árút. Leguggolt hozzám. Sunyi mosolyra húzta a száját. Meg fogta a nyakamat és meg emelte. Az ölébe vett a nyakamról elsöpörte a hajamat.
- Ezt azért mert átvertél.-mondta és belém harapott. Ha tudtam volna, akkor most sikoltottam volna egyet. Hirtelen megszűnt a köd a szemem előtt, újra tudtam mozogni. Csak tudtam volna, ha nem fogott volna le Gábriell. És persze ha nem vájta volna belém a hegyes fogait. Szándékosan még marcangolta is a nyakamat, de nem fogom neki megadni azt az örömet hogy sikoltok. Viszont egyre inkább éreztem, hogy az erőm kezd elhagyni. Már rengeteg erőt szívhatott ki belőlem. Nem bírtam tovább. Nem tudtam megmozdulni de félig még fent voltam mikor abba hagyta.
- Zárd be a szobájába - Parancsolta Gábriell.
- Igen is - mondta Erik. – Erik az egészet mosolyogva nézte végig. Ha Gábriell engedte volna még vígan be is szállt volna a buliba. Elkapta a karjaimat és ölbe vett. Gábriel még odalépet hozzám, megfogta az arcomat és adott egy csókot.
- Vidd - mondta Gábriell mosolyogva.
- Igen is uram - mondta Erik Azzal elindult velem ki abból a teremből amit még sosem láttam. Az egész hely hideg volt és félelmetes. Mint egy régi kastély, amiben a sötétség az ur. Egyszerre volt szép és félelmetes mégis magával ragadó és hívogató. Valahogy nagyon ismerős volt ez a hely.


Kilépett velem a teremből majd az emeletre tartott. Ott pedig a folyosó végén egy szobához közeledett. Egészen eddig az egész egy horror filmbe illő kép volt. Goth stílusú kastély egyszerűen magával ragadó volt. Kinyitotta az ajtót és letett az ágyra.

- Látod te ostoba liba? Ez van, ha Gábbriellnek ellent mondasz - mondta.
Aztán kiment ás kulcsra zárta az ajtót.

Nem fogom megadni magam egy ilyen rohadéknak, talán hagytam, hogy elveszi az erőmet? Legalább a nem vagyok a talpnyalója, mint egyesek. De ezek most nem számítanak, muszáj pihennem, vagy nem fogok tudni erőtlenül elszökni innen.

Egy gyönyörű szintén goth stílusú szoba volt, mint maga a kastély is. Nagy volt a sötétség ezért látszott az a terem is meg ez a szoba is olyan sötétnek, de ha lenne egy kis fény akkor élénk színek uralkodnának.

Lassan inkább azon kezdtem gondolkodni, hogy mi is történt. Hiányzik Nicholas, nem értem azt az emlékképet. Azt amiben ketten voltunk de úgy érzem hogy szerettem, és hogy talán még most is. De ha nem is szerelmet, de valamiféle kötödést azt érzek.

Gábriellt sem érte. Meg harapott de rettenetesen nagy csoda, hogy még fent tudok lenni annyi életet szívott ki belőlem. De vajon mi történhetett Nicolassal és Zekkel miután elájultam. Remélem legalább jólvannak vagy élnek. Hiszen az én hibám hogy betörtek a házba, ha akkor nem megyek ki a lány után akkor mindez nem történik meg és Gábrielltől megszabadultam volna.
De most már mindegy, csak meg kell próbálnom fent maradni. Ha elalszom, akkor lehet többé nem is tudok majd fel ébredni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Mióta itt vagyok csak az ablakot bambulom. Nyitva van, szél süvít be rajta, de még éppen kellemes. Elég ahhoz, hogy valamennyire fent tartson, bár már fáj mindenem, és mintha szédülnék is. Lassan már ahhoz is gyenge leszek, hogy nyitva tartsam a szememet.

Nicholas:
- Zek! Zek ébredj már - rángattam Zek vállát egyre idegesebben. A francba a fejére ütök egy hatalmasat. Lassan kezdett ébredezni.
- Zek azonnal meg kell keresnünk! Elvitték ezek a rohadékok - tomboltam.
- Remek, akkor először is nyughass - mondta Zek.
- A jó francokat, azonnal megyek, és megkeresem, nem engedem, hogy bántsa az a rohadék.
- Nicholas nyugodj már meg, gondolkozz! Nem fogja bántani az ereje miatt. És biztos vagyok benne, hogy a mostani erejénél több erőt akar belőle kiszívni, nem lesz semmi baja. Ne aggódj!- mondta meg nyugtatóan Zek.
- He? Nem lesz semmi baja? Már hogy ne lenne? Elvitték azok a rohadékok, és nem tudhatom mit akarnak vele, vagy igen de nem akarok belegondolni. És mi van, ha vámpírrá változtatja? Nem engedem! - tomboltam magamból teljesen kikelve.
- Jaj nyugodjál már le!
- Te csak ne nyugtatgass! Most azonnal megyek és megkeresem Gábriellt, darabokra szaggatom – mondtam, és már viharoztam is ki a házból.
- Ne... – csak ennyit hallottam Zek szavaiból, nem bírtam uralkodni magamon. Azt nem tudnám elviselni, ha az a mocsadék megint bántaná. Bele szippantottam a levegőbe és éreztem az illatát és az erejét. Milyen régen is volt már.

Több mint 200 évvel ezelőtt. Mikor még együtt voltunk. Ő még kislányvolt, az volt a megbízóinknak a célja, hogy megöljünk egy bizonyos boszorkány családot. A vámpíroknak sok gondot okoztak. Ám, de egy kis gyermekről akkoriban még nem tudtak. David és Fernandó feladata volt megölni a boszorkákat. Az én feladatom a bevédés volt.

Tél volt David és Ferdinand megtámadta a két boszorkányt. De mikor ő leszaladt a lépcsőn, haboztak, nem támadták meg. Ők is láttak benne valamit, amit már én is. Végül megtámadták volna, de elugrottam vele előlük. Elvittem a csupán kis 5éves kislányt a nagyszüleihez. Ők nevelték fel. Már akkor láttam benne valamit. De nem tudom meg magyarázni mit is. Éveken át figyeltem, és csak vártam, hogy magammal vihessem egyszer. Már nagyon régen magamnak akartam. Mikor 17éves lett már erős kis boszorka lett belőle. Hatalmasabb ereje lett mint a szüleinek együttvéve. Egy nap vámpírok támadták meg, ő csak megvédte magát, de már akkor is elakarta vinni Gábriell. Az hatalmas harc volt. Meg akartam menteni, segíteni neki, de azt hitte, hogy én is meg akarom ölni.

Leszúrt egy tőrrel. Erre felkiáltottam aztán magamhoz húztam és megcsókoltam. Kihúztam a tört mire ő döbbenten nézett rám, hogy, hogy lehet hogy már kezd is begyógyulni, oldalra tekintett a vámpírokra. Éppen felénk tartottak, megfogtam a karját, és már arrébb is voltunk. Az erdőbe ráncigáltam.
- Hé , azonnal eressz el - mondta
- Nem , maradj nyugton egy kicsit - mondtam neki
- Nem, azonnal mondd el mit akarsz, és mi a francot képzeltél, hogy megcsókoltál?- mondta hisztisen. Aranyos volt ilyenkor. Még inkább rámásztam volna.
- Mert ha nem mondok semmit, akkor mi lesz? Maradj inkább csöndbe ugyan is azt nem szokás leszúrni, aki segítene neked - mondtam neki sunyi vigyorral, erre pofonra emelte a kezét, de elkaptam. Megint nem tehetett semmit így megint csak megcsókoltam. Mindennél jobban szeretem volna, ha viszonozza, de persze, nem. Makacs volt, mint mindig is. Így hát most is. Nagyon ellenált, nem volt kedvem vele harcolni, de ő erőszakolta ki.

Ellökött magától és megpróbált a fának vágni. Hiba minden ereje még nem elég erős. Még nincsen a legközelebb az én szintemhez. És még tapasztalatlan is, de az ereje az már most hatalmas. Így még inkább kéne nekem, van benne kurázsi bőven. Egy ideig eljátszadoztunk, de kicsit kezdtem unni ezt a játékot. Vicces, de gondoltam hogy ilyen lobbanékony lesz, így inkább hoztam egy kis álomport.

Mivel gyorsan mozogtam az ő szemei nem látták a mozgásomat. Csak annyit láthatott, hogy az egyik pillanatban itt voltam a másikban pedig ott. Így könnyen sikerült elaltatnom. Mivel közeledtek a vámpírok gyorsan elszaladtam vele, messze. Haza vittem, beugrottam az ablakon vele és befektettem az ágyába. Szegényke kimerültnek látszott. De nem is nagyon csodálkozok rajta, ritkán tudta használni az erélyét ilyen nagymértékben és tartósan.
A szekrényéhez sétáltam levettem, egy lapot és egy tollat.

Tudom nem ismered a kilétemet, de nem vagyok az ellenséged. És nem is szándékozom azzá válni. Az erőddel vigyázz apránként de menni fog egyre nagyobb erő kifejtése is csak még fiatal vagy hozzá de idővel menni fog. Majd még felkereslek időnként.
Egy jó barát

Leraktam a levelet az asztalára. Még betakartam majd kimásztam az ablakon. Már pirkadat volt...