Történetek

Antonia hamarosan más istenekkel is megismerkedhetett. Végül egy sötétszőke, zöld szemű fiatalemberrel és annak testvérével kezdett beszélgetni, és rögtön kitalálta, hogy ők nem mások, mint Freyr, a termékenység istene, és Freyja, a szerelem istennője. Néhány udvarias gesztus után már oldottan folyt köztük a társalgás.
- Hol van, Tyr? - nézett körbe a lány egy óra múlva.
- A hátad mögött beszélget az Öreggel. - intett Freyja, a lány hátra fordult, és valóban.
Tyr és...

Néhány hete állapították meg Sebastiennél, hogy beteg. Halálosan. Szívátültetésre van szüksége. Mióta kiderült ez, nincs egy nyugodt percem sem. A családja pedig meg akar ismerni. Néha nem tudom, melyik rosszabb. Boldognak tettetni magam, miközben rettegek vagy rettegni, miközben reménykedek a végtelenségig naivan...

- Gyere, akarlak! Basszál meg keményen! - mondtam.
Nem kellett kétszer mondani. Mögém térdelt, s keményen belém hatolt. Szinte hihetetlen sebességgel szeretkeztünk, alig bírtam tartani a tempót. A pozícióváltás egy kis lenyugvási időt adod, de így sem volt sok hátra...

Egy olyan világban, ahol nincs több eltitkolt érzés. Egy olyan világ, ahol nem bújhatsz el egy kemény külső mögé, ahol nem védheted szívedet bevehetetlen falakkal, és nem véded elméd gyümölcseit vagy érzéseid valóját érdektelenség és nemtörődömség mögé...

Érzem, közeledik az elmúlást, a kezemet átjáró jóleső melegség érzése lassan megszűnik majd és csak az emlékezetemben él tovább. Ismét egy forduló, sietve érem utol a lépcsősor tetején. Egyre közeledik a vég. Még két forduló. Szeretnék nem a lépcsőre, hanem őrá koncentrálni. Beszélgetünk, és a társalgás elvonja a figyelmemet az egymást követő lépcsőfokok gyors elhaladásáról...

Lassacskán beletörődtem végzetembe: senki leszek én is. A mindennapokat már nem találtam értelmesnek. Nem láttam a bennük rejlő lehetőségeket úgy, mint régen. Nem láttam semmit. Ekkor mondta be lelkem végleg az unalmast. Gyászoltam persze, de nem tudtam érezni elvesztésének súlyát. Halála után már alkotni sem voltam képes. Csak ültem az üres papír fölött, kezemben ceruza, de nem volt miről alkotnom...

- A nevem Anna, a vámpír, aki elbánt velem az Armel volt. A kedves kis szolgája Jane vagy ki jól, bemártott, megölte Lionelt.... - próbáltam visszatartani a sírást, de észrevette. Megtörölte a kezével, de csak eszembe jutatta, hogy gyűlöl, akit szeretek.
- Folytasd, kérlek.
- Armel most azt hiszi, hogy én öltem meg Lionelt, elhagyott. Pedig 200 évet vártunk, hogy újra megismerjem, az egész életem felfordult... újra...

- Hogy mit akarok veled? Megtanítani, hogyan használd ki a jó képességeidet, és hogyan fojtsd el a rosszakat. Cserébe csak a segítségedre lesz szükségem, miután kitanítottalak. Elfogadod az ajánlatomat?- Gwynn csak nézett rá nagy rémülten.
- Meg tudom érteni a megdöbbenésedet, de fogadd el, az vagyok, amit mondtam, és neked igenis erős képességeid vannak. És természetesen nem kell rögtön felelned. Időt adok holnap reggel hét óráig. Addig gondolkodj. Most az a legfontosabb, hogy pihenj....

Nagyon kedvelte őt. Tele volt vitalitással, ha beszélt, ha dolgozott, ha tanult, ha magyarázott, ha tréfálkozott. Nem tudta, honnan a sok energiája. Lehet, hogy a világűrből kapta, valamelyik csillag fénye pont az ő törékeny alakjában találkozott a belső kisugárzásával? Mindegy. Lényeg, hogy fáradhatatlan volt és mosolygós, még akkor is, mikor rosszul álltak a dolgok. Mert a dolgok cudar módon sokszor álltak rosszul...

Egy órán keresztül forgattak kardot, és a végén Tyr elégedetten ennyit mondott:
- Látom, nem felejtettél, sőt még jobb lettél!
- Köszönöm. Talán a Teiwaz is közrejátszott, de tizennégy éves koromtól ismét elkezdtem kardot forgatni.
- Remek mesterid lehettek, mivel nagyon jól forgatod a kardot.
- Igen, jók voltak, de hozzád képest senkik! Te vagy a legjobb, Tyr, tőled tanultam sok mindent! ...