Vérfarkas éjszakája - A farkas ereje (RÉSZLET)

I. fejezet
Hahó testvér!
(RÉSZLET)






A vár falai omladoztak. A néhai Wörldland kastély most már nem annyira pompás, mint egykor. A napoknak tűnő éjszakák csak teltek- múltak. Minden öregedett. A fák, a hegy, a vidék és a várban lakó király is. Még a holdak is furcsa árnyaikban bontakoztak. A megszokott ezüstös fehér színek helyett a szürkeség vette át az uralmat. A hegy körüli kék színű virágok hoztak csak egyedül hangulatot erre a szomorkás helyre.

A vár hatalmas kapuja fölötti címer le volt takarva. A skarlátvörös ezüstcsíkos zászló erősen lobogott. A szél kezdett felkerekedni, ami azt jelezte hatalmas vihar van készülőben. A fák lombjai egyre inkább dőltek a szél hatására. Az udvar is üres, pedig a rengeteg cseléd ide- oda szokott járkálni, kapkodva a fejüket. A csend bejárta a falut is, ami a királyság hegye alatt kuporgott. A kis házikókban a fény kisebb látszatát se lehetett érzékelni. Minden olyan nyugodtnak tűnt, hogy azt lehetett mondani ma már nem várható semmi különös.
A furcsa csendes békét két egymással szemben közeledő alak törte meg hangos lépteikkel. Két lény és ahogy a körvonaluk megjelent a sötétben emberekre lehetett utalni. Mind a két férfi egyénnek árnyékban volt az arcuk és a vár kapuja előtt álltak. Az egyik baloldalról villogó szemmel pislogás nélkül meredt a másikra, majd kicsit összehúzva a szemét megállt. Így tett a másik is. Az a harminc méter távolság is kevés lehetett kettejük között, szinte arra lehetett következtetni egymásnak fognak ugrani. De nem! Csak álltak egy helyben, átnéztek egymáson. Mintha semmit se látnának, csak a fákat és a várat. Ez egyik végül bátorságot vett és megszólalt:

- Mit keresel itt? - a hangja nem volt túl mély és igenis nagyon komolyan vehette a másik jelenlétét.
- Apám megszegte az esküjét! Hát itt vagyok! - mondta a másik rekedtes mulattatós hangon.
- Wolfgang herceg apja soha nem szegi meg neki tett ígéretét. - most felemelte a kezét a másikra mutatva.
- Én jobban ismerem, mint te! - itt kisebb szünetet tartott - Mondd! Mért is ne? Hisz te is megszegted! Emlékezz… emlékezz csak! Ott… mikor vége volt az Északi- királyság harcának. Titokban megígérted, nem fogod elárulni. Mégis … mégis megtetted. Ráadásul a hozzá legközelebb álló személynek tettél fogadalmat, hogy védelmébe állsz! - befejezte és ahogy látni lehetett, lehajtotta a fejét és ceccegve nemlegesen megrázta azt.
- Miért hívott volna vissza? A trónt mint tudod Wolfin - nak kell örökölnie! Még te se tudod … én nem gondolom, hogy...
- ... Képes vagyok rá? Pedig meg kell tennem azt, akár rákényszerítem, hogy adja át! - vágott a szavába az illető.
- Na, de hogyan?
- Bárhogyan! Csalással, erőszakkal, harccal. De nekem, nekem csak egy fegyver kell! - az alak egy pillanatra teljesen rászegezte a tekintetét.- És tudod, hogy engem mindig jobban kedvelt és szeretett mint drágalátos öcsémet. Sohase látott át rajtam!
- Ez igaz. - válaszolt kelletlenül a vele szemben álló.- De Wolfin igen! És ez hatalmas előny apátoknál! Amint tudod és a király is tudja, Wolfgang - nak van esze, ezzel mindig sikerült meglepnie mindenkit.
- Gondolod, azzal a gyermeteg kis agyával sikerül észhez téríteni apámat? ! !
- Nem, de valamiféleképpen, majd Worland észbe kap. Csakhogy...
- … addigra már késő! - mondta kárörvendve, elgonoszkodva a végét.
Mind a két fekete alakról ki lehetett olvasni, hogy mosolyog, alattomosan.
- És a lány? - kérdezte nem kissé habozva.
- Ki? - vágta rá.
- Tudod te azt! A hercegnő. Akit nem rég hozatott vidékről.
- Ja, hogy az! - csapott a fejére.- Nem hiszen, hogy gondunk lenne vele. Bár a másik herceg akinek ígérték nem Wolfin és tudom, küzdeni fog majd érte is, de nem hiszem, hogy lenne vele valami gondunk.
- Akkor jó. Mikor...
- ... jön haza? - folytatta a kérdést, belevágva a szavába.- Holnap! Holnap reggel itt lesz! És nagy meglepetés éri majd.
- A tékozló testvér visszatér! - szinte kórusban mondták ezt.
Végül pár perc némaság után, megfordultak és elindultak. Egyik az egyik irányban, a másik a másik irányban. Ahogy távolodtak, megeredt az eső és a vihar is megérkezett.

Kilenc hónap telt el az eddig bekövetkezett véres és kevésbé véres események óta. Mikor Evans aki a földön élt, megismerkedett Wolfin - nal a félig farkas, félig ember fiúval, nem is gondolta olyan események fognak vele történni amelyek megváltoztathatják egész életét. Az első ilyen amikor ebbe a világba érkezett. Rozmery – t az ’áll’ nagyit hagyta magára, aki a kaput őrzi ami ebbe a középkorias világba viszi vissza. A másik a harc Kean ellen, ami nem egy hétköznapi háború volt. Habár Kean eltűnt vagy meghalt, azóta Evans nem tudja elfelejteni a várában történt borzalmas emlékeket se. A tükröt, a jóslatot, mikor fogságban sínylette. Mégis az első kettőt nem értette. Mi lehetett az a jóslat? Sokat gondolkodott rajta végül elfelejtette azt. Még Wolfin se akart információt cserélni.

A hónapok így teltek- múltak, de nem történt semmi különös. Evans arra jutott, ha így fog ez menni, belehal. Egy reggelen, mikor novembert köszöntött az idő, akkor Evans és Wolfin visszafelé ballagtak a Großenvelt várba, ahol már szinte Halloween - i hangulat uralkodott. Az udvarhölgyek dideregve szaladgáltak. Kapkodták a fejüket, azt se tudták hová rakták az eszüket. Egy- egy pillantást vetett rájuk, majd azon kezdett el gondolkodni, ismételten milyen is volt az Amazon királynőnél vendégségbe. Elképesztőnek találták, hogy akkora hegyen, fellegvárat, vagyis tornyokat építettek. Wolfin, aki most előtte pár méterrel tarkóra tett kézzel sétált megállt és kissé ijedt arcot vágva de elkezdett futni. Ő maga nem változott semmit. Talán csak annyit most pár centivel magasabb és komolyabb is volt. Vagy talán mégsem annyira. Amióta Evans vele van azóta csak móka és kacagás az élete. Még arra se volt eddig ideje, hogy egy kis harccal foglalkozzon. Pedig mint tudja Evans, ahhoz ért a legjobban. Talán miatta nem harcol, de az is lehet, hogy most baj van az erejével. Amint Evans tapasztalhatta nemegyszer, farkassá vagy valami más kutyaszerű lénnyé alakulhat át.

Ahogy átfutottak a kastély nagykapuján be a várba, Evans megállt és nekiütközött Wolfin - nak, aki szinte észre se vette máris továbbfutott. Evans nem akart rohangálni, ezért inkább gyalogolni kezdett. Átment a tróntermen, ahol a király szokott ücsörögni, hétköznapi dolgokat intézve. Az ebédlőn ahol ugyanúgy mint az udvaron szolgálók futkároztak ide- oda. Azután a megszokott trófeaterembe tért be. Megállt pár percig a szárnyas lánnyal szemben és ment is át a kupolás előtérbe ahol meglepetésére Wolfin még jobban meg volt rémülve. Az arca most teljesen kifejezte gyűlöletét az előtte állónak. Evans a szája elé rakta a kezét mert Wolfin egy szó nélkül behúzott neki.
- Mi … mit keresel te itt?
- Hé dugó, régen láttalak! Még mindig úgy ütsz mint egy lány.- tette meg a megjegyzést az illető. Letörölte kicsit véres ajkát, majd összehúzott szemmel méregetni kezdte Wolfin - t.
- Gondolom nem örülsz szeretett bátyádnak!
- A fivéred? - bukott ki Evans - tól a kérdés.
- Milyen modortalan is vagyok! - szólalt meg újra.- Az én nevem Wolen , de a többieknek Griffin. Örülök a szerencsének.
Evans elpirult mikor Wolen meghajolt és rákacsintott.
- Én Evans vagyok...
- Igen hallottam magácskáról, édesapám felvilágosított a dolgokról.

- Wolfin? Mért nem mondtad, van egy bátyád is? - nézett Evans kicsit megvetve.
- Nem érdekes. Ő egy senki számomra!
- Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen a bátyád vagyok, öcsifej! - Wolen megsimogatta Wolfin fejét, de ő elcsapta a kezét.
- Hagyj békén!
- Hallom hazajöttél! - szólalt meg egy hang most a hátuk mögött. Worland lépett elő. Most sápadtabb volt a megszokottnál. Wolfin nem annyira hasonlított apjára ezzel ellentétben Wolen – el, aki nagyon apja mása, csak fiatalban. Magas volt, magabiztos arcot vágott amin olyan mosoly ült, hogy azt mondta el komoly és képtelen gazdája van. A szeme barna. A haja ritkábban állt és barnás- szőkés mint Wolfin - nak. Nála magasabb volt úgy fél fejjel. És férfiasságából ítélve lehetett úgy 18 éves is. A keze mindig a zsebében tátongott. Esőkabáthoz hasonló dolog lógott rajta. Wolfin - nak is olyan mint az övé. Nem csoda, hiszen kint esett az eső. Hirtelen mennydörgött és egy hatalmasat villámlott. Félelmetesnek tűnt, ahogy a két testvért megvilágította. Wolfin megvetően apjára nézett, aki elfordította fejét. Nem akart fia szemébe nézni. Összeszorította csuklóját, amit Evans is észrevett, azután erőtlenül elszaladt. Apja a kezét felemelte, mintha marasztalni akarná, de ő is elment a másik irányba. Griffin önelégült arcot vágott. Átvágott az előtéren, eltűnt egy ajtónál.

Pár pillanat múlva Evans egyedül maradt. Wolfin után ment. Bekopogott a szobája ajtaján. Nem érkezett válasz. Gyengén megütötte az ajtót. Még mindig nem érkezett semmi válasz. Már épp megfordult, mikor megszólalt a beengedési parancs. Evans benyitott. Wolfin - on rajta volt a csuklyája és lehajtva a feje. Evans, mellé ült. Wolfin szembenézett vele, de a szemét még így se lehetett látni. Evans rámosolygott, majd lehúzta a csuklyáját. Wolfin szomorúan nézett, mintha most vesztette volna el a legértékesebb kincsét.
- Mi a baj? Nem örülsz a bátyádnak?
- Hazudott! - válaszolt nyugodt hangon.
- Ki hazudott? És miért?
- Apám, megígérte nem hívja vissza Wolen - t. De megtette, megszegte az átírhatatlan eskük egyikét!
- Milyen esküt?
- Mikor Wolen szégyent hozott a családra 14 évesen, akkor apám letetette az esküt, csak akkor hívja vissza, ha ő megváltozik. Nem hiszem, hogy négy év alatt változott is volna. Ugyanolyan mint régen, látom a szemében.
- Ugyan már! Lehet, hogy megváltozott! Mégis mi olyan rosszat tett amiért kiűztétek?
- Megbocsáthatatlan … apám mégis visszahívta azt a sunyi kis...
- WOLFIN! - Evans rákiabált, Wolfin is csak most vette észre mit mondott.
- … aki nem változik mag három év alatt az nem fog négy év alatt sem.
- Milyen 3 év?
- Adtunk neki 11 éves korában száműztük először akkor már nem kedveltem, tudtam milyenné válhat, lehet, normálisnak látszik de belül rossz nagyon rossz. Te nem tudod mi történt akkor.
- Szerintem csak nem lehetett olyan rossz amit csinált!
- Persze, hogy NEM ÉRTESZ SEMMIT! - förmedt rá Evans - ra, aki felállt.
- Lehet, hogy neked kéne megváltoznod! És a döntésednek!
Kiment a szobából ott hagyva Wolfin - t.

Halloween estéje van. Evans az ablakban ücsörög, míg el nem készítik a vacsorát. Az égen, mint most már mindig, gyülekeztek a felhők. Wolfin régóta nem jött elő a szobájából. Talán gondolkodott. Wolen egész délután az udvaron sétálgatott. Megnézte változott e valamit. De ebben a négy évben szerinte semmit. Mindig mögötte ólálkodott egy csapat szobalány. Ők azt mondták Wolen nagyon vonzó. Evans nem tudta mi lehet vonzó egy olyan fiúban aki Worland szakasztott mása, csak fiatalabban. De lehet benne valami. Mikor Evans kezdte jól érezni magát az ablakban, bejött egy szobalány.
- Kisasszony, kész a vacsora.
- Hirtelen nem is vagyok olyan éhes!
- Kérem, jöjjön le, nem szeretném ha...
- Mi lenne a baj?
- Tudja régen mindig veszekedések voltak mikor Wolen úrfi, herceg itt volt. Még vér is folyt. Kérem, menjen le! - a szobalány majdnem könnyekben tört ki.
- Vér? - Evans felöltözött alkalmi ruhába, kicsit Halloween-es . Majd lefutott a lépcsőn. Ahogy kiért az ebédlőbe, megpillantotta rögtön Wolen - t. Az apja mellett ült. Wolfin helye üres volt. Evans megfordult, de észrevették.
- Gyermekem nem ülsz le közénk? - kérdezte Worland, amire Griffin Evans - ra pillantott kissé unottan.
- Elmegyek, megkeresem Wolfin - t! - erre a mondatra Griffen komolyabban felnézett, majd ahogy Evans látta elintett egy mosolyt.
Megfordult felfutott a lépcsőn, benyitott Wolfin szobájába. De ő nem volt ott. Kifutott az ajtón, megnézte a hintát, ahol az a tölgyfa van, mindig azon szokott lógni, de most nem. Mindenhol megnézte, sehol se találta. Még a régi temetőhöz is elment. Kivétel az utolsó a huszonötödik emelet termét, régen a Titkok társaságának helye, ma viszont egy konferencia terem lett.

Benyitott. A szoba sötét volt. Az asztal körüli székek össze- vissza álltak, néhány fel is borult. Az egyiken hanyagul ült valaki. A terem másik végén, nagyon sötét lehetett, Evans is csak annyit vett észre nem is egy, hanem két alak is van ott. Az egyik állt, a másik ült. Kicsit közelebb ment és ekkor két sárga egymással szemben álló szempár nézett vele farkasszemet. Az egyik alakban felismerte Wolfin - t, a másikban bátyját, Griffin - t. Nem értette miért vannak itt. Főleg Griffin. Felmerült benne az a kérdés hogyan tudott ilyen gyorsan feljutni az ebédlőből, hisz csak 5- 10 perce kereste Wolfin - t. Mivel ő a bátyja, lehetett arra is következtetett sokkal erősebb, így gyorsabb is. Egyet hátrált, az álló alak, akit Griffinek vélt előrébb jött. Ahogy látta, a másik elkapta a kezét felállt és hátralökte. Evans kihasználta ezt a kis időt és átfutott a termen felkapcsolta a villanyt. Jól gondolta a két testvér állt egymással szemben. Wolfin dühös szemeit Griffin - re meresztette, aki Evans - t méregette. Mind a kettejükén ott tátongott két nagy vágás. Wolen - nek a karján, Wolfin - nak az arcán. Evans érezte sőt tudta, a két testvér összekapott.

- Mit kerestek itt? És mi történt? - kérdezte kissé aggódva.
- Miután te elmentél az ebédlőből, édesapám rosszul lett. Eljöttem megkeresni ezt a tökfejt, de rám támadott! - mutatott rá a lefelé bambuló Wolfin - ra.
- Kijavítalak! - kezdte felháborodottan- Te támadtál rám, egy szó nélkül!
Majdnem megint egymásnak ugrottak, de Evans kettejük közé furakodott.
- Nyugodjatok le! Amíg én itt vagyok, senki nem fog megverni senkit! Értve vagyunk? - Wolfin és Wolen kicsiknek érezték magukat Evans mellett. Evans annyira kiabált, hogy a két fiú belerezzent.
- Igen.- válaszolta Wolen.
- De...- kezdte Wolfin.
- Értve vagyunk? - fordult felé Evans.
- Igen, persze.
- Ha nem verekedhetek, hogy intézzük el a dolgunkat? - bukott ki a kérdés Wolen - ből.
- Hahó testvér! Üdvözöllek újra itthon! - mondta gonosz vigyorral Wolfin, majd elindult lefelé.
- Wolfin! - állította meg Evans - Lemész vacsorázni?
- Ma inkább kihagyom! - miközben lement a lépcsőn háttal elfordulva felemelte a kezét visszaintve.

Evans utánament, hogy sikerüljön rávennie egyen vele egy kicsit. Már csak Griffin maradt egyedül az immár újra sötét szobában. A szeme ismét megvillant és mögötte egy alak tűnt fel hírtelenjében.
- Igazad volt pár napja! A lány a terhünkre lehet.
- És hogyan akarsz tőle megszabadulni? - kérdezte az alak magas hangján.
- Majd még kitalálom!
- De tudod mi a szabály Griffin! Nem szerethetsz bele az ellenségbe!
- Ellenség!? - mondta kissé csodálkozó hangon, amin még az alak is meglepődött. - Ha sikerül magunk mellé állítani akkor jó barát! - ezzel, a mondat befejeztével az alak eltűnt és Wolen is lement befejezni a vacsorát.