Téli erdő

Nagy szerelem volt. Amolyan igazi, mindenki által áhított, beteljesült szerelem. A lány minden percben úgy érezte, hogy mindenki ilyenre vágyhat, és hogy velük, az ő kapcsolatukkal soha semmi nem történhet, mert egyszerűen ez nem változhat, ez örökké így marad, happily ever-after... Egyiküknek sem első kapcsolat volt már, szinte mindketten felnőttek voltak, jó pár dolgot megértek már külön-külön is - és most már együtt is. A fiúban egyik legvonzóbb tulajdonság a lány számára a kalandvágya volt, a bevállalósság, hogy mindig ő csábította a lányt valami szokatlan, fura, idegen, korábban elképzelhetetlen dologra, ami valahogy mindig meghökkentette a lányt, mégis mindig belement... Talán azért is, mert a hirtelen elhatározások alapjában távol álltak a lány megfontolt, már-már földhöz tapadt gondolkodásától - és talán tényleg ezért volt ilyen izgalmas, talán tényleg igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást...

Arra a hétvégi napra kirándulást terveztek, még hét közben jött szóba valahogy, hogy milyen jó is lenne sétálni egyet valahol a friss levegőn, elszabadulni a város bűzétől és zajától - nem probléma, hogy tél van, erre találták föl a kabátot, és hát a lány mindig is tagadhatatlanul imádta külön-külön is a hideget és a természetet, hát még együtt, a lába alatt ropogó havat a friss illatú erdőben... Szerencsére természetszeretetükben egymásra találtak, így ebben a kérdésben egyikükben sem merült fel ellenkezés, neki is vágtak hát azon a téli délelőtt, csak kényelmesen, nem túl korán a nem túl távoli erdőnek. Ahogy kiléptek az utcára, a csípős hideget érezve azért a lány fejében megfordult a visszafordulás gondolata - azon a délelőtt igencsak nagyon hideg volt... Ennek hangot is adva ám a fiú igazi társként kesztyűjét levetve megdörzsölte a lány arcát, majd puszival elhalmozva gyorsan lebeszélte a visszafordulásról. A lánynak talán többet segített maga a gondolat, a tudat, hogy ilyen ember van mellette, a számára tökéletes fiú, ezektől a belső szavaktól nyomban elárasztotta belsejét a melegség - és talán ettől érezte csak igazán, hogy tényleg ő az igazi neki...

A kiválasztott ösvényt megtalálva kéz a kézben - bár mindketten kesztyűben - nekiindultak a havas erdőcskének, minden hófehér volt - ez is boldogsággal töltötte el a lányt. Kicsit zavarta, sőt, talán annál kicsit jobban, inkább idegesítette, hogy kesztyűben fogják egymás kezét, hát hiszen így semmit nem érez belőle, úgyis úgy be vannak mindketten bugyolálva, épp csak az arcuk látszik ki - mikor ő egyszerűen folyamatosan, mindig, mindenhol mindenét akarja érezni - hát ilyenkor télen már a keze sem jut neki...? Ezen nem tetszését jó pár percben vázolta is kedvesének, aki a bajt orvosolandó ismét találékonyságáról adott tanubizonyságot: mindkettőjük kezéről levette a kesztyűt (no persze csak az egyikről) és újra összekulcsolva a kabátzsebébe dugta. A lányt ismét sikerült lenyűgöznie, ennyi hónap után csodálkozik, hogy ez még mindig lehetséges, alapból is boldog volt, de így még jobban, hiszen legalább azon a pici részen érezheti őt, a testét, az igazi valóját...

Észre sem vették, hogy már lassan egy órája sétáltak a teljesen kihalt erdőben, nem is csodálkoztak nagyon, hogy senkivel sem találkoztak, senkit nem láttak - viccelődtek is, hogy ki az a bolond rajtuk kívül, aki ilyen nagyon hidegben sétálni indul... Időnként meg-megálltak egy-egy kisebb csókra, de a lány mindig érezte, hogy neki több kell, már régóta rájött, hogy mennyire imádja az édes csókot, míg a fiú mintha kerülné az ilyen szituációkat, ha hosszabb csókolózásra került a sor időnként, mindig több lett belőle, így a lány kicsit úgy érezte, hogy a fiú egyszerű szex-igénynek fogja fel csók-igényét - pedig ő tényleg csak magáért a csókért imádta a csókot, hiszen annyira fantasztikus... Minden ilyen megállás és rövid csók, szinte csak puszi után, ahogy a fiú elfordult előle és mellé lépett, hogy induljanak tovább, a lány minimális csalódottságot, szomorúságot érzett magában, hiszen annyira úgy érezte, hogy csak csókkal lehet kifejezni azt a rengeteg érzést, érzelmet, szerelmet, szeretetet, amit a fiú iránt táplált, hogy az volt benne, hogy a fiú egyszerűen nem engedi kifejezni maximális szerelmét - mikor ő, a lány egyszerűen mindenét oda akarta adni neki. Persze oké, a szex is erről szól valahol, vagy ez esetben inkább szeretkezés, de az valahogy mégis más, a lány nem tudott nem úgy gondolni rá, mint egyszerű ösztönre, testiség, hormonlevezetés - az nem annyira róluk szólt, mint inkább az ő testükről... Egy csók viszont, az egész más...

Egyik ilyen puszis megállásuknál aztán nem is engedte tovább menni, és mivel úgy érezte, hogy egy rendes, teljes csókhoz tényleg minden érzékszervére szükség van letépte másik kesztyűjét is, hogy két kézzel érezhesse, ahol csak tudja, az arcán, majd a fején a sapka alá nyúlva, a sál alá nyúlva a nyakát, tarkóját, és közben nagyon-nagyon szorosan egymáshoz simulva - ami persze ennyi sok ruhában kb. mindegy is volt, egyikük sem érzett semmit a másikból. Épp egy sziklafal mellett sikerült megállniuk, a lány kihasználta a helyzetet és a fiút a fal felé tolta - érezte, hogy így nem szökhet el csak úgy... Szinte koncentrált rá, nehogy szájuk egyetlen pillanatra is elváljon egymástól, érezte, hogy akkor kicsúszhat kezéből az irányítás, a fiú elszökhet, beszélni kezdhet, kifogást vagy inkább téma terelést kezdhet, aminek cseppnyi esélyt sem akart hagyni. Ott álltak a kihalt erdőben, a dermesztő hidegben és szenvedélyesen csókolóztak. Mindketten érezték, hogy testüket egyre jobban önti el a forróság és az akkor még szinte észrevétlenül földre ejtett kesztyű mellett földre kerültek lassan a sapkák is - a fiú is belelendült, talán elfogadta helyzetét, a lányt követve szintén a lány sapkája alá nyúlt, a lány haját kezdte turkálni, majd csakhamar a földre kerültek a sálak is.

A lány tényleg csak egy nagyon-nagyon igazi csókot szeretett volna, de ahogy mindig, most is rádöbbent, hogy a fiú talán nem ismeri ezt a fogalmat, ha már az igazán szenvedélyes csókig eljutottak, a fiú mindig többet akart... Talán ő ezt mindig csak jelzésként értékelte a szex iránti vágyként, pedig a lánynál tényleg nem erről szólt. Lehetett érezni a pillanatot, amikor a fiú átvette az irányítást, bár továbbra is csókolóztak, a fiú mintha belelendült volna, egy pillanatra elhúzta fejét a lánytól és a lány valami már ismert cinkos, rosszban sántikáló mosolyt pillantott meg a fiú szemében... A fiú persze nem hagyott időt reagálni minderre, sőt, talán nem is tervezte mindezt, azalatt a pár másodperc alatt talán épp csak kijelentette magának, mit is akar és talán elhatározva hozzá is látott terve megvalósításához...

Ezzel az átlendülős pillanattal a fiú kiszabadult a sziklafal és a lány közül és egy hirtelen mozdulattal helyet cserélt a lánnyal. A lánynak mindig is tetszett a határozottság, a kissé vadság, és még mindig nem sejtett semmit... A fiú már mindenhol fogta a lányt, a hátát, a fenekét, a kabát alatt a derekát és húzta magához. Elkezdte kiszedegetni a lány nadrágjába tűrt ruhadarabokat, és csakhamar a lány puszta testét érintette. Az érintéstől beleborzongott a lány és ezt a fiú is észrevette. Talán addig üsd a vasat, amíg meleg-alapon kezei a ruhák alatt előre kalandoztak és immáron a lány melleivel játszottak. A lány meglepődött és kicsit meghátrált: "- Ne már, hát bármikor jöhet valaki!" Mindketten tudták, hogy ez csak egy szerencsétlen kifogás, tényleg egy lélek sem járt arra és a fiú egyetlen reakciójából, egy hitetlen mosolyból a lány arra a következtetésre jutott, hogy valami jobb indokot kell nagyon gyorsan kitalálnia: "- De hát megfázom! Tök hideg van!". Ez ismét elég viccesen hangzott, hiszen talán már a fiú érezte, hogy mindketten forrtak belülről, a lányt ugyan néhányszor még kirázta a hideg a borzongástól, de érezte, hogy egyre jobban melege lesz... A fiú ismét lélekzetvételnyi szünetet tartott és megkérdezte: " - Mi lenne, ha... Ha mi most itt...?" - a lány természetesen bele sem mert gondolni, mármint a lány józan esze, ami egyre inkább kezdte elhagyni, hagyni magát alárendelni a belső lüktetésnek...

Azért még egy erőtlen tiltakozásra futotta, de elég sikertelenül, hiszen a fiú észre vette szemében a vágyat és még jobban belelendül. Belenyúlt hátul a lány nadrágjába, legalább is ameddig tudott, és abban a pillanatban ő is megérezte az átlendülést a lányban, az elhatározást, vagy talán pont hogy a józan elhatározás feladását... A lány ezt bizonyítandó levette a fiú kabátját, a fiú pedig ezen felbuzdulva a lányét. Miután mindkét kabát a földön végezte, a fiú elhátrált kicsit és ismét azzal a cinkos somolygással a szája sarkában megfogta a két kabátot és az útról letérve kicsit beljebb a fák között a földre terítve egymás mellé a lányt hívta tekintetével. A lány érezte, hogy kb. nincs értelme ellenállni, felkapta a földön szétszórt sapkákat-kesztyűket-sálakat, és a fák között a kabátok mellé dobva a fiú mellé állt kérdően nézve rá. És akkor most hogyan tovább? A fiú hozzálépett és újra csókolózni kezdtek, közben észrevétlenül a kabát-szőnyegre fektette a lányt. Tudta jól, hogy a nyakát és vállát csókolva azonnal elérheti a kellő hatást - és igen, jól ismerte már a lányt, egy-két érzékibb csók után a lányt elöntötte a forróság, felült, hogy levegyen egy pulóvert, de persze a fiú nem hagyhatta ennyiben...

Butaság lett volna nem kihasználni ezt az alkalmat, hogy a többi felsőruházatát is lekapja róla - a lány pillanatokon belül csupán melltartóban feküdt a havas talajon... Most érezte igazán, milyen jó is a tutira vízálló kabát, és nagyon remélte, hogy nem most kell benne csalódnia, hiszen csúnyán megfázhatna...

A fiú megállás nélkül csókolta a szájától a köldökéig felválta, folyamatosan, és a lány tényleg egyre jobban érezte magát... Egy óvatlan pillanatban ő is elkapta a fiú pulóvereit és egy mozdulattal le is rántotta mindet. Az inghez persze több türelem kellett, de a lány nem akart időt hagyni a kihűlésre, így félelmetes gyorsasággal kigombolta a fiú ingjének összes gombját, majd szinte letépte róla. Két szinte meztelen felsőtest szorosan egymásnak simulva, a lány is tett érte, hogy a fiú ne fázzon, szintén a nyakát borítva csókkal, közben minkét kezével folyamatosan a hátát simogatta csakhamar eszébe jutott a fiú igazán gyenge pontja, amiről tudta, hogy igazán melege lesz - a fiú füle - hát rávetette magát és harapdálta, nyalta, marcangolta, és talán megint túllőtt a célon, érezte a fiú megfeszülését, tudta, hogy itt most valaminek történnie kell...

A fiú egyszer csak kitépte magát a lány karjai közül, felpattant, a lány azt hitte, talán ott hagyja őt, hiszen félreállt, de csak hogy egy-egy mozdulattal hirtelen lerántsa a lányról mindkét cipőjét, majd a nadrágját, és mielőtt a bugyiját is leszedte volna, egy határozott kézmozdulattal odanyúlt neki és a lány egyszerre beleremegett... Míg a fiú saját ruháitól is megszabadult, a lány levette melltartóját és szinte a másodperc töredéke alatt ismét egymáson feküdtek, immár teljesen meztelenül...

Még egy-két kör csókkal borítás után, amit a lány szinte figyelemelterelésnek érzett a fiú ellentmondást nem tűrően beléhatolt és ugyan mindketten azt hitték, hogy az eddigi csókoktól már teljesen elárasztotta őket a forróság, most még egy melegség-áradatot kaptak mindketten a másiktól, nem tudták elhinni, hogy körülöttük hó van, égtek, lángoltak belülről, nem sokára meg a heves egyenletes mozgás eredményeképp pedig már izzadtak, mintha csak nyár lett volna...

A lány minden mozdulatra azt érezte a végtelen szenvedélyen és kéjen kívül, hogy ez egyszerűen tényleg hihetetlen, nem lehet valami, valaki ennyire jó és ennyire tökéletes és egyszerűen nem értette, mivel érdemelte mindezt ki... Egy beteljesült szerelem, mindketten boldogok, érzi, hogy szereti őt, jó vele, és ez is jó és úgy érezte, egyszerűen annyira tele van minden jóval, hogy ezt már nem bírja ki, ennyi jó nem férhet bele, nem juthat neki és csak csókolóztak, mozogtak együtt ritmusra, közben a fiú hátán érezte az izmok mozgását - csodálatosan gyönyörű volt mindkettejük számára...

Aztán ahogy az ilyen történeteknek kötelezően végződniük kell, természetesen egyszerre értek a csúcsra, egyszerre élveztek el - a lány még többször megrázkódott, mire a fiú már pihegve rajta feküdt... Amolyan levezető csókokkal tudatták mindketten egymással elégedettségüket, majd ahogy kezdett felizzott testük kihűlni, úgy kezdték ők is magukra kapkodni ruháikat és valahogy mindketten arra gondoltak, hogy milyen fantasztikus egy olyan kapcsolat, amelyben mindent lehet, ahol és amikor csak kedvük támad... A séta további része is összebújósan-szeretgetősen történt - és ahogy ennek ilyenkor lenni kell: boldogan éltek, míg meg nem haltak...