Aki a Világot jelenti I.

Csak néztem a mellettem fekvő férfit és nem bírtam tovább. Nemes egyszerűséggel kiugrottam az ágyból, majd kiállva ez erkélyre cigarettára gyújtottam. Az Élet kegyetlen. Évek óta tudtam ezt, most mégis rettegtem. Féltem, hogy elveszítem őt, amire megvolt (sajnos) minden esély.

Visszatekintve a múltra, az életem mindig is kegyetlen volt. Először ott volt az egyetem vége. Épphogy találtam munkát, a szüleimmel összevesztem. Annyira, hogy elköltöztem otthonról. Persze Tom, a bátyám, állandóan győzködött, hogy költözzek vissza, mégsem tettem. Buszkeségből. Később már nem is akartam. A cégnél, ahová szerződtem ügyvédként, felajánlott egy lehetőséget, hogy Franciaországban dolgozhassak. Gondolkodás nélkül elfogadtam.
Franciaország álmaim netovábbja volt mindig is. Ezt az álmot pedig megakartam valósítani.
Lassan három éve vagyok itt, Párizsban. A város csodaszép, szebb, mint amilyennek képzeltem és láttam a könyvekben. A munkámat élvezem. A vőlegényemet imádom.
Mégsem vagyok boldog.

Néhány hete állapították meg Sebastiennél, hogy beteg. Halálosan. Szívátültetésre van szüksége. Mióta kiderült ez, nincs egy nyugodt percem sem. A családja pedig meg akar ismerni. Néha nem tudom, melyik rosszabb. Boldognak tettetni magam, miközben rettegek vagy rettegni, miközben reménykedek a végtelenségig naivan.
Elnyomtam a cigit, aztán újabbra gyújtottam. Szinte éreztem, ahogy a testem megnyugtatja a nikotin. Erre is csak az utóbbi időben szoktam rá. Igaz, tini koromban is cigiztem rövid ideig, de nem szoktam rá. Most igen. Ráadásul Tom sem hallat magáról hosszú ideje. Ha jól emlékszem, az utolsó levélben megírtam neki, mit mondott az orvos. Valószínűleg kiakadt.
Felsóhajtottam, majd újabb szálat gyújtottam meg és kezdtem el szívni.
Néztem, ahogy a kivilágított autók sietnek. Lassan hajnalodik. Mindjárt itt az új nap. Egy újabb nap, telve rettegéssel, hogy valami baj lesz.
Elnyomtam a csikket és csalódottan vettem tudomásul, hogy kiürült a doboz. Megint újat kell vennem...


***


- Jó reggelt - kaptam egy puszit az arcomra kedvesemtől.

- Neked is, álomszuszék - mosolyogtam fel rá.

- Mi jót csinálsz?

- Müzlit. Te mit kérsz?

- Asszem egy croissant elég lesz - azzal emeli a bögréjét és tölt magának kávét.

Meg nekem is. Ezért is imádom. Bármi van, rám is gondol. Nem önző. Sosem volt az. Ő a tökéletes társ. Lelkileg és testileg is. És a főnököm...
Sebastien Besson. Százkilencvennégy centi magas, tömör izom férfi. Imád sportolni, szereti a munkáját és elégedett az életével. Még így, betegen is. Világosbarna haja kócosan hullott az arcába, míg a szürke szemek fáradtan pásztázták a helyiséget, valami rongy után kutatva. Megtalálva feltörli a kidöntött kávét, én pedig elmosolyodok. Minden reggel ezt csinálja. Fogalmam sincs róla, miért, de aranyos. És így szeretem.

- Étien írt - szólalt meg újból, mire majdnem kiejtettem a kezemből a kancsó tejet, amit épp szorongattam.

- Parancsolsz? - néztem rá döbbenten.

- Most olvastam a mobilom. Az öcsém azt írta, az egész család repülőre ült. Valószínű, hogy este érkeznek meg, mert lekésték az első gépet.

- Remek - szinte nyekkente, ahogy leültem az asztalhoz.

Úgy meredtem a tányéromba, mintha a halálos ítéletem lenne. Csak azért mondta el a családjának, hogy eljegyeztük egymást, mert én vettem rá. Nehezen ugyan, de sikerült meggyőznöm róla, hogy itt az ideje újból szóba állni a sértődött családjával. Ők nem vesztek össze, csak mikor faluról bekerült a fővárosba, elhanyagolta a családját. Anyagilag támogatta őket, de nem hívta őket. Nem levelezett velük. Semmilyen szinten nem tartotta velük a kapcsolatot. Teljesen a munkájának élt. Még akkor is, mikor megismertük egymást.

- Túl fogod élni - ült le mellém. - Hidd el, kedvelni fognak.

- Persze, de... Tudod, utálom az ilyen bemutatkozásokat. Nyilván azt hiszik, hogy én is csak a pénzed miatt vagyok veled. Ráadásul azt te mondtad, hogy egyátalán nem kedvelik az angolokat.

- Kicsit túloztam. Amyt nem kedvelték, miután rájöttek, hogy kihasznált.

- Oké, értem... Akkor mit készítsek vacsorára? - emeltem rá a tekintetem. - Szinte semmi sincs a hűtőben, úgyhogy el kell mennem vásárolni.

- Majd együtt elintézzük - kapok csókot a számra.


***


A nap gyorsan eltelt. Túl gyorsan. Előbb eljöttünk a cégtől is, hogy be tudjunk vásárolni és időben el tudjam készíteni a vacsorát.
Hazaérkezéskor jött a következő dilemma. Milyen ruhát vegyek fel? A kedves párom erre is gondolt. Hihetetlen, de mindig helyettem gondolkodik, mikor szétszórt vagyok. Reggel pedig észre sem vettem, mikor a ruhát kikészítette az ágyra.
Végül elérkezik a fél nyolc. Sebastien fogja a kocsikulcsot és lindul, hogy időben kint legyen a reptéren.
Istenem, csak add, hogy minden jól sikerüljön!