Gabrielle reménye

- Gabrielle drágám, el kell mennem dolgozni. Este remélem megvársz.
- Természetesen.
- Nem jövök túl korán, bedobunk pár sört a haverokkal.
- Tudom. Minden este… Mostanában egyre többet iszol. És többet kellene törődnöd Hope-al is. Tudod, mégiscsak a hároméves lányod, és alig lát!
- Ne parancsolgass nekem te asszony! És mégis mit képzelsz magadról? Hogy beszélsz te velem? Vigyázz, mert eljár a kezem, ha tiszteletlen vagy! – fenyegette a férfi, és a kezét emelte.
- Elkésel a munkából!
- Megyek, de este még beszélünk.

Carlos kiment a konyhából. Gabrielle még hallotta ahogy becsapja a bejárati ajtót. Megkönnyebbült, hogy mára is megszabadult kegyetlenkedő férjétől.
Hat éve házasok, de amióta kislányuk megszületett, és Carlos- nak új munkája van az ügyvédi irodában, teljesen megváltozott. A kollégái rossz útra terelték. Régen Carlos kedves volt, gyengéd, de mára már erőszakos, alkoholista vadállattá vált. Többször előfordult, hogy megütötte Gabrielle – t, leggyakrabban akkor, ha részeg volt.

A múlt héten pénteken Gaby három órát várt férjére, és kicsavarta a karját, ordibált, amiért nem volt melegen tartva az étel, és az asszony le mert feküdni, hogy pihenjen.
A nő egyetlen reménye, Hope, a kislánya volt, és az, hogy egyszer összeszedi bátorságát, hogy összepakoljon, és elhagyja a férfit. Már nagyon régóta nem érezte Carlos mellett elégedettnek magát, és ez keserűvé tette. Támasza John volt, a szomszéd férfi, akivel már hat hónapja megosztja a hitvesi ágyat, boldogságot keresve rémálommá vált házasságában. John ma is átjött, mint minden hétköznap este, amikor a férje sokáig kimaradt, hogy a barátaival szórakozzon.

Már este hét óra volt, mikor Gabrielle, és John egymás mellett feküdtek a hálószobában. Összeölelkezve aludtak, s nem hallották a kulcs megcsörrenő zaját a bejárati ajtón.

Carlos hazajött, s Gaby mit sem sejtve feküdt, homályos kép jelent meg előtte, ahogyan Hope játszik a homokozóban, ő és John boldogan ülnek, ölelve egymást a közeli padon, s az egész parkot körülveszik a fák, kellemes árnyékot adva a nyárias időben. A lány mosolygott álmában, de tudat alatt érezte, hogy ezek csupán vágyak, melyek sosem válhatnak valóra.


- Mi ez itt?

Ordított Carlos, mikor meglátta feleségét, egy másik férfit ölelve az ágyukon. Gabrielle csak most riadt fel, John – nal együtt.

- Carlos! Mit keresel itt? Nem a barátaiddal voltál?
- Előbb hazajöttem, mint ők, de látom addig kellemesen elszórakoztál!

John felkapkodta a ruháit, és kirohant a szobából. Majd Gabrielle is felkapott egy köntöst, és férje felé indult.

- Carlos meg magyarázom! – mikor közeledett a férfi felé megérezte az alkohol savanykás szagát. – már megint részeg vagy!
- Nincs mit megmagyaráznod te …te szajha! - ordította Carlos, és közeledve az asszonyhoz öklével az orrát találta el.

Gabrielle az ágyra zuhant, orrából kiserkent a vér. Felállt, és követte Carlost, aki kifelé igyekezett a szobából, s megállt a lépcső előtt, amikor a nő utána kiabált.

- Gaby..én nem tudom elhinni hogy megcsaltál! Mégis hogy tehetted ezt?
- Nagyon régóta nem vagyok már boldog Carlos, és ma este beszélni szerettem volna veled. El akarok válni! Nem bírom tovább az erőszakosságodat, és hogy folyton iszol. Nem törődsz a lányoddal sem.
- Válás? Te megőrültél!

Carlos és Gaby a lépcső tetején veszekedtek, s a férfi elvesztette a fejét.

- Sosem válok el tőled Gabrielle, inkább a halál!
- Ne fenyegetőzz! Nem akarom hogy kárt tégy magadban.
- Ki mondta, hogy én halok meg? – mondta a férfi mérges hangon, s miközben szája mosolyra húzódott, keze hatalmasat csattant Gabrielle arcán, aki már nem tudta megtartani egyensúlyát, s legurult a lépcsőn.

A férfi utánament, s megállt az élettelen test mellett. Gabrielle nyaka eltört, fejéből, orrából vérzett, s nyitott szeme meredten bámult a semmibe.

- Remélem, ezek után jó feleség leszel, és nem csalsz meg többet…