Történetek

Neki valami száraz, és biztonságos helyre lenne szüksége, ahol nem fedezik fel egy hamar. Kóborolt a hideg utcákon, lehajtott fejjel, hogy a hó, amit a heves szélvihar korbácsolt, ne menjen a szemébe, mikor felfedezett egy résnyire nyitva felejtett bérház ajtót. Meg volt a remek búvóhely. Gyorsan besurrant az ajtón, majd lement a pincébe, ahol kényelemes, száraz helyre lelt...

Hősünk ezt már nem érzékeli és a mennyország kapujában történt adategyeztetést követően, mivel túl nagy bűnt nem találtak a lelkén, bebocsátást nyert. Így került a bolyongásai révén történetünk helyszínére a parkba.
Miután megpillantotta a parkban ülő lelket, sietős léptekkel megindult felé, hátha szóba tud elegyedni vele...

Lent a műtőben már várt az én kedves, de kissé hűvös doktor bácsim. Minden kérdésemre szűken és asszonyommal válaszolt. Én felhívtam a figyelmét, hogy rendes cérnát használjon, mert hogy fogok kinézni nyáron topban, de ő azt válaszolta, hogy ez most nem számít. Erre én azt, hogy remélem nem csak „mostom” van, hanem jövőm is...

Fenn a földön a hideg február tartotta jeges markában a világot, nem kímélve az embereket.. A stockholmi főiskolán és a városban tombolt az influenzajárvány. Sokan voltak betegek, a diákság és a tanárok fele vagy otthon, vagy a kollégiumban nyögte a betegség kínjait. Antonia is félig eszméletlenül feküdt a kollégiumi szobájában, és három takaró alatt is vacogott. A láza elérte a 40 fokot...

- Xander, ha tudni akarod tőled volt az a gyerek… a másik meg, hogy mielőtt megismertem Spikeot, egy hülye tuskónak képzeltem el. De most már tudom, hogy ő is egy érző ember, akit lehet szeretni, és jobb is, hogy meghaltál, mert akkor nem ismertem volna meg soha. Lehet, hogy annak a legendának még is igaza van. – feleltem, mire Xander elég dühös lett...

Unom az életem, tovább nem bírom, inkább a csúf halált választom. Utolsó perceimben azért azt kívánom, ne légy te boldog ezen a világon! Jusson eszedbe, ha többe nem leszek, emlékezz vissza, hogy nagyon szeretlek! Ravatalomhoz ne merj közel jönni, utolsó utamat nélküled fogom megtenni. Megszólal a harang a szomorú napon, gondolj majd rám, könnyeid, fájjon...

Fehér szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhők mögé, mint egy szégyenlős kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérként ricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdtizmú nyár. A nyár mindig, megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fűzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett – de mitől repedt itt, hol minden a víz, nem tudom...

Sűrű sötétség telepedett a tájra, egyetlen élő árnyékként létezett a traktorista házának környéke, azon az éjjelen úgy tűnt, mintha végleg győzött volna a Sötétség. A házban sem volt ez másképp. Vágni lehetett volna a feketeséget, a szekrények sziluettjein kívül mást nemigen lehetett észrevenni egy szobában sem...

- Rendben. Holnap felhívom, Charlotte-ot, és megmondom neki!
- Nem holnap, ma!- parancsolt rá keményen a lány. A férfi megijedt ettől a hangnemtől, és a még benne volt még a vereség keserűsége, és felcsattant:
- No nézd csak, a nagyságos kisasszonyt! Még engem mer utasítgatni? Honnan veszi magának a…?
- Szeretnél meghalni? Én győztem, én adom az utasításokat! Mióta volt olyan háború ezen a világon, ahol a vesztes mondta meg a győztesnek, hogy mit tegyen? - kérdezte a...

- Szia, mi a gond apa?
- Nem tudok egy rendes ügyvédet keríteni, ez is csak egy pénzhajhász...! - mérgelődött tovább az édesapja.
- Nemsokára tárgyalás, és nem akarom, hogy anyádhoz kerülj - szólt az apa.
Susi csak könnyekkel a szemében nézett maga elé és felment a szobájába. A sírástól elaludt másnap reggel arra ébred, hogy az apja valakivel beszélget a nappaliban. Stephen volt az...