Possession

Nem is tudom, miért írok történetet. Talán, mások tanulhatnak a hibáimból. Mert én képtelen vagyok tanulni belőlük. Nem értem, miért, és hogyan. Sok csalódást átéltem, bár még fiatal vagyok. Egyesek szerint, ezektől csalódásoktól felnőttebb lettem, mások szerint gyerekesebb lettem. Nem érdekel mit mondanak... Hisz az ő bajuk, nekem ahhoz semmi közöm. Néha volt, hogy annyira belefáradtam a kilátástalan küzdelembe az Élet ellen, hogy meg akartam halni... Vagdostam magam. Nem fájt, nem éreztem semmit. Amikor aludtam, vérrel, fájdalommal és sírással álmodtam. Minden fájt a lelkemnek. Minden. Még a kedves szavak, tettek is. Nem érdekelt semmi, csak az, hogyan vethetnék véget szenvedéseimnek. Minden éjjel sírtam, képtelen voltam aludni. Egyszerűen nem ment. Később altatót kellett szednem.

Néha elképzelem, milyen lehet a halál. Fájdalmas? Kellemes? Nyomasztó? Felemelő? Ha tudnám, talán már nem élnék. Talán a másvilágon lennék, ha létezik olyan. De sosem tettem. Gyáva voltam. Mert hideg szívem egy érzésre még képes volt: szerelemre. Talán ez a legnagyobb hiba, melyet elkövettem. Hogy szerettem, és szeretek, mai napig, bár a lény, akinek szerelmemet egy életre ajándékoztam, nem kíváncsi rám, s elhagyott. Megígért nekem dolgokat. Hogy sosem hagy el. Hogy örökké, amíg él, szeretni fog. Fogadalmat tett, szent fogadalmat. És megszegte. Elhagyott. Egy másik nőért. Sosem hittem volna, hogy képes lesz így elbánni velem. Megbíztam benne. Szerettem. Mellette álltam. Kérte hogy várjak. Mire várhatnék? Sosem tér már vissza hozzám. Miért tenné? Hisz annyi bűnt elkövettem ellene. Amikor megtudtam, hogy már másvalakit szeret, az indulatok átvették a hatalmat elmém fölött. Nem tudtam, nem akartam parancsolni az érzésnek. Hagytam, hogy megtörténjenek dolgok. És nem bántam, nem szégyelltem, amiket tettem.

Ma már tudom, gyermekesen viselkedtem. Olyan dolgokat követtem el, és olyan dolgokat mondtam, amiket egy felnőtt nem. Ennek ellenére felnőtt embernek érzem magam. Nem érzem, hogy oly nagy hibát követtem volna el, hogy egykori Szerelmem életét minden lehetséges módon próbáltam tönkretenni. Hisz azzal, hogy elhagyott, elvesztettem mindent. Az Élet hagyott el engem. Ő volt az életem, a halálom, a Szerelmem...Talán egyszer, idetéved, erre az oldalra, s rábukkan történetemre. Nem fogja meghatni. Talán végig sem olvassa. De nem is ezért írom. Hanem mert ebből a magam korúak talán tanulhatnak. Hogy mit szabad és mit nem. Nem fogok megállni. Túl mélyre süllyedtem. Egyszer talán kimászom ebből a gödörből, és normális párkapcsolatban fogok élni. De én csak egy embert szeretek. Örökké őt fogom szeretni, bármily kegyetlenül hagyott el. Talán egyszer visszatér hozzám. Talán boldogok lehetünk még. Várni fogok rá. Akár halálomig.