Bonnie

A 15 éves Sheela Mogan boldogan sietett haza az iskolából. A nap megcsillant kék szemében, mintha csak a tenger vízének tükre ragyogott volna. Lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, s belépett a nappaliba.
Édesanyja, Rose épp csirkét sütött, de mivel mély álomba merült a kanapén, a szárnyas szenesedni kezdett, s az asszony a furcsa szagra felriadván, a konyhába rohant, kesztyűt húzott, és kivette a sütőből.

- Anyu! Megjöttem. – ment mosolyogva a konyha felé Sheela, s hallotta anyja szitkozódását, hogy megint nem sikerült a csirke.
- Anyu! Ne beszélj csúnyán!
- Sajnálom kicsim. – mondta, s puszit nyomott Sheela homlokára. – Milyen volt a napod?
- Kaptam egy ötöst a fogalmazásomra.
- Ennek szívből örülök drágám.
- És egy kettest a matek tesztre. – a lány a konyha barna járólapját bámulta.
- Ez már kevésbé szívderítő. De azt tudod, hogy nincs tv, amíg ki nem javítod ugye?
- De anyu! Ez nem ér! A tanár is megmondta, hogy nem mindenkinek van esze a matekhoz!
- A tanárodnak fogalma sincs miket beszél! Irány a szobádba tanulni!
- Anyu nem felejtettél el valamit?
- Persze hogy nem drágám. – Rose a konyha kamrájába szaladt, és kivett egy hatalmas dobozt. Átadta lányának, aki majdnem leejtette, de az utolsó pillanatban Rose segített neki. – Boldog születésnapot Sheela. – mondta, s megölelte. – Mi az meg sem nézed mi az?
- Dehogynem. – Sheela kibontotta a szalagot, s eközben nem kerülte el a figyelmét, hogy a dobozon lyukak vannak. Le sem vette a tetejét, az megmozdult, és egy kis kutya kukucskált ki belőle.
- Oh anyu! Egy kutya…ez csodálatos! Köszönöm neked. Ígérem nagyon vigyázni fogok rá!

Az állat nagyon pici volt, fehér bundáján pici fekete foltok, és egy nagyobb a bal oldalán, a bordáinál. A fején fekete, maszkszerű szőr, világosbarna folttal a szemei körül.


- És mi lesz a neve? – kérdezte mosolyogva Rose.
- Nem is tudom. Anyu, annyira édes.
- Emlékszel még hogy hívtad azt a babát, amit hat éves korodban kaptál, és beleejtetted a kútba?
- Igen. Bonnie. De miért?
- Talán lehetne az a neve. A kedvenc babád volt nem igaz? Mért ne kaphatná meg ez a kiskutya?
- Nagyon jó ötlet, anyu. Mond, elvihetném sétálni?
- Igen, de előbb kóstold meg ehető-e a csirke!
- Rendben. – a lány magába tömte a falatot, de ki is köpte, amint ráharapott. – Olyan kozmás gumi íze van…
- Jó, akkor vidd a kutyát. De egy óra múlva itthon legyetek. Rengeteg leckét kell még ma írnod.
- Rendben van.- Mondta Sheela, és a kutyával kirohant a hátsó kertbe, ahonnan egy hatalmas erdőbe futottak.

Odabent sötét volt, és Sheela kezdett félni. Lassan lépkedett, lihegve az előbbi futástól. A kutya szorosan mögötte. A lány már fázott is.
Reszketni kezdett, s mikor egy száraz ág megreccsent a lába alatt, a talaj beszakadt alatta. Egy régi csapdába esett, amit évekkel ezelőtt ástak az akkor itt élők. A gödör legalább öt méter mély volt, és néhány méter széles.
A lány nyöszörögve próbált felállni, de törött lábába bele nyílalt a szúró a fájdalom. A feje is hasogatott, s pici patakban fojt halántékán lefelé a vér, felkarcolt bőrén, a seb szélein földnyomok voltak.

- Bonnie, menj és hozz segítséget! Kérlek! Keresd meg anyut! Keresd! – szólt oda a kutyának, aki lihegve bámult lefelé. Nyelve végéről egy nyálcsepp esett a gödör hideg földjére. Sheela először morgást hallott, majd pedig maga is azt hitte, megőrült. Mert most Bonnie, a kutya száját látta mozogni.
- Ne félj, Sheela, hozok segítséget! Kiszabadítalak! – mondta a kutya, s két vakkantás után elrohant.
Uram Isten. Tényleg megőrültem. Hiszen a kutyák nem tudnak beszélni! Vagy talán a fejemet vertem be ennyire?
Eközben Bonnie rohant a ház felé, s a nappali ajtaját kaparta kívülről. Rose odarohant, hogy beengedje, de mikor az ajtó kitárult, a kutya nem mozdult a küszöbről, csak vadul ugatott, és el akart indulni, de miután látta, hogy Rose nem követi, visszafordult, s megint ráugatott.
- Mi az Bonnie? Mit akarsz mondani? Hol van Sheela?


A kutya Rose farmerét kezdte ráncigálni, húzni, s Rose ekkor már sejtette, hogy a kutya jelezni akar valamit. Megint ugatásba kezdett, mire Rose követte.
Alig 10 perc múlva, már a gödör szélén állt, és a lányát szólongatta, aki idő közben elaludt. Az asszony kiszabadította Sheelát, s miután a korházban begipszelték a lábát, haza is vitte. Könyvet, néhány újságot, vitt a lány szobájába, majd Bonnie – t is behívta, és becsukta az ajtót.

- Kicsim jobban vagy már?
- A fejem már nem fáj. A lábam még egy kicsit, de az sem vészes.
- De legalább nem kell iskolába menned igaz?
- Igen.
- Becsaltam a megmentődet. Nélküle ki tudja, hogy mikor kerülsz elő?! Én most kimegyek, de kiabálj, ha kell valami.
- Rendben.

Rose, most a kutya felé fordult.

- Bonnie vigyázz rá! – mondta, s kiment.

A kutya kettőt vakkantott, majd lihegve leült Sheela ágya mellé, a szőnyegre. Sheela azon töprengett, vajon a fejét ért ütéstől hallucinált-e vagy a kutya tényleg beszélt? Nem tudta eldönteni. Bekapcsolta a tévét. A távirányítóval a Cartoon Network – re kapcsolt, ahol egy kócos bundájú kutya üldözött egy fekete-fehér macskát.

Sheelát nem kötötte le, és tovább kapcsolt. Ekkor a kutya ugatott egyet, majd a lányra nézett.
- Hé, kapcsold vissza! – mondta Bonnie, majd még egyet vakkantott.

Sheela kikerekedett szemmel bámulta, s már biztos volt benne, nem őrült meg…