3 nights’ fantasia - V. fejezet

- Gyere reggelizni! Most segítek én is! – tereli Vilma a ház felé Azut.
- Ööh… rendben.
- Hogy kell feltörni a tojást? – választ nem várva hozzácsapja a tál széléhez. A tojás fölső héja beleesik a tálba, a többi része pedig lefolyik a konyhaszekrényen – Azt hiszem nem… megpróbálhatnám még egyszer? Nem gond, ugye…?
- Hát… de.
- Akkor csak feltörlöm.
- Az talán balesetmentesebb.

Elővesz egy rongyot, és tisztára tölti a szekrényt, bár közben kis híján lelöki a tálat.
- Ezt majd később elintézzük – teszi Azu határozottan a mosogatóba – menj öltözni, elmegyünk valahova enni. Ott talán nem akarsz majd segíteni…
- Miért ne? – és elmegy. Azu követi a példáját – Tessék – dob oda neki Vilma egy hófehér, csipkés ruhát – anyám még gyerekkoromban adta nekem. De már amúgy sem jó, meg a hülye gyász miatt feketében kell lennem, úgyhogy…
- Vilma?
- Tessék? Mesmeg elfogadod tőlem a ruhát?
- Mi? Ja, persze, köszönöm. Szóval… bánod te Ursula néni halálát?
Vilma csak sóhajt.
- Az ember azért igenis bánja, ha meghal az anyja. Csak… más minden… szabadabb.
- Értem.
Selma lép be az ajtón. Csodálkozva áll, a lányok pedig egymás szavába vágva mesélik neki Vilma konyhabéli próbálkozásait és a tervezett, házon kívüli reggelit.
- Jó, jó, értem! – állítja meg őket Selma, megelégelvén a szóáradatot – Menjünk!
Boris kapkodva feláll a kerti asztaltól, ahová a reggelijét várja.
Kijövetelükkor Azu megszólal;
- Megkereshetnék Jueliettet és Edmoondot.
- Egeen… - feleli Selma félszegen.
- Szerintem a házánál kellene kezdeni – kapcsolódik be Boris a beszélgetésbe.
Elindultak Edmoond házához, és benyitnak. Az ajtó nincs bezárva. Amint az előszobába lépnek, meglepő látvány tárul a szemük elé. A harmincas éveiben járó férfi az előszoba közepén áll, kezében Jueliette köpenyével, míg a lány átkarolja a férfit, és csókolja. Edmoond eddig lecsukott szemhéja felpattan az ajtócsapódásra, partnere azonban egyáltalán nem zavartatja magát. Azu kitereli a bámészkodó népséget, majd ő maga is kihátrál a házból. Aztán szótlanul hazabaktatnak.

Otthon aztán megvitatják a történteket. Vagyis csak megvitatnák. Boris a kanapé egyik felén ülve, kétségbeesetten markolássza korsó sörét és merengve néz maga elé. Selma csak grimaszolva ül a kanapé másik végén. Azu és Vilma elvétve vált egy- két szót, és néha még Selma is megszakítja a grimaszolást, hogy bekapcsolódjon a beszélgetésbe.
Egyszer csak beperdül Jueliette, teljes lelki békével, vajszőke haja libbenve követi, ahogy tánclépésekhez hasonló járással betoppan a nappaliba. A többiek meglepett- megvető tekintettel néznek rá. Megáll a szoba közepén és szembenéz közönségével.
- Mi az, nem a világ szégyene lettem! – hangja tréfás volt, szemlátomást nem zavartatta magát.
- Nem is mondtuk, hogy az vagy – emeli fel fejét Vilma, hangja vészjóslóan nyugodt.
- Na látod! – Jueliette kis híján elnevette magát.
- De azt sem mondtuk, hogy nem vagy az! – motyogja Selma. Az ő hangja teljesen nyugodt, haragnak legkisebb szikráját sem lehet kihallani belőle. Jueliette kissé eltátotta száját.
- Ne tátsd a szád, mert belerepül a légy! – Vilma hangján hallatszott, hogy nehezen türtőzteti magát. Mindenki kíváncsian a gyászruhás lány felé fordul, várva, mit fog csinálni. Jueliette, megfogadva a tanácsot, hófehér fogsora halk koccanásával kísérve összezárja ajkait.
Vilma felállva folytatja.
- Hogy merészelsz házas embert elcsábítani?! Minket, a családod, barátaid, ismerőseid így megcsúfolni?! Legalább próbálnál úgy tenni, mintha gyászolsz, de neeem, neked a kalandosabb megoldás jobban tetszik! Az egész házra szégyent hozol, tudod?!!!
- Ha érdekel, Edmoond…
- Nem, nem érdekel!
- Vilma – csitítja Selma - , hallgassuk meg.
Vilma elhallgat, de még mindig áll és villámló szemekkel néz Jueliette- re.
- Szóval…Edmoond nem is házas, a húga és a nő gyerekei laknak vele – Jueliette hangja minden gúnytól mentes – Mesmeg ő mondta nekem, hogy szeret, és a kezemet nem eresztve könyörögte viszontszeretetem. És akkor…
- Valahogy innentől kezdve nem tudnak érdekelni a kis kalandod mocskos részletei! – szól közbe élesen Vilma.
- Semmi mocskos nem volt. Annyi, amit reggel láttatok… és megkérte a kezem.
- Könyörgök, az életben nem is beszéltetek egymással!
Jueliette tekintete olyan, mint annak az embernek, aki bár tud a titokról, mégis letagadja, hogy tudomása volna arról.
- És én igent mondtam… - csipogja – És te, Azu?
- Én nem mondtam senkinek semmit…
- Nem úgy értem! Miért nem szólsz egy szót sem?
- Nincs mit mondanom. Hisz tiéd a választás…

Jueliette egy köszönő morgást vet oda Azunak és elcsörtetett a szobájába. Még hallani lehet hangját, mely körbelengi szobáját, és annak bezárt ajtaja mögül bekúszik a családja fülébe, amint az esküvői indulót dúdolgatja.
- Azu… mi az, hogy övé a választás?! Valamit az erkölcsről motyoghattál volna neki!
- Vilma… minek?
Azu mondott is volna neki. De miért pont ő oktassa ki Jueliette- et, amikor ő egy Halálnak Szolgájával ápol tiltott kapcsolatot.
- Azt hiszem, mindenki mehet az ágyába – áll fel Selma.
Boris hümmög. Kiviszi a szűz korsót, bemegy a vendégszobába és eldől az ágyon. Selma betakarja, majd mellébújik. Vilma leveszi róluk a szemét és Azuhoz fordul;
- Meglásd, szűzen és gyászban fogok meghalni!

- Jó éjt! – köszönt el Azu mindenkitől. Még beköszön Jueliette- nek, majd elvonul a szobájába. Megvárja, míg mindenki elalszik és Vilma rendezkedése is elhal. Akkor kilendül az ablakon, s úgy, ahogy van, a hófehér ruhában, mesztélláb, átvág az udvaron és megindul – utoljára – a temető felé. A viharos szél búsan dúdol a fák lombján és gyásznak hírét hozza magával.