Történetek

Lilly hátrafordult és látta, hogy a mocsár mellett hajtott el, ahol több évvel ezelőtt Jack tűnt el.
És a mocsaras levelek között fény világított.
Lilly leküzdve a páni félelemet vissza fordult kocsijával hogy megnézze a különös jelenséget.
Lassan kiszállt a kocsijából és óvatosan elindult a fényforrás felé...

Kopogtattak. Emlékszem apám arcára akkor. Bizalmatlanul és rosszat sejtve nyitott ajtót. A hívatlan vendég gonosz ábrázattal állt a küszöbön és úgy hívták, hogy Nyomor. Csak kurtán bemutatkozott, besurrant és pofátlanul befészkelte magát hozzánk. Hosszú, nagyon hosszú évekre. Talán, ha egyedül jön, mégcsak elbánunk vele, de erősítést hozott...

- Ha jól emlékszem azt mondta abba az interjúban, hogy van egy unokája is.
A bácsi felsóhajtott.
- Biztos rosszul emlékszik, kedves! Egyedül élek már öt éve! Az unokám öt évvel ezelőtt meghalt. Elütötte valaki autóval.
Sarah szívverése mintha kettő dobbanást kihagyott volna. Az nem lehet hogy...

A fogalom esszenciája tulajdonképpen az asszociációkban rejlik. A dallamban is a számokról a matematikára asszociálunk, az írásjelekről az írásra, az oda nem illő betűkből pedig ki-ki másra és másra. Az improvizitizmus röviden nem más, mint a tudatos és rendezett olvasói káosz...

Szemeid, mint a lenyugvó nap, mesés és gyönyörű.
Ahogy nézlek, elfog az irigység, hadd kövessem én a gitár éneklő szavát, kezeidben hadd találjak én megnyugvást, szólaltass meg engem, a lelkem mélyén bujdosó vágyat, s szenvedélyt, melyek sietve rohannak hozzád vigaszért...

Olyan vagy, mint egy parazita, megfertőzöl, betegítesz, és ha már itt vagy, nincs ellenszer, mivel ki tudnálak irtani. Közben már nem is vagy itt már rég egy másik életet élsz, csak az árnyékod hagytad velem, ami legalább oly ocsmány, mint amilyen te magad vagy. Lehet, hogy már azt is elfelejtetted, ki vagyok én, viszont még mindig nem hevertem ki a veled való találkozást...

Hisz miért érzi úgy, hogy hiányozik valami? És legfőképpen, mi az, ami hiányzik? Miért elégedetlen? Szégyellte magát! Szégyellte, hisz mások pont az ő kapcsolatát irigyelték, mindenki ilyen boldogságra vágyott környezetében. Ilyen szerető, hűséges párra, aki csak a családjáért él, dolgozik reggeltől-estig, végkimerülésig...

Az istenek elképedve figyelték az egyre veszélyesebbé és keményebbé váló harcot. Antonia szénája kezdetben nem állt valami jól, mivel csak nehezen tudta kivédeni az öreg támadásait. Rengeteg sebet szerzett pár perc alatt, ám vitézül állta a sarat. Odin nagyon kemény ellenfél volt, még Tyr-nél is keményebb, és gyorsabb. Volt a lánynak is lehetősége a támadásra, és ő is kiosztott néhány sebet...

A farkas erre a kijelentésre felugrott, majd a lányra akarta vetni magát, ám a bűvös kötél megfeszült, és úgy rántotta vissza, hogy csak úgy nyekkent. Ismét felugrott, teljesen kifeszítette a kötelet, két lábra állt, majd előre dőlt és a fogait csattogtatta a két barát felé.
„Úristen! Ez hatalmasabb, mint gondoltam!” - borzongott a lány. Ahogy ott két lábon állt legalább négy méter magas lehetett...

Az istálló előtt egy lány állt. Arca kortalan, szeme zöld, haja szénfekete. Vékony volt, tán túlságosan is, lényéből mégis erő sugárzott. Lovakat összeszoktatni jött ki. Egy sokáig beteg heréltet tett ki a többi közé, s most várta, befogadja- e a vezérkanca a régi-új ismerőst. Míg a lovak eléggé vihánc módon a soraikat rendezték, a lány figyelmét egy másik csoda kötötte le. A nap sugarai lassan átkéredzkedtek a lovardát borító ködfelhőn, szivárványt építve a karámok fölé...