Szívem dallama

Mielőtt még megismertelek volna, életem csendes, hangtalan zugában vívtam harcomat.
De mikor először megláttalak, szívemet újra édes dallamok járták körül és a szerelem dallamát dúdolták szüntelenül.
Kezedben gitár, hangszálaid mélyén pedig megannyi hang várta, hogy megszólaltassad.
A gitár kezedben új életre fakadt, egyszerre volt mennyei és álomszerű.
Kezed érintése, mely a húrokhoz simult, égi dallamokat szült és az angyalok, kik zenélő szóval bódítják a szellemvilágot, mostanra már megszégyenülten pengetik a muzsikájukat.
Ajkad pedig követi a gitár szólamát és testőrként bújik közelébe.
Arcodon egyszerre jelenik meg az égető fájdalom, akár a tűz, s a végtelenbe folyó boldogság, akár a víz.
Szemeid, mint a lenyugvó nap, mesés és gyönyörű.
Ahogy nézlek, elfog az irigység, hadd kövessem én a gitár éneklő szavát, kezeidben hadd találjak én megnyugvást, szólaltass meg engem, a lelkem mélyén bujdosó vágyat, s szenvedélyt, melyek sietve rohannak hozzád vigaszért.
Nélküled egymagam vagyok a csend, a szótlan semmi, akárcsak a gitár húrok nélkül, muzsika zene nélkül.

Te vagy szívem dallama, s most már örökre az is maradsz, mert szívem minden egyes dobbanása a te zenédhez ad ritmust, de mint minden másnak, a dalnak is egyszer vége szakad.
Az álomból egyszer csak felébredek, és a dallamok többé már nem csengenek. Fülem sem iszik több énekszót ajkadról.
A kotta számomra már csak kusza vonalak, s giccses, görbe alakú hangjegyek egymásra rakódása.
Arcod mostanra már homállyá fakult, szemeid ragyogása már elkopott, fényét elvette a dühöngő fájdalom.
Szívemben újra csend él, de olykor-olykor megszólal egy hang, mely muzsika szó köré fonódik és én körbenézek, hátha meglelem gazdáját, de nem lelem sehol.
A hely, ahol vagyok, éppolyan csendes, mint szívem legmélyén lakó űr.
Ég veletek drága dallamok és húrok. Én már felocsúdtam.
Keressetek más játékszert őrült játékotokhoz. Hagyjatok meg magányomban, a muzsikát majd én folytatom.