Szellemdenevér 1

Ausztráliában, Darwintól 10 kilométerre a sivatagban épp ásatás zajlott, melynek keretében az őslakok művészetét tanulmányozták. Az ásatás vezetője Angela Wilcox volt, aki 41 éves, magas, barna hajú, kék szemű, csinos nő volt. Hosszú, fehér pólót, térdnél kikopott, szakadt farmert, fekete baseball sapkát, és napszemüveget viselt, miközben egy csapat diáknak segített egy lelet tisztogatásában. Távolabb egy sátorban a lánya, a 12 éves Tessa ült, és figyelte az anyját. Hosszú, fekete haja, és zöld szeme volt. Kék színű spagetti pántos topot, és sötétkék farmert viselt, lábán, akárcsak az anyjának, erős bőrből készült bakancs volt. Anya és lánya külsőleg és természetileg is ellentétek voltak.

Míg Angela valódi úrhölgy volt, csendes és szerény, addig a lánya szabad szájú, és vadóc teremtés. Angela hiába igyekezett a lányába is beletáplálja az úrhölgységet, nem sikerült neki, és ezt képtelen volt megemészteni.
„Olyan, mint az apja.”- gondolta Angela, mikor ránézett a lányára. A kislány apja, Gordon DeSaria üzletember volt Kaliforniában. Két éve Angela és Gordon útjai elváltak. Az indok roppant reális és egyszerű: Gordon nem tudta feladni a szabadságát a családjáért. Tessát megviselte a válás, és nagyon fájt, hogy nem láthatja többé hazatérni hozzájuk az apját.
- Jobb így nekünk is, és neki is!- mondta Angela, mikor a férfi elköltözött.
- Neked lehet, de nekem nem!- hangzott Tessa felelete, miközben sírva nézte, ahogy az apja búcsút int neki.
Angela erre megmagyarázta, hogy a házasságban sok mindenről le kell mondani, amire a férje nem volt képes.
- Egy ilyen embernek nem való a házasság!- jelentette ki- Így mostmár élheti a saját életstílusát!
Tessa kénytelen volt ennyivel beérni.
- De miért nem akkor ment el, mikor megszülettem?- nézett kétségbeesve az anyjára.
- Mert azt hitte, képes lesz megváltozni és felnevelni!

Tessa szeretett volna még kérdezni, ám az anyja nem felet a kérdéseire, és megtiltotta neki, hogy többet kérdezzen. Pedig a kislány rajongott az apjáért, és Gordonról sem lehetett elmondani, hogy rossz apa, de a munkáját is szerette, és sokat utazott. Angela is szeretett utazni, ám erről lemondott mikor a lánya megszületett, és inkább dolgozott egy kaliforniai múzeumban, mint hogy a lánya internátusban nőjön fel, és csak nyári szünetekben lássa. Így inkább nyáron vállalt ásatásokat, s ezekre a lánya is elkísérte.

„Legalább nyaral, és világot lát.”- gondolta Angela. Tessa érdeklődve vetette bele magát a régészet világába. Tavaly egy inka romtemplom feltárásánál voltak Dél-Amerikában, most pedig a világ másik végén, Ausztráliában. Ezek mind nagyon szépek és érdekesek voltak a lány számára, akinek tetszett, hogy minden földrészen más és más emberi civilizáció és életforma volt az uralkodó. Nagyon izgalmas volt. Este mikor visszatértek a szállodába, a lány nézte, ahogy az anyja megírja a jelentését a múzeum igazgatójának, majd pedig elküldi. Néha kérdezett az anyjától, aki türelmesen válaszolgatott, vagy bizonyos Tessa által bonyolultnak tartott régészeti fogalmat magyarázott, és mesélte, hogyan éltek az őslakók. Egy este éppen vacsoráztak, mikor egy pincér odament az asztalukhoz, és udvarias halksággal közölte Angelával, hogy telefonon keresik, és kéri, hogy kövesse, mivel azt mondták, hogy „az ügy nem tűr halasztást.” Angela követte a pincért, míg a lány folytatta az evést, és nem nézett fel a tányérjából, mikor az anyja elment. Ma este kissé viharos volt a hangulat anya és lánya között. A hangulat oka Gordon volt, aki itt tartózkodott a városban, s Tessa szerette volna meglátogatni, amit Angela nem helyeselt.

- Úgy is csak egy-két napot lesz itt, aztán tovább áll!-mondta, mikor Tessa megkérdezte, hogy elmehet-e hozzá.
- Anya, kérlek, hisz olyan régen nem találkoztam vele!
- Nem, Tessa, két nap nem elég, hogy mindent megbeszéljetek! Majd ha hazamegyünk, meglátogathatod!

A kislány belátta, hogy ezen nem tud változtatni, s jobbnak látta, nem folytatni ezt a meddő vitát, de haragudott az anyjára. Néha úgy érezte, hogy szándékosan tiltja az apjától, vagy csak nehezére esik igent mondani. Pedig Angela nem volt önző, csak ismerte a volt férjét és a szokásait. Tessa ezeken az eseményeken merengett, mikor visszajött az anyja. Sápadt volt, és igyekezett palástolni az érzéseit. Leült az asztalhoz, rámosolygott a lányára, majd sietve befejezte a vacsorát. Tessa figyelte a tányérja fölött. Ideges volt, a szeme nyugtalanul fürkészte a termet, mintha attól tartana, hogy az, amitől fél itt van a közelben, és ráles. Mikor végzett felpattant, és rászólt a lányára.
- Gyerünk, Tessa, menjünk!- szólt, és idegesen toporgott.
- Nem kérsz desszertet?- nézett fel a lány, és nem mozdult a székéből.
- Nem! Menjünk, légy szíves!
- Mi a baj?
- Semmi, de siess!
- Menj csak, én még maradok!
- Jó, de nem maradj sokáig.
- Rendben.

Angela sietős léptekkel hagyta el a helységet, és indult fel a szobájukba. Tessa hozott magának süteményt, és miközben majszolta, azon gondolkodott, hogy mi baja az anyjának. A telefon előtt is kissé még ideges volt a délutáni események miatt, most pedig mintha kifordult volna önmagából. Majdnem sírt, mikor arra kérte, hogy menjenek. Nem értette a dolgot. Képtelen volt megérteni az izgalom okát. De most megkérdezi az anyjától. Felállt, és elindult, hogy felmenjen a szobájukba.