Az őrizők

A kezdet

Valamikor a 21. század hajnalán a világ rájött, hogy magasabb létsíkokon is zajlik az élet. Ez annyit jelent, hogy az emberi világ mellett létezik még szellemvilág is. Ezt az első komoly támadás alkalmával vették észre.
A szellemvilág, nem csak a megboldogult emberi lelkeknek ad otthont, hanem a puszta haragból, kínból, kétségből és mindenféle gyarló érzésből születő szellemlényeknek is. A szellemlények, sokfélék lehetnek, de sokuk veszélyes. Az egyszerű halandó lelkét könnyedén elragadhatják.

A szellemvilág létsíkját észlelő emberek, úgy látták jónak, ha az egyszerűbb emberi lelkek védelmére létrehoznak egy testvériséget. Az általános tagok az őrzők. Közéjük bárki bekerülhet. Tudatuk összetettebb, lelkük nehezebben elcsábítható. Felettük állnak a reményhozók. Az ő feladatuk az őrzők képzése, megtalálása, segítése és az egyszerű halandók felszabadítása, egy gonosz lélek uralma alól. A reményhozók közül kerülnek ki az őrizők. Ők 6 fős csoportokban vannak jelen, szinte mindenhol. Iskolákban, közhivatalokban és városrészekben. Az országokat őriző egységekre osztották le, az őriző csoportok sűrűsége persze több dologtól függ. Problémás, veszélyesebb területekre több egységet is kirendelnek. Az őrizőket egyesíti az Első Tanács. Itt 300 őriző foglal helyet, egységtől függően, azonos egységből akár többen is. Felettük áll a Második Tanács. Itt 30 őriző van. Az egész szervezet legmagasabb rétege, a Fehér Szék. Ez mindössze öt személyt jelent. Ők a 7. őrizők. Végső baj esetén a hatos csoportokhoz közülük csatlakozik valaki segíteni.
Ez a történet az egyik ilyen 7. őriző egy kalandját meséli el.
Minden a rendszer fennállásának 10. évében kezdődött.

A helyszín egy iskola. Középiskola a Dunakanyarban. Ez a terület problémás. A Második Tanács 3. szintű veszélyes övezetnek nyilvánította (5 szint létezik). Több lélekrablás és lélekmarás is történt már ott. (lélekmarás: vannak szellemek, amelyek az emberi lélek esszenciájával tartják fent létezésüket. Ezek tépnek, marnak ki darabokat lelkekből.) Ilyen szint mellett 2 csapat van kirendelve, ott sem volt ez másképpen. A két csapat külön középiskolába volt kirendelve. (Azért középiskolákba, mert a lelkek formálódásuk, ezen szakaszában sebezhetőek a legjobban.) Az a csapat, amelyik a történetünkben szerepel, egy műszaki iskolába osztották be. Mind magasan képzett őrizők voltak, mind helyet kaptak az Első tanácsban és ketten közülük a Második Tanácsban tevékenykedtek. Ez a magas szintű védelem, azért kellett, mert a lélekrongálások mellett volt még egy ok, ami szükségessé tette. A világ más részei mellett, ott is volt egy Vándorkapu. Ez a 4. a 128-ból. Ha szellemek érkeznek az emberi világba, akkor ezen erősebbek képesek átjönni, mint a magasabb számúakon.

Történt egyszer, hogy általános riasztást észlelt a két csapat. A skálán jelzett Q szintű (skála: R S T Q F H I) riasztás a körzetben általánosnak mondható. Ezért csak az egyik csapat szállt ki az ügyhöz. A műszaki iskolai csapat. Az eljárás, már rutinfeladatnak számított a több száz hasonló esetet megjárt társaság számára. Azt tudni kell, hogy minden egység, a legnagyobb óvatossággal kezeli a legegyszerűbb R szintű riasztást is. Akkor sem volt ez másképp. A csapat harcolni kezdett az ellennel, egy közepes méretű lélekmaró szellemmel. Amikor azonban a visszataszítás fázisához érkeztek (a harc lezárása) valami megváltozott. A figyelő műszere (aki végig szemmel tartja a szellemlény paramétereit) hirtelen erőnövekedést jelzett. Pillanatok alatt I keresztes lett a lény ereje, ahogy a szintet elérte azonnal végzett az egyik őrizővel. Szerencse, a szerencsétlenségben, hogy a gyilkolás energiája figyelmeztette a másik csapatot (ha meghal valaki a testvériségből, felizzik a tetoválás, ami megkülönbözteti őket; minél erősebb tag hal meg, annál erősebb az izzás). A figyelmeztetés hírére megérkezett egység, az elsővel egyesülve, már képes volt elbánni a szellemlénnyel.
Az esetet mély gyász követte.

Amikor letelt a gyászidő, várták a csapat tagjai a társuk helyére érkező őrizőt.
Három nap telt el a gyászidő lejárta után, akkor érkezett meg az új őriző. Mindenesetre a csapat tagjai azt hitték. Az igazság azonban az volt, hogy egy 7. őriző érkezett. A Fehér Szék elgondolkodott az eseten és ezt a megoldást látta a legjobbnak.
A 7. aki odaérkezett, mind közül a legerősebb volt. Erejét el tudta fedni, így elhitethette a csapattal, hogy ő is egy hozzájuk hasonló őriző. Amikor a 7. őriző belépett a terembe, halk pukkanás hallatszott, és az egyik őriző táskájából füst szállt föl.
Abban az osztályban 2 őriző volt, a másik három elszórva kapott helyet a különböző osztályokban. Egymásra nézett a két fiú, nem értették a történteket.

A mérőeszköz, amivel a szellemlények erejét mérik föl, kiakadt, tönkrement. Ez azért is furcsa, mert a mérő úgy készült, hogy a legerősebbnek vélt lények ereje, plusz 30% biztonsági határ. Ezért gyakorlatilag tönkretehetetlen. A két őriző műszaki hibát vélt az eset hátterében. A szünetben összehívták az őrizőket és a jelpróba (jelpróba: a testvériség tagjai mind egy egyenlő szárú kereszt és az országuk címerét viselik a nyakukban. A két ékszer spirituális csomópont, amit, ha megérint egy másik tag, akkor felizzik mindkettejük tetoválása. Itt is igaz, hogy minél erősebb a tag, annál hevesebb az izzás.) után maguk közé fogadták az "újoncot". A csoport vezetője beszélt először a jövevénnyel. A 7. minden információval ellátta őket, ami ahhoz kellett, hogy őt egy átlagos mindennapi őrizőnek higgyék. Persze a 7.-nek más, komolyabb feladata is volt. Meg kellett vizsgálnia az összecsapás helyét és a 4. kaput.

Elment hát a harc helyszínére. Minden olyan volt, mint várta. Visszamaradt szellemi aktivitás, pulzáló érzelemnyomok, lélekkönnyek (olyan könnyek, amiket akkor ejt az ember lelke, ha közeli barátját, vagy szerettét veszti el.) minden normális, papírforma szerintinek mondható volt, egy valamit kivéve. Általában az őriző, akit harc közben öl meg egy szellem, annak a lelke ott marad a csata helyén, részben vagy egészben, addig, amíg egy reményhozó el nem engedi őt. De azon a helyen semmi sem volt. Még csak léleklenyomat sem. Mivel Második Tanács béli őriző halt meg, a 7. azt gondolta, hogy magát szabadította el, vagy a 4. kapun átlépve eljutott a lelke a szellemvilágba. Ezen következtetését ellenőrizendő a 7. elindult a 4. kapuhoz. A kapu egy barlangban volt, a közeli mészkőhegyben. Ahogy közeledett furcsa érzés kerítette hatalmába. Odalépett a kapuhoz, látta, hogy az aktív. Nem volt nyitva, de nyilván ki akarták nyitni. Amint közelebb lépett a faragott kő építményhez, valaki megjelent a háta mögött, és megszólalt:

- A szellemek kísérjenek utadon testvér! - szólt a síron túli hang, a testvériség köszöntésével.
- Ki vagy? - kérdezte a 7.
- Az a társad, akinek a helyére küldtek téged. Nem érezted az izzást a karodon? - hangzott a gúnyos kérdés, felhangjával betöltve a barlangot.
- De igen. Lelked miért nem térítetted nyugalomra, ha képes voltál elszakadni a helyszíntől?
- Mert terveim vannak.
- Mifélék?
- Még nincs hozzá közöd.
- Én ezt másképp látom. - 7. hangja higgadt és kimért volt, ám lelkében ott duruzsolt valami. - Szerintem van! - ahogy ezt kimondta, a szellem megragadta a 7. nyakában lévő csomópontokat.
- Jelpróba! - kiáltotta, lélekszomjjal (lélekszomj: a gonosz szellemek lélekelragadási étvágya.) a hangjában a halott őriző szelleme.
7. karján felizzott a jel. Erősen és fájdalmasan. Soha előtte nem érzett hasonlót. Ekkor, hogy ne gyűrhesse le a fájdalom, eleresztette hatalmas erejét. Kínkeserves síri üvöltés töltötte be a barlangot. 7. állva maradt, de a félhalott megrogyott, fél térdre esett és csak ordított. Nem bírta leoldani markát a csomópontokról. 7. dörögve megszólalt, hangjában nyoma sem volt már a kimértségnek:
- Mi a terved?
- Még nem tudhatod! - hörgött a másik ordítását megszakítva préselve ki a szavakat magából.
7. koncentrált. Olyan fájdalmat okozva az előtte térdelőnek, amit ép lélek nem képes feldolgozni. A halott őriző ezek szerint, testet öltött, vélhetőleg lelkét megszállta valami démon, ami megerősítette. 7. elméjét ilyen gondolatok árasztották el. Hirtelen abbamaradt az ordítás. 7. nem érezte már a jelpróba miatt létrejövő kapcsolatot. Vizsgálója hirtelen szellem lett.
- Hallasz még felőlem 7. őriző. Megjegyzem a fájdalmat. Legközelebb, azért könyörögsz majd, hogy ennyivel megússzad. Visszajövök még! - azzal eltűnt, ám fenyegetéssel teli hangja még visszhangzott a barlangban.

7.-et nyugtalanította az eset, ezért kapcsolatba lépett a Fehér Székkel. Kérte, hogy küldjenek még egy 7. őrizőt. Az aggasztó helyzet, szemetszúrt újdonsült társainak, amikor a másik 7. megérkezett. Ő egy nő volt. (Fontos meghegyezni, hogy az Első és Második Tanács és a hatos csoportok tagjai azonos arányban nők és férfiak. Kivétel a Fehér Szék, ott ugyanis 3 nő és 2 férfi van.) A nő beavatta a két csoport tagjait a történtekbe, a láttató szertartás (összekapcsolják a tudatokat, és a vezető megmutatja az eseményt, ami miatt az összekapcsolás létrejött.) segítségével. Ő és a férfi azt kérte mindkét csoporttól, hogy legyenek körültekintőek, és különösen felkészültek. Az eset után 1 hét telt el. Minden csendes és normális volt. A 4. kapuhoz 2 őrt állítottak, akik naponként cserélődtek. Amikor a 7.-ek voltak a soron, megint megjelent a halott őriző, újra emberi formában. A 7.-ek kiterjesztették erejüket és körbezárták a volt őrizőt.

- Látom, hoztál segítséget 7. - tekintetét a nőre emelve, de a férfihoz beszélve. - Nem lesz kicsit egyenlőtlen a küzdelem?
- Akarsz pár szellemhavert hívni? - kérdezte a nő.
- Oh, drága. Én épp ellenkezőleg gondoltam.
- Na ebből elég. - mondta a nő, azzal felemelte kezeit - Lélekszakítás! - kiáltotta.
Rögtön elkezdte a visszaűzés rituáléját. A férfi elhamarkodottnak vélte ezt a lépést de segített neki.
- Mégis hova akar űzni egy embert aranyom? - szólta halott őriző könnyedén hárítva a csapást, és egy hatalmas erejű támadást indított a nő felé.
Az megtántorodott, összeesett, de csak elájult.
- Mit akarsz? - kérdezte a férfi.
- Téged, a lelked!
- Miért?
- A szellem, aki megölt engem, azért jött, hogy egyensúlyt teremtsen.
- Mégis hogyan?
- Mivel te túlságosan erős vagy őrizőnek , szellemmé kell válnod, hogy az embereket leigázva visszatérjen az ősi rend.
- Megőrültél. Így nem lehet egyensúlyt teremteni.
- Számodra nem. Számunkra igen.
7. megragadta a volt őriző karját.
Nem lesz meg a te akaratod! - kiáltotta a 7.
Már éppen feláldozta volna magát egész fajtájáért, de ekkor valami hihetetlen történt. A 12 őriző megjelent a másik 7.-kel, és együtt egyszerre küldtek egy bomlasztó csapást a volt őrizőre. (a bomlasztó csapás széttépi a testet és áttaszítja a lelket a szellemvilágba.)
7.-kel szemben egy szívdobbanásnyi idő alatt megszűnt létezni a test, és szétroppant a lélek. Valami azonban történt, a volt őriző lelke kivált a megszálló szelleméből. Köszönetet intett a társai felé és eltűnt, ám a megszálló szellem, még ott volt. Rávetette magát az előtte álló 7.-re, de mielőtt rabul ejthette volna, szétroppantották a többiek.
Azt hitték, hogy megsemmisült, de nem így volt. 7.-be belefúródott egy lélekszilánk. Nem tudták a többiek, 7. sem tudta.
Jobb volt ez így. Még változott a világ, még harcoltak a szellemekkel is. 7. továbbra is a legerősebb volt. Csak hordozott egy szilánkot. A szilánk elültette a kételyt, ez még bajt okozott, de az egyensúlyt meghozta.

A szilánkok

Évek teltek el azóta, mikor 7. és két őriző csoport legyőzött egy félig szellem, félig ember őrizőt. Komoly és veszedelmes csata volt. A megszálló szellem, megsemmisült, ám szétroppanó lelke szilánkokra szakadt. Az egyik szilánk benne maradt 7.-ben. A többi szétszóródott. Szerte az emberi világban. Összesen 9 lélekdarabra szakadt szét az egész lélek. 1-ről biztosan tudni lehetett, hogy hol van. A másik nyolc helyét homály fedte, egészen a 8. évfordulóig.
7. visszatért évente a 4. kapuhoz. Megemlékezett a halott őrizőről és a megszálló szellemről, aminek egy darabját szegycsontja mögött hordta. Mikor 7. az üregbe lépett az olyan volt, mint 8 évvel azelőtt. A változás annyi volt, hogy a Fehér Szék 5. szintű veszélyes övezetnek nyilvánította. Így csak a Szék tagjai léphettek arra a területre.
Minden alkalommal, amikor 7. visszatért elgondolkodott a szellem szavain. Mindig az jutott eszébe, hogy az ő halála és azutáni áttérése teremt egyensúlyt. Ennek a problémának a megoldása még távol állt tőle.

A 8. alkalommal történő visszatérése más volt. Valami megváltozott. Az első pillantásra változatlan környezet kezdett megváltozni. Koncentrálódott az energia. Valaki, vagy valami materializálódni kezdett. 7. egy pálcát látott megjelenni. Hosszú egyenes úgy 170 cm-es mahagóni fa volt a nyél, a tetején egy apró gömbbel, ami egy fémkereszt közepén helyezkedett el. Az apró gömb halvány zöld fénnyel derengett. A szellemlelkeknek van ilyen színe. 7. közelebb lépett. Nem akarta megfogni a pálcát, ám keze önmagától kapott utána. Amint megérintette a fény, amit a gömb árasztott, erősebb lett. 7. ekkor érezte, hogy elhagyta testét a lélekszilánk.
Évszázadoknak tűnő pillanatok peregtek egymás után, amikor, mint aki álomból ébred, 7. magához tért. Keze, még mindig a pálca köré fonódott, markának börtönébe zárva a cseresznyeszín karcsú fatestet. Miért? Ő sem értette, csak azt tudta, hogy megszűnt 7. őrizőnek lenni megszűnt egyszerű halandónak lenni. Több volt már eddig is, de most valami megváltozott. Magasabb szintű küldetése lett. Össze kellett gyűjtenie a szilánkokat. Más lett a saját rezgése. Lovag lett. Az Árny. Ő lett maga az Árny. Mindenki tudhat róla, mindenki érezheti, de tisztán senki sem láthatja.

A pálca, ami a birtokába került, egy lélekhúzó (olyan tárgy, ami összpontosítja a széthullott lélek darabjait. Bármi lehet.) volt.
Amint kilépett a barlangból, ott találta a másik 4 őrizőt. Rá vártak.
- Árny! Add vissza 7.-nek a lelkét, te pedig térj vissza a szellemvilágba.
- Nem tehetem. 7. nincs többé! A részem lett, az egészem és semmim se.
- Távozz a világunkból, vagy meg kell semmisítenünk téged! - monda a nő, aki 8 éve a két csapat őrizővel szilánkokká bontotta a szellemet.
- Ne fenyegess! Ne próbáljatok meg bántani. - mondta inkább kérlelő hangon. - Nem bántalak titeket, de ha kell megvédem magam.
- Most ki fenyegetőzik? - kérdezte az egyik férfi némi cinikusággal.
Árny odalépett a nő elé, megragadta a csomópont ékszereket és elkiáltotta magát:
- Jelpróba!
A nő szinte azonnal összeesett, de nem halt meg.
- Nem beszélek a levegőbe. Ne kövessetek! Nem kell félnetek. Nem semmisítem meg a világotokat.
Ezen szavai után eltűnt. Elindult felkutatni a szilánkokat. A kapukat vette először sorra.
Az országban még 3 volt a 4.-en kívül. A 6., a 14. és a 23. Azért tartotta valószínűnek, hogy azokra a helyekre menekültek a szilánkok, mert azon helyek körül nagy erők összpontosultak. Először a 23. kaput kereste föl. Ez a kapu egy tó melletti dombon állt. A domb egykor csata helyszíne volt. Itt az emberi civilizáció emelte emlékmű lett kapuvá.
Amint közelebb ért, az ég elborult. Dörgött és elfeketedett az ég. Az emlékmű csúcsából villám csapott Árny felé. Ő felemelte kezét és fölfogta a csapást. Szemei sötétek lettek. Feldühítették. Aurája megjelent körülötte. Fekete volt erős ezüstszegéllyel. Lába körül örvényleni kezdett a levegő. Elemelkedett a földtől. Föltartotta pálcás kezét.

- Szilánkok hozzám! - hangja nem emberi volt. Valami sokkal hatalmasabb.
- Ki vagy te, hogy parancsolgass a 23. kapu őrének.
- Árny vagyok! Azok a szilánkok hozzám tartoznak.
- Mi vagy te? Nem vagy ember, nem vagy szellem, se lidérc.
- Mondtam már, Árny vagyok!
A pálca csúcsában a fény éledni kezdett. Óriási zöld fénysugár hasított keresztül a levegőn, egyenesen a kapu csúcsába, oda ahonnan a villám érkezett. A sugáron, 3 csomó jelent meg, ami visszatért a pálca csúcsába. Amint a 3 csomó eltűnt, minden helyreállt. A különbség, csak 1 pontban volt megfigyelhető. A pálca csúcsában, ahol erősödött a zöld fény.
Három szilánk maradt. Árny már érezte, hol találja a többit. Kettő a másik két kapuban volt, az utolsó maga volt a nő, a 7.
A két kapunál lévő szilánkokat gond nélkül megszerezte, a kapuőrzőknek esélye sem volt a védekezésre.

A nő a Fehér szék palotában volt, az ország legmagasabb pontján. 3800 méter magasan.
Árny megjelent a palota előtt. Egy hatalmas épület volt. Méretei azonban eltörpültek a helyt adó hegy mellett.
A kapunál lévő őr semmit nem vett észre Árnyból. Ahogy birtokába került a 8 szilánk nem létezett olyan dolog, ami akarata előtt meg ne hajolt volna. A hálóterem ahol a nő volt, a palota közepén helyezkedett el. A 7.-et 4 másik védte. Újra teljes volt a Fehér Szék. Árny közeledtével, a 4 7. érezni kezdte a hatalmas erő mozgását. Hirtelen alakot öltött egyikük előtt. A másik 3 azonnal ott termett. Félkört formázva szembeálltak Árnnyal.
- Adjátok őt nekem. - kérte barátságos hangon a 7.-et.
- Nem tehetjük. Nem tudjuk mire készülsz.
- Mondtam, hogy nem kell félnetek.
- Nekünk ez nem elég. Most távozz. - amint ezt kimondta az első 7., egyikük csapást indított Árny ellen.
A csapás megsemmisült Árny auráján.
- Miért tettétek? - szólt Árny.
Szeme újra sötét lett. Pálcáját maga elé állította. Az immár erős zöld fényű gömbből 4 sugár indult el a 4 7. felé. Mindet a homloka közepén találta el. Nem haltak meg, de nem is éltek. Lelkük fogságba esett, egy formálódó létsíkon. A szilánkok létsíkján. A puszta emberi tokok ernyedten zuhantak a padlóra. Árny elindult, és kinyitotta maga előtt a hatalmas érc ajtót. A hálóteremben fehér ágyon, fehér baldachin mögött, fehér ruhában feküdt a nő. Még mindig eszméletlen volt. Árny odalépet az ágy mellé, széthúzta a fehér áttetsző baldachint és a pálcát a nő felé tartva aurája újra megjelent. Sötétebb és erősebb volt, mint valaha. A nő felriadt.
- Mit művelsz?
- Szükségem van a benned rejtőző szilánkra. Ha azt megszerzem, helyrebillenhet az egyensúly.
- Nem teheted. Nem lehetsz képes egyedül mindenre. Ránkszabadíthatod a végítéletet.
- Akkor tegyük meg együtt.
- Mégis hogyan?
- Társaid lelke fogoly, egy formálódó létsíkon, amit én alkottam meg. Ott megtehetjük azt, ami a célom.
- Miért hoztad létre azt a létsíkot?
- A szilánkok miatt.
- Nem egészen értem.
- Elmagyarázom. Amikor eddig mi, vagy elődeink, megsemmisítettünk egy szellemet a lélekroppantás segítségével, a szilánkokat elszórtuk, a két világ között, felborítva ezzel az egyensúlyt. 8 éve a szellem azért jött, hogy engem segítségül hívjon, de félreértettem. Ha megalkotódik teljes egészében a szilánkok síkja, akkor odagyűlik mind és kiegyenlítődik, ami eddig felborult. De ahhoz egyszerre az összes kaput meg kell nyitni az új létsík felé.
- Ez veszélyes. Ha nem sikerül, összeroppanhat minden.
- Muszáj megpróbálnunk, mert ha nem cselekszünk akkor eljön a vég.
- Akkor nézzünk szembe a feladattal.
- A szellemek kísérjenek utunkon minket! - mondták egyszerre, aztán eltűntek arról a létsíkról.

A szilánk világ

Hol vagyunk? - kérdezte a nő.
A szilánk világban vagyunk. - mondta Árny - Ide zártam a többi 7.-et, amikor érted mentem. Ez a formálódó létsík amiről meséltem. Ide érkeznek majd meg a szétroppantott lélekdarabok. Már csak egy rituálé maradt, amely után megkezdhetjük a munkát.
Mi lenne az a rituálé?
A benned lévő szilánkot kell magamba olvasztanom, azután elég erőnk lesz, hogy megteremtsük teljes egészében a szilánk világot.
Jó. Kezdjük el.

Árny körül az alaktalan fehér üresség változni kezdett. Pusztán az, hogy koncentrálni kezdte az energiát, az rendet és rendszert kezdett teremteni a formálódó létsíkon. Megjelent körülötte az aurája. Már nem fekete volt, a vészjósló mély sötétség eltűnt. Árny már nem is volt árny. A benne lévő szilánkok kezdtek azzá a szellemmé válni ami 8 éve megsemmisült. Az a szellem, egy vándor volt. Egy olyan lény, aki tudott utazni a létsíkok között. Képes arra, hogy használja a kapukat, mindkét világból. Az egyszerű szellemek, csak a szellemvilágból az emberibe képesek átjutni. Visszatérni, csak a vándorok vagy az I keresztes erejűek képesek. Az a vándor, amelyik 8 éve semmisült meg, ő volt a Vörös Vándor. A vándorok vezetője. Ám az ellenségei megmérgezték a szellemalakját. Mindenhez a Kétség tőrét és a Vétkezés pallosát használták (Ezek a fegyverek a szellemkovácsok munkái. Romlott lelkekből alkotják meg ellenfél nélküli eszközeiket.) Amikor a Vörös Vándor megtámadta az akkor még 7. formájában létező lelket, próbálta tudtára adni igazi célját, de a fegyverek okozta sebek, eltorzították akaratát. Amikor 7. és társai elpusztították és szilánkokká tették a lelkét, még egy utolsó próbálkozásképpen belefúrta magát 7.-be. A terve sikerrel járt. 7. Árnnyá alakult, és roppant ereje révén képes volt felkutatni és újra összeállítani a szilánkokat. A lélek, mely eddig már két néven is létezett, most újra átalakult. Ő lett az Egy. 7., Árny és Vörös Vándor egyé vált lelke. Egy körül az aura pulzálni kezdett és vörössé vált, sötét vörössé. A nő érezte, hogy lelkét és testét elhagyta a szilánk, ám valami új került a helyére. Egyet érezte magában. A gondolatot, ami összekötötte őket, azt az érzést, ami létrehozta a kapcsolatot, az okot, ami miatt hozzá került az utolsó lélekdarab. Valami változott még. Teremtő erőt érzett magában. Olyasmit, ami alkotásra, teremtésre készteti.

- Még ne! - szólalt meg Egy, hangjából a végtelen bölcsesség és a mindentudás ígérete érződött. Az új élet ígérete csengett a nő fülében.
- Mit ne?
- Még ne alkoss. Előbb el kell mondanom dolgokat.
- Figyelek rád.
- Már nem vagy az a 7., akit elhoztam ebbe a létsíkba. Te a részem vagy. Te is Egy vagy.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy minden és mindenki egy. Mind különbözünk és hasonlítunk egyszerre. A világ egyedi, megismételhetetlen, de ami a legfontosabb, oszthatatlan. Amit mi változatosságnak és sokaságnak hívunk, az Egy lélek milliónyi kivetülése.
- Akkor mi most mik vagyunk?
- Mi vagyunk Ő. A teremtő. Mivel 4 lelket egyesítettem magamba, az Egy lélek újra úgy alakította kivetülését, mint annak idején, hogy kialakulhasson a teremtő. Az akit mi Istennek neveztünk el világunkban.
- Akkor én most Isten vagyok?
- Olyan már gyakorlatilag nincs, hogy te meg én. Olyan létezik, hogy mi és mi Isten vagyunk, ahogyan annak idején.
- Több Isten volt?
- Emlékszel a vallási tanokra, a szentháromságra?
- Igen.
- Akkor a teremtéshez és az emberi világ alkotásához 3 lélek kellett, vagyis az Egy lélek 3 kivetülésének együttműködése. A szilánkvilág megalkotásához, 4 lélek, pontosabban kivetülés együttműködése és egyesülése kellett.
- Akkor miért vagyunk külön-külön? Miért nem vagyok én is a megjelent formád része?
- Mert 3 kivetülésnél több nem képes egy formává alakulni.
- Most mi is teremteni fogunk?
- Igen. A puszta gondolatunk fog létrehozni egy teljes létsíkot a szilánkok számára. De vigyáznunk kell, nehogy elsiessük a gondolatot. Okozta már millió létsík végét az elhamarkodás.
- Tudom. Most már én is tudom. - Abban a pillanatban, ahogy a női Egy kimondta ezt, megszületett a gondolat. Formátlan nyers, mégis tiszta.

A női Egy érezte, ahogy a férfi is belép a formálásba. Kettejük között egy gömb jelent meg. Az első jele a letisztuló formának. A szín hirtelen zavaros lett, amit a forma magába zárt. Egységről-egységre vált szét két színre. Feketére és fehérre. Ha elsőre pillant rá egy halandó, azt hiszi, hogy a két szín elkülönült és teljesen különáll, de nem. Az egyikből van a másikban. A formálódó gömb az utolsó részben kezdett alakulni. Egy lett és mégis végtelen. Minden és semmi sem. Valaki és valami egyszerre. Első és utolsó. Olyan valami, amit szavaink nem, csak gondolataink és érzéseink együttesen képesek megmagyarázni.
Állt egymással szemben a két Egy. Készen volt a tökéletes és mégis tökéletlen gondolat. Az, amit egyszerűen úgy lehet hívni, mind az ami. Már csak egy láncszem volt hátra a teremtésből. Az hogy a gondolat a "Mind az ami", teljes és valós gondolat legyen. Egy pillanat műve volt vár csak.
A szilánk világ létrejött. A lehető legtökéletesebb tökéletlenség. Ahogy eme világ létrejött, megjelentek ott a szilánkok. A mű teljes volt. A szilánkok újra egyesültek, és eljuthattak abba a világba, ahol értelmük szerint létezniük kellett, és ha úgy van megírva, újra visszatérjenek a szilánk világba, hogy ismét egyé lehessenek.

Az Egyek szertefoszlottak. Létezésük teljes lett. Elvégezték feladatukat az egy lélek kivetüléseként. Megalkották, amit meg kellett. Létük hiába való volt, mondhatják azok, akik ezt a történetet olvassák, miféle értelmetlenség ez, ha megsemmisülnek pont akkor, amikor mindent létrehoznak? Erre azt tudom írni, hogy olyan értelmetlenség, amelyben ott élnek ők is és minden más, amelyekben ott élünk mind!