Pokoli szerelmes

Prológus:

A sötétség szülötte... Asszony és lány képtelen neki ellenállni... Ha a szemébe nézel, csak vágyat látsz, mérhetetlen vágyat... Gyengéd, mégis durva... Ő a pokoli szerelmes!

1.

Egy lakásban halott nő fekszik az ágyában, körülötte rendőrök és nyombiztosítók. Egy ötven év körüli férfi egy 18 éves lányt kérdezget.

- Tehát az elhunyt az édesanyja?

- Igen. - válaszolt a lány, akinek könnyek csorogtak az arcán, kék szeme esdeklően nézett a férfira.

- Egyedül volt az édesanyja, mikor rátalált?

- Igen. Nagyon félek, felügyelő úr! Tudja az anyám üzletasszony volt, és most itt hagyott!

- Ön hol volt mikor a gyilkosság történt?

- A barátaimmal épp születésnapot ünnepeltünk a belvárosban, egy Moonlight nevű kocsmában.

- Értem. Van valaki, akinél eltölthet pár napot?

-Igen, az egyik barátnőmnél. Megadom a számom, ahol elérhet.

Azzal egy diszkrét névjegyet adott át a férfinak. A felügyelő megnézte, majd eltette.

- Nagyon köszönöm, signorina Moravia.

- Nincs mit, felügyelő úr. Van még más is?

- Igen. Mondja csak, az édesanyjának volt szeretője?

- Nem tudok róla.- rázta a fejét a lány.

- Mi történt az édesapjával?

- Elváltak. Apám Nizzában él, a neve Luca Moravia, ő is üzletember.

- Köszönöm, elmehet, a többit majd megbeszéljük. Buona notte!(= Jó éjszakát!)

- Buona notte!

A lány a kapuban felhívta legjobb barátnőjét, Gemmina Scalat.

- Szai, Rafaella! - szólt bele a kagylóba egy vidám hang.

-Szia, Gemma! Elmehetnék hozzád?

-Persze, de mi a baj? Nagyon nem tetszik a hangod!

- Az anyámat megölték!- sírta el magát a lány.

- Jaj, nagyon sajnálom!

- Köszönöm!

-Gyere, minél előbb itt vagy, annál jobb!

- Rendben, szia!

2.

Benn a kapitányságon a gyilkossággal foglalkozó felügyelő gondterhes arccal nézte az előtte lévő papírokat. A nyomszakértők jelentése volt, s azt írták, hogy a lakásban talált ujjlenyomatok mind a halott anyától származnak.

- Hogy a fenébe lehet ez? - csattant fel.

- Mi a baj, signor Cottes? - kérdezte egy fiatal nő.

- Nézze meg ezt a jelentést, Buzzati kisasszony! Egyszerűen képtelenség!

A nő megnézte. Ő is gondterhelten nézett fel belőle.

- Valóban képtelenség!

Cottes felügyelő bólintott.

- A szomszédok sem tudnak semmit?

- Senki neml átott, és nem hallott semmit! Ez őrület! Talán egy szellem ölte meg azt a nőt?

- Az biztos nem! De lehet, hogy a gyilkos kesztyűt viselt.

- Előfordulhat. De akkor is, ezt nem értem! Kellene, hogy legyen valami bizonyíték a fickó ellen!

- Nyugalom! Talán a boncolás majd kiderít valamit.

- Remélem, mert nincs semmi nyomunk, amin elindulhatnánk.

Rafaella nem sejtette, hogy figyelik. Két napja költözött be Gemminiához, s most együtt mentek a rendőrségre, megkérdezni Cottes felügyelőt, hogy jutottak-e valamire.

- Sajnálom!- tárta szét a kezét a felügyelő- Nem jutottunk semmire!

- Értem!- hajtotta le Rafaella a fejét. Gemmina bíztatóan megsimogatta.

- Mondja csak, signorina, nem látott semmi szokatlant a lakásban, vagy a hálószobában?

Ezt hogy érti, signor Cottes?

- Nem mozdítottak el, vagy nem vittek el valamit a lakásból?

Rafaella gondolkodott, de aztán megrázta a fejét.

- Nos, rendben. Remélem a boncolás után okosabbak leszünk, és tudunk majd mondani valamit.

- Köszönöm. Mikor költözhetek vissza?

- Egyenlőre maradjon ott ahol van, kérem, mert nem tudjuk mi jár a mi fantom gyilkosunk fejében.

- Rendben, viszlát!

A rendőrséggel szembeni kapualj sötétjében egy alak várakozott, aki idáig követte a lányokat.

- Hamarosan te jössz, Rafaella Moravia! - suttogta, mikor a két lány kilépett a rendőrségről. A két lány elhaladt előtte,, s ő Rafaellát figyelte, majd pár száz méteres távolság után a nyomukba szegődött, s hallotta, mikor Gemmina azt kérdezte, hogy nem mennek-e el ma este kicsit bulizni.

- Nem, Gemma, nekem nincs kedvem.

- Figyelj, nem sokáig,csak pár órát! Neked is illendő lenne kimozdulnod, és nem kéne állandóan a gyilkosságon agyalnod, mert becsavarodsz!

- Jó, legyen, de csak tízig!

- Rendben!

Az alak a párpeszéd alatt csendesen elmosolyodott, s fekete napszemüvege mögött Rafaellát figyelte.

"Este találkozunk, kicsi"-gondolta, majd befordult a közeli sikátorba, és eltűnt.

Rafaella és Gemmina hazaértek, és látták, hogy az ajtajukkal szembeni lakás előtt dobozok vannak.

- Hát ez meg, mi? - nézett Gemmina. - Talán signora Bottgliának sikerült bérlőt találnia?

- Igen, sikerült. - szólalt meg egy hang a hátuk mögött.

A lányok megfordultak. A hátuk mögött egy 26 éves, kék szemű, szőkehajú lány állt.

- Maga meg kicsoda?

A nevem Adriana Buzzati. Ti kik vagytok?

- Rafaella Moravia és Gemmina Scala.

Adriana alaposan megnézte a két lányt. Képről ismerte már a vörösesbarna hajú, kék szemű Rafaellát, ám a barna hajú és szemű Gemminát még nem látta.

- Örvendek!-lépett közelebb, és a kezét nyújtotta. A két lány kezet rázott vele.

- Na, felhordott mindent, kedveském?-szólalt meg egy vékony hang az ajtó felől.

- Igen, Bottglia asszony! - fordult meg Adriana. Egy hetven év körüli asszony nézett rájuk.

- Csókolom! - mondta egyszerre a két lány.

- Szervusztok, lányok!

- Örülünk, hogy megismerkedtünk, de nekünk mennünk kell. Viszlát!

Azzal bementek a lakásba, s két óra múlva hallották, ahogy Adriana elköszön a bérlőjétől, és elmegy. Nyolckor ők is elmentek a Moonlight-ba, szórakozni egy kicsit. Nemsokára megérkezett Adriana is, akit Gemmina vett észre, odahívta, és bemutatta a barátaiknak. Ám ott volt a délutáni követő is, aki, mikor Rafaella egyedül maradt, odatelepedett, és figyelte, ahogy a többiek táncolni mennek.

- Buona sera!(=Jó estét!)- szólította meg a lányt.

- Hello!- mosolygott a lány.

- Mért nem mész te is táncolni?

- Nincs kedvem!-húzta el a száját a lány, és beleivott a kólájába.

- Értem. Hogy hívank?

- Rafaella, és téged?

- Vincenzo.

Ám Adriana látta, ahogy Rafaella beszélget egy magas, fekete hajú, napbarnította fiúval, akinek kissé furcsa volt a viselkedése. Látta, ahogy a fiú néha felé néz, ezért úgy tett, mintha csak a tánccal lenne elfoglalva, csak a saját szórakozásaés jó kedve érdekelné. Félóra múlva azonabn látta, hogy a fiú feláll, és Rafaella követi, így ő sem vesztegette tovább az idejét, hanem a párocska után indult. Közben értesítette a főnökét, aki riadóztatta a környékbeli járőröket, megadva nekik a lány és Vincenzo személyleírását. Tíz perc után Adriana kénytelen volt elbújni, mivel Vincenzo és Rafaella megálltak, s a rendőrnő látta, hogy a fiú megcsókolja Rafaellát. A lány ezután hozzábújt és így szólt:

- A közelben lakom, nincs otthon senki, gyere!

- Rendben, kérésed számomra parancs!

Adriana követte őket, s figyelt. Elérkeztek a házhoz, s afiú ismét megcsókolta Rafaellát, aki ettől úgy kezdett viselkedni, mintha hipnotizálták volna. Szó nélkül elindult előre, s a rendőrnő látta, hogy Vincenzo kezében egy kés pengéje villan meg. Azonnal hívta az erősítést, s maga is elővette a pisztolyát, majd követte a "a szerelmeseket". Biztos volt benne, hogy meg van a gyilkos. Hallotta, ahogy kinyílik, majd bezáródik az ajtó, s hamarosan lehulló ruhadarabok neszét hallotta. Odalopakodott az ajtóhoz, és résnyire nyitotta.. Látta ahogy Rafaella és a gyilkos vadul csókolózik, miközben egymást szabadítják meg a ruháiktól.

" A fenébe! Most mit tegyek? Nem hagyhatom, hogy az ágyba vigye!"

Vincenzo azonban megérezte, hogy figyelik,, ezért a lányt a szobába "parancsolta", mondván, mindjárt megy, s Rafaella elment. A fiú elindult a rendőrnő felé, akinek már nem volt ideje elbújni.

- No csak, egy kíváncsiskodó! Nem szép dolog mások titkai után leselkedni, kisasszony! Talán a lány nővére, aki a húga erényeit féltve jött ide?- mosolygott gonoszul, mikor meglátta a másik lányt.

- Mit akarsz a lánytól?

- Miért érdekel téged? Nem mindegy az neked?

- Nem!

- Akkor jó, mert nekem sem. Hisz két nővel sokkal jobb, mint eggyel!

Mélyen Adriana szemébe nézett, s azonnal megbűvölte.

- Gyere! - nyújtotta a kezét, amit a másik elfogadott. Bevezette a lakásba, ahol vetkőztetni kezdte, majd hanyatt döntötte a két lányt, akik azonnal simogatni és csókolgatni kezdték. Tíz perce kezdhették a szeretkezést, vagy inkább az orgiát, mikor rajtuk ütöttek a rendőrök.

- Ne mozdulj! - szólt a kapitányuk.

Vincenzo feléjük fordította zöld szemeit, és kiadta a parancsot:

- Kapjátok el őket!

A két lány a rendőrökre vetette magát, de a túl erő győzött, és kivonszolták őket a lakásból, így csak a fiú maradt.

- Halandók! - csóválta mosolyogva a fejét

3.

A kapitány szeme hírtelen tágra nyílt, s borzadva hátrált az embereivel együtt. Vincenzo kezén karmok nőttek, hátán fekete szárnyak, két méter magas lett, s a haja is megnőtt. Egy bukott angyal volt a gyilkos.

- Ostoba halandók! Engem nem tudtok legyőzni! Senkik és semmik vagytok hozzám képest! Azért jöttem a földre, hogy találjak egy olyan nőt, akitiszta, s aki világra hozza majd a Sátán gyermekét. Pusztuljatok!

- Megállj! - kiáltott egy hang. Vincenzo látta, hogy Rafaella az. Tehát sikerült kijózanítani.

- Mit akarsz, halandó?

Lenne pár kérdésem. - furakodott a rendőrök közt át a lány, s megállt az angyal előtt. - Hány ember öltél meg és miért?

- Szeretek gyilkolni, és egyedül az anyádat öltem meg.

- Miért ölted meg az anyámat? Miért szedted fel?

- Úgy gondoltam, hogy egy idősebb nő jobb lesz, de aztán más parancsot kaptam.

- Gondolom, hogy fiatalokat szedj fel.

- Így van!

- És miért engem? Hogy az anyám után küldhess?

- Nem! Te lettél volna a béranya.

- A Sátánnak talán nics elég szolgája, akik örömmel elvállalta volna ezt a "megtiszteltetést"?

- De van, ám nekünk ártatlanokra van szükségünk.

- Va all’ inferno!(= menj a pokolba!)

- Legyen, de te is jösz velem!

Azzal elkapta a lányt, s az ablakon át kirepült vele az éjszakába. Az üvegszilánkok elől Rafaellát a szárnyával védte. A rendőrök azonnal tűzet nyitottak rájuk, és eltalálták Rafaellát. A golyó a szívét találta el, azonnal meghalt. Vincenzo mikor látta ezt, elengedte a lányt, aki zuhanni kezdett, és pont a lent figyelő Cottes felügyelő kapta el. Látta az is, hogy halott, így visszahívta az embereit. Adriana sírva fakadt, és azonnal magát kezdte hibáztatni.

- Ne hibáztassa magát, signorina, maga megtett mindent!

- Az az én hibám. Életem végéig vezekelhetek ezért!

- Na ne sírjon, hisz nem maga lötte le!

- De hogy magyarázom meg Gemminának a barátnője halálát?

- Nem tudom.

Eplógus.

Rafaellát és az anyját együtt temették el, s figyelték a hasonló gyilkosságokat, de nem történt semmi.

Vincenzo aznap késő éjjel egy háztetőn állt, s arra gondolt, hogy ez a küldetés hiábavaló, de nem mert visszatérni a pokolba dolga végezetlenül, mivel gazdája haragját nem akarta magára vonni.

"Találnom kell valakit, aki méltó erre a feladatra!"- gondolta.

Dühös volt,hisz kudarcot vallott, ám folytatnia kellett.

" Ha most abba hagyom a pokol összes angyala és démona rajtam fog nevetni, azt pedig nem akarom. És a gazdámtól kapott büntetés ... Na hagyjuk! Találok valakit!"

Azzal kitárta a szárnyát és elrepült.