Történetek

A férfi szobájában a szokásos félhomály uralkodott. Az ágyhoz mentek.
– Ülj le ide! Mindjárt jövök – mondta és az egyik szekrényhez lépett. Egy injekciót vette elő, amiben kékes folyadék volt. Már napokkal ezelőtt bekészítette, hogy majd kéznél legyen, ha szükség lesz rá.Visszament a lányhoz. Ő ránézett, mélyen a szemeibe. A férfi szinte kiolvasta tekintetéből a kérdést...

- Nézd meg!- a monitorra mutatott- Ez a lény fejlettebb az átlag állatoknál. Érdekes a felépítése hasonlít az emberére, de… van benne valami különleges. - most elővett egy röntgent a fiú testéről, a kép majdhogynem világított- Látod! A csontváza fémből van, ezért tudta úgy kihúzni azt a karomféleséget a karjáról. De azt még nem tudtam kideríteni, hogyan tud átalakulni. Talán öröklődött! Ez nem mutáció, az biztos. Meg kell tudnom, hogyan kommunikál...

- Kérni szeretnék tőled valamit – Drac lehorgasztott fejjel előhúzott egy kis bőrtokot a jegyzetei közül – túl öreg vagyok már. Szeretném, ha… szóval talán érted.
A kis bőrtokban egy tőr volt. Vékony pengéje, és agancsbók készült nyele volt. A szívem kihagyott legalább két dobbantást. Nem mertem elhinni…

A hang irányába haladok tovább. Remélem, a többiek kitartanak, amíg odaérek. Látó nem látta ezt előre? Vagy tudja, mi fog történni? Egy farkas ugrik elém, jól megtermett példány. Kétszer próbál megkarmolni, mindkét kísérletét hárítom a fegyveremmel, aztán harap egyet, sikeresen elkerülöm a csapását, de újból harap...

Mire elindultunk, még egy pár alsógatyás kuncsaft előkerült, és habár nadrág nem nagyon volt rajtuk, mindegyiknél volt fegyver. Szerencsére ekkor már kizúgtunk a parkolóból.
Végig száguldoztam az utat, úgy hogy majdnem eltévesztettem a lejáratot, ami a tanyához levezetett. Alig tudtam bevenni a kanyart, még szerencse, hogy az út melletti rész is egyenletes volt és nem volt árok, különben egy picit elestünk volna. Persze se a ruszkikat sem másik hátvéd autót nem láttam, de szerencsére,...

- Mi az, nem a világ szégyene lettem! – hangja tréfás volt, szemlátomást nem zavartatta magát.
- Nem is mondtuk, hogy az vagy – emeli fel fejét Vilma, hangja vészjóslóan nyugodt.
- Na látod! – Jueliette kis híján elnevette magát.
- De azt sem mondtuk, hogy nem vagy az! – motyogja Selma. Az ő hangja teljesen nyugodt, haragnak legkisebb szikráját sem lehet kihallani belőle. Jueliette kissé eltátotta száját...

Megfordultam és továbbmentem. Egy kultúrált nevén italozó, egyszerűbb nevén kocsma a célpontom. Bár talán a kocsma lehetne a kultúráltabb neve…
Drac utánam jött. Értette a célzást.
- Miért akartad, hogy veled jöjjek?
- Mondd csak, mikor voltunk mi utoljára együtt? Vadászni… - susogtam a fülébe.
- Igaz, igaz, régen… akkor ma együtt megyünk? ...

A második ugrása már közel sem ilyen hatástalan, amint elrugaszkodott a talajtól én átdöftem a kést a fején, de az ő karmai is mély sebet ejtettek a mellkasomon. Bűz terjeng a sötét rengetegben, hullaszag ez. Tanácstalanul sétálok az erdőben, míg egyszer csak egy emberi koponyát pillantok meg a félhomályban...

Sötét, hideg éjszaka van. Jeges szél fúj, az egész falu gyászban. A helység leggazdagabb asszonyát éppen ma reggel találták meg, saját vérébe szinte belefulladva, a temetőben. Házát és vagyonát a friss házasok, Selma és Boris Koch veszi át. Azut pedig hivatalosan is rokonukká ismerhetik el. Most ő mégis itt áll, a temető kapujánál...

Jól esne egy baráti… nem is, egy szerelmes ölelés. Ám ez, ahogy az lenni szokott nem következik be. Valami mindig megtöri az idillt…
Érzed a bogarak pánikját, ahogy a kósza denevérek elől menekülnek… félsz a denevérektől?
Az erdőben farkasok vonyítanak, verekedhetnek. A morgásokat, és egy- két reccsenést, a csata zajait egy fájdalmas, utolsó nyüszítés és egy diadalittas üvöltés követi… a küzdelem eldőlt...