Történetek

- Zófa! Látja?
- Tessék? –rebben fel az éj pillangója, s szárnya mintha eltört volna.
- DIE Sofa, és nem DAS! Miért nem figyelsz jobban?
- Próbálok… - sóhajtott, és a padra omlott, karjai melegébe bújva bámulta a tanárnőt, nézte a szürke rémet, szürke gépet… Nem mert belenézni szemébe, félt, hogyha mégis megtenné, elszakítaná minden képzeletét, ollójával, a régi, kemény vassal szelné ketté…

Egy-két perc elteltével, a fiú is megjelenik. Mosolyog. "Az a helyzet, hogy én... . ". Kínos csönd ez mindkettőjük számára. Pirulnak. "... Nem akarom!". Átkozott szavak. A lány nem tudja, mit tegyen, visszafojtja könnyeit. Mégsem szereti. A fiú arcára egy utolsó mosoly kerül, majd bemegy a folyosó másik végében található terembe...

De ekkor bevillant. Mit keres itt egy raj vadász? Hogy kerültek ide. Földi személyzettel eddig 10 darab tartózkodott az országban, de ezek legalább húszan voltak. Ekkor a remegés a tetőfokára hágott. Felnéztem az égre, és egy hatalmas Titán bontakozott ki a felhők közül. Ez volt, amitől féltem. Az EU kétségbe esetten védeni akarja a várost. Óriási harc lesz. És mivel egy Titánt is küldtek, ezért bizonyos hogy a vezérkar egy tagja, egy magas rangú parancsnok is itt van. Ez pozitív volt...

- Rendben, csak olyan nehéz, azt hiszem, akkor vettelek észre először… akkor tudtam meg, hogy milyen csodálatos vagy és hogy még szűz. De ez most mindegy. Ne nézz rám így nem én voltam az első az életedben, bármennyire is szeretnéd. - mondta.
- Hanem kicsoda? Figyelj Spike nekem az az este teljesen kiesett, azt tudom, hogy már reggel Xander mellett ébredtem és én abba a hitben voltam eddig a mai napig, hogy vele voltam aznap este. Szóval? ...

Így hát, letörölte arcát, s valamiért a tükörhöz sietett. Talán pont azért, hogy lássa, hogy milyen az az ember aki, szánalmasan, a reménytelenben bízva, lehetetlen álmokkal él együtt. Mikor tükörbe nézett, azon gondolkozott, s nem értette, hogyan juthatott el idáig, hogy már nem látja a lenyugvó nap, a nyíló virágok, az emberi mosolyok, s a szeretet szépségét. Nem érzett magában mást a gyűlöleten, a szánalmon, s a kétségbeesés érzésén kívül...

Jack intett Tündének, hogy menjen ő is. Egyszerre léptek be a kandallóba, így kissé szorosan voltak, de nemsokára már más miatt aggódott Tünde. Jack szólt neki, hogy dobja le a port, s közben ő is így tett. Majd elkiáltotta, hogy üvegház és már el is tűntek. Tünde első dolga az volt, hogy jó nagy levegőt vett, minek hatására nem csak könnyezni, de köhögni is elkezdett. A hamu teletömte a szemét is és a száját is...

Az egész háború pár éve kezdődött, hirtelen, minden előjel nélkül. Egy démonmester, aki magát a Végzet Urának hívta, csatlósaival sorra átlépte a 3 birodalom határát, hogy eleget tegyen a szenvedés iránt érzett vágyának, és növelje csatlósainak a számát. Démonok, vámpírok és emberek egyaránt csatlakoztak a vérontó társulathoz, annak ellenére, hogy mindhárom fajt egyaránt részesítették kegyetlenségeikben. Idővel azok, akik Végzet Ura mellé álltak vezérük ellen fordultak és megölték őt....

- Sajnálom húgi! Nem akartam! Kérlek, bocsáss meg! - felém nyújtotta a kezét. De én ellöktem és így ordítottam:
- Olyan lettél, mint apa! Pedig nem vagy az igazi fia! Miért vagy ilyen? Te nem ilyen voltál! Apa volt az, igaz? Ő volt? Ő tette ezt veled?- mondtam dühös voltam, de a sírás fojtogatott. Mire ő:
- Apa jót akar! Ő mindig segít, de anya nem olyan! Nézd most is ott áll, és nem csinál semmit!- mondta és rá mutatott a megrémült anyára...

Egy végzetes veszekedés borzalmas következményekkel járhatott volna, ha nincs Angéla kisöccse. A csöpp kisgyerek a maga 5 évével hihetetlen erővel esett neki az apjának, aki hirtelen felindulásból valószínűleg megfojtotta volna az anyját. Ifjabb Zsolt ott ütötte és rúgta az apát, ahol érte, aki a döbbenettől megdermedt, a vörös köd elmúlt és ő rájött, hogy mit tett vagy mit tehetett volna…