Nyári tábor, avagy lehet-e kvibliből boszorkány(15)

- Gyerekek! Ki az ágyból! Kész a reggeli, és még dolgotok lesz!
A szobában kisebb mozgolódás támadt. A lányok másik oldalukra fordultak, de nemsokára a hang már a közvetlen közelükben hallatszott.
- Jó reggelt! Ideje felkelni. Jack már vár minket.
Ezzel lekapta a takarót Tündéről.
- Gyerünk már! a Fiúk már rég felkeltek.
- Anya! Muszáj?
- Igen, muszáj. Eléggé helyrejöttél már egy kis munkához.
Éva kisietett a szobából, és elindult a konyha felé. A lányok egy rövid versenyfutás után összevesztek, hogy ki menjen először a fürdőbe, de végül eszükbe jutott, hogy még van egy. Tünde lebandukolt, s kipenderítette a testvérét a helyiségből. Röpke fél óra múlva már az asztal körül ültek, s gyorsan falták a pirítóst.

- Mit takarítunk ma?- kérdezte Timi. Folytatjuk a szobákat?
- Nem. Ma kivételesen kint folytatjuk. Picit helyrehozzuk a hátsó udvart.
- De mi ahhoz nem értünk. Nem ismerjük a varázsigét. - mondta Anna.
- Elég lesz egy kis diffindoval elrendeznetek. A többit majd mi kezelésbe vesszük. Láttam, hogy a tegnap egész jól lerövidítettétek a füvet a pályán. Az udvar többi részét is elrendezitek. - magyarázta Jack.
- Jack! Nem mondhatod ezt! Tudod, hogy tilos nekik még varázsolni. A tegnapiért is le kellett volna szidni őket.
- Ne aggódjon! A minisztériumban úgysem tudják, hogy ki varázsolt. Ha mi itt vagyunk, simán arra következtetnek, hogy a felnőttek voltak.
- De akkor is...
- Szerintem igen is varázsolhatunk. Végül is ti itt vagytok, és ügyeltek ránk, nem?- próbálkozott Timi.
- Persze, hogy ügyelünk rátok.
- Akkor ezt megbeszéltük.- felelt Jack. Gyerekek, miután ettetek, gyertek ki. Addig én picit helyrehozom a pályát.
- Rendben.

Mire mindannyian felálltak az asztaltól, a hátsó udvar kezdett valahogy jobban kinézni. Jack értette a dolgát. Ahol a gyerekek tegnapi kissé furcsa fűvágást intéztek, most kellemes és ápolt helynek látszott. A fű immár egyenletesen volt levágva, és kellemesen puha volt. Semmi fajta gyomnak nem volt nyoma.
- Hogy tetszik? - kérdezte Jack, mikor mindenki a pálya szélén állt.
- Húú...tök jó lett.- vágta rá Kate. A Roxforté sem szebb.
- Köszi. Akkor jó lenne csoportokra oszlani. Timi, te a barátnőiddel menj oda az erő széle felé. Éva majd utánatok igazítja a dolgokat. Anna, Emese, Kund, Levi, ti elsétálhattok oda az udvar szélére. Látjátok? Ott, ahol már látszik a kerítés. Kate, Imola, Christian, Tunde, Mike, ti a másik oldalra menjetek. A pályán túlira.
- Jó, de mi mit csináljunk? Tépjük ki a kezünkkel a füvet?- kérdezte Tünde.
- Nem. Láttam arrafelé pár kerti törpét. Törpementesítsétek a helyet.
- Rendben. - kacsintott Mike.

Mindenki elindult a kijelölt helyre. Zoli követte Emeséjéket, Jack pedig Tündéék irányába vette magát. A fiatalok elkezdték a kissé fárasztó munkát, s miközben a fű egyre jobban fogyott, a kerti törpék jobban és jobban látszottak. Jack végignyúlt a füvön, és várta, hogy befejezzék a munkát, hogy ő rendbe tegye a gyepet. Tünde sóhajtott, majd elindult az egyik ronda törpe felé. Félútón viszont utolérte Mike, és javaslatot tett neki.
- Majd én elrendezem a törpéket öt perc alatt. De aztán körül akarok itt nézni. A többiek dolgonak, mi addig befejezzük. Mit szólsz, felderítjük jobban a helyet?
- Hmmmm...Jó, nem bánom. A fű még úgyis elég magas. Nem látják meg, ha eltününk. S majd azt gondolják, hogy törpéket hajkurászunk.
Mike bólintott. Elindult hát egy kiváncsiskodó kerti törpe felé, s felkapta a nyakánál fogva.
- Szeretném, ha eltűnnétek egy ideig. Tudok egy kellemesebb helyet nektek. Rengeteg giliszta van arrafelé. Nagyok, és szaftosak.
A törpe válaszolni próbált, de nem sikerült neki, mert a fiú egyre jobban szorította a torkát.
- Értettétek? Elhordjátok magatokat, s cserében lesz egy nagyobb kajakészletetek. Ellenkező esetben úgy kipenderítlek, hogy sem ezt a helyet nem találjátok meg, sem azt, amiről beszélek.

Miután egyre lilább színt kezdett felölteni a lény arca, Mike hírtelen elengedte. Az a földre pottyant, s eliramodott. Beugrott az első lyukba, s eltűnt.
- Hát ez nem sikerült.- mosolygott Tünde. Mégsincs olyan jó meggyőző képességed, mint ahogyan...
Elharapta a mondatot, mert ekkor a törpe előttük termett. Mögötte, a különböző lyukakból egyre több hozzá hasonló csúnya lény jelent meg. Mike lehajolt, s most már kissé kedvesebben beszélt hozzájuk.
- Látom, döntöttetek. A hely innén egy fél kilóméterre van. Pontosan nyugati irányban. Biztosan megtaláljátok.
A törpe elindúlt, s a többiek sompolyogva követték őt.
- Várjatok! Ne arra indúljatok. Azt akarom, hogy ne lássák a többiek hova mentek. Menjetek az erdőn keresztűl. Vigyázzatok, mert ellenkező esetben utolérlek benneteket.
A törpe intett, s továbbment, de most már kissé letárt az útról, s az erdő felé vette az irányt.
- Mit is akartál mondani?- kérdezte.
- Semmit.- vágta rá gyorsan Tünde.
- Rendben. Akkor megyünk?
- Felőlem mehetünk. De merre?
- Nemtom. Induljunk el valamerre. Úgyis körbejárjuk majd.
- Ok.

Elindultak hát az udvar vége felé.
- Na mesélj. Mi volt a korházban?
- Semmi érdekes. Megvizsgáltak, vettek vért, s azon kívűl jártam az épületet.
- És volt valami érdekes betegség?
- Hát. Volt egy kissé lüke...jaj de te azt elkaptad. Tudod...az a Lockhart egyén.
- Igen. Emlékszem. Elég beképzeltnek tűnt. Ki tudják gyógyítani?
- Állítólag pont azért volt bent, hogy visszanyerje az emlékezetét. Valamikor volt olyan hülye, és egy eltört pálcával varázsolt. És az visszafele sült el. Na és mit adj isten... pont az emléktörő bűbájt alkalmazta.
- Vicces lehetett. Ha tényleg ilyen, nem lehet valami kedves társaság. Biztos nem örvendtek a szobatársai.
- Nem volt módjukban. Szobatársai ugyanis még Voldemort idejében betegettek le. Beszéltem a házaspár fiával. Minden nap bement hozzájuk. Azt mondta, hogy a halálfalók kínózták az őrületig. Állítólag meg sem ismerik őt már egyéves korától.
- Hát minden esetre szőrnyű lehetett úgy felnőnie.
- Igen. Mondtam is neki, hogy ideje túllépnie.
- Aha...talán ez lenne a helyes. De biztos nem lesz könnyű neki.
- Hát nem. Egyébként találkoztam Hermione egyik barátjval.
- Igen? Kivel?
- Harry Potterrel. Elég rossz bőrben volt ő is. Meg aztán másnap bejött egy másik barátja, és majdnem megőlt.
- Hogyhogy?
- Hát csak azért, mert Harry kiadott mindent magából. Tudod, neki sem volt veszteségek nélküli a háború. Hálát adok Merlinnek, hogy később születtem. Voldemort biztosan kinyiffantott volna.
- Hát akkor engem is. Utálta a kvibliket.
- Igen, tudom. Na és neked? Hogy telt az idő?
- Hát, elég jól. Miután bezárták a tábort elég letörtek voltunk. Majdnem mindenkit hazavittek. Mi szerencsére meggyőztük a szüleinket, hogy maradhassunk. Egy ideig Jacknél laktunk, aztán meg átjöttünk ide. Láttam, hogy Jack megkönnyebbűl. Gondolom szívesebben lakik egyedűl, mert úgy élheti a saját életét. Na meg nem kell magyarázkodnia, ha minden nap más csajjal jön haza.
- Jack nem tűnik olyannak.
- Nem ismered még eléggé. Habár mostanában tény, hogy nem sokat látom csinibabák társaságában.
- Talán leszokott róla.
- Vagy csak épp egy nehezebb típust próbál becserkészni.
- Haha. Vicces vagy.
- Igen. Tudom.
- Na és utána?
- Utána általában vacsora, romantikus zene, hálószoba.
- Nem úgy értettem. Te mit csináltál, miután eljöttetek ide.
- Takarítottam.
- Nem rád vall.
- Na jó. Takaríttattam.
- Így ár kezd hihetőbbé válni. És?
- És mi?
- Amíg a többiek dolgoztak, te...
- Én érdekes holmikat kerestem, ráuszítottam pár pókot Imolára, bekergettem pár fehéregeret a konyhába, és doxi mérget loptam.
- Ne hülyülj.
- Nem hülyülök. Egészen jó kisfiú voltam.
- Na persze. Biztos letoltak párszor.
- Nem is gyanakodnak.
- Akkor már elég tapasztalatod lehet.
- Igen. Van is.
- És mit csináltál az erdőben?
- Hol?
- Az erdőben. Azzal az egyszarvúval dumáltál?
- Mily....Honnan tudsz te az egyszarvúról?
- Láttalak.
- Miko...Ja...Te voltál az?
- Melyik?
- Első este. A táborban. Azt hittem Jack.
- Igen, és voltam. Honnan ismered?
- Nemrég találtam rá. A szüleit valami megölte. A tábor melletti erdőben egész nap hallottam, hogy utánuk sír. Aztán éjjel megkerestem.
- Hogy te milyen kedves tudsz lenni...
- Igen, az állatokkal különösképpen.
- Irigyellek. Jó lehet érteni őket.
- Nem feltétlenül. Igaz, van mikor hasznos információkkal szolgálnak, de nem mindig. Vannak makacsok is köztük. Pont mind az emberek közt.
- Mit szólnál ha...
- Ha lefordítanák neked pár dolgot, amit mondanak?
- Igen. Honnan tudod?
- Mások is kérték. Na meg nem tudsz titkolózni.
- Értem. Szóval? Lefordítod?
- Ha találkozunk valamivel.
- Elég ha lehajolsz.
- Várj. Felveszek egyet. Nem túl kellemes, mikor egyszerre hatszáz hangya nyomja a szöveget.
- Na mit mond?
- Azt, hogy mindjárt szívinfarktust kap. Inkább leteszem. Szólj, ha látsz egy nagyobb állatot. Ezek túl törékenyek.
- Ott van egy madár, azon a bokron.
- Hol?
- Ott a bokron, azelőtt a szikla előtt.
- Ja, látom. Maradj itt.

Mike elindult szép lassan a bokor felé, s közben próbálta nem elijeszteni a madarat. Abban a pillanatban, mikor hallótávolságba került volna vele, az felszállt a bokorról, és felette körözött. Mike futni kezdett, mire a madár megijedt, és elrepült. Mikenak már kicsit késő volt fékezni, így már készült arra, hogy felkenődik a sziklára. Az ütközés viszont elmaradt. Érezte, hogy a bokor ágai kissé összekarcolják az arcát, és elszakítják ruháit, de a várt ütközés elmaradt. Miután sikerült kiverekednie magát a bokor fogságából körülnézett. Egy sötét barlangszerűségben találta magát.
- Mike, jól vagy?- jött a hang kintről.
- Igen. Gyere be. Van itt valami.
- De hogy? Túl sűrű a bokor.
- Várj. Kijövök utánad.
Pár perc nehéz dulakodás után mindketten a barlang szélén pihegtek.
- Ez elég érdekes.- szólalt meg Tünde. Hova vezethet?
- Nézzük meg.
- Elég sötét van itt.
- Normális. Barlangban vagy. Furcsa az, hogy nincs hideg.
- Igaz.
- Mi történt?
- Kirázott a hideg.
- Miért?
- Semmi. Csak egy emlék.
- Látsz még valamit?
- Nem. Ilyenkor bánom, hogy nem tudok varázsolni. Jól jönne most egy kis fény.
- Most jut eszembe.

Pár kisebb sercegés után egy kisebb láng gyúlt, s már látták egymás arcát.
- Honnan van gyujtód?
- Én is jártam ám a muglik közt.
- Aha. Odanézz. Ott mintha lenne valami.
- Várj. Lehet, hogy veszélyes.
- Nem hiszem. Világíts ide.
- Ez egy egyszerű sziklafal.
- Nem hiszem. Itt mintha bele lenne vésve valami.
- Áuu...
- Ne idétlenkedj. Gyújtsd vissza.
- Nem tudom.
- Add ide.
- Te sem fogod tudni.
- Miért? Ennyire okosabbnak tartod magad?
- Nem, de...
- Auuu... Ez forró.
- Tudom.
- Miért nem szóltál?
- Nem engedtél szóhoz jutni.
- Na persze. Most nézd meg. Összeégettem a kezem.
- Hol?
- Itt.
- Nem látom.
- Normális. Sötét van.
- Hmmm... várjuk meg, amig picit kihűl.
- Jól van.
- Hova mész?
- Tapogatozni. Hátha ki tudok venni így is valamit.
- Ne menj túl messze.
- Hova mehetnék még messzébb? Itt egy sziklafal.
- Khm...Azért a helyedbenpicit óvatosabb lennék.
- Hát ez nem igaz. Hogy az a ...
- Mi van már megint?
- Az hogy nem tudod befogni a szád. Nekimentem a falnak.
- Röhejes vagy.
- Kösz. Most még az orrom is eltört azt hiszem.
- Várj, odamegyek.
- Jól van.
- Hol vagy? Most beszélj, hogy követni tudjam a hagod.
- Fordulj meg. Most egyenesen előre. Au, na. Nem tudsz vigyázni?
- Bocsi. Lássam az orrod.
- Nincs mit láss rajta. Eltőrt.
- Nem hiszem. Akkor azt hiszem folyna a vér. A tiedből nem folyik.
- De akkor is fáj.
- Biztos kificamítottad.
- Hogy te mekkora hülyeségeket tudsz mondani.
- Nyugi már. Kihűlt a gyújtó.
- Akkor világíts.
- Nem megy.
- Miért?
- Kiugrott belőle a kovakő.
- Akkor kénytelenek leszünk máskor visszajönni. Majd szólunk a többieknek is. Ők legalább tudnak fényt varázsolni.
- Várj egy picit na.
- Mire?

- Beszéljünk meg valamit.
- Mit?
- Csak este szóljunk nekik, s holnap akkor el tudunk jönni éjjel.
- De miért csak akkor?
- Mert Jack és a többiek ma egész nap a nyomukban vannak. Nem lenne jó, ha kihallgatnának. Legalábbis egyelőre. Lehetne ez a mi titkos találkahelyünk. Mondjuk, mikor a többiek ellognak a Roxfortból. Nem tudná senki, hogy itt vagyunk.
- Jól van. De miért vannak Jackék a nyomukban?
- Mert én megkértem valamire.
- Mire?
- Hogy nézzen a körmük alá.
- Na és miért?
- Hogy mi mászkálhassunk.
- Aha. És miért nem lehetett ezt máskor megoldani? Esetleg miután befejeztük a munkát?
- Mert akkor tiszta az udvar.
- És?
- És nincs kétméteres fű.
- Igen. Talán akkor túl kényelmesen sétálgatnánk?
- Nem. Túl feszélyezve.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy akkor mindenki látna minket.
- Na és? Mire készülsz?
- Hát...
- Igen?
- Szeretnél járni velem?
- Ööööö...igen. Persze.
- Nem túl meggyőző.
- De. Igen. Persze. Komolyan szeretnék.
- Hát, akkor...
- Akkor...
- Megyünk?
- Aha. Mehetünk.

Pár perc múlva már az udvaron sétálgattak kéz a kézben. Bújkáltak még egy ideig a magas fűben, de nemsokára nem lehetett többé, mert az udvar minden részét rendbe tették.
- Hát ti meg hol voltatok?- kérdezett rá Imola, mikor felbukkantak.
- Törpementesítettük az udvart.
- Ennyire sokan voltak?
- El sem tudod képzelni mennyien.- kacsintott Mike Jackre, aki időközben odaért a csapathoz.
- Gyerekek, akkor mára befejeztük. A délután szabad.
- Juhééé...- örvendezett mindenki.
- De előtte ebédelni megyünk.
- Rendben.
A társaság bevonult a tűző napról a kellemesen hűs helyiségbe.
Miután a desszertnek felkínált fagylaltkelyhet is elfogyasztották kinyúltak.
- Azt hiszem, felmegyek egy picit szundítani. - mondta Éva, s miután pár pálcaintéssel elmosta az edényeket már indult is a szobája felé.
- Na mit csinálunk ma délután?- kérdezte Imola.
- Miénk a pálya!- kiáltott fel hírtelen Timi. A tegnap ti játszottatok.
- Rendben. Akkor mi majd lemegyünk a medencéhez. - döntött Emese. Úgyis úszni akartam.
- Én is megyek. Várjatok meg. Felveszem a dresszem. - mondta Anna.
- Szerintem mindenki át akar öltözni. Majd ott találkozunk. - javasolta Kate.
- Jó. Akkor ott találkozunk. - szólalt meg Kund, s már indult is a medence felé.
- Te nem öltözöl át?- lepődött meg Anna.
- De. Majd lent.
- Ahogy akarod.
- Tudom. De siessetek.
- Rendben.
- Mike, beszélhetnék veled?- kérdezte Jack, mikor látta, hogy a fiú is indulna kifele.
- Nem ér rá késöbb? Este úgyis nálad alszom.
- Nem.
- Jól van. - komorodott el.
- Kinn az udvaron.
- Ok.

Mike elkullogott Jack után, a többiek felszaladtak átöltözni, Tünde pedig követte Kundot, és elsétált a medencéig.
- Te nem akarsz fürdeni?- kérdezte a fiú.
- De, csak nem volt kedvem felmenni. Lehívnád a dresszem?
- Persze. Az enyémet is le kell hívnom. Invito fürdődressz.- kiáltotta, s nyomban ki is csapódott a fiúk szobájának ablaka.
- Várj itt meg, amíg felveszem. Aztán hívom a tiedet is.
- Ok.
Kund beugrott a vízbe ruhástól mindenestől.
- Ez most mire volt jó?
- Hát hogy átöltözzek.
- Ha már ruhástól bementél, minek kell a fürdődressz?
- Mert abban könnyebb úszni.
Pár perc múlva kilökte a partra a víztől csöpögő ruháit, s ő is utánuk mászott.
- Na úgy na. Várj, megszárítom őket.
Pálcájából meleg levegő tőrt elő, s így ruhája fél perc alatt megszáradt.
- Akkor most hozom a tiedet. Invito Tünde fürdődressze.
Ez is követte társát, s könnyedén landolt a medence szélén.
- Na tied a medence, amég átöltözől.
- Kösz nem. Inkább bemegyek a mosdóba.- kacsintott, s már el is iramodott a ház melletti kis épület felé.

Mire visszajött, már mindenki ott volt. Kate éppen azon fáradozott, hogy bekösse a melltartós részét a dresszének, mert az állandóan kibomlott. Imola Christiant spriccelte, mert az nem akart beugrani a vízbe. Anna megpróbálta megszabadítani Kundot az alsójától, de szemlátomást nem igazán sikerült neki. Emese kiterítette a törülközőjét a medence szélére, s belógatta a lábát. Nem vette észre, hogy Levi a háta mögött mire készül, így öt másodperc múlva mindketten a vizet köpködték, s közben szidták egymást. Mike épp akkor futott be, mikor Tünde is a medencéhez ért.
- Na mit akart Jack?
- Semmit. Kérdezett pár dolgot.
- És milyen dolgot?
- Azt, hogy hol voltunk a délelőtt.
- És mit mondtál neki?
- Az igazat.
- Értem. A barlangról tud?
- Nem. Azt véletlenül kifelejtettem. - mosolygott.
- Hogy te milyen szenilis vagy!- tőrt ki Tündéből a nevetés.
- Mindenki annyi, amennyinek érzi magát.
- Hoppá. Ezt még valaki mondta. Ha jól emlékszem nagyapám volt. - kötekedett vele a lány.
- Fogadjunk, hogy valamit elfelejtett mondani.
- Igen? És mit?
- Azt, hogy soha de soha ne áll közel a medencéhez, ha nem akarsz megfürdeni.
- Tesséééééé...
PLACCS.

- Te megvagy őrülve. Még hányszor akarod ezt megcsinálni? Ez a mániád?- tőrt ki, mikor már újra a parton volt.
- Mielőtt megölnél, gyere velem.
- Hova?
- Bemutatom neked Csillagot.
- Kit?
- Csillagot. Az egyszarvút.
- Ja! És a többiek?
- Hadd csak. Ők jól szórakoznak.
- Rendben. Várj, felveszem a fölsőm.
- Akkor mehetünk?
- Igen. De hol van?
- Az erdőben.
- Akkor csak óvatosan. Slápban nem a legkönnyebb olyan helyen járkálni.
- Jó. De mikor azt mondom, hogy várj meg, akkor majd megvársz, jó? Egyelőre nem sok emberben bízik.
- Persze. Messze van?
- Nem. Öt perc, és ott vagyunk. Remélem nem botorkált el.
Pár perc múlva megérkeztek egy kisebb tisztáshoz. Csak épp akkora volt, hogy egy kétszemélyes sátor elfért volna rajta.
- Várj itt meg.
- Jó. Csak siess.
- Sietek. - nyomott egy puszit a lány szájára.

Mike végigsétált a tisztáson, s eltűnt az erdőben. Óvatosan haladt, de így is néha megreccsent egy- egy ág a lába alatt. Viszonylag hamar odaért, s a kis csikó már várta őt.
- Szia, kislány. Hogy vagy?- kérdezte Mike a gyönyörű lénytől.
- Szia. Kösz jól. Kellemes ez az erdő. Rég nem voltál nálam.
- Igen, kissé elfoglalt voltam.
- Hoztál egy kis sót? Szívesen elfogadnám.
- Persze. Tessék, itt egy darab. De vigyázz, mert szomjas leszel tőle.
- Az nem baj. Van innen pár futásra egy forrás. Majd elszaladok odáig.
- De azért vigyázz magadra. Nem akarom, hogy úgy járj mint a múltkor.
- Ne aggódj, nem fogok. Egyébként kivel jöttél? Úgy hallottam ketten vagytok.
- Igen. Elhoztam a barátnőmet. Szeretne megismerni.
- És hol van?
- A tisztáson túl. Ugye, nem baj, ha idehozom?
- Bízhatunk benne?
- Tökéletesen.
- Akkor jó. Hozd.
- Köszi. Sokat jelent majd neki.
- Persze. Várlak.
- Maradj itt.

Mike visszafele sétált, s nemsokára meg is találta az egymagában álldogáló lányt.
- Na? Mehetünk?- kérdezte.
- Igen. Azt mondta, hogy vár.
- Akkor jó. Menjünk.
- Gyere.- fogta meg a kezét.
Hamarosan meg is érkeztek.
- Húúúú, de gyönyörű. - akadt el a lélegzete Tündének.
- Mit mond?- kérdezte a csikó Mikeot.
- Azt, hogy nagyon szép vagy.- fordított.
- Mond meg neki, hogy köszönöm. Kedvesnek tűnik.
- Azt mondja, hogy kedvesnek tűnsz, és köszöni a bókot.
- Megsimogathatom?
- Azt kérdi, hogy megsimogathat- e.
- Nem bánom, de csak röviden. Nem ismerem még annyira őt.
- Igen, meg. Tessék, itt ez a só. Add oda neki. Szereti.
Tünde félszegen közelebb lépett, s odanyújtotta a sót. Az egyszarvú félénken, de elfogadta tőle.
- Köszi. Nagyon kedves vagy. Ez a kedvencem.
- Köszöni szépen. - magyarázott Mike.
- Miért nevezted Csillagnak?
- Azért, mert este a holdfényben úgy világít a szőre, mint egy csillag.
- Igen. De gondolom már nem sokáig. Kérdezd meg tőle hány éves?
- Azt kérdi, hány éves vagy.
- Miért akarja tudni?
- Mert nagyon tetszik neki a színed. Attól fél, nemsokára változni fog.
- Mond meg neki, hogy nem téved. Mág pár holdtölte, és betöltöm a két évet.
- Azt mondja, nemsokára betölti a két évet.
- Akkor még elég fiatalka. Nem fél egyedül az erdőben?
- Azt kérdi, hogy nem félsz az erdőben?
- Mitől kellene féljek? Gyorsabban szaladok bármelyik ragadozónál.
- Nem fél, mert mindegyik ellenségénél jobban szalad.
- Ez igaz, de történt már olyan eset, hogy elkaptak pár egyszarvút.
- Itt nehezebben fordúlna elő, mert ő az egyedüli az erdőben. Senki sem tudja hogy itt van.
- És mit szokott itt egyedül csinálni?
- Hm...erre én is kíváncsi vagyok. Csillag, mit szoktál egyedü csinálni egész nap?
- Rengeteg mindent.
- És mik azok?
- Szaladgálok, felderítem az erdő ismeretlen részeit, játszok a többiekkel.
- Milyen többiekkel?
- Nem is tudtad, hogy van két kentaur az erdőben?
- Nem. És hogy- hogy játszotok? Mióta játszanak a kentaurok?
- Amióta itt vagyok, játszom velük. Néha furcsán viselkednek, de azért kedvesek. Azt mondták ők is máshonnan vándoroltak ide, mert itt békésebb a hely. Este néha hülyeségeket mondanak, de máskülönben jól egyezek velük.
- Hm...érdekes. Majd bemutatsz nekik?
- Nem hiszem, hogy előbújnának. Nem kedvelik a varázslókat.
- Te is tudod, hogy nem vagyok varázsló.
- A lány sem az?
- Nem. Kviblik vagyunk.
- Akkor hogy tudunk beszélgetni?
- Nem tudom. De már többször is elmondtam neked. Tudhatnád, hogy bízhatsz bennem.
- Igen, és bízok is. Megmentettél, mikor volt a baleset, mellettem voltál, kimenekítettél. De a kentaurok nem olyan könnyen barátkoznak mint én.
- Nem tudom. Általában az egyszarvúak sem barátkozós típusok. Gondolom csak azért hiszel nekem is, mert tudok beszélni veled.

- Ami igaz, az igaz. De szerintem most menjetek. Én is megyek, mert szomjas vagyok. Meg ma is találkozom a kentaurokkal. Megpróbálok szólni nekik, de nem hiszem, hogy akarnak majd találkozni veled.
- Köszi. Holnap megint beugrok.
- Jó. Hozzál sót.
- Rendben. Szia.
- Szia.
- Na azt hiszem mehetünk.
- Mit mondott?
- Hogy szaladgál, meg játszik.
- Mit játszik?
- Nem tudom. Említett két kentaurt.
- Kenturt? Kentaurok is vannak itt az erdőben?
- Ezek szerint igen. Holnap kijövök, és ha nem lesz igenlő válasz éjjel megkeresem őket.
- Igenlő válasz?
- Megkértem Csillagot, hogy beszéljen a kentaurokkal. Valami furcsa van itt.
- Milyen furcsa?
- Nem tudom. De majd kiderítem. Gyere, menjünk. A többiek már biztos keresnek.
- Aha.
- Apropó. Ma megint Jacknél vacsorázok. Átjössz?
- Szívesen.
- Köszi.
- Remélem elngednek.
- Biztos, de ha mégsem,majd átjövök, is kiviszlek. Tudok egy jó utat.
- Akkor gyere, keressük meg anyut. Biztos felkelt azóta.
- Rendben.

Nemsokára együtt léptek be a házba. Tünde felszaladt az emeletre, hogy engedélyt kérjen.
- Anyu...elengedsz? Annyira kíváncsi vagyok a házra. Jack azt mondta, hogy kapott pár titkos ajtót. Kééérlek.
- Semmi esetre sem. Hogy jössz egyáltalán haza? Olyankor már söttség lesz. Jack pedig biztos el lesz foglalva. Nem, ma este nem mehetsz el. Holnap átugorhattok a többiekkel. De csak délután.
- De gyere na! Most az egyszer. Kérlek...Mike is mehet...
- Igen, mert Jack azt szeretné, ha Mike szem előtt lenne. Biztosan nem akar majd két gyermekre vigyázni. És nem engedem azért sem, mert egyedül lennél velük. Mondom, holnap átmehettek délután. De vacsora időben már itthon leszel.
- De...
- Téma lezárva. Menj, hívd be a többieket. Mindjárt sötét van. Vacsorázni kell.
Tünde vert katonaként ballagott lefelé a lépcsökön.
- Na? Nem enged el, ugye?- érdeklődött Mike.
- Nem.
- Gondoltam. Nem vagyunk neki túl rokonszenvesek. Mármint én és Jack. Azért is mondta, hogy aludjak inkább otthon. Szerinte így is elég, ha egész nap a nyakatokon vagyok.
- Nem hiszem. Anyám mindig mindenért aggódik. Egyszerűen a vérében van. Na gyere, szóljunk a többieknek. Mindjárt kész a vacsora.
Elindultak a medence felé.
- Na de akkor hogy legyen? Le tudsz jönni éjfél körül az udvarra?
- Igen, de kéne valaki, aki takar, ha anyu gyanút fog.
- Akkor szólj valakinek.
- Megoldom.
- Rendben. Akkor éjfélkor legyél az udvaron, a ház hátánál.
- Ok.
Közben leértek a még mindig jól szórakozó társasághoz.
- Anyu azt mondja, hogy gyertek be a házba.
- Ok. Mindjárt.- mondta Imola, s közben benyomta Christiant a víz alá.
- Tünde! Gyere, terítsd meg az asztalt.- jött a hang a ház ajtajából.
- Jövök már....- kiáltott vissza. Csak szóltam a többieknek.
Hátat fordított a társaságnak, s elindult.
- Akkor éjfélkor.- búcsúzott Miketól, mielőtt bement volna a házba.
- Igen. Szia.
- Szia.

Mike haza indult. Tünde még utánanézett egy darabig, de nemsokára hallotta anyja türelmetlenkedő hívását, úgyhogy inkább bement. A vacsora csendesen telt el. Látszólag mindenki kimerült volt. Tíz óra tájban a lányok visszavonultak a szobába. Míg a többiek aludni készültek, Tünde félrehúzta Imolát.
- Figyelj. Segítened kell.
- Miben?
- Szeretném, ha ma este picit falaznál nekem.
- Miért? Hova akarsz menni?
- Találkozok Mikeal. Anyu nem akart elengedni, hogy átmenjek hozzájuk.
- Hohó...Valamit nagyon elfelejtettél.
- Mit?
- Elmesélni, hogy mi is történt igazán ma köztetek.
- Semmi.
- Ne hülyülj. Ma kétszer is eltűntetek. Összejöttél vele?
- Aha.
- Húúú, de klassz. Elmeséled?
- Persze, de nem most. Holnap. Úgyis délután átmegyünk Jackékhez. Majd akkor.
- Gyere na....annyira kíváncsi vagyok.
- Nem. Most meg kell beszélnünk, mit csinálsz te, amíg én nem leszek itt.
- Nos, ez elég egyszerű dolog lesz. Mikor találkoztok?
- Éjfélkor.
- Húú...akkor picit iparkodnunk kell.
- Hát igen.
- Na, akkor úgy lesz, hogy ha fél tizenkettőkor még lesz, aki nem alszik, majd kábítóátkot szórok rá. De addig te is tegyél úgy, mintha lefeküdnél.
- Ez eddig jó. De ha anyu bejön, mit mondasz neki?
- Hogy kimentél a w.c.- re.
- Ez nem jó. Ellenőrizheti.
- Igaz. Akkor majd megmondom, hogy alszol, és ne menjen közelebb, mert felébreszt.
- Jó, de látszana az ágyon, hogy az üres.
- Nem. Láttam nálad egy nagyon édes kis mackót.
- Igen, de hogy jön ez most ide?
- Majd ha mindenki alszik, vagy el van kábitva, kissé megnagyobbítjuk azt a macit. Az ágyban látszik majd, hogy van valaki, édesanyád nem megy közel hozzád, nehogy felébresszen, s neked lesz egy szuper éjszakád.
- Nem is rossz.
- De cserében holnap mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig.
- Rendben.
- Ja, és kérlek ne maradj túl sokáig. Fura lesz majd reggel, ha kialvatlanul jelensz meg, közben ta fenn aludtál a szobádban.
- Majd sietek.
- Akkor, ágyba.
- Jó éjt mindenkinek. - szólt Kate.
- Biztosan az lesz. - válaszolt Tünde, s hallgatta, hogyan kezd mindenki szépen, egyenletesen szuszogni.

Éjfél előtt negyed órával Imola kikászálódott az ágyból.
- A biztonság kedvéért, jobba ha így is elkábítom őket. Add a macidat.
Minden varázslatot elvégzett, s addigra Tünde is visszavette kinti ruháját.
- Sok szerencsét. Vigyázz magadra.
- Köszi, fogok. Te meg vigyázz rám.
- Meglesz. De menj, mert elkésel.
Óvatosan lépkedett lefele a lépcsőkön. Nemsokára már az udvaron álldogált. Aztán pár perc múlva Mike is megjelent.
- Szia. Sikerült kiszöknöd?
- Igen. Imola falaz nekem.
- Akkor jó. Sajnos nem tudlak bevinni a házba. Jack azt mondta, ma nem akarja a varázslatokat állítgatni. Anélkül pedig nem fog beengedni. De azt mondta, felőle maradhatok. Szerintem még örült is, hogy megszabadult tőlem. Nagy a gyanúm, hogy megint nő van a dologban.
- Nem gond. Majd holnap átmegyünk délután a többiekkel. Jack addigra biztos semlegesíti a varázslatokat egy ideig. Anyu mondta.
- Az szuper lesz. Biztosan tetszeni fog...Van pár nagyon jó dolog nála.
- Kíváncsivá teszel. Például?
- Gyere, sétáljunk. Közben mesélek.
- Ok.
- Ott van például a kristályszoba. Minden kristályból készült benne. Az asztal, a székek, a polcok, még a sakktábal is.
- Jól nézhet ki.
- Aztán van egy csodálatos könyvtára. Biztosan tetszeni fog. Tudom, hogy szeretsz olvasni.
- Igen, nagyon.
- Nekem viszon a kedvencem a tükörszoba.
- És miért az a kedvenced?
- Majd meglátod, ha holnap bemész oda. El fog állni a lélegzeted.
- Mi lehet olyan különös pár tükörben?
- Nem akármilyen tükrök.
- Hát?
- Varázstükrök. A világ minden fajta varázstükréből van egy példánya Jacknek.
- És mit tud egy ilyen varázstökör?
- Mindegyik mást. Van amelyik azt mutatja meg, milyen tiszta a lelked. Van amelyik a félelmedet, van amelyik a kérdésedre ad választ. Sokminden van ám ott. Van olyan is, amelyik tanácsokat ad az ültözködési stílusodra. Vagy kimutatja a legféltettebb titkaidat. Van amelyik különböző fantáziaképeket mutat, meg olyan is, ami más helyekre visz el.
- És melyik a kedvenced?
- Hmmmm...Talán az, amelyik fantáziaképeket mutat. Annak attól függ a működése, hogy milyen hangulatban van. Ha mondjuk nevetni szeretnél, bemutat egy olyan történetet, amitől biztosan a földön fetrengsz. Ha kalandokat akarsz, a tükör jobbnál jobbakat tálal eléd. Na és vannak mondjuk azok, akik romantikát akarnak. Szerintem ennél végtelen változat lehetséges.
- Igen? Honnan tudod?
- Próbálkoztam. Voltam már tengerparton, szállodában, helyekben, erdőben, viskóban, sőt, még mugli repülőn is.
- Hogy te mikkel foglalkozol...
- Mit nem mondjak...elég piszkos fantáziám van. Volt, hogy több nővel is voltam egyszerre. Szerintem Jack néha segítőeszközként is használja.
- Jaj, na...
- Ez csak az én véleményem.
- Na és neked melyik volt az utolsó, ami valamennyire normális volt?
- Miért?
- Csak úgy kérdem.
- Telihold, egy erdő szélén. Séta, aztán...
- Khm...Azt hiszem nem kell folytatnod.
- Miért? Aztán kellemes beszélgetés, majd következett a csókolozás. És aztán...
- Jó, most már biztos , hogy nem leszek kíváncsi rá.
- Aztán meg letettem a tükröt, mert jött Jack.
- Szegény fejed...Micsoda alak ez a Jack, nem engedi az ember fantáziáját kibontakozni.
- Hát igen. Depressziós is vagyok azóta.
- Jaj, hogy sajnállak. Vajon mivel segíthetnék rajtad?
- A pszihológusom szerint csak az segíthet, ha újraélem az egészet. - poénkodott.
- Remek pszihológusod lehet. A kérdés csak az, hogy honnan tudta, hogy sikerül valakit kicsalogatni éjfélkor, egy erdő szélére, pontosan teliholdkor? - mosolygott a lány.
- Biztosan tud a jövőben olvasni.

§§§

Hajnali háromkor osont vissza a szobába.
- Na, milyen volt?
- Csodálatos. Anyu nem keresett?
- Be sem jött.
- Szuper.
- Mesélsz?
- Majd holnap...izé még ma. Aludjunk, mert ma még biztosan ad egy nagy adag munkát. A tegnap már emlegette.
- Jó. De mesélsz...
- Mesélek. De most jó éjt.
- Neked is.
Talán soha nem látott még az a régi ház valakit olyan édesen aludni, mint abban a pár órában.