Történetek

Hirtelen eltűnt a talaj a lába alól, smaragdzöld fény ölelte körül. Nem zuhant le, hanem lebegett. A férfi először úgy érezte, megfagy, majd hogy megsül, testét fájdalmas görcsök rohamozták meg. Ekkor úgy érezte, szétszakad a teste. Jobb keze, mely eddig hiányzott, most kinőtt. Végül a fény eltűnt, és a csatatér felől három fénycsík indult el, egyenesen felé...

Vele lenni, vele létezni, teljesen más fogalom. a föld fölött jársz, nincs elérhetetlen, nincs lehetetlen, nincs ész, csak a szíved. Csak a szívetek ver, együtt, nyugodtan, és te mámorban úszol. Ebbe kapaszkodsz utolsó kétségbeesett karcsapásaidnál. Magad mellett akarod tudni, adni akarsz, rengeteget, érzelmeket, már nem is baj, ha viszonzatlanul...

Dr. House a lefelé tartó liftben állt és várta mikor ér végre az alagsori garázsba, hogy a motorjára pattanva a szél belekapjon a hajába és hűsítse az arcát, hogy végre kissé felébressze. A lift végre egy zöttyenéssel megállt és a csengő hang kíséretében kinyílt az ajtaja. Amit ekkor Dr. House látott az felettébb hasonlított egy horrorfilm egyik jelenetéhez; Frank a parkolóőr állt előtte rémült tekintettel és véres kézzel...

Valami oltári nagy dördülést hallottunk kintről. Azonnal kisiettünk, hogy megnézzük mi az. Hosszú, barna hajam az arcomba lógott, és tiszta por volt... Az ajtó fölötti ablakot kirobbanva találtuk. Még nem oszlott el a robbanástól/robbantástól keletkezett köd, így csupán egy sötét, lebegő alakot láttunk, bár nem mintha ez önmagában nem lenne elég! Mindenki halálra rémült, ugyanakkor kíváncsiak is voltunk, ki, illetve mi lehet az. Inkább ki...

Hatalmas hibát követtem el, az életem pedig romokban hever, bár ez annyira nem újdonság. A különbség az, hogy ezzel végleg elástam magam. Mit kellene most tennem? Száljak szembe a rendőrökkel? Törődjek bele a sorsomba? Túl sok gond ez egyszerre egy ilyen vénembernek, mint én. Csak az vigasztal egy kicsit, hogy már kevés időm van hátra....

Azzal belemart a lány nyakába, kiszívta a vérét, és elengedte. A lány elterült a földön, és vonaglani kezdett. Haldokolt, de csak öt percig. Mikor egy utolsót rándult a teste, Alexander felemelte a fejét, így mindenki láthatta, hogy a szája két szélén hogyan csordul ki az a kevés vér, amit épp nem tudott lenyelni...

Óvatosan ráhelyezte a kis védencét, szinte alig akarta elengedni, kabátját levette róla, s elfagyott ujjaival vállára terítette azt. A csomagjából fájdalmas nyávogás hallatszott. Úgy érezte, a keserves hang végigrezegteti az álmos házak ablakait, beszorul minden résbe, s onnan kiszabadulva egyre erősebb lesz. Dobhártyáján elnémulva már csak a saját szívdobogását hallotta. Mintha valaki üstdobon játszana egy szomorú indulót...

A fájdalomtól visszazuhant, s most már a feje is zsongott. Nem tudja, hogy hol sebesült meg, nem is gondolkodott rajta. Erőt vett magán, összeszorított fogai között éles sziszegés szűrődött ki, de sikerült. Még egyszer végignézett a szobán, s hirtelen rohanták meg a tárgyak nevei: röntgen, EKG, infúziós állvány, műtőasztal. Amíg ezeket végiggondolta valamiféle páni félelem fogta el...

- Lányok keljetek! Menjetek reggelizni. Utána megyünk a stúdióba, a fiúk megírták a dalszöveg végét, a kottáját kell összehozzátok. Ebédet beviszik nektek. Ma kész kéne lennie a kottának. Kijavítom. És holnap már nekiláthattok.- mosolygott Laura. (Laura énekszakos tanár lett volna, csak aztán mégis menedzser lett.)- Vacsi majd megint abban az étteremben lesz...

- Neked ilyesmire nem lesz időd! Jobb lesz, ha elfelejted. - Majd beindította motort és elindultunk. Körülbelül 1 óra múlva kezdtünk lassulni, akkor eszméltem fel, hogy egy régi kastélyhoz jöttünk. Gyönyörű volt, bár ha nem Armellel lennék, ordítva menekülnék el. A bejárat előtt, egy férfi várt, meglepően ismerős volt.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam, majd beugrott egy név...