Történetek

Harmadik támadás. Kétezer ork oldalról, még kétezer hátulról, haradi lovasok, és váltott farkasok támogatásával. Ezt még egy ereje teljében lévő sereg se tudta volna szétszórni, hát még egy ilyen fáradt, és elgyötört csapat. Az utolsó erőtartalékok felhasználásával sikerült visszaverni a rohamokat, de a sebesültek száma vészesen megnőtt. Ez tovább lassította a csapatot…

Az élet szép, az élet jó, de én fázok. Nem értem, hogy mi miért van. Miért utál meg mindig mindenki mindenkit? Miért haragszik meg valaki olyanra, aki teljesen ártatlan? Miért van az, hogy például, ha rám megharagudott valaki, nem tudtam, hogy miért?
Ezek általános dolgok. Vagy mégsem? ...

Könnyek között közöltem vele, hogy vissza nem merje dugni a mocskos pofáját közös otthonunkba, mely számomra a boldogság bástyája volt ebben a gonosz és kiábrándító világban. Felelőssé tettem továbbá hirtelen támadt hímundoromért, valamint ebben a pillanatban éledezni kezdő leszbikus hajlamaimért, hiszen örökké kiábrándultam a rondábbik nemből. Érthető okokból nem említettem a hitvesi ágyunkban fekvő férfi Novemberistent, sem egyéb olyan körülményeket, amelyek csak zavarosabbá tették volna...

Ekkor hatalmas dörrenés rázta meg az iskolát. A kapu kivágódott, és tömegesen tódultak be az ijesztő külsejű lények, akik buzogányokkal, karddal és minden egyébbel a fiú felé vágtáztak.
Sanyi felkiáltott – elakadt a lélegzete. Orkok! Sosem látott orkokat, de azokról mindig borzongva meséltek; és Sanyinak eszébe jutott egy részlet is: „Mindent felégettek, mindenkit megöltek. Könyörtelenek, erősek, és csak gyilkolásnak élnek. Aki orkok útjába áll, ostobának nevezik – egyenest a vak...

Azóta rengeteg mindent veszítettem el, nem csak őt. A legjobb barátnőmet, a szerelmet... Amióta eljöttem a mikebudai suliból, csak "romlik az életem". Van két nagyon jó barátnőm, Anita és Betti. De csak arra tudok gondolni, hogy mennyit veszítettem. Az egész ott kezdődött, hogy hatodikban április 18.-án az akkori legjobb barátnőm összeveszett velem. Ez óta a nap óta az egész osztályom utál engem. Persze azóta már "durvult" a helyzet, hála az osztályfőnöknek. Ki vagyunk...

Így Róma két legveszélyesebb ellenségének két tagja külön utakon kezdett járni. Mindketten tudták, hogy azért nem maradhatnak együtt, mert veszélyesek Rómára nézve. Ismerték magukat, gyorsan tudnának lázadást szítani a rabszolgák között, akik sokan voltak a császári udvarban. Merving, mint lovász, Germanus pedig mint cellatakarító kezdett dolgozni. Egyhangú és utálatos volt a munka, amit végeztek, de nem volt választásuk. Ám tudták, hogy ha jól dolgoznak, feljebb tudnak kapaszkodni a „munka-ranglétrán”,...

Hideg van, fúj a szél, hát arra fordulok, ahonnan érzem. Hiszen ki van törve az üveg (kicsöng)… aztán lenézek a földre…ott hevernek a szilánkok… mintha mindegyik egy apró kicsi tükör lenne, hogy lássam magam benne, lássam, mi vagyok. Egy undorító, szétsírt képű liba, egy naiv kislány, odaadtam a szívem, odaadtam a lelkem, mindenem, hagytam, hogy rajtam nevessen, egy szó nélkül álltam bántó szavait…

Megint ölnöm kell. Ebben a hónapban ez már a hetedik kísértés, vagy inkább parancsnak kéne nevezzem? A jéghideg érzés felkúszik a torkomon, fel egészen az agyamba. Érzem a város minden mozdulatát, a szagokat, az ízeket. A vér ízét! Igen! Vér! Kellesz nekem, jövök már! ...

- Kérlek, higgy nekem! – kérlelte Sanyi halkan. – Én tudom, milyen rossz lenne, ha továbbra is nyúználak!
- Nem nyúztál – motyogta a lány. – Inkább… boldoggá tettél.
- Lehet – mondta Sanyi -, de az régen volt. Mindketten megváltoztunk. Észre kellett hogy vegyed.
Dia hallgatott. Sanyin látszott, hogy igyekszik tapintatosan szakítani, mégis olyan fájó volt, mintha egyszerűen elküldte volna melegebb éghajlatra...

Harry körbenézett. A templom hátsó részében volt az orgona, az előtt egy fiatal pap ült, és várta a jelt. A jelt, hogy a lassú zene megkezdődjön, és, hogy a menyasszony bevezessék. Azt meg is történt. Mindenki elcsendesedett. Egy lassú, de vidám, ünnepélyes zene hangzott fel az orgonasípokból, majd a templom végében megjelent a menyasszony az apjába karolva, boldogan mosolyogva és elindult az oltár felé...