A hadistennő 6

VI.
Feltételek

Másnap hajnalban Antonia félelmetes vonyításra ébredt. Ijedten ült fel az ágyában, és hallgatózott. Nem kutya, inkább farkas vonyítás volt.
„Átkozott farkasok!”- gondolta dühösen, mivel azt hitte Odin kedvencei vonyítottak valahol Azgardon. A másik oldalára feküdt, hogy újra visszaaludjon, ám a vonyítás ismét felhangzott. Nem volt túl közeli, így rájött, hogy nem Geri és Freki a bűnös a vonyítás kérdésében, így gondolatban bocsánatot kért tőlük.

- Hallgatod Fenrirt?- kérdezte ekkor egy hang. Antonia megfordult az ágyában, és Tyr állt ideiglenes „birodalmának” ajtajában. Nem hallotta jönni, de a vonyítástól nem is hallhatta.
- Ez Fenrir?
- Igen. Hamarosan Garm is csatlakozik hozzá, már ami a vonyítást illeti.
- A pokol kutyája?
- Igen.
- Tyr, én kíváncsi vagyok erre a Fenrirre. Nem vinnél el hozzá?
- Hát nem is tudom. Majd megbeszélem Odinnal.
- Ugyan, Tyr! Nem kell erről a kis kirándulásról tudni az Öregnek. Van annak így is elég baja, és minket se fog elkapni a rézfaszú bagoly.
- Jó, jó, rendben, van, holnap megnézzük azt a dögöt.- morogta beleegyezően a férfi.
Tyr valóban megtartotta az ígéretét, és elvitte a lányt. Fenrir, a hatalmas óriásfarkas megláncolva feküdt egy óriási szikla előtt, és dühös acsargással fogadta a látogatóit. A lány legalább három méteresre becsülte a hosszát, ahogy teljes hosszában elnyúlva feküdt.

- Milyen nagy állat!- csodálkozott Antonia, mikor meglátta a fekete színű farkast, melynek szemei sárgán parázslottak, és megmutatta félelmetes fogait. Tyr bólintott, majd a farkas felé fordult.
- Nyughass, te!- mordult fel, mire a farkas abbahagyta a vicsorgást, majd mély, morgó hangon ezt kérdezte:
- Na, mi van? Nézelődni jöttél, vagy akarsz is valamit?
- Én akartalak látni, kíváncsi voltam rád.- szólt közbe Antonia, mire a farkas felé fordította a fejét, és a lányon átfutott a borzongás mikor a hideg, sárga szemekbe nézett egy pillanatra, mivel jól tudta, hogy nem szabad hosszabban belenéznie. A vadállatoknál a hosszas egymás szemébe nézés, nyílt agressziónak számított. A lány azon kívül képtelen volt elviselni azt a kegyetlenséget és hidegséget, amit a farkas szemében látott.
- Úgy! Szóval te vagy kíváncsi rám. Ki vagy te, kölyök?
- A nevem Antonia Erikkson, és ennél többet nem kell rólam tudnod, kutyus!- felelt a lány.
- Nem vagyok kutyus, halandó!- mordult fel a fenevad, és a lányra vicsorgott, de remegett a dühtől, és látszott, hogy nem tűr el még egy sértést. Antonia közönyösen vállat vont a halandó szóra.
- Honnan tudod, hogy halandó vagyok?- kérdezte közönyösen.
- A szagodból. Ismerem a halandó szagot. Messziről ki lehet szagolni, csak úgy bűzlenek.
- Én azt hittem, csak az isten szagot ismered.
- Az istenek még a halandóknál is büdösebbek! A halandóknak hozzájuk képest virágillatuk van.
- Azt hiszem, eleget láttunk, és hallottunk.- állapította meg a hadisten, aki nem akarta, hogy eldurvuljanak az események. Semmi kedve nem volt hallgatni az értelmetlen szócsatát.
- Igazad van! Menjünk, a többiek már hiányolhatnak minket.
- Menjetek csak! Fussatok el gyáván, de ne féljetek, egy nap úgy is szembe kerülünk mi még egymással!- mennydörögte utánuk Fenrir, mikor ott hagyták, ám a lány megállt visszafordult, majd ezt a meglepő kijelentést tette:
- Alig várjuk azt a napot, tudd meg! De jobb, ha tudod, hogy a bőrödből azon a napon ágytakaró, és ágyelő fog készülni!

A farkas erre a kijelentésre felugrott, majd a lányra akarta vetni magát, ám a bűvös kötél megfeszült, és úgy rántotta vissza, hogy csak úgy nyekkent. Ismét felugrott, teljesen kifeszítette a kötelet, két lábra állt, majd előre dőlt és a fogait csattogtatta a két barát felé.
„Úristen! Ez hatalmasabb, mint gondoltam!” - borzongott a lány. Ahogy ott két lábon állt legalább négy méter magas lehetett. Tyr azonban megfogta a kezét, és elvonta az őrjöngő fenevadtól és annak látványától.
Visszatértek Azgardra, ahol már mindenki ébren volt. Épp egy tanácskozásra indultak az istenek Odin palotájába, a Vallhallába. Freyr állította meg útközben Tyr-t.
- Gyere, Odin tanácskozásra hívott minket!
- Rendben, megyek.
- Tyr, én visszamegyek a palotádba, itt én úgy sem tudod mit tenni.
- Menj csak!- mondta a férfi, aki már elindult Freyr-el.
Antonia visszatért Tyr palotájába, és segített Röszkva mamának, aki egy adag fát akart felvinni a szobáikba, egy nagy, fonott kosárban.
- Adja csak, Röszkva mama, majd én viszem azt a kosarat!- kiáltott a lány, és átvette a nehéz szállítmányt az öregasszonytól.
- Köszönöm, leányom, nagyon kedves tőled. Akkor én megnézem a többi teendőmet.- recsegte a vénasszony.
- Menjen csak, de a fát hová tegyem?
- Tedd csak a kandalló bal oldalához.- intett a nő, és eltipegett.

A lány felvitte a fát, majd betette Tyr szobájába az egészet, majd lement az udvarra, ahonnan még egy kosárnyit hozott fel, és azt már a saját szobájába tette. Épp végzett, mikor egy fiatalember toppant be a házba.
- Bocsánat, Röszkva anyót keresem.- szólította meg Antoniát, aki épp kifelé ment, hogy a kosarat visszavigye a helyére.
- Nézze meg a konyhában.- hangzott az utasítás
Tyr csak dél felé került elő, és akkor is igen morcos hangulatban. Antonia aggódva nézett rá, majd megkérdezte:
- Mi volt a gyűlésen.
- Semmi jó. Hél rettentő feltételt szabott Baldr elengedésére. Gondolom, tudod mi az.
- Igen. A föld valamennyi élőlényének meg kell siratnia, ám ha egy is van, aki nem teszi, akkor nem engedni el.
- Pontosan. Viszont van számodra is egy jó meg egy rossz hírem, bár Odin megkért, hogy ne beszéljek róla, de én elmondom neked.
- Hallgatlak!
- Úgy gondolja, hasznos családtag lehetnél, és örökbe akar fogadni téged.
- És mi a rossz hír?
- Az, hogy bizonyítanod kell harci rátermettségedet. Meg kell küzdened valakivel a családból.
- De gondolom nem veled.
- Fején találtad a szöget, fiacskám, valóban nem velem, hanem valaki mással.
- De kivel, csak az a kérdés.
- Lehet, hogy Odinnal.
- Mi? Harcoljak meg a leendő nagyapámmal? Egy öregemberrel?
- Ne becsüld le, hiába látszik öregnek, félelmetes ereje van.
- No meg tapasztalata! Nekem meg nincs semmim! Hogyan álljak ki egy több száz vagy ezer éves harci tapasztalattal rendelkező vénember elé? Két perc alatt ki fog csinálni! Mi a garancia arra, hogy megúszom élve?
- Én! Vagyis inkább a Teiwaz, de az ugyanaz!

- Ezt hogy érted?
- Emlékszel, mikor átadtam neked a Teiwazt?
- Igen, de nem értem az összefüggést!
- Nos, a Teiwaz engem szimbolizál. Benne van a jellemem, a bátorságom, és minden, ami én vagyok. Tehát tulajdonképpen engem hordoztál és hordozol saját magadban, érted?
- Igen, így már minden világos. Tehát mikor visszatértél, és megláttam a jeledet az égen, és a homlokomon is felizzott a jel, te értesítettél, hogy ismét az élők között vagy.
- Így van. Én segítettelek át eddig minden harcodon, és én súgtam neked azt is, hogy tanulj meg ismét harcolni.
- Tehát te, még ha nem is közvetlenül, de beleszóltál a későbbi éltem folyásába.
- Igen, pontosan, ahogy mondod. Tudtam, hogy a biológiai apád, Gustav Erikkson úr, akadályt képzett volna köztem, és közted, így inkább nevelőszülőkhöz adtalak. Szükségem van rád, és ha valakire szükségem van, akkor minden akadályt elgörgetek az utamból.

- Nos, akkor a Teiwaz által fogsz nekem segíteni, hogy győzzek az új ellenfelem ellen, akár ki is az illető? Rendben, egy ilyen ajánlatot nem utasítok vissza!
- Helyes! Akkor azt hiszem, megegyeztünk! Üdv a klubban, társam!- szólt a férfi, és a jobbját a lány elé tartotta, aki a markába csapott, és kezet rázott a férfival.
- Kösz szépen! Ígérem igyekezni fogok, hogy győzzek!
- Ajánlom is, hogy szedd össze megad, mert kiváló harcossal fogsz szembe kerülni, aki nem fog kímélni, és ki fogja használni a gyengeségeidet!
- Akkor dolgoznunk kell, hogy ne legyenek gyengeségeim! Mikor kezdjük az edzést?
- Most!